Keleti Ujság, 1937. január-június (17. évfolyam, 4-27. szám)
1937-01-25 / 4. szám
2. oldal -Keleti Újság Lelkiismeretlen segítőkészség Kérdések, amelyekre felelnie kell a magyar ellenzéknek A magyar ellenzéki pártok kárpátaljai sajtóorgánuma — nem tudni, mi okból — a jelenlegi időpontot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy mentőangyalként mutassa be önmagát a magyar nyilvánosság előtt. Másfél évtizeden át mást sem tett az újság, mint élők és holtak felett ítélkezett, minden munkát hibáztatott, sőt azokat sem kímélte, akik félretéve minden egyéb szempontot, gyakorlati okokból keresték a segítés útjait és a mindennapos élet bajait tényleges segítséggel igyekeztek enyhíteni. Ez az ellenzéki sajtó tajtékzó dühösséggel ostorozta a segítő kezeket, mert közismert politikai receptjét ellensúlyozta, ha a segítés nyomán felszáradt egy könnyező szem, vagy behegedt egy sajgó seb. Most azután egészen váratlanul ez az ellenzéki sajtó is felkínálja a maga segítségét. Kissé érthetetlen ez a pálfordulás. A magyar ellenzék politikai táborában nem állott be változás, mert Szüllő Gézának azt a kijelentését, hogy ő sohase volt elvből negativista, nem lehet másnak, mint mentegetődző kijelentésnek venni. Ennek a megnyilatkozásnak az értékét mindenki a kellő mértékre szállítja le, mert a republika magyar kisebbségének 17 esztendős története élő cáfolat Szüllő Géza szavaira. Felmerül azonban az a kérdés, hogy tulajdonképpen miféle segítségről van szó. Beszéljünk nyíltan. Segítséget csak az nyújthat, akinek arra módja van. Módja és lehetősége a segítésre pedig csak annak a politikának lehet, amely a segítő eszköznek egészben vagy legalább részben a birtokosa. A magyar ellenzék politikája a republikában éppenséggel abban merül ki, hogy senki még csak félreértésből sem foghassa rájuk a kormányzati részességet s ebből az következik, hogy nem is áll módjukban azt a segítséget nyújtani, amit az állam kormányzásával lehet nyújtani az egyes polgároknak. De tegyünk fel más lehetőséget: a magyar ellenzék ezt a segítséget úgy fogja fel, hogy arra minden polgárnak joga van és ezt közvetíteni az ellenzéknek is módjában áll. Nem valószínű ugyan, hogy így gondolkoznak a politikai túloldalon, de mi belemegyünk ebbe a feltevésbe is, hogy rámutassunk a felajánlkozás lelkiismeretlen voltára. Az ellenzéki politika eddigi káros kihatása leginkább abban nyilatkozik meg, hogy elidegenítette a magyarság egy részét a republikától s éket vert a magyarság és az államgondolat közé. Hogyan képzeli már most ez az ellenzék, hogy az emberek, akik hisznek a republika demokráciájában, éppen hozzájuk fognak majd segítségért fordulni, hozzájuk, akik másfél évtizednél hosszabb ideje mást sem tesznek, mint megingatják a republika demokráciájába vetett hitet. Ez az ellenzék nem arra tanított, hogy a republikát erőssé kell tenni, mert annak demokráciája a magyar kisebbség érdekeit szolgálja. Nem azt tanították a most hirtelen segélynyújtókká vált urak, hogy csak a republikától várhatják sorsuk jobbrafordulását és ezért igyekezzék minden magyar bizonyságot tenni államhűségéről, hogy bizalmat keltsen az itt élő magyarság ügye iránt. Nem, ezt nem tették, hanem ellenkezően, mindent elkövettek, hogy a bizalom árnyéka se maradjon meg többség és kisebbség között . És most segítőként jelentkeznek. Hogyan, mivel akarnak segíteni? Hiszen elfecsérelték régen azokat az erkölcsi javakat, amelyek révén nagyon is segíthettek volna! A lelkiismeretlenség legnagyobb fokára vall, hogy a magyar ellenzék sajtója mindezt figyelmen kívül hagyja és nyilván azt akarja majd bizonyítani, hogy akart segíteni, de »jószándékát« meghiúsították ellenlábasai. Ezt a kétszínű játékot akarjuk megelőzni, amikor a magyar ellenzéki sajtó segélyakciójának a beharangozását teszszük szóvá. A magyar ellenzéket múltja nem jogosítja fel arra, hogy a hivatott segítőkéz szerepében tetszelegjen. Hogy ezt tehesse, előbb felelnie kell néhány kérdésre: 1. Elismeri-e, hogy a republika törvényei és csak azok a törvények irányadók a csehszlovákiai magyar kisebbség magatartására nézve? 2 Elhárít-e a magyar ellenzék minden külső beavatkozást és fórumot, ha a republika magyar kisebbségéről van szó? 3. Elutasítja-e a magyarországi revíziós mozgalom szellemét? 4 Hajlandó-e teljesen függetlenné tenni politikai működését az idegen államok állásfoglalásától a Csehszlovák Republikával szemben? 