Kárpáti Magyar Gazda, 1932 (7. évfolyam, 18-39. szám)

1932-05-01 / 18. szám

. Botcsinálta vőlegény Irta : Bibó Lajos. і — »Nyíl« eredeti regénye. — (Folytatás.) Feri csodálta azt a bátorságot, amivel г lány a régit elhanyagolt lakást a maga képére és hasonla­­tosságára átformálta. Alaposan megnézett mindent, aztán megmosdott és átöltözött. Kintről már hallatszott is az apja hangja : — Hol van ? Fi і kiszólt : — Itt vagyok. Jövök ! Kilépett az ebédlőbe. Édesapja ott ásott előt­te. Nem­ azt hitte, káprázik a szeme. Apa hét év óta nemhogy nem öregedett, hanem még akább fi­­atalodott. Nem változott semmit sem, csupán a fe­jét havarta be a közelgő tél. S ahogy ránosolygott, hatvan év ellenére is mindig olyan egyenesen, ke­ményen és dúsan, akár egy lombját lengető cserfa, mindig nevető, szürke szemével, napbarnított ar­cával, roppant termetével, úgy festett, mint egy szelíd, mesebeli óriás. Ő szólalt meg . — Na ! — lépett előre. — Hát mégiscsak el­zött a vonat ? Feri odalépett hozzá, megszorítóba a feléje ujtott kezet, aztán lehajolt és megcsókolta. — Elhozott, édesapám. Itt vagyok, hazajöttem. Szabályos, meleg dióbarna arcán, fekete sze­­en, kicsi, de kemény száján, tiszta és nyugodt intetében, ami mind az édesanyja bfrus és meg­ejtő szépségére emlékeztetett, ott dícsekedett min­­enütt az apjához való hasonlósága is s jóllehet m­aga is magas és sudár volt, alig ért az öreg válláig. Juliska látta, hogy a megilletődés elvette a sza­vukat s hogy átsegítse őket a meghatottságukon megszólalt : — Üljenek le, édesapám, azonnal hozom a reg­gelit. — Juhász megnézte Ferit. — Aztán? — adta fel a szót. — Semmi különös — felelte Feri. — Gyütt a vonat rendesen ? — Igen, nem késtünk. Juliska, amikor elszaladt az apjáért, nem szólt senkinek, mégis tíz percen belül mindenki tudta a faluban, hogy Feri hazaérkezett. —* Döngicsér rontott be elsőnek : — Na, te lókötő, te minden tisztességes ember szégyene, te akasztófavirág, te, hát mégiscsak meg­jöttél? — kiáltott már messziről. — Gyere ide, hadd csókoljalak fültövön. Feri elébe lépett. — Jó napot, Döngicsér bácsi ! — rázta meg a rezesorrú kis hörcsögember kezét. Később megjött az öreg pap, meg döcögő is, akit Szoboszlay megnyugtatott, hogy ne féltse Ju­liskát, mert Feri csak azért jött haza, hogy kibé­küljön az apjával. Vidám hangulatban telt el a nap, véghossza nem volt az ölelgetődzésnek. Feri úgy (P 1) határozott magában, hogy az első néhány napot megfigyelésre szánja. Majd ha aztán tisztába jött az apjával, meg Juliskával, akkor óvatosan előké­szíti az ellentámadást. Lelkében az Erzsikével való találkozás eshetőségeit latolgatta. A vonaton egyet­len kézmozdulattal elintézte az egész jelenetet, most azonban, mikor már csak percek választották el attól, hogy átmenjen Erzsikéékhez, egyszerre ha­tározatlanság és zavar fogta el. Hanem Erzsike nem azért bukott meg a színpadon, hogy ne tudja, mi­képpen kell viselkednie egy kikosarazott leánynak az életben. Amikor meglátta Ferit, elébe sietett. — Isten hozta ! — üdvözölte őszinte örömmel. Feri kezet csókolt. — Jó reggelt, Erzsiké ! A lány, mintha csak tegnap beszéltek volna egymással utoljára, korholással