Görög katholikus szemle, 1908. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1908-07-05 / 27. szám
Ungvár, 1908. julius hó 5. 27. szám. Kilencedik évfolyam. i» ■ ■ --- ■ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Ungvár, (Vár.) r ............................. -i ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre.................4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Kántor-tanitóknak egész évre ... 6 kor. Egyes szám ára 16 fillér. KIADÓHIVATAL: Az „Unió Könyvnyomda Részvénytársaság“ Ungvárt, (a várban.) A lap elfogadása előfizetésre kötelez -------- -----' 'j Wti EW Hirdetési és előfiztési díjak a kiadóhivatal címére küldendők. Itt sír ^ EGYHÁZI, T^200T1rGi-3r ÉS HETILAP. ^ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Jó ízlést kérünk. Mi városiak ha kimegyünk egy-két hétre falura, nem tudunk betelni a falu szépségével. Mindent szépnek találunk benne. Szép a szalma födeles kunyhó, szépek a rikító színekkel körülfestett ablakok, szépek a kifele befele épített házak, szép a kormos kis templomocska s benne minden, a rikító művirágok, a kezdetleges képek, a lehetetlen szinti és képli zászlók stb. talán csak azért, mert falusi. Pedig nincs igazunk. Nem szép az egy sem. Lehet, hogy érdekes, mert szokatlan nekünk, lehet, hogy megkap, mert mindennap nem találkozunk vele, lehet, hogy egyikünk-másikunk költőiességet is talál bennök először azért, mert maga sem tudja, mi az a költőiesség, másodszor meg azért, mert amit lát falun, azt mind fű, fa, virág között látja, de azért nincs ezekben semmi szépség legfeljebb annyiban, amenynyiben nem sablonosak, de itt meg az a baj, hogy azért nem sablonosak, mert a sablonon jóval alulmaradnak. De hát hogy is lehetne ez másként? A falusi iskolákban a gyermeket megtanítjuk a törtekkel való művelésre, a mondattanra, meg sok mindenfélére, de egy kis jó ízlésre nincs aki megtanítsa először azért, mert nincs rá tantárgyunk, másodszor meg azért, mert bizony azt a papot, azt a tanítót, azt a jegyzőt és azt a segédjegyzőt sem tanította senki erre. Pedig egy kis művészi jóízlés mindnyájunkra férne. Ha a jó Isten nem ajándékozta meg vele, vagy a családi nevelésben nem tett rá szert, az iskolában csak nagy ritkán, erre való hajlamának kifejlődése után szerezheti csak meg, mert a mai iskola csak emléző gépeket nevel növendékeiből, kikből vállhatnak azután szorgalmas, becsületes emberek, de művészi lélekkel, nemes szívvel bírók, több oldaluak, a falun is a szépért élni tudók csak akkor, ha ez már természetökben van meg. Pedig igazán milyen szép volna a falu, ha benne még az utolsó szalmafedeles kunyhó is szegényesen, de rendesen volna megépítve,ha azok az ablakok csínnal volnának kifestve s egy kis jázminbokros, georginás, mályvás, pünkösdi rózsás fodomentás, selyemfüves, szarkalábas kertecskére nyílnának, — ha a most már cseréppel vagy zsindelylyel fedett házak a minden faluban lenni köteles szépészeti vagy miféle bizottság által helyesen megjelölendő vonalban illetve állásban építtetnének, ha az a kis templomocska lefehérlene a dombról s benne a kiváncsi ha találna is szegénységet, de nem találna rongyot és szennyet, nem találna hónapos porral ellepett rikító szinü művirágot, hanem minden vasárnap friss élő virágot, nem találna lehetetlen színezésű és még lehetetlenebb helyzetű alakokkal kifestett képeket, hanem jóizlést, művészetet, ha nem is eredetiben, de leganikis utánzatban. És ehhez semmi sem kell, csak a pap, a tanító, a jegyző jóizlése, a néppel való törődni akarása és jó példája. De mikor azt a népet soha senki sem vezeti rá a jó ízlésre, mikor az a nép a pap, a