Uj Közlöny, 1928. január-június (50. évfolyam, 1-147. szám)

1928-01-18 / 14. szám

2. oldal A kiskereskedelmi élelmiszer­­indexből megállapítható az is, hogy Ruszinszkó a köztársaság legdrá­gább országrésze, de az is, hogy Szlovenszkóban is nagyobb a drága­ság, mint amekkora a köztársaság átlagos áralakulásának megfelel Bűntanya a város szívében Egy bűnszövetkezet egzisztenciákat tesz tönkre Az elmúlt év tavaszán cikksoro­zatban lepleztünk le egy ungvári­ bűn­tanyát, ahol kétes egzisztenciájú egyének hazárd kártyajátékban koppasztják meg a közéjük tévedt áldozatokat. A cikkekre a rendőrség is felfigyelt, aminek az lett a követ­kezménye, hogy egy ideig nem igen voltak törzsvendégei a játékaszta­loknak, s a »nasivasi« és a »tombola« ■szünetelt. A legutóbbi napokban ismét pa­rázs botrány színhelye volt a »Túl­oldali« résznek masivasizásról híres »kávéháza.« A botrány főhőse, egy fiatalember nyíltan hangoztatta, hogy a kávéházban olyan dolgok történnek, hogy egy utolsó lebujnak is szégyenére válna. Szavainak már csak azért is hitelt lehet adni, mert egyik hozzátartozója alkalmazott a kávéházban, ahol a szóbanforgó fia­talember is gyakran megfordul. A kávéház törzsvendégei között, akik az üzlet »jóhírnevét« szerezték, akadnak amolyan mindenre elszánt és minden hájjal megkent alakok, akikkel nem tanácsos ujjat húzni. Van közöttük olyan is, akire nagyon rá­­illene a fegyenc-kosztüm. Zsebesek, selyemfiúk, hamiskártyások, tin­gli­­sek, mindenféle kétes alakok, akik vagy a »nasivasi« vagy a »tombola« elnevezésű hazárd kártyajátékban szedik el egymás pénzét. Legtöbb­ször mégis az odatévedt »pali« »te­jel« le, aztán a »liszt«-en osztozkod­nak. A palikat egy lezüllött, volt ügynök hajtja fel, de kívüle még so­nkán foglalkoznak ezzel a rizikómen­tes üzlettel. Örült nagy tételekben folyik a já­ték. A kifosztott áldozatok száma minden nappal gyarapszik. Hogy csak egy pár esetet említsünk: H­ ungvári iparos egy este közel 10.000 koronát vesztett. Mikor a készpénze elúszott, értéktárgyait nyerték el tőle. Az egyik autóbuszjárat kalauzát is sikerült »besizálni«. Ki lett mint a liba — hogy ezzel a műkifejezéssel éljünk. Elvesztette állását s még s még örülhet, ha bűnvádi eljárás nél­kül ússza meg az ügyet. Egy fiatalkorú újságárus már ed­dig nagy összegeket vesztett. Leg­többször nem tud az eladott lapok árával elszámolni. A legújabb »horgos« egy S. nevű vidéki zsidócska. Állítólag egy há­zat adott el s most nagyszerű »fejő­anyag«. Arról is beszélnek, hogy a tulajdo­nos érdekelve van a játszmákban, nem különben arról, hogy rendkívül »sötét« alakok nyernek éjjeli szállást a kávéház egyik szobájában. Ezek­nek az állításoknak valódiságáról a rendőrség fog meggyőződni, mivel nem kétséges, hogy a hatóságok ez­úttal­ erélyes kézzel nyúlnak bele a darázsfészekbe s eltüntetik Ungvár testéről ezt a nagyvárosi fekélyt. (K. L.) ÚJ KÖZLÖNY Épül az­­óhorodi repülőtér Az anyagszállítás megkezdődött Már egyik korábbi számunkban megemlékeztünk arról, hogy Uzsho­­rodon egy nagyszabású repülőtér épül, mely a fővárosi nívót hatvá­nyozottan emelni fogja. A repülőtér céljaira, a Szobránc utca végén levő katonai gyakorlóteret használják fel. Az óriási méretű hangár építésére ki­írt pályázatot Brenner és­­Kopenky trencséni speciális vasbetonépítő cég nyerte el. Tegnap itt járt a cég egyik mér­nöke ing. Jakubee, akivel munkatár­sunk beszélgetést folytatott a hangár építéséről. A szimpatikus fiatal mér­nök, aki egyébként tartalékos pilóta­kapitány a következőket mondotta. — Az előmunkálatok elvégzésére jöttem most Uzshorodra, ahol olyan méretű hangárt építünk, amilyen