Görög katholikus szemle, 1902. július-december (3. évfolyam, 28-50. szám)
1902-07-13 / 28. szám
Ungvár, 1902. julius hó 13. 28. szám. Harmadik évfolyam. Xa Es E -—:---ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre...............4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Kiviter-tanitóknak egész évre ... 4 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetmények s az előfizetési díjak a kiadóhivatal czimére küldendők. 1-----------------------------— Xfüla •2^- EGTHAZI, TAAZETTTGELTI IEST^ESADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Xföl fa])4 - ..........— EJ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Ungvár, Nagy-utcza 21. szám. KIADÓHIVATAL: Az „Unió Részvénytársaság" könyvnyomdája Ungvárt, (a várban.) @1..-----------—— ..s xia , ejk Konkurzus után, Bérczről visszanéz a vándor. S ki az, a ki ne tenne így ? Természetszerű, hogy a mikor a vándor felért a bérczre, a mikor ráállott az oromra, hogy akkor egy perezre megálljon, hogy még egy pillantással fölmérje a megtett utat hosszadalmasságával, fáradalmaival és minden nehézségeivel s hogy egy hála fohászt menesztve az Egek Urához, a ki neki erőt adott mindezek leküzdéséhez, megújult erővel, friss hévvel és újabb bizalommal folytassa útját. Természetszerű, hogy a mikor a szántóvető orczája verítékével bevégzi munkáját, az iparos készítményét, az író művét és minden ember minden vagy legalább minden jelentőségteljesebb dolgát, hogy akkor még egy pillantást vessen reája, hogy ekként hála és örömmel, bizalommal és újult erővel teljékmeg lelke, szíve s így folytassa munkáját. Csak természetszerű akkor az is, hogy midőn a megtartott konkurzusban a munkácsi egyházmegyének egy kiváló tényét vittük végbe, hogy akkor mi is visszanézzünk, egy pillantást vessünk reá, hogy még egyszer szívünkbe vésődjék annak képe, hogy ekként örömmel teljék meg és tanulsággal a lelkünk. Örömmel a látott jó, vigaszos és helyes felett a jelenben és múltban, tanulsággal pedig — a jövőre ! Budapesten egyházmegyénknek négy pap növendéke van, akik — amint már régóta — ez idén is megállták helyüket, tanulás és jó magaviselettel. Igaz ugyan, hogy nem kell valami epés kritikusnak lennünk, ha többet követelnénk tőlük. Ezen kívánság jogos. Mert először ők maguk rendesen kiválóbb tehetségűek s mert másodszor kiválóbb — egyetemi — oktatást nyernek. Semmikép sem következik innét azonban az, hogy e miatt növendékeink talán a többi egyházmegyék növendékei fölött álljanak tanulásban, erkölcsi magaviseletben. Mert a két fölsorolt előny egyaránt közös mindnyájukkal, kik a budapesti központi róm. kath. seminariumnak növendékei. De igenis jogosan el lehet várni, hogy az illető növendékek ha nem is mind, de legalább egyik vagy másik külön oly ténynyel tűnjön ki, mely nincs kötelezőleg előírva, de mely észszerűleg elvárható tőlük, amikor meg van az alanyi képesség, meg van az alkalom, hely, idő, a jó példa, az útbaigazítás, a vezetés, sok esetben a fölhívás, a buzdítás, hogy ne csak megtegyék, de hogy könnyen, élvezettel és lelkesedéssel megtegyék ezt a plust. Értem ez alatt a szigorlatokat a tudományegyetemen, az irodalmi működést, főleg pályaművek írásával. Sajnos azonban e felől mit sem voltam szerencsés hallani. Pedig hiába, akinek több adatik, attól többet várnak is. Az egyetem hallgatóinak nem lehet csak az az egyedüli czélja, hogy a papnövendék a hittudományi tanulmányokat egyszerűen elvégezze. Ez a vidéki semináriumokban is kielégítő módon elérhető. Ha tehát fensőbb, kiválóbb oktatásban és tanításban részesül valaki, akkor fensőbb és kiválóbb módon kell ezen tanulmányokban való előhaladását igazolnia, dokumentálnia, aminek