Kárpáti Hiradó, 1942. május (19. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-31 / 122. szám

Vasárnap, 1942 V/31 KÁRPÁTI HÍRADÓ ............. Lovassy Andor: HŐSÖK NAPJÁN Napkelet meséi Ringatták a múltnak, Hazudozva sírni Mi sohasem tudtunk. Etelköz tájától Muhiig, Mohácsig, Nagy más­tény síkjától A győri csatáig, Petőfi álmától Doberdó pokláig, Trianon sírjától Kincses Kolozsvárig Vérvirágot tépett Ezeréves harcunk, Nyugat álmát védte Könnyáztatta múltúnk. Könny, vér és verejték Szakadatlan hullott, Szentelte e földet, Virágot fakasztott. Mindig csak vetettünk, Sohasem arattunk, Örömének helyett Kínt pengetett lantunk. De nem fáj már többé Se bilincs, se börtön, Minden, aki magyar, Ünnepi mezt öltsön! Elapadt a könnyünk, Hév hevíti harcunk. Hősök útján járunk, Szent áldásuk rajtunk. Drága, hősi vérből Példavirág fakad, Tágul már a határ, A régi, a szabad. Bánatok ködéből Új nap kelt az égre: Itt is ünnepelünk Valahára, végre... Ma Hozzátok szállunk, Kik értünk haltatok És mindennél többet: Életet adtatok. Véretek hullása , Áldozat volt értünk, Néktek köszönhetjük Azt, hogy ma is élünk. Győzelem hajnalán Gondolunk Tirátok, Ti, akik győztetek Életen, halálon. Százezernyi mély sírt Mindhiába ástak, Kriptát tört a hős Szív Ús föltámadásnak. Mert aki a Honért Éltét adja oda, A nemzet szívében Nem halhat meg soha, Nem is hal meg soha* n ..... Három földrészen és hét világtengeren tombol a világtörténelem legnagyobb mér­kőzése. Hét világtenger harcieseményei fö­lött tér mindennap szó nélkül napirendre a „kávéházi Konrád“, csak azért, mert a ten­geri háború világa idegen világ neki, nem tud mit kezdeni vele. Igen, a haditengeré­szet külön világ, sajátos hagyományokkal és sajátos romantikával, külön törvényekkel és külön titkokkal. Csábító feladat ezekbe a titkokba betekintést keresni, azonban nem könnyű szakavatott vezetőre találni. Ám ahol más nem, a vállalkozószellemmel irá­nyított véletlen még mindig segíthet. Már régóta föltűnt a német sajtóban Brüning­­h­a­u­s ellentengernagy neve, aki a legjobb berlini lapokban szokta szakértelmét csillog­tatni. Aki ilyen szívesen forgatja a tollat, az nem akarhat megközelíthetetlenségbe burko­lózni, gondoltam reménykedve, és nem csa­lódtam. Nem mindennapi dolog egy érdemes el­lentengernaggyal beszélgetni, Brüninghaus ellentengernagy egyénisége azonban hamaro­san fölold minden elfogódottságot. Megnye­rő, közvetlen modorú öregúr, a katonát csak határozottsága és pontossága árulja el ben­ne. Katonaember nem szívesen beszél poli­tikáról, ezért „captatio benevolentiae“-ként máris bejelentem, hogy csak tengerésztech­nikai kérdésekre kívánok szorítkozni. A ten­gernagy barátságos mosollyal nyugtázza tartózkodásomat, de azért odaülteti az író­géphez kisasszonyát. Csupán azért, hogy megkönnyítse dolgomat — mondja —, de az az érzésem, hogy óvatosságból is. A lehető legártatlanabb technikai kérdés­sel kezdem:­­— Igaz-e, hogy a sokáig vízen levő hajók­ra moszat rakódik le és az ilyen hajókat költséges tisztításnak kell alávetni? — Különösen a forró égöv alatti vizeken a hajótesten növények és állatok telepednek meg. A „benőtt“ hajók veszítenek sebességükből és ezzel harcierejükből is. A benövés ellen mérgező festékanyagokkal szoktak véde­kezni, a festést azonban időnként meg kell újítani, ezt a munkát pedig csak dokkok­ban lehet elvégezni — diktálja Brüninghaus ellentengernagy a feleletet. Íme, a naivnak látszó kérdés milyen fon­tos fölvilágosítást hozott! Új megvilágításba kerül az elveszett hongkongi, szingapúri és a megbénított máltai támaszpont jelentősége. Ha a nagy angol-amerikai egységeiknek akár évente egyszer is angol vagy amerikai kikö­tőbe kell vonulniuk, bizony alig marad sok idejük a messzi távolkeleti vizeken történő tartózkodásra, vagy ha