5. Beszüntette-e már a magyar ellenzék és sajtója azt a rendszerét, hogy mindent s mindenkit dicsér, aki Csehszlovákiával szemben barátságtalan magatartást tanúsít és a republika barátait kipécézi? De ha ez az öt kérdés túl sok volna a megválaszolásra, egyesíthetjük a fenti kérdéseket egyetlen főkérdésre. A csehszlovákiai magyar kisebbség boldogulását egynek tartják-e a republika boldogulásával és becsületes hűséggel szolgálják-e a republika megszilárdítását külső és belső támadásokkal szemben? Erre kell felelni. Aki ezekre a kérdésekre nem tud megnyugtató választ adni és válaszának őszinteségéről bizonyságot szolgáltatni, az ne ajánlkozzék fel segítőnek, mert csak bajba dönti azt, aki hiszékenyen hozzáfordul segítségért. Mi azonban úgy hisszük, hogy hiába várnak a jelentkezőkre ... TÁVIRATI LADA„ részvényvarrógépgyár a gépárakat nem emeli, sőt továbbra is kedvező részletfizetésre árusít! Díjtalan bemutatással rendelkezésre állunk- Tiszteljen meg látogatásával. Főlerakatunkban Masarykovo nám. 33, vagy fióküzletünkben Munkácsy u. 6. 4. szám cs ««toSof** Ungvár város 1937. évi költségvetése A városi tanács megkezdte az 1937. évi költségvetés tárgyalását. A duzzadó főváros újabb fejlődésének dokumentuma ez a tervezet, mert a rendes költségvetési tételek az előző év 13,9 milliós összegéről 17,3 millióra emelkedtek, anélkül, hogy a pótadókat emelni kellett volna, sőt a kereseti adók után kivetendő pótadó csak 360 százalék lesz, a múltévi 368 százalék helyett. A házadó pótadója továbbra is 180 százalékos. A rendkívüli költségvetés 22 millió koronát meghaladó számoszlopa azt mutatja, hogy az ungvári városházán koncepciók születnek és azok megvalósítására komolyan gondolnak. A közönséget persze ez érdekli elsősorban, mert hiszen a rendkívüli költségvetés azt árulja el, milyen további átalakuláson megy át a fejlődő főváros a közeljövőben. A következő beruházásokról van szó: tüzérlaktanya és veneziás pavilion építése, a városháza további kibővítése, a vízvezeték kiterjesztése, csatornázás, továbbá egy katonatiszti bérház és kereskedelmi iskola építése, végül az építés alatt álló híd fenmaradt részlete, telekvásárlások utcaszabályozások céljaira és strandfürdő létesítése szerepel a programon. Nagy program, de nem teljes. Viszont el kell ismernünk, hogy nem lehet mindent egyszerre megcsinálni. Ezt annyira elismerjük, hogy minden elismerésünket nyilvánítjuk majd abban az esetben is, ha ennek a nagyszabású programnak csupán a fele jut a folyó évben a komoly megvalósulás stádiumába. Nem hallgathatjuk el, hogy a kiszivárgott hírek szerint a városi tanács néhány tagja a spórolás álarca alatt már a tárgyalások kezdetén erős ellenzéket csinált a költségvetésnek és különösen egyes tételeinek, így a strandfürdőnek Gaar polgármesterhelyettes üzent háborút, nyilván a »na co to« elmélet alapján, amely annyi szép tervet semmisített már meg a múltban is. Anélkül, hogy Gaar polgármester úr tiszteletreméltó korát rossz szóval akarjók illetni, csak arra a strandot, csak a város már nem fog érteni és ezért legolmabb, ha ezt rábízza azokra, akiknek van hozzá érzékük. Egyébként a tanács dühös a sajtóra. Egy fillért sem akar áldozni arra, hogy a város közleményei a lapokban megjelenjenek. Erről nem mondunk kritikát, mert azt mondhatják majd, hogy érdekelt fél ne nyilatkozzék. Azt azonban nem tilthatja meg nekünk senki, hogy egy jó tanáccsal szolgáljunk a tekintetes városi tanácsnak és pedig Mark Twain szavait, aki azt mondta: — És ha aranyat akarnál becserélni ólomra, nem tudsz túladni az aranyodon, ha nem teszed közhírré ... A naiv pestiek A pestiek rasszságáról sokat hallottunk, de a revíziós propaganda olyan alapos munkát végzett — nyilván más eredmény hiányában — hogy maholnap nem a jassz pestiekről, hanem a naiv pestiekről kell inkább beszélni. Egy munkácsi kereskedő járt a napokban Pesten, ahol az egyik szaküzletbe tért be. Egy bizonyos árut keresett ott, amelyet kizáróan abban az egy üzletben lehet kapni. A pesti kereskedő érthető módon nyilván akarja tartani azokat, akiket speciális cikke meghódított és az iránt érdeklődött, milyen úton-módon szerzett tudomást a különlegesség létezéséről. A beszélgetés során az a kérdés is elhangzott, hogy budapesti-e a vevő. — Nem, munkácsi vagyok, válaszolta a vevő. — Kitűnő — mondta a pesti — na-