Kárpátalja, 1938 (6. évfolyam, 32. szám)
1938-11-09 / 32. szám
2 Зі dal. " " ............ . Magyar Testvéreim ! Felszabadultunk! Amilyen örömmel mondom ki ezt a szót most, tudjátok meg, hogy éppen olyan sok fájdalmat okozott nekünk ez a szó, nekünk, itt élő magyarságnak, húsz hosszú éven át. Nekünk, magyar testvéreim majd egy negyed évszázadon keresztül azt kellett hallanunk folyton, hogy „felszabadító nemzet" — „felszabadító elnök" — el tudjátok-e képzelni, hogy mit éreztünk mi ilyenkor? Mintha csak a szívünket szúrták volna át. Minket sohasem győztek le. Mi elvesztettük szeretett hazánkat, elvesztettük hivatalunkat, állásunkat. Tőlünk elvették földjeinket és idegeneknek adták azokat. Koldus földönfutóvá tették iparosainkat és kereskedőinket és a földreform folytán nincstelenekké váltak cselédeink és mindezek mellett azt kellett hallanunk, hogy fölszabadítottak bennünket! Erre csak ők voltak képesek, hogy velünk szemben ezt a szót használják: „felszabadítók". De hála Istennek, elmúltak ezek az idők és talán soha többé nem fogja már a magyar idegenről hallani ezt a szót. Magyar Testvéreim! Felszabadításunkat három erős pillérre építettük és ennek a háromnak a neve: Hit, Remény, és Szeretet! 1. Igen. Volt erős hitünk, amelyre szüleink és papjaink tanítottak meg bennünket .Ez a hit tartotta bennünk a lelket húsz éven át! Imádkoztuk a magyar Hiszekegyet és hitünk igazolása, hogy ez az imánk most részben valóra vált. 2. Igen, volt reményünk, melyet a történelemből merítettünk, amely megtanított bennünket arra, hogy a cseh nem alapító és nem „felszabadító" nemzet. És tudtuk a történelemből, hogy a török négyszáz évig ült a nyakunkon, mégis kivertük. És végül tudtuk azt, hogy ha a gyászos trianoni rongy békeszerződés nem lesz békésen megváltoztatva, akkor mi — ha kell — fegyverrel is kivívjuk az igazunkat. 3. Igen, a harmadik pillérünk volt a szeretet. És ennek a szeretetnek a hatása alatt — mint ahogyan vitéz Imrédy Béla miniszterelnök ur őméltósága legutóbbi beszédében mondotta odaáll testvéreinknek — mi már akkor megcsináltuk lelkünkben a revíziót, lebontva minden társadalmi béklyót, mikor szeretet, vezérünk, dr. Korláth Endre 1920-ban kibontotta zászlóját. Egy szívvel, egy lélekkel indultunk utána a harcba, mindnyájan, mágnások, nagybirtokosok, kisbirtokosok, tisztviselők, alkalmazottak, kisgazdák, iparosok, napszámosok és kereskedők. Valamennyien kéz a kézben jártunk és együtt ültünk úgy a zöld, mint a fehér asztalnál, hogy harcainkat megvívjuk. De azért a tiszteletet mindenütt megtartottuk és megmegtartottuk Vezéreinkkel szemben is és egész harcunkat úgy fejeztük be, mint ahogyan megkezdtük: együttesen, vállvetve. Magyar Testvéreim! Sajnos, ez a harc még nem ért végett és mireánk még további küzdelmek várnak, mert hiszen még hátra van Ruszinszkó, Szlovenszkó, Erdély és a többi. Ezt a harcot most már a tzünket keblére ölelő anyaországunkkal együtt kell folytatni és ehhez a harchoz kérem mindnyájatoknak testvéri együttérzését és szeretetét! Beregszász, 1938. nov. 9. FEKÉSHÁZY ZOLTÁN nyug. t. főszolgabíró A Magyar Nemzeti Tanács Elnöke. Dr. Messels László : A nagyvilágon e ... „Megcsörren a bilincs, lehull a gazdája nincs" és Magyarország, a mi drága, szent Édesanyánk 20 keserű év után ismét a keblére ölelhet bennünket! A toll felmondja a szolgálatot a kézben. Minden ajkunkra tóduló szó szegényessé válik, csak állunk dermedten a percek mámoros boldogságában. Szólni nem tudunk, de imádkozni igen és első imánk , első gondolatunk Istenünkhöz száll, aki megengedte, hogy megérhessük a mai napot. És hálás szívvel köszöntünk utána mindenkit, minden magyart, aki törhetetlen hittel és a mártírok rajongásával dolgoztak azon, hogy ez a mai nap felvirradhasson és felvirradjon vele, ha nem is a teljes, de legalább a részleges magyar igazság. Akik „szolgaföldön nem nyughattak", azok most visszatérhetnek körünkbe, visszatérhetnek szeretetteik sírjához, ahonnan elüldözte őket az átkos trianoni béke és ahol egy pillanatra sem szűntünk meg őket testvéri szeretettel visszavárni Nagyon nagy a mi örömünk. A dicsőséges magyar történelem legszebb