Földmunkás, 1937 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1937-11-15 / 1. szám

4 MOZGALOM Október 28-ika a beregszászi Munkás Akadémián A Munkás Akadémia beregszászi csoportja méltóan illeszkedett bele az idei október 28-iki ünnepségekbe. Az ünnepi beszédet Rozgonyi tanító elvtársunk tartotta, aki éles dialek­tikával értelmezte a demokráciának a lényegét s a munkásságnak a de­mokráciához való pozitív viszonyát. Kiemelte az elhunyt Masaryk elnök­nek s a jelenlegi dr. Benes Eduard elnöknek az érdemeit a demokrácia megtartásáért és európai uralmáért folytatott harcokban. Az est műso­rának nagy részét Pazuchanics Va­léria óvónő kitűnő gyermekszámai szolgáltatták. Skara Mica nagyon hatásosan szavalta el Petőfi Sándor­nak »A szabadsághoz« című időtálló, mindig aktuális költeményét. Az est­nek a zenei részét a városi zene­karból alakult kvartett két hatásos, az ünnep nagyságához simuló ze­nedarabbal szolgálta. Az ünnepély az állatahimnuszok és az Internacio­­nálé eléneklésével ért véget. Politikai gyűlések a belügyminisztérium rendelete ér­telmében nem lehetnek megtartva. Figyelmeztetjük politikai szerveze­teinket, hogy a tilalom alatt a politi­kai pártgyűléseket nem tarthatunk, ezért a tervezett gyűlések elmarad­nak a tilalom visszavonásáig. A gyű­­léstilalom nem vonatkozik olyan egyesületekre, amely jóváhagyott alapszabályokkal bírnak, mint pl. szakszervezetek, Munkásakadémia, DTJ testgyakorló egyesületek stb. Nincs kizárva, hogy a gyűléstilalom még november havában visszavo­­natik. Politikai szervezetek hátralékai Felkérjük politikai szervezeteink pénztárnokait, hogy a szervezeti ér­tékért járó hátralékokat, amennyi­ben készpénz áll rendelkezésükre, utalják át pártunk országos titkár­ságának. Szükséges ez az év végi mun­kálatok elvégzése miatt, továbbá anyagi téren is előkészületeket kell tennünk az 1938 június havában tar­tandó jubileumi kongresszusra, amely pártunk 60 éves fennállása alkalmá­ból lesz megtartva. Pártunk országos végrehajtó bizottsá­gának elnöksége november 8-án ülésezett Hasznay Gyula elnöklésével. Kókusz Antal országos titkár szervezeti jelentése után beszámolt a községi választá­sok és­­a politikai gyűlések betiltá­sával beállott helyzetről. Révay Gyu­la képviselő beszámolt az új auto­­nómia törvényről s kormányzói iroda működéséről. Kókusz elvtárs beszá­molt továbbá az állami élelmezési akciókról, az újabban kiírt közmun­­kálatokról. El lett határozva, hogy az Erdő és Földmunkások Szakszer­vezetével karöltve a tavalyihoz ha­sonlóan még ez év folyamán funk­­cionálusi tanfolyamot rendeznek. Az önökség tudomásul vette az önálló kárpátaljai Munkás Testgyakorló Szövetség (50 körzet) megalakulását. A pártsajtó helyzetéről Nimcsuk elv­­árs számolt be, majd megtárgyalták az ilosvai és munkácsi körzeti po­­ltikai szervezetek ügyeit. Kókusz Flotás részletesen beszámolt a párt 933-as jubileumi kongresszusának előkészületeiről, majd Husznay elnök az ülést bezárta. Sürgősen rendezd előfize­tésedet a Szabadságnál A Szakszervezeti központ és a 20 éves SSSR A Csehszlovák Szakszervezeti Szövetség központi tanácsa foglalkozott a Szovjet Szövetség 20 éves fennállásával és csatla­kozik az üdvözlők sorához s a Szovjet­ Szövetség nemzeteinek jókívánságát fejezi­­ ki.