kezdte : — Mondja, kedves barátom, mióta szoká megvárakoztatni az embert? Most kell oszférai volt tegnap ? /***’’” '59 Feri sietett magát kimenteni . — Tízkor érkeztem. — Hát aztán? Ettől még átjöhet. — Nem lehetett. Este tizenegyig Szoboszlayval. Kimentek a kertbe. — Tudja, hogy megszépült? — mondta Feri, amikor megállották a filagória előtt. Erzsike a szemébe nézett : — Semmi színészkedés, kedvesem. Ne bókol­­jon. Két év nagy idő. Megcsúnyultam és megvé­nültem. Húsz éves volt, karcsú és kecses, akár egy mézzel telt virágkehely, nyugtalan és erős, hajlé­kony és rugalmas, akár a vessző, játszva kacérkod­hatott az öregséggel. Leültek a padra. — Kezdjük tehát az elején, — mosolygott a lány, amikor elhelyezkedtek. — Mi újság Pesten ? — Semmi. — No ezzel nem mondott valami túlságosan sokat. Hogy élt, mit csinált azóta, mióta találkoz­tunk ? — Semmit. (Folyt. köv.) біблютека Ї&П No Vasárnap, 1932 május 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL | BEREHOVO—BEREGSZÁSZ, KÁLVÍN-TÉR 2. SZÁM, MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. - TELEFON: 88. кМ.Р4г/ SserfcentS-bizottági elnök: EGRY FERENC. Főszerkesztő: Dr POLCHY ISTVÁN. Felelős szerkesztő: Dr. BODÁKY ISTVÁN. Hirlapbélyeg engedélyezve_75493—TV— VII. évfolyam, 18. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRA: — — 36 Кб. її Negyedévi -------18 . Havi — — Egészévi Félévi 9­9 3 . A magyar pártszövetség beregszászi kongresszusa Dr. Siménfalvy határozati javaslatát egyhangúlag elfogadták s Segélyt és adómoratóriumot! Beregszász múlt vasárnapja a szokottnál élén­­kebb volt. Már kora reggeltől gyalog, szekéren, adóbuszon, vasúton egymásután érkeztek meg a váosba azok, kiket Kárpátalja egész területének magyarsága, nagyrészben őslakossága küldött ki a Magyar Pártok Szövetségének e napra hirdeted orságos kongresszusára. Rendkívüli időkben rend­­kivül probelémák tárgyalására hívta össze a Sze­gr '*■ * і 4. vezsg elnöksége és vezetősége ezt a kongresszust, melyek külsőségeiben is meglátszott a nehéz idők, sulis gondok nyoma. Valami különös érzést vál­tott ki az a látvány, melyet a kongresszus terma add. Becsületes, tiszta, de fáradtságtól megviselt arck és tekintetek, szinte minden delegátus arcán god ült, a tiszta, rendben tartott, de kopott ru­hát látszik, hogy az utóbbi években Kárpátaljában nem volt az embereknek pénzük ahhoz, hogy a­t vá­roljanak és mindenekfelett feszült várakozás ás fogalom arra, hogy mit fognak mondani a magyar­­csikó pártok vesztői, hogy miként fog munkálkod­ni s határozni a kongresszus e szörnyű, ez ínséges időben, hogy kap-e biztatást a sok delegátus arra, hog hazamenve lelket öntsön a csüggedőkbe, biz­­tatst adjon a gyengülőknek és kitartóvá tegye az insgben és nyomorban már-már kihülőket. A csehszlovák kormányzat és pártjai a­z ár­­pádjai hallatlan ínséggel és nyomorúsággal kap­­csoatban tett megnyilatkozásaikban és intézkedé­seién teljesen figyelmen kívül hagyta a magyarsá­­got (zsidóságot, németséget, ruszínságot) és Bereg­­százba most ennek a figyelmen kívül hagyott ma­­gyrságnak és őslakosságnak delegátusai gyűltek egybe, hogy határozzanak, hogy kiköveteljék jus­sukat, hogy ítéletet