Görög katholikus szemle, 1904. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)
1904-07-10 / 28. szám
160. oldal. Igen, különösen hozzánk, papokhoz, az Úr fölszentelt szolgáihoz vannak intézve e figyelmeztető szavak, akik Istentől ki vagyunk választva, hogy gyümölcsöket teremtünk, (Jan. 15. 16.) a kik példája vagyunk a nyájnak s kikre az egész világ tekintete van irányozva, hogy lássák erényünket, avagy pedig vétkünket. De leginkább akkor vegyük fontolóra e sz. igéket, a midőn az Úr oltárához lépve, bármely sz. ténykedést végezni szándékozunk. Jusztinián sz. I.őrmez következő szavai szerint: »A pap úgy lépjen az oltárhoz, mint Krisztus, úgy álljon ott, mint egy angyal, úgy szolgáljon, mint egy szent.« Mindezekből kiindulva, értekezésem célja lesz, hogy röviden kimutassam, milyennek kell lennie az áldozópap belső és külső viselkedésének az egyházi szertartások végzése közben ; különösen pedig, milyennek kell lennie a papnak, mint hitszónoknak, mint gyóntatónak s végre, mint a vérnélküli sz. áldozat bemutatójának ? * X * Nézzük a papot mindenekelőtt, mint hitszónokot. A prédikáció feladata, sz. Ágoston szerint: »lit veritas pateat, placeat et moveat.« Alig van fontosabb feladata az áldozópapnak a hitszónoklatnál. Hiszen lépten-nyomon van alkalmunk tapasztalhatni, hogy a hitélet csakis oly helyen virágzik, a bűnösök csak is ott térnek a jó útra s általában a lelki élet ott születik újra, a hol Krisztusnak, az isteni Mesternek útmutatását: »Euntes, docete omnes genses« híven kivetvén a lelkipásztorok, minden erejükből igyekeznek e sz. feladatnak eleget tenni. Sok, igen sok eset bizonyítja, hogy a megtérésnek a hitszónoklat volt az egyedüli oka. A többek között csak sz. tdelágia esetét hozom fel, aki egy prédikáció hatása alatt szakítva előbbeni könnyelmű életével, összes vagyonát szétosztván, az Olajfák hegyén, magányban fejezte be életét. Ha nem is ily mértékben, mint régente, de a viszonyokhoz képest, bizony meglátszik a hitszónoklat hatása a mai világban is. Óriási a különbség az oly községek között, ahol a pap eleget tesz, vagy nem felel meg e szent kötelességének. Hogy azonban a prédikációnak meglegyen a hatása, vagyis, »ut veritas patent, placeat et moveat«, szükséges, hogy ez ne csak a lelkipásztor benső érzésének, necsak a magában felköltött jóindulatoknak, de egyszersmind külső viselkedésének, nem közönségesen folytatott életének igazi tükre, hű kinyomata legyen. A prédikációnak igazi hatását a papi jámborság foka dönti el. Ha a hallgatóságnak az a meggyőződése, hogy a hitszónok maga sem cselekszi azt, amit tanít — a legszebben előadott beszédnek sem lesz hatása, meddők maradnak az ékesszólás minden eszközei. Ugyanazért ne rontsuk el példánkkal azt, amit tanításunkkal építünk. Irtogassuk gonddal híveink szívéből a rossz hajlamokat, ostorozzuk káros, ferde szokásaikat, de emellett támogassuk őket állandó jó példaadásunkkal, mert »bár mint bölcseskedjünk szavainkkal, mit sem nyerünk ha nem élünk jobban« — mondja Aranysz. sz. János. (Hóm. 4. in Ep. at. Cor. tom. 10.) Igyekezzünk Krisztus nyájának igazi pásztorai lenni, a kik Nagy sz. Gergely szavai szerint »a lelki tanítás viruló s illatos mezejére vezetik azt, megitatják, felüdítik amaz élő vízzel, melyet a Szentlélek nyújt nekik.