kényszeríti őket a hadihelyzet erre, az időnyereségért harcké­pességgel kell fizetniük. Úgy látszik érdemes továbbra is a technikai titkokat feszegetni. — Az angol flotta már évek óta üzemben van — fejtegetem. — Az állandó szolgálat föltehetően erős elhasználódási folyamatot indít meg, úgyhogy az angol hadihajóknak bizonyára mind gyakrabban van szükségük javításra. Ezek szerint Angliának az elvesz­tett támaszpontokra ebből a szempontból is még nagyobb szüksége lenne, mint valaha. Nem tévedek tehát, ha föltételezem, hogy ilyenformán a japán flotta számára az angol flottával szemben már maga az is nagy előny, hogy frissen lépett a háborúba? Brimninghaus tengernagy jóváhagyja az elgondolást és utal arra, hogy Jellicoe tengernagy, az első világháború flottafőnöke a tengeralattjáróháborúról írt sokat emlegetett könyvében maga is pa­naszos szavakkal emlékezett meg különö­sen a hajókaravánokat kísérő hadihajók el­használódásáról. — Egyébként — teszi még hozzá a pon­tosság kedvéért — a legénység „elhaszná­lódása“ sem elhanyagolható tényező. A ha­ditengerész szolgálata nem gyerekjáték és nincsen olyan viharedzett tengeri medve, akinek ne lenne szüksége tartós üdülésre. Tehát már itt vagyunk a legaktuálisabb kérdésnél, a tengeralattjáróháború kérdésé­nél. — Miképpen befolyásolja a nappalok hosszabbodása a tengeralattjáróháborút? Nem véletlen, hogy eddig minden nagyobb­­szabású tengeralattjáróoffenzíva megindítása éppen tavaszra esett? —­ A tengeralattjáróháborúnak legjobban a hosszú éjszaka és a nyugodt tenger kedvez. A tengeralattjáró ugyanis legszívesebben éj­jel, mégpedig élőről támad, hogy a hajó ne siethessen el a torpedó elől. Nappal nehe­zebb a hajót megközelíteni, viharos időben pedig nehezebb megelőzni. Ám télen, ami­kor az éjszakák hosszabbak, az idő is rend­szerint viharosabb, úgyhogy végeredményben a tengeralattjáró függet­lenebb az évszaktól, mint ahogyan sok­szor föl szokták tételezni. Az offenzívák megindításának idejét nem az évszak, ha­nem a hadihelyzet határozza meg. A né­met tengeralattjárók az év minden részé­ben szerepeltek már nagy sikerrel.­­ A hadijelentésekben gyakran esik szó bomba- vagy torpedótalálat következtében féloldalra dőlt hajókról. Milyen mértékben lehet ezeket a hajókat sérülteknek vagy ép­pen elveszetteknek tekinteni? — A féloldalra dőlt hajó ágyúinak egy része a vízre néz, másik része a magasba mered. A magasabb szögbe került ágyúk holttere erősen megnövekszik és ennek meg­felelően a hajó harcképessége csökken. Rá­adásul a megdőlt hajó kormánylapátja nem merül már el egészen a vízben, így a hajó kormányozhatósága is veszedelembe kerül. A hajó megdőlésének tehát nagyon komoly következményei lehetnek, különösen egysze­rű tehergőzösöknél, amelyeket föl lehet ugyan fegyverezni, költséges megdőléselhá­rító berendezésekkel azonban nincsenek fel­szerelve. Ezzel szemben a hadihajók a betódult vízmennyiség ki­egyensúlyozásával bizonyos határok kö­zött megkísérelhetik a hajó harcképessé­gének és kormányozhatóságának helyre­állítását. Ez mindenesetre nagy szakértel­met és felelősségvállalást kívánó feladat, ezért csak a parancsnoknak van joga a meg­sérült oldal ellentétes pontján történt vízbe­bocsátást elrendelni. Nehéz művelet, amely megizzasztja bizony a parancsnokot. Bizony. Talán Brüninghaus ellentenger­nagynak is volt már dolga ezzel a művelet­tel ! — Tud, Tengernagy Úr, saját tapasztalás­ból is példát mondani? Igen, Brinninghaus tengernagy valóban nem mindennapi példára tud hivatkozni. — A skagerraki csatában a parancsnokságom alatt álló „König“ csa­tahajó, a német zöm élhajója, tíz súlyos találatot kapott, köztük oldalt elöl egy 38 centiméteres találatot az oldalpáncélzat alatt, mely felrobbantotta az egyik lőszer­­kamrát. A betóduló víz négy fokkal dön­tötte