Görög katolikus szemle, 1929. március-december (1. évfolyam, 1-19. szám)

1929-03-31 / 1. szám

Budapest, 1929 március 31. I. évfolyam, 1. szám. A MAGYAR GÖRÖG-KRTLIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Budapest, IV., Apponyi-tér 1. sz., félélét. Megjelenik kéthetenkint. Főszerkesztő: GRÓH ISTVÁN Felelős szerkesztő: MIKULICH KÁROLY Előfizetési árak: Egész évre 8 P, félévre 4 P, Amerikában egész évre 16 P . , MAQOSz tagjainak egész évre 5 P. — 1929-re nemtagoknak 6 P Amerikában 12 P, tagoknak 3 75 P. Egyes szám ára 40 fillér, Amerikában­ 80 fillér. Hiszek egy Istenben — Hiszek egy hazan Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában,men. Lapot alapítottunk*. annak a kétszázezer görög-katolikus­­bernek, aki megmaradt ebben a csonkaorszáan. De magyarok ezek mind, nehezen felejtőks konok álmodók; úgy érzik, egyek azokkal,kik túl­­felől maradtak s miattuk ugyan hiába övekel­­ték ki a trianoni mesgyét. Hisz oda?vannak Ungvár, Munkács; odaát régi kultintézmé­­nyeink, grékus iskoláink, internátusok, ame­lyek papokat neveltek, meg tanítókat, zenes ne­velőit a népnek és jó magyarokat,­­­ meg a Nyírség homokján s a hajdúsági mencén mun­­kálódik népünk és tőlünk várja, hogy kiépítsük, teljessé tegyük kultúrával lelki világ. Tekintélyre, társadalmi súlyra, eliserésre, gö­rög-katolikus intézményekre van szü­ksünk; nem elégedhetünk meg az emlékezéssé cseleked­nünk, alkotnunk kell. Az akarásnak, a tennivágyásnak szelleme él bennünk úgy, mint az egész magyar társadalom­­ban s úgy érezzük, ennek a társadalmnak érté­kes része a mi hűséges népünk. Gazdagok vagyunk eszmékben és önérzetesek szegénységünkben. A mai görög-katolikus intel­lektuell osztály — kevés kivé­ellel — papok gyermekeiből és unokáiból kerüi ki. Az oltárt szolgálták őseik, egész papi dnasztiák, talán azért oly makacs idealisták az utódok. Vagyon­hoz nem jutott belőlük egy se, tisztviselők lettek és szolgálják a magyar államermét, különb­különb rangosztályokban. Vajjon mire megyünk ezzel a renddel? építhetünk-e reájuk? Azt tartom, igen. A görög-katolikus társada­lom immáron egy; papok és világiak, ifjak és öregek, vidékiek és fővárosiak fogtak össze, hogy munkásai legyenek annak a nagy renesszánsz­­nak, amely a hajdúdorogi magyar püspökség fel­állításával indult meg. Soha még ilyen egyetértés át nem járta a lelkeket, mint mostanság ; a sze­retet hevét érezzük egymás szavából, cselekedni akar mind és boldog az író, aki szót talál a közös érzések kifejezésére. A feltámadás nagy gondo­lata fog össze bennünket és nem látunk egymás­ban mást, csak jót. Tele hízással írjuk azért kicsiny lapunkat és bocsátjuk el széles Magyarországon. Mert nem­csak a mieinknek írunk, ebből kell jobban meg­ismernie bennünket az egész magyar társada­lomnak. Túlfelől maradt hittestvéreink felé pedig ke­zeinket nyújtjuk, melyek imádságra fonódnak, ha ők imádkoznak és ökölbe szorulnak, ha szen­vedésük hangját halljuk. A grékus egység, a ma­gyar egység hirdetői akarunk lenni. Gr­óh István: Köszöntés. Húsvétot, az Úr föltámadásának ünnepét üljük és ezen az ünnepen indul útjára a görög-katoliku­sok szemléje. Nehéz időket éltünk és élünk még most is. Mintha a mindenható Úristen az elmúlt hónapokban különös kemény és szigorú téllel akart volna sújtani bennünket, hogy azután végre enyhe, tavaszi idővel örvendeztessen meg. De ez a természetből vett hasonlat csak külső kerete, mintegy jelképe akar lenni annak a lelki követésnek, amelyet lapunk szeretne betölteni, amelynek teljesítésére vállalkozik, megjelenvén a közönség előtt. Feltámadás! Az Úr Jézust, az Istet fiák a világ Megváltóját sírba temették, a szent Istenszülő, néhány