Zsidó Néplap, 1920. március-június (1. évfolyam, 1-14. szám)

1920-06-13 / 13. szám

a. oldal, (13. szám.) intenek“ jelszavával 80000 zsidó választó a nem-­­­zetgyűlési zsidó listára és 60000 a zsidó szená­­­tusi listára szavazott. Ezeket az impozáns szá­­­mokat, ezt a nagy eredményt, mely eredmény­­ marad, ha nem is jutottunk mandátumhoz, most , egy papiros eredményből éltető ténnyé akarjuk kiépíteni. Ám hogyan ? 80000 (ül- 60000) zsidó, az állam által sanktionált formában kinyilatkoztatta, hogy ama férfiakat és nőket, akik a zsidó listán szerepelnek bizalmukkal ajándékozzák meg. Sok oldalról felvetették ezt az eszmét, hogy a nép bizalmát bíró kandidáltak, továbbá a párt meg­hatalmazottjai és helyettesei, valamint a nemzeti tanácsban képviselt testületek delegátusai kong­resszusra egybehivassék és e kongresszus válassza meg a csehszlovák köztársaság hivatalos zsidó nemzeti tanácsát a legközelebbi választásokig tartó mandátummal. A nemzeti tanács szívesen felkarolta ezt az eszmét és hosszas tanácskozás után megállapodott a kongresszus összehívásában, melynek alapszabályait a szükséghez képest, elő­készítették. Ez a második zsidó nemzeti kongressusnak az előtörténete. E kongresszuson, mely a definitív alapokat fogja megteremteni az állam zsidóságá­nak képviseletére, a következők vesznek részt: 1. Az összes kandidáltak, akik az Egyesült Zsi­dópártok listáján (a nemzetgyűlésbe és a szená­tusba) szerepeltek. 2. Az összes meghatalmazot­tak és ezek helyettesei, akik egyes választási ke­rületekben nevezve lettek. 3 6—5 delegátus a három cionista központból, a morva és sziléziai hitközségek országos szövetségéből a morvai zsidó országos néptanácsból, a szlovákiai zsidó népszö­vetségből, a „Sinai" orthodox szervezetből, a prá­gai és brünni női szervezetből­ és ama városi, vagy vármegyei tanácsnokok, akik a legutóbbi választásokon zsidó listával meg lettek választva. A brünni kongresszus a csehszlovákiai zsidó , nép történetében határkövet fog jelenteni. És­­ nemcsak zsidó körökben tekintenek feszült figye-­­ lemmel a kongresszus elé, hanem magasabb kor­mánykörökben is és Masaryk elnök ama magas értékelése után, melyet a zsidó renaissance moz­galom iránt mutatott, nem lepett meg bennünket az a hír, melyet a lapok szél­ében hoztak, hogy Masaryte elnök a brünni zsidó kongresszussal és a nemzeti tanács újjáalakulásával szemben a legna­gyobb szimpátiát tanúsítja és hogy ezáltal kilá­tás adatott arra, hogy az újonnan választott nem­zeti tanács államszervezeti alapon azt a jogot gyakorolhassa, amelytől a zsidó nép a választói törvény hibájából, amely hiba korrigálása is kilá­tásba­ helyeztetett — elesett. A megemlékezés napján, Sámuel Gordon után Wie and II. Álmában egy végtelen pusztában találta m­a­gát, ahol számtalan szélkakas ugrált körülötte és ölnyi hosszúságú nyelvüket öltögetve kiáltották neki: „zsidókölyök, zsidókölyök.“ Nem messze, tőle állott az atyja, egy nagy Tóra tekercset tartva karjaiban. Atyja közelében állott a szerzetes, a a kereszten lévő aranyorod figurát tartva a feje­­ fölött. Hol az egyikhez, hol a másikhoz akart sza­ladni, de a körülötte lévő szélkakasok nem en­gedték. S midőn ismét a Tóra tekercsre pillantott, az mind kissebb és kissebb lett, míg végül egy kis pléhtokba zsugorodott össze, mialatt a kereszten levő figura mindinkább egy szélkakas alakját kezdte magára ölteni és midőn nagynehezen a közelébe férkőzött, sok sok ezüst rubelt köpött ki csőrén, amelyek mind