­­ A Szakszervezeti Szövetség központja,­­ mint a csehszlovákiai dolgozók nagy részé­­­­nek képviselője, baráti érzelemmel viselte­ s­tik a Szovjetszövetség népeivel, különösen­­ a munkásosztállyal szemben. і Szívélyesen üdvözli a Szovjet dolgozó­k népeinek szociális és politikai téren való felszabadulását. A Szovjet népeinek fel­­szabadulásában és szabad fejlődésében egy új és igazságosabb társadalmi rend és a világdemokrácia szilárd védelmezőjét látja. Különösen üdvözli a Szovjet és a Cseh­szlovák kormányok között megkötött ba­rátsági szerződést, amelyekkel a két or­szágnak nem csak politikai, hanem gaz­dasági kapcsolatai is kimélyítést nyernek. Habár a különböző helyi viszonylatok következtében az eszközök és utak tekin­tetében eltértünk egymástól, örömmel üd­vözlünk minden lépést, amely a két ország közeledését irányozza. Meg vagyunk róla győződve, hogy a még fennálló akadályo­kat is sikerül leküzdeni és Oroszország a demokratikus fejlődés útján szilárd oszlopa marad a népek Szövetségének valamint a nemzetközi jog és igazság ideáljának. Az állami munkaközvetítésről Az 1936. július 9. kelt állami mun­­kaközvetítésről szóló kormányrende­let a következőket írja elő a munka­adók és munkavevők részére: I. A munkaadók kötelesek minden megüresedett munkahelyet bejelen­teni az illető járás székhelyén lévő munkaközvetítő hivatalban és pedig: minden állandó avagy szezon munka­­alkalmat, ipar, földművelés, kereske­delem, pénzintézet, iroda, háztartás, tanuló, gyakornok stb. szakmában. Egyúttal kötelesek bejelenteni a mun­ka és bérfeltételeket. Továbbá köte­lesek a munkaadók 24 órán belül be­jelenteni a munkaközvetítő hivatal­ban minden sztrájkot vagy kizárást. II. A munkanélküliek kötelesek ha­vonta egyszer lejelentkezni azon munkaközvetítő hivatalnál, amely já­rásuk székhelyén van, avagy amely járásban alkalmazást keresnek. A­­mennyiben egyszerre több járási munkaközvetítő hivatalnál jelentkez­nek, kötelesek ezen körülményt mind­egyik hivatalnál bejelenteni. Ha a pontosan havonta egyszer történendő jelentkezést elmulasztják, elveszítik a jogot a munkaközvetítésre és az el­helyezések alkalmával nem jönnek tekintetbe. III. Ha a munkaadó bármilyen al­kalmazottat a munkaközvetítő hiva­­t­­al megkerülésével vesz fel, az illeté­­­­kes hivatalok azonnal megindítják ellene a büntető eljárást. A rendelet ellen vétők a 109/934. sz. törv. rendelet szerint 50.000 koro­náig terjedhető pénz, vagy hat hó­napig terjedhető fogházbüntetéssel sut­tatnak. Tárgyalnak a szakszervezeti Internacionálék A Nemzetközi Szakszervezeti In­­ternacionálé az 1936 évben tartott kongresszusán elhatározta, hogy fel­veszi a tárgyalásokat minden olyan szakszervezeti központtal, amely ed­dig nem tagja az Amszterdami In­­ternacionálénak, hogy a szakszer­vezeti mozgalom egységesítésének ügyét előmozdítsa. A tárgyalások a szovjetszakszervezetekkel most dön­tő stádiumba jutottak. A Szovjet­orosz Szakszervezeti Központ ugyan­is 1937 augusztus 13-án kelt levelük­ben közölte a Nemezetközi Szak­­szervezeti Internacionáléval, hogy fel akarja venni a tárgyalásokat a szakszervezeti mozgalom egysége­sítéséért és kéri, hogy a Nemzetközi Szakszervezeti Internacionálé nevez­ze meg a tárgyalásokhoz megbízott­jait. A Nemzetközi Szakszervezeti Szö­vetség (amszterdami) 1937 szeptem­ber 16-án tartott ülésén tudomásul vette a Szovjet szakszervezetek át­iratát és egyhangúlag elhatározta, hogy a tárgyalásokat minél hama­rabb megindítja. A tárgyalásokkal Jouhaux Leo elvtárs, továbbá a szakszervezeti Internacionálé alel­­nöke W. Schneuveneis elvtárs és Stotz György elvtárs (csehszlovák) a Nemzetközi Szakszervezeti Inter­­nacionálé titkára lettek megbízva. Vasérctelep Kárpátalján Kárpátalja kiaknázatlan földje nem­csak sóban, mészben és különböző vegyi termékekben gazdag, hanem értékes vastelepet is tartalmaz. A vi­lágháború előtt Dolhán és Rókame­zőn bányásztak vasat a volt Teleki birtokon. Az államfordulat után az érctelep a Máltai lovagrend kezére került, amely jobb eredmények hij­­ján felhagyott a bányászattal. Ez év folyamán újabb vastelepekre bukkantak, most az illosvai járásban fekvő Novoszelica községben. A hi­vatalos vizsgálatok megállapították, hogy az ottani vasérc 46 százalék vasat tartalmaz. A magyarországi Diósgyőri állami