Ugocsa, 1896 (12. évfolyam, 3-39. szám)

1896-06-14 / 24. szám

1896. június 14. Délután a Mátyás templomba mentem, áhítattal szemléltem nemzetünk imádott drága ereklyéit. Ugyancsak junius 5-én nyílt meg a lókiállitás, ez alkalommal egy érdekes inczi­­dens történt, gróf Festetics Tasziló pompás telivér mént állított ki. A mén a csekély korláttal tőle elválasztott szomszédjai felé kívánkozván, borzasztó rugdalózást vitt vég­hez. A gróf lovát féltve, nem tudta mitevő legyen, azonban e közben a mén bámu­latára többen odasereglettek s a gróf ide­gesen szólt, hogy távozzanak onnan, mire egy jómódú dunántúli polgár egész önér­zettel azt feleli: már tessen megengedni, én is befizettem az 1 fi­­ belépő­jegy árát s nem látom kiírva, hogy erre járni tilos; erre a gróf még ingerültebben szólott, hogy távozzanak ,— mivel a mént a csődület még jobban izgatta, — erre az atyafi ismét azt feleli, nem távozom biz én, hanem ha az az ilyen magam forma emberrel nem szeret közét lenni, hát korlátoztassa el ma­gát is. Erre aztán nem volt több felelet. Június 6—7-ike a kiállítás megtekin­tésével telt el. A kiállításról csak azt írha­tom, vétkezik mindenki, a­ki teheti és meg nem nézi. Magyarország múltja, jelene van ott bemutatva. A királyi család tagjai na­ponként többen megtekintik s maga a ki­rály is ellátogat. József főherczeg magyar sallangos szerszámú négy pompás szürke ál­tal vont fogaton jár oda. Az ezredéves ünne­pély fénypontja junius 8-án volt, mikor is a hódoló felvonulás szemkápráztató díszpom­­pájában félmillió néző gyönyörködött. A napilapok részletesen leírják, én csak annyit írok róla, hogy Ugocsa méltó helyet foglalt el a diszbandériumban, úgy ruházatra, mint kiállításra nézve. Mikor a mi tribününk elé ért, többen élénken meg­éljeneztük Ugocsát, mire Újhelyi Vitkay Sándor felénk hajlita a vármegye történeti nevezetességű zászlaját. Ugocsa bandériu­mát ifj. dr. Petényi Zsigmond vezette, a zászlót Újhelyi Vitkay Sándor vitte, mel­lette lovagoltak Szentpály Miklós és Nagy­­iday Ferencz. Az új országháznál egyik képviselő, mikor az ugocsai bandérium meg­érkezett, felé kiálta: „Ugocsa non coronat“, mire Sanyi egész önérzettel felelé: „sed­ornat“. Volt rá éljenzés. Ez a hódoló díszfelvonulás, mint egy tündér álomkép marad mindazok emléké­ben, a­kik láttak, amellett történeti jelene­teinél fogva nemzeti nagyságunk és küz­delmeink drága emlékeit idézték elő. Június 9-én volt a Fehér-Kereszt egy­let országos díszközgyűlése az akadémia dísztermében Stephánia özy trónörökösné a Fensége elnöklete alatt, mely gyűlésen Ugocsa vármegyét Szentpály István, dr. Batizi Endréné, Papp Zsigáné, özv. Köl­­cseyné szül. Szentpály Anna, Baranyai Gyuláné, Terestényi Dánielné, Grósz Sa­lamonné, Újhelyi Szeréna és Batizi Éviké képviselték. —p­ud. utódaink helyett intézhessétek és rendez­­tessétek, miként mindez egy más levéle­k­ben, melyet közösen neked, az országna­­gyoknak s az összes hüt­nepnek hozzád­­ intézett követünk által küldünk, mindezek terjedelmesebben foglaltatnak. Könyörgünk a mindenható Istennek, ki téged neveden hivott ki anyád méhéből az országlásra s a koronára s a ki azon koronát, melyet a lengyelek vezérének ké­zérének készítettünk, neked átadni párán-­ csola, növessze igazsága gyümölcse gya­rapodását, országod uj ültetvényét áldá­sának harmatjával bőségesen öntözze;­­ országodat neked, téged pedig országodnak tartson meg épségben; a látható és látha­tatlan ellenségektől oltalmazzon s a földi­­országlás bajai után a mennyei országban örök koronával díszítsen. Kelt Rómában, ápril VI. kalendájában, indictionban (azaz 1000-ik év márcz. 