mondjanak afelett, mely gazda­ságilag is tönkretette Kárpátalját, mely intézkedé­seivel, 12 éves politikájával a biztos romlásba ker­gette és züllesztette ezt a szerencsétlen ország­részt. És összegyűlt, egybehivatott ez a kongresszus azért, hogy parlamentáriusainak megbízást és uta­sítást adjon arra, hogy a csehszlovák kormányzat Kárpátaljával, főként annak magyarságával szem­ben tanúsított tétlenségét, , tehetetlenségét és kímé­letlenségét odavigyék azok elé a fórumok elé, me­lyek Kárpáaljának a mai helyzetébe való kerülését megparancsolták, melyek azonban garantálták azt, hogy Kárpátaljának boldogulása, jóléte biztosított lesz. 135 kárpátaljai város, község magyar­ őslakó politikai szervezeteinek 370 delegátusa van együtt a kongresszuson. Mint a kongresszus lefolyása alatti felszólalások hirdették : még többen is jöttek volna (habár meg volt jelölve, hogy csak mily számban képviseltethetik magukat az egyes községek s párt­szervezetek), de a legtöbb embernek már 4—8 kó­­ja sincs Kárpátaljában, melyet útiköltségre adhat­nának ki. 1 A kongresszus elnöksége : Egry Ferenc párt­szövetségi elnök, dr. Kerekes István ker. szoc. el­nök, dr. Korláth Endre szenátor, Holtky Károly par­lamenti képviselő, dr. Siménfalvy Árpád és Jaczik Miklós tart. képviselők, dr. Polchy István és Ács Lajos k. elnökök, R. Vozáry Aladár és dr. Bodáky István k. ügyvezetők, Köszörű Károly szöv. főtit­kár és az összes járási képviselők a kongresszus vezetői. Mint mindig ezúttal is meleg szeretettel fordul minden szem és figyelem Egry Ferenc az ősz dalia felé, mikor szólásra emelkedik, hogy megnyissa a kongresszust, üdvözölje a megjelenteket, bejelentse a kongresszus megalakulását és az ügyrendet. — Sokan jöttünk össze — mondja, —­a kipró­báltak vannak itt, rájuk számítottunk, amikor egy­re jobban nehezedő és ínségesebbé váló napjaink­ban összehívtuk a magyarság-őslakosság delegátu­sait e kongresszusra. Úgy érezzük, hogy valaminek történnie kell, s ez az érzés benne van a levegő­ben, mert ez a helyzet, itt az élet kezd tarthatat­lanná, elviselhetetlenné válni. Azért gyűltünk ösz­­sze, hogy megtanácskozzuk és elhatározzuk, hogy a 24-ik órában mit tegyünk. Az erre vonatkozó ja­vaslatokat az ügyrend folyamán fogjuk előtárni, én csak arra kérlek és figyelmeztetlek benneteket és rajtatok keréstül az egész kárpátaljai magyarságot, hogy ha valaha, akkor most tartsunk össze, most ne engedjük magunkat szétszaggattatni, el ne ad­játok magyarságotokat, — — ha apátok mondaná, hogy tántorodjatok meg magyar érzéstekben, neki se fogadjatok szót, — ha papotok mondaná, hogy felekezeties­­kedjetek, szakadjunk vallásfelekezeti szétta­­golságra, a papotoknak se higyjetek, — ha akármivel környékeznének meg ben­ ііЄіЄіГЄІ, nog у a mostam líív.c їііЬоги'-­ ból kiálljatok, ne hallgassatok az ámító szóra, mert én, az öreg úgy érzem, hogy ha most összetartunk, nem szakadunk szét, nem állí­tunk magunk közé felekezeti válaszfalat és nem akad ügyünknek és harcunknak tudása, Ephialtese, akkor — hiszem a mai nyomorú­ságban — hogy rövidesen jobb napoknak kell ránk derülnie ! Ennek hitében nyitom meg a Kárpátaljai Magyar Pártok Szövetségének

Next