lapjait írják ma. De álljunk meg egy pillanatra az örömtüzek előtt és bármennyire is nem látszik alkalmasnak az ünnepi óra az öngyónásra, mégis vessünk a zászlókon és virágokon túl egy pillantást — saját lelkünkbe és önmagunkkal mérleget csinálva, szűrjük le ennek a majdnem negyedszázadnak tanúságait. Húsz keserves, Golgota járó évet mért reánk a Teremtő, de nagyon rövidlátó lenne az, aki azt gondolná, hogy ezek a szenvedések cél és ok nélkül bontottak be bennünket. Mert ezek az évek arra valók voltak, hogy javunkra fordítsuk és egymás jövőéért való munkában használjuk fel a szerzett tapasztalatokat. „Magyar a magyarért" ez a neve annak a gyönyörű akciónak, amely Ő főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklósné, a kormányzó neje égisze alatt indult meg és amely akció lehetővé fogja tenni, hogy a visszatérő területeken ne legyen éhező és fázó magyar. Mi azt szeretnénk, ha ez az eszme lelkiekben is megnyilvánulna és megszűnne a magyart pusztító testvérátok, amelynek „magyar a magyar ellen" nevet adhatnák. Ez az ősi örökség sok törekvést fojtott már meg. A többi rosszal együtt ez is már a múlté és megszületik újra az a Magyarország, ahol mindenki testvére a másiknak és nincsen egyéb óhaja, mint a magyar haza építése és bodogulása. Minden országot csak fiainak önzetlen hazaszeretete, kitartó munkája és igaz lelkesedése tehet valóban naggyá, kétszeresen szükségünk van nekünk magyaroknak ezeknek az erényeknek a kibontására, mert mi olyan próbáját álltuk ki a szenvedéseknek, amely egy nemzetnek sem jutott osztályrészül. Tudatában kell" lennünk annak, hogy sok mindent kell máskép csinálnunk, mint azt eddig tettük. Társadalmi és gazdasági szervezeteinknek egész sora van, amely nem bizonyult tűzállónak és főleg nemzetállónak az elmúlt 20 év során. Ezeket mind újra kell felépítenünk és törhetetlen nemzeti alapon kell újjászerveznünk. Sokan hagytak bennünket cserben. Sokakat fordított el tőlünk a pillanatnyi helyzet előnye, az önző, mindenütt feltolakodó önérzet! És végül sokan voltak elkábítottak, a megtévesztettek, akikből hiányzott a fanatizmusig menő magyar nemzeti öntudat És mindezeken felül támadtak Antikrisztusok elegen, akik tetszetős szavakkal, mézes beszédekkel, csábító kilátások ígérgetésével vezették félre a tömeget és sodorták a magyarságot a legmélyebb szakadék felé. Mindezeket csak most látjuk tisztán, de tisztán látjuk a védekezési módokat is. Nagy hála és nagy dicséret illeti azokat, akik a gyászos emlékezetű megszállás idején is, a legnagyobb megpróbáltatások alatt is vezérei, maradtak ennek a népnek és éppen kipróbált lelki nagyságukhoz folyamodunk, mikor arra kérjük őket, hogy a testvér szemével nézzenek minden magyart és a testvér bocsánatával legyenek a megtévelyedettek iránt. Mi biztosra vesszük, hogy a Magyar haza szeretettel öleli keblére gyermekét és a róla ideig-óráig elfeledkezett fiaival szemben bizonyosan emlékezni fog a szent bibliának a megtért bűnösökre vonatkozó parancsára. A nagy munkánál, a nagy építésnél mindenkire szükség van, hiszen mi magyarok úgyis olyan kevesen vagyunk és olyan testvértelenül állunk a népek országútján. Mindenkit várunk, mindenkit üdvözlünk! De legszebb üdvözlő szavainkat a magyar honvédeknek tartogatjuk. A hozzánk bevonuló magyar katonáknak, akik a háromszinű magyar lobogót hozzák és akiket azért üdvözlünk kétszeres örömmel, mert a mai nagy győzelem Isten különös kegyelméből úgy virradt ránk, hogy a magyar honvédek drága véréből egyetlen csepp sem hullott el. Most pedig zúgjanak a diadalmas harangok. Lengjenek az eddig rejtve tartott magyar zászlók! Ma minden arcon örömpir ég és ha hull ma könny, az a boldogság könnye csupán. „Lesz még egyszer ünnep a világon" — mondja a költő. Mi megértük ezt az ünnepet. A béke és kiengesztelődést ünnepli az egész világ, az igazság diadalát és a szebb jövő reményét ünnepli Magyarország! Felelős szerkesztő: NÁDAS JÓZSEF. Kiadóhivatal: Beregszász, Rózsa u. 2.). Tel.: 148. 