« A legjobb hitszónoklatnál is nagyobb hatása van azonban a gyóntatásnak, már csak abból az okból is, mert a szónok általánosságban intézvén szavait a hallgatósághoz, a hallgató emberi gyarlóságánál fogva a hallott sz. igéket legtöbb esetben másokra szereti alkalmazni. Egészen másként áll a dolog a gyóntatásnál. Itt a lelkipásztor csak egy személylyel foglalkozván, a sz. gyónáshoz járuló ember csakis magára veheti és veszi a hallott intést, feddést, buzdítást és tanácsot. Ezenkívül vannak oly bűnök, amelyekről nyilvánosan szólani tiltja a szemérem. Míg ellenben a gyónóval szemben négyszem között alkalmazott ilynemű tanítások, tanácsok a legjobb, a leáldásosabb gyümölcsüket eredményezik. Ha valamely szent ténykedésnél, úgy különösen a gyóntatásnál kell a papnak tapintatosnak, eszesnek lennie. Nemcsak a jó példaadás szempontjából, de a saját lelki üdvének előmozdítása érdekéből és mennél gyakrabban kell a penitensia tartás szentségéhez járulnia. Elmélkedések, szent gyakorlatok, a szentek életének beható tanulmányozása által magát képeznie, s tökéletesítenie. Mert hiszen hogyan mutathatja az meg az igaz utat a tévelygőnek, a ki azt maga semismeri. »Vak vezetné a világtalant.« Csak a képzett, az igazi jámborsággal ékeskedő apostoli lelkipásztor lehet jó gyóntató. Igen csak az igazi buzgó lelkipásztor, »mert csak az az igazi buzgóság tudja megtalálni azt a hangot, mely a szívbe hat.« A legnagyobb felelősség háramlik a lelkipásztorra e réven. Igen nagy hiba, ha a lelkipásztor beelégedvén a theologián nyert útmutatással, a lelkipásztorkodás idején kezébe sem veszi a Morálist és Pasztorálist. Nagy hiba, ha szabad folyást engedve önkényének, a gyóntatásnál idegeskedik, türelmetlenkedik, kiabál s ekként inkább kárára, mint hasznám van a legszentebb ügynek. Maga a gyóntató lesz az oka, ha a hívek, az Isten országa s a lelki béke után csengő hívek, a tapintatos, az eszes s az Anyaszentegyház sz. szellemének megfelelő tanítás és érett tapasztalaton alapuló bölcs vezetés hiányában érvénytelen gyónást végezve, kárhozatra jutnak. Ugyanezért a gyóntató lelkipásztornak nemcsak bensőleg disponálva, de egyszersmind a szó teljes értelmében külsőleg is, igazi jámborsággal ékeskedő apostolnak kell lennie. Csakis ekként s az isteni kegyelem kikérése mellett várhatjuk e réven az óhajtott gyümölcsöket. Van-e szebb, megkapóbb jelenet annál, mint amidőn az áldozópap az oltárnál szent ténykedését végezve, a nép alatta hullámzik. Van-e szebb, fölemelőbb látvány annál, mint midőn a pap mint Krisztus helyettese az Úr szentélyében osztja az »élet mannáját«, milliók lelki táplálékát . De amily szükséges a pap isteni legszentebb ténykedése, épp oly nagy mértékben felelőséggel teljes is. Valóban csak félelemmel és remegéssel léphet az Úr asztalához , tudván azt, hogy a megszentelő mulaszt hiányában s az esetleges halálos bűn állapotában ítéletnek, kárhozatnak teszi ki magát. Mert mi a sz. mise? Azon áldozatnak folytonos megnyitása, melyet Jézus Krisztus, a világ Megváltója, egykor a keresztfán mennyei Atyjának a világ bűneiért bemutatott. És miután a kereszt-áldozat végtelen érdemű volt, kell, hogy ilyen legyen a sz. mise áldozat is. »A hány csepp van a tengerben, a hány fénysugár a napban, a hány csillag az égen, a hány virág a földön , annyi kegyelmet foglal magában a sz. mise áldozat« — mondja sz. Bonaventura. (Lec. 6. de virt. theol.) Azért a legtisztább szívvel, a legszentebb lelkülettel kell az oltárhoz lépnünk, a legnagyobb bánattal eltelve, a mint szent Pál apostol is figyelmezteti benünket : »Előbb meg kell magunkat vizsgálnunk és csak azután kell ezen kenyérből ennünk és ezen kehelyből innunk. Lehet-e nagyobb gondja és törekvése az áldozó papnak, mint az, hogy a sz. miseáldozat végtelen kegyelmeiben mennél méltóbb képen részesítse a híveket, hogy eme legszentebb ténykedésével milliók reményét táplálja, hogy mennél nagyobb mértékben mozdítsa elő a lelkek üdvét, hogy felébreszsze, táplálja híveiben az isteni félelem, jámborság és buzgóság sz. érzelmeit s hogy ez által a reá bízott nyájat a mennyei sz. akolba, a menyországba vezethesse. Az igazi lelkipásztor minden lehetőt megtesz, hogy az Isten sz. nevének dicsőséget szerezzen, a híveknek, a reá bízott lelkeknek épülésére, üdvösségére szolgáljon , úgy a sz. mise áldozatot, valamint egyéb istentiszteleti szent ténykedéseket oly módon iparkodván végezni, hogy úgy benső, mint