csengve hullottak lábaihoz Ettől fogva egy új élet kezdődött a klast­romba számára. Ideje tanulással és keresztény is­tentisztelettel telt el. Néha azonban felmerült lel­kében az otthon utáni vágy. Egy este annyira előtt vett ez rajta, hogy kiosont a klastromból és szülei házai felé vette útját. Oda érve benézett az ablakon. Szülei és testvérei a kis kerek asztal mellett ültek, ettek, ittak és az ünnep tiszteletére vidám dalokat énekeltek, mintha semmi gondjuk vagy szívfájdalmuk nem volna. Végtelen harag fogta el. Elfelejte­ték hát őt már egészen, nem hiányzott már nekik. Sietve távozott el azzal a szilárd elhatározással, hogy soha többé vissza nem tér oda. S én megmutattam nekik — mondta magában —­ hogy ha ők elfelejtettek engem, ak­kor nekem sincs reájuk szükségem. Ezentúl csakis tudományainak élt. Szorgal­mával messze túlszárnyalta társait és az osztályá­ban mindig az első volt. De buzgalmát nem a tudomány iránt érzett szeretetéből merítette, hanem azt képzelte, hogy mennél többet tanul, annál magasabbra emeli a válaszfalat maga és a múltja között. Óriási léptekkel haladt célja felé, melyet megátalkodott makacssága tűzött ki elébe. Roha­mosan haladt fokról-fokra, m­íg tanulmányai befe­jeztével kinevezték az általa nem is remélt bün­­tetőbirói állásra. Elérte ezzel haladásának csúcs­pontját. És vajon mit áldozott ő ezen megtisztelő állásért ? Azt a kevés gyermeki kötelességét — ősei vallását. Vajon jó csere volt ez reá nézve ? Sajátságos, hogy ezt a kérdést oly gyakran kellett önmagának föltenni — nemcsak a csöndes magányos éjben, hanem nappal, fényes és előkelő környezetében is, anélkül azonban, hogy kielégítő választ talált volna reá. Gyakran idézte vissza emlékében atyja szigorúságát, nyomorúságos ifjú­ságát, hogy ezzel igazolja későbbi tettét — de hiába. És a kínzó kérdés újból és újból felmerült: „Vajon tényleg oly jó cserét csinált?“ Egy napon feltalálni vélte kérdésére a de-Winkler Áron mérnök, aki nemrég érkezett vissza Palesztinából, a kolozsvári­„Új Kelet“ tudó­sítójának a palesztinai újjáépítés munkálatairól a következő érdekességeket mondotta el: — A restaurálás alapja —­ mondotta Winkler mérnök — a mezőgazdaság lesz. A mezőgazdasági telepeket főként azokon a helyeken fogják létesí­teni, ahol már vannak ilyenek, illetőleg a már meglevő kolóniákat fogják fejleszteni. Újabb tele­pek létesülnek továbbá az ország termékenyebb vidékein, mint pl. a folyók mentén, a tengerparton, a Sáron síkságon stb. Ezután jönnek számításban azok a területek, melyek öntözőművek kiépítésével lesznek művelhetők. A föld terraszírozása által, ami azonban nagyobb technikai felkészültséget igényel, szintén jó termőföldeket lehet nyerni. Ilyen teraszírozás van már Kinereth és Mozza környé­kén, ahol a meredek hegyoldalakat lépcsőzetszerű építkezéssel tették alkalmassá a gabonatermelésre. I­lyes választ. hát rongyosan és piszkosan öltözött­­ férfi alakjában jött. Rögtön felismerte őket, idő­­­sebb testvérei voltak. „Hogy miért csempésztünk?