ke­vés van az egész köztársaságban. A hangár 1200 négyszögöl területen­ épül, a legerősebb vasbeton alappal, 33 méter széles és 8 méter magas lesz. A hangár 15 repülőgép befoga­dására lesz alkalmas, de szükség­ esetén jövőre megnagyobbítjuk. A tulajdonképpeni munkát csak akkor kezdhetjük el, amikor az idő­járás megengedi, mindenesetre már megkezdtük a szükséges anyag szál­lítását. Az építkezéseiknél kizárólag helybeli munkásokat fogunk alkal­mazni, kivéve a speciális munkáso­kat, akiket a cég küld le. A hangár egy félév leforgása alatt kerül tető alá. Én még ma visszautazok Tren­­csénbe, ahonnan két hét múlva térek vissza, hogy véglegesen átvegyem a munkálatok irányítását. Egy táncmulatság epilógusa Álmában leszúrta unokafivérét egy báli sértés miatt Ismét halálesettel végződött egy ruszin falu táncmulatsága. Velké-Tu­­rk­án vasárnap este a fiatalság bált rendezett, melyen ott volt a falu nap­­raja-nagyja. Ott volt a húsz­­éves Brenya János is, aki vígan ropta a táncot kedvesével addig, amíg le nem itta magát. Mikor azután csap­részeg lett a lány nem akart vele to­vább táncolni, hanem a legény uno­kafivérével Brenya Mihállyal mula­tott. Ez természetesen felbőszítette a faképnél hagyott szerelmest, aki meg is ütötte unokafivérét. Az ütés nem volt súlyos, de azért Brenya Mi­hály elhatározta, hogy ezt a szégyen foltot vérrel fogja lemosni. Megleste azt, hogy mikor megy haza János és utána topózott. A részeg fiatalember nem akarta szüleit felzavarni s ezért a szénapadlásra ment aludni, rövid­del azután követte őt Brenya Mihály, aki az álomba lévő legényt a kezé­ben lévő késsel halálosan megsebe­­sítette. Tettének elkövetése után ön­ként jelentkezett a csendőrségen,, amely az uzshorodi ügyészségnek­ adta őt át. Il Blumenstein-féle kötvényhamisítási ügy két gyanúsítottját letartóztatták Uzhorodon Titokzatos levélváltás Weinreb budapesti bankárral Körülbelül három héttel ezelőtt az ungvári rendőrség tudomást szer­zett arról, hogy egy Engel Gábor ne­vű, érsekújvári illetőségű volt tőzs­­dés, aki hosszabb idő óta Ungváron tartózkodik, illegális utón leveleket küld Bpestre. Nevezett azóta szem előtt tartotta a rendőrség s a titok­ban megindított nyomozás eredmé­nyeképpen hétfőn, a reggeli órákban elővezették és kihallgatása után elő­zetes letartóztatásba helyezték. Ugyanakkor őrizetbe vette a rendőr­ség Jakab Bertalan cipészt, aki a legutóbbi időben Róth Ábrahám cipő felsőrész készítőnél volt alkalmazás­ban. Ahogy később kiderült Jakab több ízben, mindannyiszor ille­gálisan, útlevél nélkül lépte át a ha­tárt s vitte Engel Gábor leveleit Bu­dapestre. A titokzatos levélváltások azt a gyanút ébresztették a rendőrségben, hogy Engel Gábor Magyarország részére kémszolgálatokat végez. En­nek megállapítása képezi most a vizsgálat tárgyát. A rendőri nyomo­zás a letartóztatás és a gyanúsított kihallgatása után szélesbedett, amennyiben nem valószínűtlen, hogy a nagy port felvert Blumenstein­­féle kötvény­hamisítási bűnügyben is szerepe volt a letartóztatásban levő Engel Gábornak. Munkatársunknak az ügyre vonat­kozólag az alábbiakat sikerült meg­tudni : Kicsoda Engel Gábor? A letartóztatott Engel Gábor egy dúsgazdag érsekújvári kereskedő gyermeke. Kereskedői pályára ké­szült, de budapesti tartózkodása alatt, a magyarországi kommünben jelentős szerepet játszott, amiért később, a kommün bukása után emigrálnia kellett. Kiterjedt rokon­sága révén sikerült elhelyezkednie unokabátyjának, Weinrech Oszkár bankárnak bankházában,, ahol mint cégjegyző nyert alkalmazást. Engel Gábor hamar felismerte a konjunkturális lehetőségeket, speku­lálni kezdett, fényes