tanító, a jegyző udvarában, kertjében semmi csint, semmi gondosságot sem lát, mikor papja előtte a hónapos porral ellepett oltáron fehérségét rég elvesztett miseingben s rongyos miseruhában misézik, mikor tanítója a morcos arcú és ruházatú gyermekekkel megtömött iskolában szó nélkül kezdi el a tanítást, akkor ne várjunk attól a néptől sem jóizlést s ne keressünk másban szépet falun, mint csak a harangszóban, a kolompban, a pacsirta énekben, a százados fákban, a mezei virágban és a munkások dalában. Hát ezen segíteni kell. Ha a középiskolában nem fektetnek rá súlyt, fektessünk mi ott, ahol az módunkban van. Tanítóképzőnkben és papnevelőintézetünkben a növendékek figyelmének erre való felhívása, jóizléseknek, művészi érzéküknek kifejlesztése elengedhetetlen volna. Ma már túl vagyunk a régi egyszerűségen, modernizálódunk, mert ne lehetne ezt a modernséget a régi egyszerűséggel egyesítve szép formában, a szépnek szeretetében belevinni a néplélekbe ? Lehet, hogy ehez előbb a papoktól, a tankoktól, a jegyzőktől több művészi érzéket kérünk. „ A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. frf* •«♦‡«- -KM- ‹ ♦-„- -„4X- -K» ‚- -*♦‚- -K* -»‚♦‹‚- -*#*- +$* Az előléptetés. Lepkij Bogdán. — Hányszor kértelek, hagyd el azokat a könyveket, azokat az orosz újságokat. Járatod a „Národnát“ és ez elég tőled. Istenem, hiszen te nem vagy Bismark. Vagy azokkal a papokkal. Talán nincs neked szebb,, jobb köröd a te szférádból. Hol ünnepek, hol tanácskozások és Isten tudja mi, így magától értetődik, hogy feletteseid bizalmát aláástad. Egészen világos. Egyszerre két széken ülni nem lehet. — De kérlek, elfelejtetted azt, hogy magam is pap fiú vagyok. Közöttük nőttem fel. Az ő fölfogásuk és nézeteik az enyémek. Hiába minden, a mi szívünkhöz tapadt, késsel sem vágható le onnan. Ne csodálkozz tehát azon, hogy vonzódom hozzájuk, hogy jól érzem magamat közöttük. — Ha te velük érzed magad jól, úgy engem nem kellett feleségül venned. Érted ! A sarokba szorított Korobkevics úr hallgatott, az asszony pedig tovább beszélt. — Most van utolsó alkalmad mindazt helyreigazítani. Most így kell szólnod magadhoz: most, vagy soha is minden erővel munkához látni. A választások utolsó mentő deszka számunkra. Mikor, ha nem a választásoknál állíthatod helyre tekintélyedet? Felejtsd el azt a pátriotaságot, hidd el, hogy az orosz népnek te nem használhatsz, engem pedig a gyermekekkel koldusbotra juttatsz . . Légy most, amit akarsz, én többé egy szót sem szólok neked. De ha van benned csak egy mákszemnyi, már nem mondom, hogy szeretet, de ragaszkodás, ha csak egy kissé is szeretetd saját gyermekeidet, úgy hallgass meg engem és minden jóra fordul. Korobkevicsné asszony szavait befejezte és szinte fellélegzett. Férjére tekintett, arcáról akarta leolvasni gondolatait. De ez nem volt könnyű dolog. Azon az arcon sokféle gondolat hagyott nyomot és sokféle érzés és benyomás rajzolódott szemében. Pap fia volt, természeténél fogva jó ember, de engedékeny. Papi tanulmányainak befejezése után egy pár évre szerelmes lett mostani feleségébe. Az ő kívánságára lépett a közigazgatáshoz, az ő kívánságára kereszteltette gyermekeit latinoknak, az ő kívánságára tartotta a latin ünnepeket és beszélt lengyelül. Mikor és hogyan történt mindez, ő már nem tudja, oly észrevétlenül és gyöngéden tudta felesége ezeket intézni és vezetni a saját tetszése szerint. Különben a dolog nem volt különös. Úgy történt, mint kevés kivétellel minden házban, hol a férfi orosz, az asszony lengyel. Mindazonáltal voltak pillanatok, mikor Korobkevics úr szívében fölébredtek az orosz érzések, mikor ereiben hű orosz vér