“ mondták jaj­gatva a szigorú kihallgatáson melynek alávetette : őket, mert atyánk halálos ágyon fekszik, anyánk nyomorogni kénytelen ; semmink sem volt a ház­ban mivel fájdalmát csillapíthattuk volna. Meg­kockáztattuk h­át életünket és testünket, hogy tel­jesíthessük gyermeki kötelességünket, hogy m­eg­­könnyíthessük atyánk halálküzdelmét és hogy atyánk éhségét csillapíthassuk ! Ezen szavak hallatára döfést érzett szívé­ben. És ezek az ő testvérei, élő mintaképei, hogy mivé lett volna, ha akkor azt az ablakot el nem töri. Mégis jobb volt így, nincs oka hogy tettét megbánja, mégis egészen más ő testvéreitől, kik rongyosan, piszkosan állanak előtte és kik egy kis kenyérért szabadságukat és életüket kockáz­tatják, ő ellenben gazdag, előkelő, művelt, tekin­télyes és kötelességtudó bírónak volt elismerve, akivel szemben a legnagyobb bizalommal visel­tettek. Mégis jobb így ! De im a „kérdés“ már ismét felmerült: megérdemli ő tényleg ezt a te­kintélyt és bizalmat ? Vajon tettében is őre volt a törvénynek ? Vajon a legkiválóbb törvényt, me­lyet a természet és a vallás a szülőkkel szemben felállított — híven őrizte e ? Ki áll a tekintély ma­gasabb fokán, az, aki élete kockáztatásával tölti be gyermeki kötelességét, vagy az, aki a vér szentelt kötelékét szívtelenül szakítja ketté és aki ZSIDÓ NÉPLAP* Üdvözlet Judeának! Irta : Sámuel O vuia Köszöntünk téged szeretett őshazánk szabad­ságod hajnalán, amint leveted magadról az ezer nyolcszáz esztendős éjszaka rabbilincseit és moso­lyogva szórja reád éltető sugarait felkelő, tün­döklő napod. Üdvözlünk téged mi, elszakított fiaid késő unokái ! Legjobbjainkat kegyetlen ellenségeink a vi­lághódítók lemészárolták, ifjúságunk elvérzett a hosszú küzdelmek alatt, asszonyaidat és gyerme­keidet hurcolták fogságba és a föld, Te drága ősi Föld, ott maradtál feldúlva, egyedül, megfosztva tündöklő pompádtól és a királyi város „maszot kői ha­arec“, a földkerekség gyönyörűsége fel­égetve, feldúlva, a tobzódó düh által felszántva,­­ sakálok tanyájává sülyesztve. Vége lett nemzeti dicsőségünknek, vége a boldogságnak, a büszkeségnek, népünk pedig alázva és a Nemes Ország gyászba borult. Két évezred óta nem szűnt meg a zsidó nép érted ra­jongani és feltámadásodban bízni, Judea ! Sok sok nemzedék porlad már, melyek ki-­­ tartóan bíztak és csüggedés nélkül reménykedtek, hogy napjaikban fog felharsanni a felszabadulás harsonája és eljövend a megváltás ideje. Népünk milliói haltak már bukások óta a száműzetésben vértanú halált. És te ősi földünk nem mozdultál, csak gyászfelleget vontál örök üde arcodra. De foszladoznak a felhők és mögöt­tük már előcsillog a kétezer év előtti Jeruzsálem aranyozott kupoláival, magas tornyaival, fényes palotáival széles, vigságtól hangos utcáival és tere­ivel, pálma és ciprus ligeteivel, metropolisi for­galmával. És feltűnik az ország hajnali harmattól üde, virágerdővel borított rétjeivel, a Sáron völgye gyönyörű rózsabimbóival, a sárgás-barna dús bu­zatáblák, Libanon égbenyúló cédrusa, a több fon­tos fürtöktől roskadozó szőlőtőkék és minden, ami országunkat a világ díszévé tette a múltban és azzá emeli a jövőben. „Ébredezz, ébredezz, kelj föl Jeruzsálem, ki­ürítéd az Úr kezéből haragjának kelyhét, a mé­regöblös poharát megittad, felhörpintéd.“ Kezdődjék ma a megifjodás tavassza! Fiaid ott lesznek Judea ! Megfogja az eke szarvát, hogy újra Kelet magtárává váljon termőfölded,­­a vincellérkéseket, hogy édes mustod ismét világhíressé tegye bor­termő hegyeidet. Hajókat fognak építeni, hogy szerte hordják a világba Jaffa narancsait, erdőid olaját. Gileád balzsamát és a kármeli szőlők még édes nedűjét. És újra felcsendül majd ajkainkon az ének Dántól Beér Sábáig. Ott ott bimbóm­, ara­zim, a cédrusok tövein, a Jordán suttogó habjá­nál, Mamre ligetében. Hebránnak kutjánál.. . 1920. június H) Egy év Palesztinában. Hogyan megy végbe az újjáépítés. — A mező­gazdasági gyarmatosítás. — Ipari fejlődés.

Next