Görög katholikus szemle, 1908. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-05 / 27. szám

158. oldal. fergeteg, megjelent az örvendetes hir, Róma meghallgatta az Amerikában élő hithű gör. kath. híveknek kérelmét s részökre püspököt nevezett ki. A mily hirtelen kelt szárnyra az örvendetes hir, és oly hirtelen a legnagyobb lehangoltság ült a keblekbe midőn megtudtuk, hogy e püspök csak egy koronával fölékesitett báb, s hogy ama gör. kath. híveknek kiknek 85% Magyarországból vándorolt ki, kik mindenkor leg­többet fáradoztak és küzdöttek az egyházak és templo­mok szervezése körül, kik csaknem 20 éven keresztül a legnagyobb anyagi áldozatok árán hazai lelkészeket tar­tottak maguknak, —­ mondom hogy ezeknek a gör. kath. hívőknek az élére Róma egy idegen lengyel szerzetest küldött ki, a­ki nyelvben ép úgy, mint szokásokban a legnagyobb ellentéte a mi népünknek. Fájt nekünk Róma ez intézkedése, hiszen mi is­merjük legjobban az Amerikában élő s működő, Ga­­liciából kivándorolt népet, s lelkészeiket. A nép leg­nagyobb részt, mondhatni vallástalan, templomát, hi­tét csak külsőleg szereti s annak oltárára csak némi áldozatot is hozni legnagyobb részt nem szeret, (állí­tásomnak azt hiszem elég bizonyítéka hogy Orlinszky püspök eljövetele előtt alig volt e népnek 10 — 12 temploma s papja). A mi e nép papjait illeti — nem akarom őket sérteni, de ki kell mondanom — nagyobb részt poli­tikusok, kiknek szemei előtt nem a gör. kath. egyház felvirágoztatásának szent eszméje s a nép vallási ok­tatása lebeg, de a nagy és dicső Vikraina kiépítése, összekötve gyakran a vallással homlokegyenest ellen­kező radikális elvekkel. Eme népnek fia, eme papságnak egy tagja s a Vikraina eszméjének egy főelőharcosa lett kiküldve ide püspöknek. Kérdem már most, nem joggal jajdultunk e fel mindannyian, nem joggal féltünk e mi ettől az embertől, hogy hasonlóan véreihez a vallás helyett a politikának fog szolgálni, az egyházi ügyek rendezése helyett a dicső Vikrajna kiépítése lesz majdan célja. S valóban ! Előítéletünkben nem csalatkoztunk. — Alig hogy megérkezett Amerikába — bárha a magyar­­országi nép összegyűjtött fiilléreiből fényes fogadtatásban részesült, sőt e pénz maradékával meg is ajándékoz­­tatott — csak lengyel vérei voltak előtte kedvesek, népünket s papjait pedig már első naptól negligálta s föltétlen megadást követelt tőlük. Első naptól fogva megmutatta hogy a magyarországi papság nem kedves előtte; körülvette magát lengyel véreivel s hogy port hintsen népünk és papjaink szemébe, megtisztelt föl­­tétlen barátságával Balogh Mihály akkori windberi lel­kész urat ki mint a schismának hajdani hőse beillet ugyan a grémiumba, de kinek kitüntetésén népünk s papságunk legkevésbbé sem örvendett. Látva azonban e disz püspöki környezetet többször szeretettel figyelmeztették a püspököt távolítsa el e környezetet, mely sem a népnek sem a papságnak nem kedves, de mindhiába ; a híres new-yorki kongressus után pedig, midőn a magyarországi nép, sőt több ga­líciai egyház is megtagadta a püspök részére az egy­házi jövedelem brutó 5%-át mint havi fizetést, meg­tagadta templomának s egyéb egyházi vagyonának minden ellenérték nélkül a püspök nevére »in­trost« való át­íratását kitört a veszedelmes háború. Fenyegetés fe­nyegetést követett, jelentés ment Rómába, jelentés a hazai két gör. kath. püspöknek, jelentés a