Zsidó Néplap, 1920. március-június (1. évfolyam, 1-14. szám)
1920-06-13 / 13. szám
a. oldal, (13. szám.) intenek“ jelszavával 80000 zsidó választó a nem-zetgyűlési zsidó listára és 60000 a zsidó szenátusi listára szavazott. Ezeket az impozáns számokat, ezt a nagy eredményt, mely eredmény marad, ha nem is jutottunk mandátumhoz, most , egy papiros eredményből éltető ténnyé akarjuk kiépíteni. Ám hogyan ? 80000 (ül- 60000) zsidó, az állam által sanktionált formában kinyilatkoztatta, hogy ama férfiakat és nőket, akik a zsidó listán szerepelnek bizalmukkal ajándékozzák meg. Sok oldalról felvetették ezt az eszmét, hogy a nép bizalmát bíró kandidáltak, továbbá a párt meghatalmazottjai és helyettesei, valamint a nemzeti tanácsban képviselt testületek delegátusai kongresszusra egybehivassék és e kongresszus válassza meg a csehszlovák köztársaság hivatalos zsidó nemzeti tanácsát a legközelebbi választásokig tartó mandátummal. A nemzeti tanács szívesen felkarolta ezt az eszmét és hosszas tanácskozás után megállapodott a kongresszus összehívásában, melynek alapszabályait a szükséghez képest, előkészítették. Ez a második zsidó nemzeti kongressusnak az előtörténete. E kongresszuson, mely a definitív alapokat fogja megteremteni az állam zsidóságának képviseletére, a következők vesznek részt: 1. Az összes kandidáltak, akik az Egyesült Zsidópártok listáján (a nemzetgyűlésbe és a szenátusba) szerepeltek. 2. Az összes meghatalmazottak és ezek helyettesei, akik egyes választási kerületekben nevezve lettek. 3 6—5 delegátus a három cionista központból, a morva és sziléziai hitközségek országos szövetségéből a morvai zsidó országos néptanácsból, a szlovákiai zsidó népszövetségből, a „Sinai" orthodox szervezetből, a prágai és brünni női szervezetből és ama városi, vagy vármegyei tanácsnokok, akik a legutóbbi választásokon zsidó listával meg lettek választva. A brünni kongresszus a csehszlovákiai zsidó , nép történetében határkövet fog jelenteni. És nemcsak zsidó körökben tekintenek feszült figye- lemmel a kongresszus elé, hanem magasabb kormánykörökben is és Masaryk elnök ama magas értékelése után, melyet a zsidó renaissance mozgalom iránt mutatott, nem lepett meg bennünket az a hír, melyet a lapok szélében hoztak, hogy Masaryte elnök a brünni zsidó kongresszussal és a nemzeti tanács újjáalakulásával szemben a legnagyobb szimpátiát tanúsítja és hogy ezáltal kilátás adatott arra, hogy az újonnan választott nemzeti tanács államszervezeti alapon azt a jogot gyakorolhassa, amelytől a zsidó nép a választói törvény hibájából, amely hiba korrigálása is kilátásba helyeztetett — elesett. A megemlékezés napján, Sámuel Gordon után Wie and II. Álmában egy végtelen pusztában találta magát, ahol számtalan szélkakas ugrált körülötte és ölnyi hosszúságú nyelvüket öltögetve kiáltották neki: „zsidókölyök, zsidókölyök.“ Nem messze, tőle állott az atyja, egy nagy Tóra tekercset tartva karjaiban. Atyja közelében állott a szerzetes, a a kereszten lévő aranyorod figurát tartva a feje fölött. Hol az egyikhez, hol a másikhoz akart szaladni, de a körülötte lévő szélkakasok nem engedték. S midőn ismét a Tóra tekercsre pillantott, az mind kissebb és kissebb lett, míg végül egy kis pléhtokba zsugorodott össze, mialatt a kereszten levő figura mindinkább egy szélkakas alakját kezdte magára ölteni és midőn nagynehezen a közelébe férkőzött, sok sok ezüst