27-én).“ Az a ragaszkodás, melylyel a nép a szt. koronk iránt viseltetik, jellemző vonás­ként húzódik keresztül történetén. A magyar nép ősi hite, hogy csakis az lehet törvé­nyes magyar király, kit Szent István ko­ronájával megkor­onáztak, mert ezen erek­lyének bizonyos titokzatos erőt tulajdonít. Már a korona mystikus származása is emelni látszik becset, de a hozzá fűződő történet még fényesebben bizonyítja, hogy mily féltett kincse a nemzetnek. Történeti tényül a korona származá-­­­sára vonatkozólag csak annyit fogadhatunk el, hogy azt II. Sylvester pápa küldte Szt. Istvánnak, alsó részét pedig Dukas Mihály adta I. Géza királynak 1072. körül. Hogy mikor egyesittetett a két korona, arra biztos történelmi adatunk nincs. Az Árpádok ko­rából kevés történeti adattal rendelkezünk, mely a koronára vonatkozik. A hatalmukat féltő királyok később, mint Venczel, Ottó, sőt Róbert is m­agukkal­­.­udták a hatalom jelvényét. Albert halála után a korona Viseg- i rádiói, hol őriztetett, Erzsébet királyné pa-­ rancsára titokban eloroztatván, a komáromi várba vitetett. Innen a szt. jelvényt a cse­ і csemő László koronázására Székesfehérvárra vitték, honnét később az országból kioroz­­­tatott, majd pedig zálogképen IV. Frigyes kezei közzé jutott, kitől azt Mátyás csak 24 év múlva váltotta vissza. 1529-ben Pe­rényi koronaőr a törökök elől Sárospatakra­­ vitte, hol Szapolyai János hatalmába esett,­ később Szulejmán császár kezébe jutott, ki azt János királynak visszaadta; ennek öz­vegye Izabella csak nagy alkudozások után adta ki Ferdinándnak 1551-ben. A korona aztán is sokat vándorolt s a török elől majd Bécsbe, majd Prágába vitték. II. Má­tyás alatt ismét visszakerült az országba, de Bethlen fölkelés idején a felvidéki váro­sokba, Zólyom, Kassa, Eperjes és Ecsed várába találjuk, majd ismét Pozsonyba s a török elől Bécsbe vittek s midőn ezt is ostrom alá fogta, Linczbe s ismét Passauba s vitték a szt. koronát. I. József idejében is­mét a pozsonyi várba helyezték el, de mi­után a vártorony villámcsapás következtében másodízben is leégett, Bécsbe vitték, honnan Károly koronázására hozták vissza. Az örökösödési háború alatt a komáromi vár­ban őrizték s ott maradt, mig II. József önkénytesen a bécsi kincstárba nem vitette. Azonban a nemzet folytonos kérelmének engedve, 1790-ben Budára vitette. II. Lipót koronázására Pozsonyba vitték, de követ­kező évben ismét Budára került. A fran­­cziák közeledésének hírére majd Munkácsra, majd Egerbe vándorolt a korona, de nem­sokára visszahozták. A szabadságharcz alatt a koronát Debreczenbe vitték, de a kormánynyal ismét Pestre hozták vissza. Később a leveretés napjaiban Szemere Szegedre menekült vele, innét Nagy-Váradra, majd Aradra s a te­mesvári csatavesztés után Bem táborába sietett a nemzet fejlett kincsével. A mene­külő innét Lugosra, majd Karánsebesre vitte a koronát, aztán Orsovára ment, hol egy vizes füzesben többek segélyével elásta. Ha e történeti adatok mellett a száj­hagyományokat is tekintetbe­ vesszük, mely szerint a szt. korona majd földbe ásatott, majd egy odvas lába, majd egy fakulacsba lett elrejtegetve s kiorozva az országból, lehetetlen nem hinni, hogy a nemzet szent jelvényét különös isteni gondviselés őrizte meg napjainkig. E soroknak nem lehet czélja a korona történetének részletes ismertetése, de e rö­vidke vázlatából is láthatjuk, mennyi