a külső jele : a szigorlatok, a pályamunkák vagy általában irodalmi működés. Az esztergomi érseki papnevelőben munkács-egyházmegyénknek szintén van növendéke és pedig kettő. Mindketten jó eredménynyel fejezték be a tanévet. Hisz az esztergomi lyceumi oktatás oly szép, oly fejlett, hogy bátran követendő például és mintául szolgálhat többi semináriumainknak és lyceumainknak. Csak egy díja van. Materialiter ugyanis meg van a kiválóbb, fensőbb mondhatjuk egyetemi képzés, de formaliter nincs meg, a mennyiben nem lehet szigorlatokat tenni és irodalmi működésre sincs és nem is lehet oly alkalom, mint a budapesti m. kir. tudomány-egyetemen és a központi seminariumban. E miatt mi reánk nézve az esztergomi seminariumba küldeni növendékeket nem jár valami számbavehetőbb előnynyel. Sokkal előnyösebb a Budapestre való küldés. Sőt az Esztergomba való küldésnek van egy pozitív hátránya és ez a saját szertartásunknak a nem tudása. Sokkal előnyösebb lenne tehát az Esztergomban levő két helyet Budapestre tenni át. Vagy pedig — ami a legkívánatosabb lenne — a kereszténység anyja és tanítójában, Rómában eszközölni ki helyet e két stipendium fölhasználásával papnövendékeink kiképzésére. Ennek mindenesetre aránytalanul több jelentősége, czélja és fontossága lenne mi reánk és egyházmegyénkre nézve . Saját ungvári lyceumunk és semináriumunkban növendékeink előhaladása tanulmány és erkölcsi tekintetben jónak és kielégítőnek mondható. Akad ugyan gyenge is, de ez annál világosabb és kézzelfoghatóbb jele annak, miszerint jó akarattal, igyekezettel és kitartó munkával lehet és kell minden egyesnek boldogulnia. Fölemelő lehet az a tudat, hogy saját semináriumunkban és lyceumunkban, melyről nem is oly rég sokan oly kicsinylőleg vélekedtek volt, otthonná kezd lenni a komoly munka a hittudományok és a papi erények minél lelkiismeretesebb elsajátításában. A jövő tanévre egyházmegyénknek az elmúlt tanévből maradt Budapesten 4 növendéke, Ungváron pedig 9 IV. éves, 11 III. éves, 11 II. éves növendéke. Ehhez járult az I. évesek száma a múlt évre bevett püspöki írnokokból összesen 12. Erre következik az uj nemzetség a végzett VIII. osztályúak megvizsgálása és bevétele. Hogy A „GÖRÖG KATH. SZEMLE“ TÁRCZÁJA. A huszthi Piros domb felől szálló jegyzések és történetek. — (Történeti rege.) — .Közli: Gulyánics Mihály a.karasztói gk. tanító. (Folytatás.) Andort azonban a sírkövek — midőn lakába tért, ismét, felette megrettentték. Huszth jutott eszébe — és azon szavai, mellyeket a szobrok felszentelésekor mondott. Nyugtalan küzdésben föllé az étel. Aludt és mégis ébren volt; álmai nem valának és mégis képeket látott. Sok belküzdés után végre arra határozd magát, hogy Huszth várát elhagyja; mert a jövő terhes veszély fenyegeti nem csak őt, hanem Lenkét is. Feltette hát magában, hogy férfiasan elnyomja a keletkező indulatot. Elkészült. Elindult. És viszatért. Ismét elindult. Ismét viszatért! Nem tudta magát elhatározni, butsuzzék-e valakitől vagy ne?! Az első esetben az gyökré, mi ürügyét adgya távozásának ? Az utolsóban pedig Lenkére emlékezett, mit fog majd a kedves leányzó mondani a szökevényről? S szive elfogult fájdalmában, ha elgondolta , hogy egy van csak a földön, kit sorsa érdekel , ki őt szereti és azt is elhagyya. De a győzött a vészes jövő meggondolása. Azt azonban nem teheté, hogy legalább Lenkétől el ne búcsuzzék. Lenke épen a várkertben volt Lidivel, ki részese jön minden titkainak. Andor hozzája ment; szemeiben könyegzett, a valódi fájdalom könnyes kezében vándor lont. Bulsuját, mellyre magában elkészült, sóhajtással kezdé. — Lenke!! Érzelmei elfojtották; többet nem szólhatott. Könnyei sűrten