külső, komoly, méltóságteljes viselkedésével igazi áhítatot keltsen. * ** Mindezekben röviden érintettem, hogy milyennek kell lennie az áldozópap belső és külső viselkedésének az egyházi szertartások végzése közben ? Legkedvesebb dolgunk legyen , hogy az Isten dicsőségét mennél inkább emeljük, a reánk bízott hívek lelki üdvét előmozdítsuk, sikeresen munkáljuk. Ne legyen nehéz az óra melyet ez irányú munkálkodásban eltöltünk. Ne hozzuk fel akadályul fogyatkozó egészségünket, sokoldalú elfoglaltságunkat, hideget, avagy hőséget. Krisztus apostolai mindezeket panasz nélkül eltűrték. Legyünk mi is hűséges követőik. Adjunk hálát a jóságos Istennek, hogy bennünket az egyházi rendre méltóknak talált. Kérjük mindenkor sz. kegyelmét nehéz, de magasztos hivatásunkhoz, nehogy beteljesedjenek valamelyikünkön a sz. Írás eme súlyos szavai: »Átkozott, ki az Ur dolgát hanyagul cselekszi.« (Jer. 48. 10.) Andrejczó János hunkóczi lelkész. Úgy látszik, az oroszok észrevették, hogy a tüzelés hiába való, mert bombákkal kezdtek szengelni hozzánk. A bombák keresztül jutottak a terepemelkedésen, a mely mögött mi földre vágtuk magunkat s igy veszedelmesebbek voltak az előbbi tüzelésnél. Egy jókora bombaszilánk levitte a csákómat s a szomszédomat megölte. — Üdvözlöm önt, szólt a kapitány, mikor fölvettem a csákómat. A mai napra ön már megszabadult. Ismertem azt a katonai babonát, mely kitart a non bis idem elve mellett. Büszkén tettem föl a csákómat s lehetőleg vígan szóltam. — Ez már mégis arcátlanság. Az oroszok mindenáron azt akarják, hogy üdvözöljem őket s erőnek erejével leveszik a csákómat. E rossz éle nagy hatást telt. — Sok szerencsét! — szólt a kapitány. Ma este ön vezeti a századot, mert érzem, hogy ma alaposan befűzenek nekem. Valahányszor megsebesültem, a mellémrendelt tiszt is mindig golyót kapott. És sajátságos, hogy valamennyi eddigi tisztemnek a neve — úgy, mint az öné — P-vel kezdődött. Iparkodtam bátornak és erőslelkűnek mutatkozni. Beláttam, hogy minden körülmények között hidegnek, rendíthetetlennek kell látszanom. Egy óra leforgása után az oroszok tüzelése észrevehetően gyöngült. Ekkor elhagytuk sáncainkat s az erőd felé vonultunk. Ezredünk három zászlóaljból állott. Az első azt a parancsot kapta, hogy a völgy felől kerülje meg az erődöt, a másik kettőnek egyenes rohamot kellett intéznie a vár ellen. Én a harmadik zászlóaljban voltam. Mikor a mellvéd mögül kiléptünk, sortűzzel üdvözöltek. Szerencsére nem tettek bennünk nagyobb kárt. A golyók éles süvöltése kissé megijesztett, ami élcelődésre késztette társaimat, kik már hozzászoktak ehhez a harci muzsikához. Mindamellett mégsem olyan veszedelmes az ütközet, gondoltam magamban. Rohamlépésben törtünk előre. Előcsapatjaink már messzire voltak. Egyszerre az oroszok háromszor hurrát kiáltottak s azután elhallgattak. Nem lőttek többet. — Ez a hallgatás sehogysem tetszik nekem, mondta a kapitány. Jót nem jelenthet. Nekem is úgy tetszett, hogy a mi embereink túlságosan zajonganak. Az erőd lábához értünk. A pallisádok szét voltak rombolva s a földet föltúrták a mi kilőtt golyóink. A katonák mivel’empereurkiáltással rohantak előre. Felpillantottam. Sohasem feledem el azt a látványt, mely elém tárult. A füst fölszállott s mintegy húsz lábnyi magassában gomolygott az erőd fölött. A kékes gőzben az orosz gránátosok valósággal márványszobroknak látszottak nehéz fegyverzetükben s merev tartásukkal. Nem messze tőlünk egy sánc mögött égő kanóccal a kezében állott ágyúja mellett egy tüzér. Összeborzadtam s már azt hittem, utolsó órám ütött. — Most jön a hadd el hadd, szólt a kapitány. Jó mulatóst, hadnagy úr ! Ezek voltak az utolsó szavai. Az erődből dobpergés hallatszott s megreszkettek kezünkben a fegyverek. Rettenetes ropogás, recsegés, kiabálás, zűrzavar támadt s jajgatás töltötte meg a levegőt. Bámulva