hánya­táson ment az keresztül. A korona, mint a nemzet összetartozóságának csakugyan jelképe, jelképe magának a nemzet törté­­­netének is. Alig van nemzet, mely több szenvedésnek lett volna kitéve, mint a­­ magyar. Mégis e­ég áhítattal őrizte meg ősi hagyományait, mily törhetlen hűséggel ra­gaszkodott koronás királyához. Méltán sérthette a nemzet önérzetét az a körülmény, hogy történeti múltjának legdrágább ereklyéjét, a magyar szt. koro­nát a nagy­közönség a legújabb ideig nem is ismerte. Mert azok a leírások, melyek krónikáinkban s egyebb történeti irataink-­­­ban itt-ott a koronáról olvashatók, nagyon is fogyatékosak s a koronát ábrázoló ké­pek már a kivitelt tekintve is gyarlók s­­ nélkülöznek minden hiteles alapot. Századunkban a tudományos élet álta­lános haladása mellett a műtörténet erőtel­jesebb művelésre talált s benne az ötvös­művészet is fölkaroltatott. A külföld első­rendű tudósai, minek Labarth, Воск és De Zinas, már évek előtt írtak műveikben rész­letes ismertetést a szt- koronáról, mint ne­vezetes ötvös­műről. A műtörténet terén európai tekntélynek örvendő tudósok a koronához fűződő százados hagyományain­kat alaptalanoknak ítélik s kétségbe vonják annak Rómából való származását, mire nézve történeti adattal is rendelkezünk. — A Sylvisteri koronára, különösen annak kereottpánjaira és mozaik képeire vonatkozó nézetek­ nagyon eltérők , több érvet hoznak fel a mellett, hogy a korona byzanczi mű. A tudományos vélemények már ré­gebben feltűntek szakértőink előtt, de a kérdés még csak ezután lesz végleg meg­oldva. A magyar tudományos akadémia 1880 ban kieszközölte a királynál és a tör­vényhozásnál, hogy a koronát egy szak­értő bizottság megvizsgálja és hiteles föl­vételt készítsen. Az összegyűjtött anyagot Ipolyi Arnold, a bizottság vezetője dolgozta ki a legfényesebb sikerrel. 1886-ban jelent meg „A magyar szent korona és koroná­zási jelvények története és műleirása“ czimén a munka, mely az európai tudományosság színvonalán álló fejtegetésekkel bizonyítja a külföldi tudósok állításainak tarthatatlan­ságái. Különös fontossággal bir a koro­nára vonatkozó mű leírása, melyben magas műtörténeti készültséggel s a románezt fa­jok beható tanulmányozásával a legtiszább világításba helyezi a szt. István koronát s lépten-nyomon kideríti a külföldi tudósok felületességét és elfogultságát. A korona alsó részéről már egyezők a vélemények , különben itt a koronán levő uralkodók zo­­máncz képei és az évszámok eléggé bizon­­­nyitják származását s ehhez járulnak még hiteles történeti adataink. Hálával adózik a nemzet Ipolyi emlé­kének e nagybecsű munkáért, melyből a magyar tudomány késő utókorig meríthet életerőt. A magyar szellem, vagy a nemzet geniussának újabb diadala e munka, mely­ből a legfényesebb sugár a korona zomán­­czain ragyog vissza. Legyen áldás ragyo­gásán. Szellai S. J. TJ G . C S A Tanulók a kiállításon. Mindnyájunk előtt ismeretes az a tény, hogy mennyire könyebben megérthető és mélyebb nyomokat hagyó az az ismeret, a­melyet a dolgoknak közvetlen megszemlé­lése útján szerzünk, mint a­melyet bármely élénk szóbeli előadás, vagy leírás útján gyűjthetünk. A kiállítások nemcsak gyors és hasz­nos ismeretek terjesztéséért rendeztetnek, nemcsak az értelemre hatnak gyorsan és mélyen, de az érzelmekre is sokszor egész életre kiható, buzdító hatást gyakorolnak. Követésre és dicséretre méltó azért azon törekvése némely déli vármegyéknek, a­melyek azon buzgólkodnak, hogy minél több idegen