világi kor­mánynak hogy az amerikai magyar papság anarchista, socialista vallástalan schismatikus elveket terjesztő gárda, sőt a mi legfőbb lázisja a népet a magyar haza ellen, vagyis hazaáruló. S mind­ez a hajsza miért történt? A nép nem adott sem pénzt sem templomot s ezért a papság lett Ortinszky püspök szemében felelős. Pedig pedig nagyon jól tudja azt mindenki s főkép maga Ortinszky hogy Amerikában a pap ily dolgokban a néfiet nem kényszerítheti ; eltekintve azonban ettől kérdem én miképen adjon is az a nép oly rengeteg mennyiségű pénzt (legkevesebb 25.000 dollár) fizetés­­képen oly püspöknek kinek semmi hatalma, ki min­denben az angol kath. püspöknek van alávetve; mi­­képen adjon ily horribilis fizetést akkor, midőn ma­goknak az angol püspököknek is fél annyi fizetésük sincs. De menjünk tovább , kérdem hogyan adja oda e nép templomát s egyházi vagyonát annak a püspöknek ki — bármennyire is tapadja a szégyenletes meggyalázó bullát magával hozta, annak keresztül vitelére vállal­kozott ; ki Amerikában való léte óta 36 mond har­minchat papot hozatott ki Galíciából mig huszonnégy magyarországi papnak — nem létező okok alapján — hazahívását kérelmezte. Mikép nyújtson segédkezet e nép ama püspöknek, ki adott szavát — hogy csak oly helyen enged meg uj parochiát szervezni hol legalább 200 család van — meg nem tartotta, sőt ellenkezőleg a parochiákat szétszaggatta hogy a Galíciából hozott véreinek kenyeret adjon s pozitióját erősítse. Miképen adja oda vagyonát e nép oly püspöknek, ki az egész gör. kath. egyházat meggyalázó bulla ellen fölhívta ugyan a papságot a protestálásra, de ő mint feje e papságnak e protestet a világ kincséért sem akarta aláírni ; ki nyíltan a szószékről Vikrainecnek nevezte magát megkockáztatva még azt is, hogy népünk is csak akkor lehet boldog ha szintén Vikrainec lesz. Igazán megáll az ember esze, hogy egy ily nagy­­tudásu nagy műveltségű ember mint Orlinszky püspök képes volt népünket ily korlátolt elméjűnek hogy ne mondjam butának tartani s még álmodni is, hogy ily viszonyok között népünk képes volna vagyonát, ön­magát s papjait is egy ilyen embernek kiszolgáltatni. Mindezek dacára Orliszky remélt, s nem nyugodott. A papság akarta a békét a rend megteremtését; kérte hívjon össze Pittsburg vidékén a mint azt megígérte egy érvényes kongressust s egy pásztor levél kíséretében nyugtassa meg a nép felizgult kedély hangulatát. S mi történt? A pásztor levél megérkezett, telve gyermekes piszkolódásokkal s az atyai szó, figyelmeztetés és tanítás helyet nem foglalt magában mást, mint választ az egyes újságcikkekre, de minden bizonyítás nélkül, míg az érvényes kongressus összehívásáról szó sem esett, hanem a helyett a new-yorki értekezlet — mert így nevezte azt maga Orlinszky — egyszerre érvényesnek lett ki­mondva, s annak határozatait mindenkire kötelezővé tette. Ily radikális eljárás még a legjobb érzelmű ele­meket is a legvégső fokig fölizgatta, megtagadtak mindent s kijelentenék hogy ily püspöknek — ki szavát meg nem­ tartja — nem hajlandók engedelmeskedni. Másmódról kellett tehát gondoskodni. Az erőszakot hízelgéssel kellett fölcserélni ami Ortinszkynak nem ment nehezen. A néphitt behízelgő szavainak de midőn észre­vette hogy őket papjaik ellen akarják fölizgatni, ked­vesebbeknek tartották papjaikat kik velők együtt küz­döttek és fáradoztak éveken keresztül, s