lüktetett. Előfordultak pillanatok, részint a hivatalban, részint vitázás közben a kaszinóban, hogy bántották az oroszt, fajszeretetében ilyenkor szerfölött sértve érezte magát. Ezek miatt kegyvesztetté lett s előléptetésének útját bezárta maga előtt. Hosszú éveken keresztül volt komiszárius, de elöljáróvá lennie nem sikerült. A gyermekek pedig és a kiadások növekedtek. A szükség már az ajtóban volt. — Úgy, igazad van, mondotta, felébredve gondolataiból. A megelégült asszonyka fölnevetett s meg-, csókolta kopasz homlokát. — Ejte, te jó, engedelmes, okos öregem, beszélt hozzá hízelkedve. És ő örült, hogy a keletkező félben levő vihar elmúlt, megcsókolta telt, piros kezét. Eközben a négyet is elütötte. Korobkevics fölkelt, vette kalapját, botját, és az irodába ment. * * * Másnap korán reggel zsidó szekér ment B. városból C. faluba vezető úton. A kis szekéren a piszkos zsidón kívül Korobkevics komiszárius ült és mellette gubasztott Kuchta Hilárion írnok a kerület legügyesebb kopója, aki Hilárka néven volt ismeretes. Korobkevics szolgálati sapkában volt, az írnok pedig egy köteg aktával a hóna alatt ült. A reggel szép volt. A nyári nap tréfa nélkül sütött. A zsidó lóvá futott a nagy melegben a szekér pedig irgalmatlan módon rázott. Korobkevics az után akarta átgondolni a mai választás tervét, de hogy is ne. Alig támadt valami szerencsés gondolat a fejében, a kis szekér ugrik, zökken egyet s oly hirtelenül lódítja meg, hogy a szerencsés gondolatot is kirázza a fejéből. A szekér végre egy kút mellett állott meg. Moskó lemászik, leveszi a lova zabláját s itatni kezdi. Merített egy vederrel, kiitta, merített másikkal, kiitta, a harmadikból is alig hagyott valamit. Azután megrázta magát egész testében, ásított egy párat s visszanézett a szekérre. Moskó megértette hő vágyát. Leoldotta a köteg szénát, mely a szekér hátulján lógott s a köteget a rúd elé tette. — Egyél ! A ló evett. Korobkevics azalatt gondolkozott.— A faluba érve bemegyek a paphoz. Ő ha muszka is, de jó és vendégszerető ember. Meghit villásreggelire, aztán ebédre. Asztalhoz ülünk, Hilárka pedig azalatt a faluba lopózik. Fölkeresi a bírót, összehívnak egypár zsidót, egypár hangadót, uradalmi élősdit és megcsinálják a választást. Megválasztják a bírót, zsidót, aki pénzért tulajdon édesanyját is eladja ; az albírót , Lezun Mikitát. Leírják a jegyzőkönyvet, a bíró pecsétet ad, lenyomják és az ügy be van fejezve. Mi meg azalatt tyúkot eszünk és bort iszogatunk. Megebédelve a választásokra akarunk menni. Csak itt adják tudtunkra, hogy minden renden. A választások megejtve, a jegyzőkönyv leírva, Hilárka pedig az aktákkal már nem messze valahol a várostól. A pap a haját tépi, egy némely zavargó természetű fenyegetőzik, én a szekérre ülök és Isten veletek. Hazaérve a csínyt elmesélem a feleségemnek ; a feleség meg van elégedve. Elmondom a főnöknek :a főnök dicsér, a többiek pedig gratulálnak a bizonyos előléptetéshez. (Folyt. köv.) EGYHÁZ. Ortinszky püspök. »Adtál Uram előt nincs köszönet benne« ily cim alatt jelent meg nehány sor egy amerikai lapban az amerikai gör. kath. püspökségről s a cim a tartalommal egyetemben valóban találó volt. Amerikában élő gör. kath. véreinknek nem volt hőbb óhaja minthogy kapjon egy egyházfőt, aki jóakarattal egybekötött erélylyel kiküszöbölje a különböző visszaéléseket s megteremtse a rendet minden oldalon. Ez óhaj teljesítése végett megtett minden lépést, megmozgatott minden követ, sőt a legnagyobb anyagi áldozatokra is kész volt, de mind hiába. Már már azt hittük hogy úgy egyházunkról mint népünkről immár mindenki megfeledkezett, midőn egyszerre mint a nyári