ajkú tanulót szállítsanak fel Budapestre a kiállítás megtekintése czéljából. Egész évek tanítási eredményét teszi maradandóbbá, szilárdabbá, világosabbá egy ily tanulságos kirándulás. Nemzeti dicsőségünk emlékeinek erek­lyéinek ama ritka, gazdag tárházát bizony­bizony a tanuló ifjúságnak kellene főképen bemutatni. Ők az örökösök, lássák az örökséget, mely reájuk vár. Ama szép nemzeti oltárképnél buzduljanak, lelkesed­jenek, szűz sziveikben gyúllanak fel a hazaszeretet és az ősök iránti tisztelet fáklyái. Úgyis a hideg ismeretterjesztés jellemzi az iskolákat a szívmelegítő érzelmek, a nemes ideálok keltésére oly kevés gondot fordíta­nak. Hej pedig nemes nagy dolgok alkotá­sához nemcsak a világos lejekre, hanem meleg szívre is szükség van! Szokásban van többé kevésbé minden iskolánál közadakozásból iskolai jutalmakat osztogatni vizsgálatok idején a jobb tanu­lóknak buzdításul serkentésül. Valóban ü­d­ös dolgot cselekedne az adakozó közönség, ha e czélra szánt fillé­reit különösen ez évben nem feledné zse­bében; az iskolák pedig akkor járnának el helyesen, ha minden múlóbb jutalom helyett, bár kevesebbet részesítve a megjutalmazás­­ban, e folyó adományokból tanulókat any­­nyit, a­menynyit lehet, szállítanának fel Budapestre a kiállítást megtekinteni. Nem akarom hinni, hogy annyira ideál nélkül valók volnának az emberek már, hogy vármegyénkben minden egyesület, minden hatóság meg nem hozná a tőle telhető bármi szerény áldozatot azon czélra, hogy abból vármegyénk idegenajkú isko­láiból legalább is egy-egy­­jó tanuló nagyobb fiút felküldhetnénk a kiállításra Budapestre. Egy-egy ily fiú hazaérvén, a tanuló társainak élő, beszélő kiállítása lenne. Nap­keltétől napnyugtáig szép csodás dolgokat regélne arról, amit addig álomképben se látottt. Idegenajkú község iskolájában jutalmat érdemlő gyermekeknek a kiállítási megte­kintését lehetővé tétele czéljából az „Ugocsa“ szerkesztősége a mai naptól gyűjtést indít. Erős a reményünk, hogy a sok ki­eszközölhető kedvezmény mellett sikerülend vármegyénkből legalább is 25—30 tanulót gyűjtésünk eredményéből a kiállításra fel­vinnünk. Pannonius. H­ÍREK. Kérelem. Hátralékos előfizetőink­ét, a községekhez tiszteletteljesen azon méltá­nyos kéréssel járulunk, hogy tekintettel a lap előállításával járó tetemes kiadásainkra, hát­ralékaikat beküldeni, illetőleg előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. A kiadóhivatal. A koronázás évfordulóján június hó 8-án városunk ünnepi szint és lobogó­ díszt öltött, a templomokban ünne­pélyes isteni tisztelet volt, melyen az állami iskolák növendékei a tantestület tagjainak vezetése mellett és nagyszámú közönség vett részt. Kitüntetés. A több előkelőséget ért kitüntetések között, mint a hivatalos lapból olvassuk, Ő Felsége a király gróf Salm-Reiffenscheidt Ágost főhadnagyot a 3. oszt. vaskorona rendjei adományozásá­val tüntette ki. Báró Perényi Zsigmondné Ő méltósága f. hó 7-én d. u. meglátogatta a felsővégi óvodát. Itt fogadta a védnöknő, a kis gyermekek őrangyala az ő kis vé­­denczeinek jó kivonatait, melylyel ezek Petronella napján szoktak kedveskedni a jó báró néninek. E napon a báróné udva­rában szokta megvendégelni a kis polgá­rokat, de ez most a család nagy gyászára való tekintetből elmaradt. Azonban a jó báró néni nem akarta, nem tudta a kis gyermekeket is megfosztani az örömtől, ezért kereste fel őket múlt vasárnap és sok jó tésztával, sok-sok czukorral édesítette meg a vasárnapjukat. Szabadságon vannak: dr. Tóth