32. szám ———— І Hősi halált hallok... Az öröm perceibe belevegyül egy kis szomorúság. A magyar soha nem jutott könnyen semmihez. Mindenért kellett mindig valamit fizetnie, vagy könnyet, vagy vért, nagyon sokszor mind a kettőt. Mikor örömünnepre gyűlünk össze és a boldogság megnyilvánulásoktól hangosak az otthonok és az uccák, álljunk meg egy pillanatra és adózzunk egy könnyel azoknak, akik testükből építettek hidat a bevonuló magyar testvéreknek: a felkelőcsapat ma már halott tagjainak. Háborúba menni kötelesség. De amit ez az itteni maroknyi csapat véghezvitt, az több volt, mint kötelesség, az a vértanuság tudatos vállalása volt, mert mikor útrakeltek, előre tudták, hogy elfogadásuk esetén részükre csak Istennél lehet kegyelem. Megadatott nekik, hogy vérüket cseppenként kiontva szolgálják a magyar igazság szent ügyét és mártittestük legyen lépcső a ma meggyujtott örömtüzek oltárán. Ezek a magyarok miérettünk, visszakerült magyarokért haltak meg. Emlékük legyen örökre szent mielőttünk. És abban a tűzben, amibe ők miérettünk beleugrottak tisztuljunk meg sziveinkben mi is. Legyünk büszkék és érezzük magunkat adósoknak. Béke a halottaknak. Emlékezni ne felejtsenek el az élők. Néhány szó a beregszászi diákokról Abból a dicsőséges mártírkoszorúból, amit az itteni magyarság 20 éven át hordott, jár egy néhány levél a beregszászi magyar diákoknak. Ezek a kedves, jókedvű gyerekek, akikben láttuk az eljövendő jobb jövő megtestesülését, az utolsó és ezért talán legnehezebb időkben úgy viselkedtek, mint valóságos hősök. Mikor mi felnőttek ájultan vártuk a reánk virradó bizonytalan holnapot, mikor nem mertünk lélekzetet venni éppen gyermekeink miatt, akkor a beregszászi diákok kiállottak a gátra és hitvallást tettek magyar voltuk mellett és viselték ennek a bátorságnak súlyos következményeit. Mert a következmények rettenetesek voltak! A diákokat letartóztatták és börtönükben a legembertelenebb módon bántalmazták! Ezek a fiatal fiúk, akik othon szemefényei egy-egy családnak, akik otthon reményei szüleik öregségének és letétményesei a magyar jövőnek, megismerték a csendőröklöt és végigszenvedték az ártatlanul letartóztatottak minden poklát! A fegyvertelen diákoknak szuronyos csendőrattak ugrott neki a cseh állameszme nagy dicsőségére! A cseh demokrácia kloroformba áztatott mézesmadzagját, végre megizleltük kloroform és méz nélkül Nem baj, kiálltuk. De diákjaink méltatlan szenvedését nem felejtjük el és örök időkre tanultunk belőle És a diákokat is kérjük, ne felejtsék el ezeket a napokat. Fiatal szervezetük kiheveri a szenvedéseket, lelküket pedig megacélozza az a tudat, hogy a felnőttek ezúttal tisztelettel emelik meg a kalapjukat a bátor beregszászi magyar diákok előtt. Beteljesülés. A beteljesülés szent perceiben, amikor mindenkinek számot kell vetnie a 20 éves lidércnyomás ideje alatt elfoglalt és képviselt álláspontjával — nincsenek problémáim. Ha elölről kellene ezt a 20 évet átélnem — a ma már felszabadult és most már mindenki számára hálás és veszélytelen magyar hitvallás becsületes és konzervatív ápolásán kívül új programot a magam számára adni nem tudnék. Nem volt nehéz ez a program és még kevésbé nehéz a megvalósítása. Aki magyarnak született — csak magyarul érezhet és aki érzéseit az élet útvesztőiben — becsületes és egyenes célt követve — kátyúba merülni, nem engedte — zsákutcába nem kerülhetett. Nincs mit rekriminálni — nincs mit korrigálni, csak továbbra is ezen az úton haladni. Beregszász város képviseletében általam képviselt őslakos és hadviselt csoport programját is a fent rövid vonásokban ismertetett ideológia jelképezte. — Törhetetelen magyar álláspont és tántoríthatatlan harc minden nemzet és becsület-ellenes irányzattal szemben. Ha a kritika valamikor túl intrazengensnek ítélte meg az őslakos csoport városházi állásfoglalását, — eltekintve attól a szerencsés körülménytől, hogy az idők ezt az álláspontot igazolták — utólag be kell látnia, hogy állásfoglalásunk helyes, célravezető volt és más nem is lehetett volna és az ezen programot hirdető lobogó ma is felemelt fejjel vihető tovább a megkezdett után. Amiért 20 esztendőn át éltünk, beteljesedett és jövő reményeink beteljesedését is várjuk. Az őslakosok és hadirokkantak községi pártja nevében: Dr. MEISELS VIKTOR