meg a hajót. Csata közben nem ve­szélytelen az ilyesmi, — elég lehet egy újabb találat és a súlygyara­podás következtében egyébként is mélyebb­re süllyedt hajóval hamarosan végleg bú­csút mondhatunk a világnak, ha azonban nem akartam magamat szégyenszemre ki­vonni a csatából, meg kellett kockáztatnom: elrendeltem a jobboldali hátsó rekesz meg­nyitását. A hajót csakugyan sikerült majd­nem egyensúlyba hozni és a „König“ harc­képességét visszanyerve, továbbra is csa­tában maradhatott. Brüninghaus, tengernagy, ha magáról van szó, szófukar ember, csak annyit mond, amennyi a példa megértéséhez szükséges, azonban ennyi is elég! Tehát a skagerraki csata egyik csatahajóparancsnokával ülök szemben! Nem tudok a gondolattól elszakadd­ni és amíg a következő kérdésre diktálja a választ, inkább az embert figyelem már ben­ne. — Mi a magyarázata annak, hogy ango­lok a sok lesújtó kritika ellenére, itt van pél­dául Yarnell amerikai tengernagy kíméletlen leleplezése, nem tudták megvalósítani a há­rom fegyvernem szoros együttműködését? Nem lenne-e túl merész az az állítás, hogy mindhárom fegyvernem tökéletes együttmű­ködését nagy méretekben először a japánok valósították meg? Vájjon a légihaderő szín­relépése nem forradalmasította-e a tengeri stratégiát olyan mértékben, hogy az angol hadiflotta, amely eddig egyedül is fönn tud­ta tartani az angol világbirodalmat, a légi­flotta által elégtelenné vált? — Brüninghaus tengernagy csak egy röpke pillanatig gon­dolkozik és már kész is a válasz. — Az angolok nagyon értenek a rögtönzéshez, a legap­róbb részletekig kidolgozott és átgondolt hadműveletekhez azonban nincsen érzé­kük. Ez a helyzet most is és ez volt például az 1915. évi gallipoli kudarc végső oka is. A hadsereg és tengeri haderő együttmű­ködése a kívülálló részéről elképzelhetet­lenül gondos élőmunkát kíván, legelső alapföltételül pedig egységes veze­tést és jól összefogott szervezettséget. Erre az igazságra, már későn, az angolok és ame­rikaiak­­is rájöttek. Sir Gerald Ellison, a sze­rencsétlen vállalkozás angol történetírója könyvének jellemző módon ezt a címet adta: „The Perils of Amateur Strategy“ (Az ama­tőrstratégia veszedelmei), Poulson amerikai kapitány pedig minden haditengerészetnél nagyrabecsült művében (The Dardanelles Expeditions) e szavakban összegezte ítéle­tét:­ „Nagyon kétséges, hogy még maga Nagybritannia is át tudna élni még egy vi­lágháborút és egy második Churchillt“. Nos, a második világháború már itt van, mégpe­dig ugyanazzal a Churchillel súlyosbítva. Ez elég magyarázat arra, hogy miért mon­dott a mostani háborúban eddig minden na­gyobb angol vállalkozás csődöt, hiszen ha az angolok erejét már a haditengerészet és szárazföldi hadsereg együttműködésé­nek megszervezése is meghaladta, a nehéz­ségek a légihaderő színrelépésével még jobban megsokasodtak számukra. Olyan tökéletes precizitással kidolgozott és végre­hajtott kombinált vállalkozásra, mint ami­lyen német részről a balti szigetek elfog­lalása és japán részről, az ottani szaksajtó beismerése szerint, erre a mintára meg­szervezett csendesóceáni hadműveletek voltak, az angolok nézetem szerint aligha lesznek valamikor is képesek. Ami pedig a kérdés utolsó részét illeti, az angol világ­hatalom támasza sohasem egyedül a hadi­tengerészet, hanem a támaszpontokkal ren­delkező haditengerészet volt. Minden ten­geri stratégia támaszpontrendszereken épül föl és ezen a tételen a légihaderő föl­lépése csak annyit változtatott, hogy a ha­ditengerészetnek, ahogyan ez a háború már számos világos példával bebizonyítot­ta, nagyobb szüksége van támaszpontokra, mint valaha. A távolkeleti támaszpontjai­tól megfosztott Angliát nem lehet világ­hatalomnak tekinteni. Amíg a tengernagy ezt a tömör, határo­zott, meggyőző, csakugyan parancsnokra