félénk­­ asszonyok kísérték sírjába. Illatos kendekkel és drága gyolccsal rótták le szeretetüket iránta, ellenségei azonban örültek. Azt hitték, hogy övék a győzelem. A názáreti prófétát sikerült eltűntetni az emberek szeme elől, nagy szikla­követ tudtak a sírboltra hengeríteni és a hatal­mas birodalom nagy katonai erejét tudták oda­állítani a sír bejáratához. Emberileg minden megtörtént, hogy Jézust és tanítását végleg száműzzék a föld színéről. De írva vagyon: «Nincsen okosság, nincsen bölcsesség, nincsen ta­nács az Úr ellen». Hiába a kőszikla, az Úr Jézusnak megdicsőült teste kijön a sírból anél­kül, hogy a nagy követ átütné. Hiába a négy­szer négyes őrség, a katonák riadtan futamod­nak meg, mikor meglátják az Urat dicsőségé­ben, fényességében és meglátják az angyalt, amint elhengeríti a nagy követ. Mivelünk is hasonló történt, mint amilyen volt a jeruzsá­­lemi temetés. Kettévágták a magyar görög­­katolikusságot. Minket is elföldeltek, sírba tettek. A közöny és a rosszindulat sziklája nehezedett sírunkra. Az irigység állott őrt körülöttünk, hogy ne tudjunk új életre kelni. Ám az Isten irgalma határtalan, utai nem az emberek urai. Bármilyen választófalak válasszák is az embere­ket egymástól, törvények, szerződések színébe öltözködő határcsinálók munkája, bármilyen ma­gasra építse őket az emberi ügyeskedés és bár­milyen vastagon hordja egymás mellé a köve­ket, az Isten akarata át tudja törni. Mi is sze­retnénk eljutni olyanokhoz, akiket most nem kereshetünk föl közvetlenül. Azokhoz, akik lélek­ben oly közel állnak hozzánk, de külsőleg oly messze esnek tőlünk, de ne csüggedjenek. Ha nem is jöhetünk mindig össze úgy, ahogy sze­­retnők, gondolatunk és imádságunk fölszállhat a mennyei király trónja elé és ott találkozha­­tik az övékkel. A mindenek Atyjának áldása pedig bő harmatként hull reánk és reájuk, nem ismer különbséget, nem ismer távolságot, nem ismer elválást, sem emberek csinálta, emberek kigondolta mesterséges akadályokat. Feltámadás! Az Isten fia húsvét reggelén újra egyesítette testét lelkével és kijött a sír­ból nagy hatalommal és dicsőséggel. Mi emberek is foglaljuk össze mindazt a sok kegyelmet és malasztot, amelyet Istentől kaptunk, foglaljuk össze a tanítást és kijelentést, a kegyelmeket és a szent titkokat, a hitet, reményt és szerete­­tet, az imádságot és jócselekedeteket, a buzdí­tást és példát prt és mindezt ajánljuk föl mennyei iránamnt alázatos szeretetünk kis tanu- Pamaszkodjunk hűségesen mindahhoz, amit örököltünk nagy eleinktől, az apostoloktól és atyáktól, a nagy tanítóktól és szerzetesektől, a vértanuktól, szüzektől és özvegyektől. Ezt a szent örökséget tartsuk állandóan lelki szemeink előtt és a magunk gyenge erejével iparkodjunk növelni, gyarapítani a lelki kincset. Mindenben vezéreljen minket a szeretet Isten iránt, szeretet testvéreink iránt, szeretet még azok iránt is, akik minket talán nem szeretnek, akik nem járnak közénk és testvéreink közé. Azt mondja az Úr Jézus, az Üdvözítő: «ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutal­matok leszen, nemde a pogányok is ezt teszik.» Jobbak akarunk lenni a pogányoknál, tökélete­sebbek azoknál, akik Krisztust nem ismerik, nagyobb jutalmat akarunk érdemelni, mint azok, akik csak földi szempontok szerint gondolkoz­nak. Egészen Krisztuséi akarunk lenni, hogy vele együtt szenvedvén a földi megpróbáltatáso­kat, a közönyt és rosszindulatot, a meghurcolta­tást és rágalmat, az erőszakot és üldözést, egy­kor azután az ő kegyelméből ünnepelhessük a boldog föltámadást. Htiszent napon pedig grékus testvéreimet nagy vállalkozásuk alkalmából szívből köszöntöm! Báró Vécsey I. Aurél dr.

Next