igy Orlinszkytől elfordultak. Ortinszky még most sem ijedt meg. Keresett gyenge jellemű, könnyen kapható papokat és pedig a magyarországi részről, hogy a félrevezetés annál könnyebb legyen. — Csakhamar akadt is nehány gyász vitéz, ki részint jó parochiáért, részint más okból eladta magát, sőt akadt még egy lapszerkesztő is ki jó fizetésért Or­­tinszkyt a legnagyobb magyarnak tüntette fel, s meg­gyalázott, sárral megdobált mindenkit, ki nem úgy gondolkozott mint a volt franciskánus barát Kovács Kálmán a »Magyar Zászló« hírneves szerkesztője, va­lamint két hű barátja a schismatikusból hirtelen ma­gyarrá vedlett Balogh Mihály és a híres Tiszaista Gorzó Bálint. Megindult a hajsza. Szebbnél szebb cikkek jelentek meg Ortinszkyról, mint a magyar szeretet mintaképéről, míg a magyarországi, különösen pedig a munkácsi papság egyszerre schismatikus, pánszláv lett, s özönével mentek, a hivatalos s kevésbbá hivatalos jelentések a magyar kormányhoz e papság pánszláv üzelmeiről. Szegény Kovács ur! A magyarországi illetve a munkácsi papságot teszi felelőssé a schismáért, főképen pedig a Wilkesbare-i schismáért. Valóban ha Balogh Mihály jelenleg pittsburgi újból gör. kath. vedlett lelkész képviseli a magyarországi illetve a munkácsi papságot, úgy a wilkesbare-i schisma csakugyan őket teszi felelőssé, mert hiszen ő volt az ki hogy boldog emlékű Ghánát Nicefor jóságát — kis kenyeret adva neki az akkor szervezett Wilkesberei parochiára tette — meghálálja, rövid egy esztendő múlva az egész hitközséget orosz rubelekért a schismára vitte, s ő lett annak első hit­­tagadó papja. Balogh úr volt az első s utolsó hitagadó munkácsija őt terheli tehát a felelőség még akkor is ha ma ez a Balogh úgy Ortinszkynak mint Kovács Kálmánnak leghivebb barátja. Ki felelős azonban a Gonemaugh, Brooklyn, Pattan, Mr. Cormel­­ele. schis­máért a mely már Orlinszky püspöksége alatt kelet­kezett magával ragadva számos hitközséget? Ezért is a magyarországi illetve munkácsi papság felelős, holott e schismának tagjai csaknem kivétel nélkül galíciaiak . Pánszlávoknak nevezi Kovács ur továbbá mind­ama magyarországi papokat kik nem úgy gondol­koznak mint ő, s e szégyenteljes bélyeget reányomja különösen a munkácsi papságra. Ha nem Kovács írná ezt s ha nem éppen arról a papságról melyet éppen Amerikában magyaroknak neveznek talán szükséges volna hosszadalmasabben védekezni ; a munkács egyházmegye ősi fennállása azonban mindenki szemében elég bi­zonyíték eme arcátlan vád ellen, hiszen ennek az e. m. úgy népe mint papsága mindenkor tündöklő képe volt a hazaszeretetnek s még a legnagyobb ellenségei is ez e­ m. kénytelenek voltak elösmerni hogy a panslavis­­musnak még halvány szikrája sem található fel e népben s annak papjaiban. Kovács ur talán azt hiszi hogy mindenki úgy változik mint ő ? Igaz még nem­régibben Czubay Sándor leizenringi lelkész ur volt Kovács ur előtt az egyedüli méltó ember az amerikai püspöki székre, ő volt a legnagyobb magyar, s ma ugyan ez az ember Kovács ur előtt a legutolsó gazember s lap­jában mint olyan szerepel ki a pánszláv eszmék fő­terjesztője s annak előharcosa. Nevetséges vádak ezek nélkülözve minden igaz alapot, melynek megdöntésére elég csak gyönge tekintet e megvádolt papság munkájára, a mely mindenkinek megmutatja, hogy e papság mindenkor hivatásának ma­gaslatán állott mindenkor a népnevelés