eredménnyel, mert rövid idő alatt vagyont szer­zett. Abban az időben saját autóján járt a tőzsdére a cégjegyző úr, míg egy szép napon a nagy krach őt is »talpra« állította. Az újra szegényé lett: Engel Gábort mint egy szimpla utazócskát látjuk viszont Romániában, ahova az ösz­­szeomlás után költözött. Ungvári »fekete« napok Romániából Csehszlovákiába, Ung­­várra vetődött Engel Gábor. A vala­mikor jobb napokat látott ember kol­dusszegényen, lerongyódva érke­zett az Ungparti metropolisba, ahol igazán fekete napokban volt része. Mint egyszerű segédmunkás dolgoz­gatott az építkezéseknél, amíg vala­hogy lassan össze nem szedte magát. Jellegzetes alakja volt az egyik ung­vári kávéháznak, ahol estéit, a leg­utolsó hetekben a délutánait is töl­tötte, legtöbbször magányosan, új­ságokba temetkezve. A Blumenstein-ügy kipatta­nása idején, amikor a lapok kolumnás­a­- Szerda­, január 1. Az orvos első kérdése legtöbbnyire az emésztésre vonatkozik. Rendezze ezt az enyhén és biztosan ható Saxigen-konfekt hashajtóval Doboz Ke 7-50 portokban számoltak be a legutolsó évtized legnagyobb kötvény,csalásit , bűnügyéről, különös változást, ész­leltek ismerősei Engel Gáboron. Iz­gatottan szaladgált, fel-alá s estén­ként amikor betért a kávéházba, éj­­félig a lapokat böngészte; a Blumett­­steinn-ügyre vonatkozó cikkeket ta­­nulmányozta. Egy izben, az egyik cikk elolvasása után kávéházi ismerősének, Sáfrány­i Józsefnek a következőket mondotta: — Rettenetes, milyen ostobaságot írnak össze a lapok ... Én tudom, mert... én sokat tudok ... Abban az időben sokaknak emlí­tette, hogy szenzációs adatok állanak rendel­kezésére, melyekkel a magyar­országi politikai élet több vezér­­egyéniségét súlyosan kompromit­tálhatná. »Félek attól, hogy eltesznek láb alól...« Viselkedéséből arra lehetett követ­keztetni, hogy szándékában van val­­l­­omásával hozzájárulni a Blumen­stein-ügy tisztázásához.Többször em­lítette ismerősei előtt, hogy leleple­zésekkel fog szolgálni, azonban idő­közben mégis megváltoztatta szán­dékát. — Ismerem az ügy főszereplőit —■ mondotta egyszer N. Gy. ungvári fiatalembernek. — tudom, kik voltak azok, akik diplomáciai útlevéllel csempészték át a határokon a kötvényeket... Nem merek beszélni, mert attól fé­lek, hogy eltesznek láb alól... Körülbelül két héttel ezelőtt a »Kassai Napló«-ban »Egy ismert ru­­szinszkói tőzsdebizományos leleple­zéssel fenyegeti Weinreb budapesti bankárt« cím alatt egy cikk jelent meg, melyben a cikkíró a Blumen­stein üggyel kapcsolatban burkolt formában bűnrészességgel vádolta meg Weinred bankárt, aki helyreiga­zító nyilatkozatot küldött be,, mely­ben a vádakat koholtaknak minősíti. Érdekes, hogy a cikk megjelené­séről éppen Engel Gábor értesítette Weinreb bankárt, ugyanaz az Engel Gábor, akinek elszólásai­ folytán­ ke­rült a sajtóba a hír. Talán a gyakori levélváltás követ­kezményeképpen, egyszerre meg­változott Engel Gábor. Egyre keve­sebbet beszélt az ügyről, sőt a leg­utóbb napokban egyenesen kitérő feleletet adott, annak, aki szóbahozta előtte a dolgot. Engel Gábor a legutóbbi időben egy turógyár gründolásának tervé­vel foglalkozott... A Weinreb bank­ház volt cégjegyzője (a bankház üz­leti, tisztességes üzleti viszonyban volt a Blumenstein bankérdekeltség- I gél) túrógyáros akart lenni Ungvá­­­­ron ... . Hallgatni arany. Kémkedés? Nem erről, szó sem lehet. A rend­őrség megtudta, hogy Engel Gábor illegális módon leveleket juttat Bu­dapestre és mert az ilyen dolgokat nem lehet figyelmen kívül­­hagyni, le­tartóztatta a titokzatos levélváltás hősét. A rendőrség nem tudhatja, hogy a levelekben szó sincs olyas-

Next