valló választ diktálja, csak őt figyelem már. A „König“ csatahajó parancsnoka diktál, gyorsan diktál. A titkárnő alig bírja az ira­mot, különösen az angol nevek és könyvei­­mek nem mennek neki. A tengernagy kissé zsörtölődik, de nem veszti el türelmét: ezen­túl betűzi az angol neveket: —­ Ella, Lajos, Lajos, Ingeborg, Szigfrid, Otto, Nándor... Olyan szélsebesen, mintha olvasná a se­gédszavaikat. Pedig közben a feleleten is kell gondolkodnia. Aki már a világháborúban is csatahajóparancsnok volt, bizonyára jóné­­hány évtizedet tud maga mögött, ilyen szel­lemi frisseség azonban fiatalabb korban sem mindennapi, Brüninghaus ellentengernagy egyszerre két dologra is tud gondolni. Most, amikor tudatára ébredek annak a sokoldalú­ságnak, gyorsaságnak, határozottságnak és mindenre kiterjedő figyelemnek, amelyet Brüninghaus ellentábornagy diktálása elárul, most tudom meg valójában, mi egy csata­hajóparancsnok. A kihallgatás sokáig tartott, illenék indul­ni. Egy pillanatig azonban összehajtott jegy­zetekkel ülve maradok még és Brüninghaus kérdés nélkül is megérti, mit szeretnék még tőle hallani. Most lassan, különös gonddal be­szél: « — Horthy tengernagyot, sajnos, nem volt alkalmam közvetlenül megismerni. Mint a német „Loreley“ parancsnoka csak akkor érkeztem Konstantinápolyba, amikor Horthy tengernagy a „Taurus“ állomáshajó parancs­nokságát már másnak adta át. Már akkor is sajnáltam, hogy nem találhattam ott, mert mint tengerésztiszt és mint ember egy­aránt kitűnő hírnévnek örvendett. Kon­stantinápolyi körökben sok csodálat tárgya volt nagy nyelvtehetsége is. Igen, a ten­gerésztiszti pályán nagy előny a nyelv, tehetség, márpedig Magyarország kor­mányzója nagy nyelvtehetség, vagy in­kább, merem állítani, nyelvzseni. Határo­zottan nyelvzseni! — állapítja meg végérvényesen a pontosság­­kedvelő ellentengernagy a helyes kifejezést. — Magyarország kormányzója a német haditengerészet köreiben már pályája kezde­tétől különös nagyrabecsülést élvez — foly­tatja. — Azt már az otrantói győzelem megmutatta, hogy valóban az átlagot messze meghaladó ten­gerésztiszt volt. Nem mindennapi straté­giai és taktikai képességei személyes bá­torsággal és hidegen mérlegelő elhatározó­képességgel párosultak. Soronkívüli elő­léptetése akkoriban a német haditengeré­szetnél is általános örömet váltott ki. Azzal az érzéssel távozom Brüninghaus el­lentengernagytól, hogy olyan embert ismer­tem meg benne, akinek érdemes meghallgat­ni véleményét arról a tengernagyról, aki a hadihajó fedélzetéről egyenesen egy egész ország parancsnoki hídjára lépett. Dr. NÉMETHY LÁSZLÓ A skagerraki csata egyik csatahajóparancsnoka a tengeri háború műhelytitkairól és HORTHY TENGERNAGYRÓL Rendkívül tanulságos beszélgetés Brüninghaus ellentengernaggyal 5 az állami sorsjegy tulajdonosokra ! Még ma vegyen sorsjegyet! Egész sorsjegy ára 3 pengő, félsors­jegy ára 1.50 pengő­. Húzás június 5-én. Félévi börtönre ítéltek egy burgonyadrágító gerényi asz­­szonyt az ungvári törvényszéken Az ungvári ügyészség árdrágító visszaélés bűntettével vádolta B­u­­r­­­ai Györgyné Gondorcsin Ve­rona 35 éves ungdaróci születésű gerényi asszonyt és Á­r­c­h­i Pálné Szentipál Anna 35 éves gerényi la­kost, mert Gerényben márciusban a vörösburgonyát a hatóság által megállapított 14 pengő helyett Bur­jáné 24 pengőért, Árchiné pedig 22 pengő 50 fillérért árusította méter­­mázsánként. Az ügyet most tárgyalta dr. Korv­­­á­t­h István törvényszéki bíró. Dr. K­r­a­m­p­­­i­n Viktor kir. ügyész vádindítványa alapján a bíró Árchi­­nét, tekintve, hogy árdrágításért egy ízben már el volt ítélve tíznapi fogházra, félévi börtönbüntetéssel sújtot­ta, míg büntetlen előéletű vád­­lottársára csupán 50 pengő pénzbüntetést mért ki. Árchiné enyhítés végett semmisségi panaszt jelentett be.

Next