ragyogó eszméje lebegett szemei előtt s fáradságot nem ismerő buzga­lommal igyekezett a népet összegyűjteni s megvédeni ama szellem ellen melynek Ravnianek volt fővezére. Hogy ma ez a papság miért pánszláv, hogy ma még ennek a papságnak ősz püspökét is megbecsmérli egy ex franciskanus, erre a feleletet megfogja adni a közzel jövő. íme Ortinszky amerikai működése, s működésének gyümölcsei. A­ki nem vak, az látja és látnia kell, hogy az Amerikában élő gör. kath. hívek ügye, többé nem tréfa, nem gyermekes dolog, de igen is egy fontos esetleg századokra kiterjedő. A­ki nem vak, annak látnia és tudnia kell hogy ez a dolog többé nemcsak Amerikában élő gör. kath. népet s annak papjait, de az egész gör. kath. egyházat, püspöki kart, leginkább talán magát a magyar kormányt érdekli. Nincs talán elhagyatottabb nép, gör. kath. ruthén népünknél, kinek csak a szenvedés az osztályrésze ; üldözte, meggyanúsította mindenki de megismerni szívét, lelkét, szegény papságán kívül senki sem igyekezett. Bajaival senki sem törődött, s a szenvedések közepette nem volt ki segédkezet nyújtani. Szenvedett odahaza, a szenvedés koszorúja övezi itt is Amerikában a nehéz munkától gyöngyöző homlokát. Papjai két tűz közzé szorítva keveset lehetnek érték ; hazai püspökeink pedig összetett kézzel nézik a küzdelmet s mondhatni behunyt szemmel kisérik papjaiknak meggyalázását, népüknek ősi szertartásuknak nyelvéből jogszokásaiból való ki­forgatását sőt talán .... megsemmisülését. Kit terhel itt a felelőség ? A népet, a­­ papságot nem ; ők minden lehetőt megtettek. Felelősök azok, kik megengedték ama gyarázatot, hogy nagy többségben levő népek és papjaik fölött, egy lengyel barát uralkodjon mint püspök. Felelős maga a magyar kormány ki valóban bal kézzel dolgozik Amerikában ; ki hivatalos értesüléseit többnyire hamis kézből szerzi; ki a dolgok valló állását nem akarja vagy nem igyekszik látni. Most van a cselekvés legfőbb ideje s mi hisszük hogy püspökeink épen úgy mint maga a magyar kor­mány közös erővel karöltve dolgozva mindent elkövetnek, hogy Amerikába vándorolt véreik ne legyen kiszol­gáltatva egy lengyel szerzetes ostoba politikájának. Mi hisszük és reméljük, hogy a magyar kormány minden lehetőt meg fog tenni ez ügy tisztázása érdekében, s információit nem egyoldalú sokszor járatlan félrevezetett emberektől fogja beszerezni, de minden lehetőt elkövet arra nézve, hogy e fontos talán századokra kiterjedő ügy teljes világításban álljon előtte. Bátran néz elébe itt nép és pap egyaránt a leg­szigorúbb vizsgálatnak is mert erősen hisszük hogy e vizsgálat lemossa a sok sarat és piszkot melyet Kovács Kálmán a lengyel püspök két hű barátjával a magyar s különösen a munkácsi papságra reárakott, s akkor megfog győződni a világ kinek volt igaza e nagy ke­serves harcban, s meg fog győződni a világ, hogy a ruthén nép s annak vezetői még itt ez idegen földön is igaz gyermekei a gör. kath. egyháznak s igaz hű fiai a magyar hazának is. 1­­ Egy amerikai gör. katholikus. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1908. julius hó 5. EGYHÁZI HÍREK. Kinevezés. Püspök Urunk Ő Exellenkiája Novák István papnevelőintézeti prefektust a kath. legényegye­­sület alelnökévé, Sztripszky Aladár balsai lelkészt Szaj­­kőfalvára h. lelkészül, Gauris Kelemen szt. Bazil r. atyát Velétére s. lelkészül, Maxim Athanáz szt. Bazil r. atyát Fábiánházára s. lelkészül nevezte ki. Egyházmegyei konkurzusi gyűlések. E hó 1-én és 2-án folytak le a munkácsegyházmegyei konkurzusi gyűlések Püspök Urunk a nagyméltósága elnöklete alatt. A budapesti központi papnevelőbe Ortutay Jenő I. é. pn. lett kiküldve. Informátorokká lettek a konviktusba : Medve Mihály IV. é. pn. és Simon György I. é. pn. ; segédinformátorrá Danielovics István; az alumneumba: Jankovics Sándor 11. é. pn. és Ulicsák Béla II. é. pn. ; segédinformátorrá Terebes István; a mármarosszigeti alumneumba : Sándor Ferenc. A helybeli papnevelőinté­zetbe I. évesnek Barna Miklós és Bicsánszky János vé­tettek föl. írnokok : Ferencsik Ödön, Hudáky János, Ka­­minszky Mihály, Köss­ey Gábor, Kovács István, Lyacho­­vics Sándor, Orosz János, Sereghy Pál, Szoták Miklós és Tóth Miklós. A nyircsahelyi (Szatmár vármegye) gör. kath. uj templom megáldási ünnepélye. Múlt hó 28-án áldotta meg Papp Antal szatmármegyei főesperes, a nyíri kerület papságának részvétele mellett a nyircsa­helyi újonnan épült remek méretű és csinos kiállítású templomot. Az aktus reggel 9 órakor kezdődött, még­pedig a­mennyiben fen­ nevezett hitközség a fábiánházai parochiának­ leányegyháza, a fábiánházai hívek élükön espereslelkészszel Tivadar Elekkel processiós menettel szép hordozható »Mária« képpel és fúvós zenekarral jöttek Gsaholyba, melynek határánál festői kinézésű két processió, t. i. a helybeli görög és római kath. hívek külön menetben fogadták előbbiek a két. esperes, Se­reghy Sándor vezetésével s a kerületi lelkészekkel, utóbbi a helybeli róm. kath. plébános Kursinszky Zsigmond ve­zetésével, égő gyertyákkal és Mária szobor vitelével. Üdvözlés után a főesperes előrehajlott, hogy a szent mi­séhez készüljön. Az érkező és váró hí­vek csatlakozva permetelő esőben a közeli községek híveihez lassú, de sz­ivemelő menetben fürűen betöltve az utcát a megál­dandó templomhoz közeledtek fehér ruhás kislányok sor­falai mögött. A lobogós menet a papsággal megállt, rá­­zendült a »Mennyei Király« éneke, mely után az előírá­sos külső és belső functiót a főesperes is elvégezte és kezdődött a szt.­­miseáldozat bemutatása. A szt. misét Papp Antal végezte, kinek Gorzó Sándor lelkész és orosz ,1. kispap segédkeztek. A szent beszédet az evangélium olvasása után Slepkovszky J. nyírcsászári lelkész mon­dotta nagy hatással és erős szónoki hévvel elmélkedve arról, hogy az »Isten hajlékát szentség illeti meg.« Szent mise végeztével háromszoros körménél tartatott. Most jött­ a zenekisérettel dörgő, de kenetteljes hangon fel­hangzott »Te Deum« a »jekteniákkal. A főesperes inz­zonálta az éltetéseket és szép beszéd kíséretében elisme­rését nyilvánította a buzgó csaholyi és vidéki híveknek e szép mű keresztülviteléhez s egyúttal az elbocsátás után kiosztotta az áldást. .. Magyar ősi szokás szerint el nem maradhatott az »áldomás« is ezen öröm ünnep­napon, mely nemcsak a csaholyiaknak volt az, de a messze távolról is összesereglett híveknek. A közebédet lombos sátorban egy igen derék és buzgó hívőnk, kinek oroszlán rész jutott a templom felépítésében . Szemán József tekintélyes birtokos és jó gazda rendezte önkölt­ségen. Sok köszöntő hangzott el a közebéden, melyek között kiemelendő a főesperes beszédje az egyház és a­­ haza fejedelmeire. A kér. esperesnek Sereghy Sándornak eszmékben dús beszéde a szatmármegyei főesperesért, a

Next