omlottak. Zokogott! Majd a fellázadt lyánka kezét zsókolva szaggató : — Isten hozzád ! — — — felejts el,-----------ne zavarja örömid egy szerentsétlen emléke. — Az Isten nevére, mit akarsz Andor? — kérdésétesen a rémült szűz. — Menni, menni ! Vala a felelet, mert borzasztó jövő fenyeget engem. ( Ismerem Huszthot, ha véletlenül megtudná, ki vagyok ? — kínok kiinya vár mindkettőnkre. Pedig inkább ezerszer haljak meg, mintsem néked egy bús pillanatot okozzak. — S ha elmész, veled tűnnek el örömeim is ! — Felejts el !? — Azt nem tehetem. Hogy szerencsétlen vagy, azt tudom , de nem rossz. Irgye Andor nem rossz? Bátyám pedig a jó lelkű szenvedők iránt különösen kegyes. És marasztó a forró szerelem legédesebb szavával. Andor látván, hogy máskép nem győzhet, feltette magában, hogy a legelső kedvező alkalommal felfedi Lenkének ön kilétét. Remélvén, hogy ha azt megtudgya Lenke, nem sürgetendi a veszedelmes maradást. ***** Másnap nagy vadászatra ment Huszth. Ez idő legalkalmasabb volt a biztos együttlétre. S a rejtéses ifjú ezt beszélte : Én tatár vagyok ! Lenke megrettent, mindamellett nem tudott idegenykedni az ifjútól. Nevem, folytató ez, Hubár. Születésemről és születésem helyéről semmit sem tudok. Mióta tudom magamat, a Baludián udvarában neveltettem A jó Labor — egy magyar fogoly — volt a magyar nyelvben és egyebekben is tanutóm , — hárfázni is tőlle tanultam. Titkon sok szépet, beszélt az Istenről, a lélekről és egy más életről ; sok szép erkölcsi mondásokat hallok tőle. Egyébiránt napjaim egykedvűleg folyanak, bú nélkül ugyan, de nem is örömmel : érzés nélkül. Márpedig az embert érzés boldogítja; maga a boldogság csupa érzés. Engem érezni tanított ugyan Labor, de fogékony keblem elvett nem talált honomban. Ifjú korom világába léptem — még mind rideg kebellel, — midőn meghallom, hogy a magyar földre jövünk. Különös öröm töltött el a hírre. Nem rabláskedv okozá — mi ugyan született bélyegük a krímieknek, hanem kimondhatatlan vágyam, mellyel Hunniát látni óhajtom. Mert azok közt — kik mint hallom!—20 évvel ezelőtt jutának rabigába — igen sok nemeslelkü szenvedők valának, kiknek krimnél miveltebb honjokat megösmerni legközvetlenebb óhajtottam vala. Egy tsapat vezérévé lettem. Egykor, midőn közel Szalmárhoz táborozunk , csendesen aludtam sátoromban. Soha még olly édes álmaim nem valának : regényes kertben sétáltam, hol sok angyali léleket találok. A legszebb elém lebeg, átkarol és kifakadó örömmel kiáltja : kedves Endrém ! Kedves fiam! Valami ki nem magyarázható kellemes érzés foga el egész valómat. Szólni nem tudtam, tsak könnyeim omlanak, mellyeket anyám hév tsókokkal tsókolt le. E pillanatban tsókokat és lassú mozgatást érzettem. Felriadtam és egy alak állott előttem, miként a félidén rezgő hold sugárinál kivehettem, szinte olly kellemes, a minőt álmodám. De öltözete durva volt, minőt a tatárok viselnek és aztán az emésztő bánat nyomai látzának. Csodálatosan olvadt össze álmom a valóval, melynél fogva édes vonzódást érzek azismeretlenhez. Ő nem szólott, nehogy az alvó őröket felköltse, tsak esdve integetett, hogy követném. Rejtvény volt a dolog előttem. Álmom mámorából csak később ébredhetek annyira, hogy azt kérdhessem : ki az? mit akar? tán eltévedett? Ne kérdd ! ne kérdd! Hanem kövess szerelmes fiam ! Kövess Hubát szaporán, hagyd itt a rablócsapatot! Rimánkodása ellágyított és csendesen követtem. Labor angyalokról beszélt előttem hajdanra; azt véltem, ez is valami aféle lehet, ha kárhozatos útról akar a kegyességre vezetni. Ihletve érzem keblemet s nyugtalanul ballagtam a rejté-lyes alak után, ki vezetnekül lebegett előttem a legközelebb csalit felé. Már a berekbe valónk. Ugye nem