Görög katolikus szemle, 1930. január-december (2. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-05 / 1. szám
Budapest, 1930 január 5. II. évfolyam, 1. szám. A MAGYAR GÖRÖG-KATOLIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztéss ág és kiadóhivatal. Budapest, VIII., Múzeum utca 19. fdsz. 6/d. Megjelenik kéthetenkint. Főszerkesztő: GRÓH ISTVÁN Felelős szerkesztő: MIKULICH KÁROLY Előfizetési árak: Egész évre 8 P, félévre 4 P, Amerikában égési évre 16 P; MAQOSz tagjainak egész évre 5 P. Egyes szám ára 25 fillér, Amerikában 50 fillér. 1930. Irta: Gróh István. Rejtelmes palánta, mely a múlt magjából kél, hogy virágozzék a jövőnek. Mi lesz a termésed, virágod, gyümölcsöd, kielégülünk-e tőle, vagy éhesebbek leszünk annál inkább és sóvárgón áhítjuk a következő sarjadzást. Terebélyes leszel-e, bokros, sokágú vagy rideg, kevés lomhú? A gyökered mélyről fakad, tudjuk, abból a talajból, ami telítve van vérrel most is, hiába múlt el a tizenkét esztendő. Gonosz nedveket szívsz fel barát és ellenség poraiból s elválnak ezek idefönn, ellenére a Természet törvényeinek. Külön ágat nevelsz győzőknek, veszteseknek és nem lelik meg egyaránt az enyhülést árnyékodban rablók és megrablottak. Áldás jön-e ránk, vagy tovább tetéződnek az átkok, ki tudná megmondani. Mi hittestvéreinket akarjuk tőled, akikkel együtt voltunk ezer esztendő óta s akiket elszakított tőlünk Trianon. Nekünk oltáraink vannak odaát, ikonosztázionok, melyeknek fénye búsan ragyog által. Nekik fiaik rekedtek itt: mi, akiket idevont a magyar államiság, a magyar kultúra. A túlfelől maradtak értelmiségének java e földön várja a revíziót. Szólj, rejtelmek éve, meddig várjunk? Ti pedig, akik elválasztottatok bennünket, ne reménykedjetek, hogy majd kétnyelvű lesz ez a nép, a ködös Kárpátok népe elfelejti a magyart, mi meg az ő nyelvüket és nem értjük meg egymást. A görögkatolikusok hazafisága nem a grammatikán alapul, nem a ragozáson, mondatszerkesztésen. Nemzetek gyilkosai, kétfelé vágtatok mezőt, folyót, de hogy mikép kell lelkeket kettéosztani, azt még nem tanultátok meg. Hiszen az a kettévágott folyó is ide csordítja vizét, az ittmaradt szántó visszasírja régi aratóit, kik a Kárpátokból ereszkedtek le búzaéréskor kaszával kezükben. Vigyázzatok, még jön idő, amikor egyszerre lesz tavasz nálunk, s odafönn és a közös tavasznak fergetege támad. Évek jönnek, évek mennek, de hitünk él rendületlenül. Téli riadó. Irta: Gebri János. A természet meghalt. Téli álmát alussza. Kopár, kihalt lett minden. A nap korán tűnik el a láthatárról s mintha félne s hosszú, hideg, sötét éjszakát hagy maga után. Este van. Alszik az egész természet. Csend. Csak az esőcseppek gyakori kopogása s a szél mélabús zenéje zavarja meg a néma éjszakát. — Szobámban ülök. Képzeletem ide-oda csapong. Járom a falut, a várost. Betérek szegény, betérek gazdagabb helyekre. Látom egy pár helyen az imádkozó kis gyermekeket. Látom az apát, amint szelíd arccal, jóságos szeretettel olvassa a szentírást. Megyek tovább. Látom az ifjúságot, amint a hosszú téli estéken az egyik csoport kártyázik, a másik asztalt táncoltat, a harmadik a Népszavát, a Papramorgót és tudj’ Isten milyen alávalóságokat olvas, abban gyönyörködik és ifjú hófehér tiszta lelkét lassan, de biztosan mételyezi. A negyedik csoport bűnházban, az erkölcstelenség fertőjében fetreng. És az ötödik, hatodik, tizedik, századik? !... A kisgyerek szüleinek féltett kincse, mindene. A jó anya szeretettel őrzi, tanítja, neveli vallásosságra, isteni félelemre. Ha nincsen a körében, nyugtalan. Hol van, merre jár? És megy, keresi. Amikor iskolába kerül, jó kezekben, jó helyen van — mondja a szülő. Jó helyen is van. Az a tanító, neveli, tanítja, mint saját gyermekét, mert érzi, tudja, hogy az ő hivatása magasztos. Hivatásos munkájáért Isten meg fogja jutalmazni. De amikor kikerül az