vasgyárak próba­képen 50 vaggon vasércet rendeltek s rögtön utána 500 vagont. Újabban a magyar állami vasgyárak továbi 1000 vagon vasércet rendeltek az illosvai vasmezőkről. Egy vagon vas­ércért 1800 koronát fizetnek. Kárpátaljai ötéves terv A kárpátaljai Nemzetgazdasági Testület végrehajtó bizottsága októ­ber végén megtárgyalta a Kárpátal­jai ötéves beruházási tervet. A bi­zottság nagy figyelmet szentel az or­­szágutaknak és el akarja érni, hogy minden község kapcsolatban legyen az autóutakkal. A termőföld meliori­­zációs munkálatai több mint fél mil­­liárdot igényelnek s a legközelebbi ötéves terv 172 milliót. A vasútháló­­zat rövidesen kibővítést nyer az Ung­­vár-Munkács vasútvonallal, ezenkívül felépítik a Perecseny-Poroskő-Szoly­­va-Kerecke-Huszt nagy vasútvonalat. Az iskolákban 1800 tanteremre van szükség, ami 100 millióba kerülne. A testület továbbá szorgalmazni fogja a Rika folyó melletti vízműerő fel­építését, ami által egész Kárpátalja villanyosítását lehet keresztülvinni. FELHÍVÁSI Felkérjük mindazon előfizetőin­ket, kik előfizetési díjaikat még nem küldték be, hogy azt minél hamarább postai befizetési lapon fizessék be. Béremelések SSSR-ben A Szovjet népbiztosi tanácsának rende­lete e napokban lett közzétéve, mely sze­rint az összes munkások, hivatalnokok, gyári, vasúti és hajóforgalmi alkalmazottak fize­tése felemeltetik. A béremelés november 1-én lép életbe. Ezen rendelet következ­tében november és december havában SSR-ben munkabérekre 100 millió rubel­lel többet fizetnek ki. A béremelések 1938­ évben 600 millió rubellel többet fognak kitenni. Rádióállomás Ungvár mellett Az illetékes hivatalok véglegesen elha­tározták, hogy a kárpátaljai rádió leadó­állomás fel lesz építve. Az új leadó Ung­­vár mellett épül, a telekvétel megtörtént s a munkálatokat tavasz elején megkezdik. ММЯ A Druzsina hadirokkant szövetség hivatalos napjai Rádió: Masaryk ucca 517 nov. 19. Szolyva: Pavlovié, ucca 866 nov. 26. Volové: Sáfár vendéglő nov. 24. Ungvár: Korjátovics tér 1. minden hét­köznapon. шшншя Állami munkaközvetítő hivatal Técsőn 1937. november 1-től a técsői já­rási munkaközvetítő hivatal megkezd­te működését. Figyelmeztetjük a té­csői járási munkásokat és földműve­seket a munkaközvetítésről szóló tör­vényre. A munkanélküliek haladék­talanul jelentkezzenek le a járási munkaközvetítő hivatalnál Técsőn a járási hivatal épületében. NoШ Új hites tolmács Dr. Fehér György ungvári ügyvédjelölt, Korjátovics tér 7n. a kassai tábla elnöksé­ge Prés. 19508/5/37. sz. alatti végzésével a kassai tábla körzetében a csehszlovák és magyar nyelvek hites tolmácsává nevez­te ki. SZABADSÁG A PHE nyári akciója Villamos áramszolgáltatás majdnem ingyen! A podkarpatszkoruszi villamos­­­ művek nyári akciója nemsokára vé­get ér. Az akció nagy sikeréről leg­jobban az eddigi jelentkezők száma tesz bizonyságot. A közönség nagy rétege meggyőződött a villamos készülékek utolérhetetlen praktikus­ságáról értékeli a villamos vasalás, főzés hűtés etc. minden előnyeit. A PRE nyári akciójának minden résztvevője 4 hónapon keresztül majd­nem ingyen fogyaszthatja a villamos áramot. Ha kellemessé akarja tenni forró nyári napjait, ha kényelmet óhajt, ha időt és pénzt akar megtakarítani, úgy azonnal jelentse be a PRE iro­dáiba, a nyári akcióra vonatkozó igényét, mivel a jelentkezés határ­ideje már e hónap 15-én lezárul. Kiadóhivatal és szerkesztőség: Váhorod — Ungvár, Korjatovic tér 1. Előfizetési díjak: Negyedévre 5.- félévre 10.- egész évre 20.- IС. Hirdetések díjszabás szerint. Kiadja: a szociáldemokrata munkáspárt podkarp. ruszi kerületének országos végrehajtó bizottsága. Felelős szerkesztő: KÁROLYI ANDOR Felelős kiadó: KEKUS ANTAL Nyomtatja a „TYPOGRAFIA“ szövetkezeti nyomda MukaCeve, Rákóczi u. 18. Telefon 134.

Next