Jenő árvaszéki ülnök 2 heti, Papp Zsig­mond aljegyző, lapunk főszerkesztője 3 heti szabadságot nyertek. Szerkesztőnk szabad­ságidejét a kiállítás tanulmányozásával tölti el s nejével együtt 22-ig lesz a fővárosban. Kardos Béla, Kardos Károly lyceumi tanár szép készültségű fia a napok­ban tette le kedvező sikerrel a kolozsvári egyetemen az első jogtudományi szigorlatot. Egyhangúlag képesíttetett. Az ugocsai banderisták, mint a szemtanúk beszélik, úgy öltözetüket, mint lovaikat és lovaglásukat illetőleg jól meg­­állták, illetőleg megülték helyeiket. A vezető ifj. báró Perényi Zsigmond volt, ki dél­­czegen ült toporzékoló lován, a zászlót Újhelyi Vitkay Sándor tartotta, Szentpály Miklós és Nagyidai Ferencz mind jól lovagolt. A F. U. E. nagy­gyűlését f. hó 9-én tartották meg, melyen az ugocsai egy­let 6 tagú küldöttsége is jelen volt. A gyű­lést Stefánia ő fensége nyitotta meg, gróf Teleky Géza tartotta az elnöki beszédet, Tabódy József felolvasta az elnöki jelentést. Az egylet 10 éves fennállása óta 3166 anyát és gyermeket vett fel, 12 ezer gyer­meket gyógyított a központban, 800-at se­gélyezett, 400-at a vidéken, millió frt a vagyona. Özv. Thurn Jánosné 120 ezer frtot érő telket ajándékozott az egyletnek, melyen e gyűlés végeztével rakták le ün­nepélyesen a lelenczház alapkövét. Kitüntetés. Ő Felsége a Király Czeiner Nándor beregszászi közgazdasági előadónak a ministeri tanácsosi czimet, Sár­kány Gábor munkácsi áll. el. isk. igazga­tónak az arany érdemkeresztet adományozta. Ujraoltás. Dr. Kraemer Lipót vá­rosi orvos f. hó 9-én, kedden foganatosította a szabályszerű ujraoltásokat az állami elemi és polg. iskolában. Schweizból Ugocsába. Dr. Skul­­tély Tivadar kedves leánya Gabriella f. hó 11-én érkezett haza a szép Schweiczból, hol rokonai körében Yvertonban 3 évig nevelke­dett. Mint gyermek ment el a kis Gabriella Szőllősről s most, mint szépen fejlett nagy leány érkezett haza. De a testi szépségen kívül hozott magával még becsesebb java­kat is : a páratlan jó hírnévben álló schweizi nevelést. Atyja Bécsig ment elébe, hová a schweizi rokonok kisérték, innét Budapestre mentek, hol megnézték a felvonulást, a ki­állítást s egyéb látnivalóit az ünneplő fő­városnak, így a legszebb benyomásokkal telve érkezett körünkbe, a régi hazába. Isten hozta! Vizsgálatok. Az évzáró vizsgá­latok f. hó 12-én pénteken kezdődtek a nagy­­szőllősi m. kir. állami polgári iskolában a hittani vizsgálatokkal. A vizsgák az egész jövő héten folynak és 20-án dalestélylyel nyernek befejezést a rendes tanulókra nézve, azután a magánvizsgálatok követ­keznek. Ugocsa a kiállításon. Várme­gyénk egy 18-ik századból való zászlót, 2 drb. Ugocsára vonatkozó régi okmányt küldött a történeti csarnokba. Míg más csarnokban képviselve sincs, addig az ok­tatásügyi csarnokban sok és változatos tárgyat mutattak be megyénk iskolái és egyes tanítói. A következőkben adjuk az oktatásügyi csarnok hivatalos katalógusából összeállított kiállítók jegyzékét: 308. sz. a. nagy-tárnái áll. elemi isk. igazgatósága: írásbeli dolgozatok nagy képkeretben fény­képekkel. 334. sz. a. tisza-ujlaki áll. elemi iskola : Helyesírási gyakorló füzetek. 450. sz. a. halmii áll. gazd. felső népiskola: írás­beli dolgozatok, az intézet alaprajza, fény­képei, tanmenete. 474. sz. a. nagy-szőllősi áll. polg. iskola: Szabadkézi és mértani rajzok, szemléltető taneszközök. 379. sz. a. Jankovics Béla fancsikai tanító saját ké­szítményes szemléltetési taneszközei. 397. 24. szám.

Next