tekintettem körül s alig akartam elhinni, hogy még életben vagyok. Az erődöt sűrü füst takarta. Körülöttem sebesültek és halottak hevertek egymáson. A kapitány lábaimnál hevert. Egy ágyúgolyó szétroncsolta agyvelejét s vére a ruhámra fröcscsent. Századomból mindössze hat ember maradt életben. A vérfürdőre egy pillanatnyi nyugalom következett. Először az ezredes rohant a falakra, s csákóját a kardjára tűzve harsány hangon kiáltotta : — Éljen a császár ! Hat szál emberemmel vakmerően utána rohantam. Hogy mi következett azután, arra már nem tudok tisztán visszaemlékezni. Ember ember ellen harcolt oly sűrű füstben, hogy egyik a másikát alig láthatta. Azt hiszem, hogy én is harcoltam, mert csata után a kardom vértől gőzölgött . . . Hirtelen győzelemkiáltás ütötte meg a füleimet. Mikor a füst felszállott, az erőd közepén találtam magamat. Az ágyukat darabokra szaggatott embertagok takarták. Köröskörül vagy kétszáz francia katona állott. Némelyike fegyverét töltötte, másika szuronyát törülgette. Tizenegy orosz fogoly is volt közöttük. Az ezredes egy lőporos lábán feküdt. Nehéz sebe volt. Körülötte néhány katona tolongott. Én is oda léptem. Hol van a legidősebb kapitány ? kérdezte az ezredes az egyik őrmestertől. Az őrmester szomorúan rázta a fejét. — Hát a legidősebb hadnagy ? — Itt van ez az úr, aki csak tegnap jött a sereghez, — szólt nyugodtan az őrmester. Az ezredes keserűen mosolygott. Nos, hadnagy úr, ön most a főparancsnok. Siessen és torlaszoltassa el szekerekkel a bejárást. Az ellenség még mindig erős, de G. tábornok segítséget fog küldeni. m. P. után. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1904. julius hó 10. Kivonat a beregszászi gör. kath. egyházkerület lelkészeinek Kovászon tartott tavaszi gyűlésén felvett jegyzőkönyvből. 7. Olvastatott a 7023.1906. sz. püspöki kegyes leirat, melynélfogva fel lett hiva egyházmegyénk minden kerületének papsága tanácskozás tárgyává tenni : nem volna-e alkalmas a királyi rendeletek által nem kötött és az egyházmegyei alapoknál esetleg felhalmozandó pénzeket váltórendszer mellett gyümölcsöztetni ? Határozat. A kerület az ellenőrző bizottság eme javaslatát egyházmegyei alapjaink érdekében levőnek tartja és azt, mint helyes javaslatot - örömmel üdvözli. A váltórendszer melletti gyümölcsöztetés mindenesetre emelni fogja alapjaink bevételét, növelni pénzforgalmát. Hazai váltótörvényeink oly szigorúak, hogy nem lehet tartanunk attól, hogy ezen rendszer melletti gyümölcsöztetés talán alapjaink veszélyeztetését vonná maga után. A gondos, körültekintő, tárgyilagos eljárás, a leszámítolásra benyújtott váltóknak gyors, de alapos elbírálása, a személyi hitelnek a mai kor igényei szerinti körvonalazása, szakértői kezelés, a legkisebb pontatlanságnak is szigorú, kérlelhetlen megtorlása, szóval a szolid alapokon nyugvó bankok helyes eljárása — a kívánalmak, melyek betartása mellett alapjaink jövedelmét nagyban fokozhatni és ezzel érdekeinket előbbre mozdíthatni e kezelés mellett lehető lesz. S midőn e kerület teljes tisztelettel teszi meg ezen megjegyzéseit, egyben azon reményét is kifejezi, hogy a mai korban — mikor oly sok pénzintézet, ha csak kebelében nem történnek visszaélések, tisztességes nyereménynyel zárja le évi mérlegét — bizonnyal meg lesz alapjainknak is a maga közönsége és nem lesz gyümölcsözetlenül fekvő pénze alapítv. pénztárunknak. Természetszerűleg a váltórendszer melletti kezelés magával vonná a mai személyzetnek számbeli szaporítását, a mi természetesen több kiadást is jelent, ámde e kiadás csekélység számba menne azon összegekhez képest, melyeket alapjaink váltókezelés mellett nyernének. Végül pedig egy örvendetes eseményt is lát ebben a kerület, azt i. i., hogy míg máig az alapoktól csak 100 forintnyi kölcsönt nyerhettek papjaink és csak ez összeg utáni kamattal járulhattak hozzá pénz-