iskolából, már mint ismétlőiskolás is szabadabb. Nagyobb fiú, nagyobb leány. Már neki sok minden szabad. Hátha még az ismétlőből is kikerül! Akkor már nincs parancsoló, nincsen kitől tartani. A tanító nem parancsol — gondolja magában. A szüleimmel meg nem sokat törődöm. Elvégre nagy fiú vagyok már! Csak szabad elmennem otthonról! A szülő is így gondolkozik. Tényleg nagy fiú ! Menni kell neki! És a fiú megy. Megyen a barátjához — mondja a szüleinek. És szegény szülők nyugodtan hajtják álomra fáradt fejüket. És a fiú oda estezik. Már éjfél és még nincs odahaza. De sok szülő nem tudja. Hiszen az ő fia külön alszik. Nem is veszi azt észre. És az a fiú olyan jó, hogy el sem tudná gondolni, fel sem tudná tételezni, hogy nincs odahaza. Ésnem néz utána! Nem vonja felelősségre ! Az ifjú pedig züllik, züllik ! Lelkét piszkítja, szennyezi! És jönnek a szomorú órák. Jön a betegség. Jön a meghasonlás. És sok esetben a golyó ! Miért? . .. Mert nem volt, aki felvilágosítsa őket. Aki utánuk ügyeljen. Aki a jóra fogékony, hófehér tiszta szép lelkét megőrizze a bűnnek fertőjétől. Hiszen jár a templomba, mondjuk magunkban és ott hallja a szent igéket. Irányíthatná tehát jól, Istenesen a maga életét. Ó, a mai romlott korban ez kevés. Ma, amikor ezer és ezer oldalról környékezi a kísértés az ifjút, a hajadont, ha nincs felvértezve kellőképen vallásossággal, isteni szeretettel, elbukik. Ma más hitéletet kell élni, más pedagógiát kell követni. Itt az idő és itt az alkalom ! Csak meg kell indulni, meg kell mozdulni ! De ki mozduljon, ha nem mi tanítók, papok? Kedves Tanítótestvéreim ! Mi is az új tantervnek a célja? Ugye embert nevelni, jellemes embert az életre. Mi törekszünk is erre. Meg is valósítjuk iskolánkban. De amikor kikerülnek a gyermekek kezeink alól, az ifjú korban, amikor már könnyebben válnak hajlamossá a bűnre, akkor van csak igazán szükség a nevelésre ! Nekünk tanítóknak ezt is szem előtt kell tartanunk. Részt vettem ez évben a Szív-héten. Borzalmas dolgokról, megdöbbentő esetekről, siralmas statisztikákról hallottam ottan. Úgy éreztem és úgy érzem, ha sokáig alszunk, ha sokáig magára hagyjuk az ifjúságot, elpusztulunk, elsorvadunk. Ha valahol, úgy nálunk görög-katolikusoknál van szükség vallásos ifjúsági egyesületekre, annál is inkább, mivel kevesen vagyunk e megcsonkított, szegény hazánkban. És ha egyesületekbe tömörülve megmutatjuk, hogy mi is vagyunk, dolgozunk még jobban, mint eddig, akkor a társadalom is másként fog bennünket elbírálni, akkor, mint Szemlénk egy számából olvastam, nem meggyaláztatás, lenézés lesz «a mi jussunk», de tisztelet és megbecsülés ! Nézzünk csak szét magunk körül. Nézzük meg latin testvéreinket a Szívgárdákkal, protestáns testvéreinket a vasárnapi iskolákkal. Szabad akkor nekünk elmaradnunk? Itt a tél kezdete, az idő, amikor megkezdhetjük a munkát. Alakítsuk meg az iskolásgyermekek részére a Szívgárdát. Az ifjúság részére a Máriakongregációt. Csak akkor fogjuk látni, tapasztalni azoknak valódi értékét, ha Isten segítségével megalakítva, már az egyesületben fogunk dolgozni mint vezetők, tanítók, nevelők. Az ifjú lélek fogékony. Oly öröme lesz minden papnak, tanítónak, mikor látni fogja, hogy a falusi, tanyai ifjú és leány mily örömmel áll a Szűz Anya hófehér zászlaja alá. És mit érünk el mindezekkel?.. . Azt, hogy megszokja a társas együttlétet, az egyesületekben való tömörülést. Megszokja a munkát, az erények gyakorlását. Megszokja dolgozni, tenni vallásunkért. Áldozni a mi szent, magasztos céljainkra. Ha már ifjú korában tagja valamelyik egyesületnek, felnőtt korában meg sem tud lenni anélkül. Tehát könnyebben fog a Magosz-ba belekapcsolódni. Közvetlenebb lesz az ő papjával, tanítójával szemben, mert még jobban felismeri benne azt, aki az ő lelkéért, örök üdvösségéért dolgozik és fárad. Kedves Hittestvérek ! Ébredjen fel a szívünk !