rubelt köpött ki csőrén, amelyek mind csengve hullottak lábaihoz Ettől fogva egy új élet kezdődött a klastromba számára. Ideje tanulással és keresztény istentisztelettel telt el. Néha azonban felmerült lelkében az otthon utáni vágy. Egy este annyira előtt vett ez rajta, hogy kiosont a klastromból és szülei házai felé vette útját. Oda érve benézett az ablakon. Szülei és testvérei a kis kerek asztal mellett ültek, ettek, ittak és az ünnep tiszteletére vidám dalokat énekeltek, mintha semmi gondjuk vagy szívfájdalmuk nem volna. Végtelen harag fogta el. Elfelejteték hát őt már egészen, nem hiányzott már nekik. Sietve távozott el azzal a szilárd elhatározással, hogy soha többé vissza nem tér oda. S én megmutattam nekik — mondta magában — hogy ha ők elfelejtettek engem, akkor nekem sincs reájuk szükségem. Ezentúl csakis tudományainak élt. Szorgalmával messze túlszárnyalta társait és az osztályában mindig az első volt. De buzgalmát nem a tudomány iránt érzett szeretetéből merítette, hanem azt képzelte, hogy mennél többet tanul, annál magasabbra emeli a válaszfalat maga és a múltja között. Óriási léptekkel haladt célja felé, melyet megátalkodott makacssága tűzött ki elébe. Rohamosan haladt fokról-fokra, míg tanulmányai befejeztével kinevezték az általa nem is remélt büntetőbirói állásra. Elérte ezzel haladásának csúcspontját. És vajon mit áldozott ő ezen megtisztelő állásért ? Azt a kevés gyermeki kötelességét — ősei vallását. Vajon jó csere volt ez reá nézve ? Sajátságos, hogy ezt a kérdést oly gyakran kellett önmagának föltenni — nemcsak a csöndes magányos éjben, hanem nappal, fényes és előkelő környezetében is, anélkül azonban, hogy kielégítő választ talált volna reá. Gyakran idézte vissza emlékében atyja szigorúságát, nyomorúságos ifjúságát, hogy ezzel igazolja későbbi tettét — de hiába. És a kínzó kérdés újból és újból felmerült: „Vajon tényleg oly jó cserét csinált?“ Egy napon feltalálni vélte kérdésére a de-Winkler Áron mérnök, aki nemrég érkezett vissza Palesztinából, a kolozsvári„Új Kelet“ tudósítójának a palesztinai újjáépítés munkálatairól a következő érdekességeket mondotta el: — A restaurálás alapja — mondotta Winkler mérnök — a mezőgazdaság lesz. A mezőgazdasági telepeket főként azokon a helyeken fogják létesíteni, ahol már vannak ilyenek, illetőleg a már meglevő kolóniákat fogják fejleszteni. Újabb telepek létesülnek továbbá az ország termékenyebb vidékein, mint pl. a folyók mentén, a tengerparton, a Sáron síkságon stb. Ezután jönnek számításban azok a területek, melyek öntözőművek kiépítésével lesznek művelhetők. A föld terraszírozása által, ami azonban nagyobb technikai felkészültséget igényel, szintén jó termőföldeket lehet nyerni. Ilyen teraszírozás van már Kinereth és Mozza környékén, ahol a meredek hegyoldalakat lépcsőzetszerű építkezéssel tették alkalmassá a gabonatermelésre. Ilyes választ. hát rongyosan és piszkosan öltözött férfi alakjában jött. Rögtön felismerte őket, idősebb testvérei voltak. „Hogy miért csempésztünk?“ mondták jajgatva a szigorú kihallgatáson melynek alávetette : őket, mert atyánk halálos ágyon fekszik, anyánk nyomorogni kénytelen ; semmink sem volt a házban mivel fájdalmát csillapíthattuk volna. Megkockáztattuk hát életünket és testünket, hogy teljesíthessük gyermeki kötelességünket, hogy megkönnyíthessük atyánk halálküzdelmét és hogy atyánk éhségét csillapíthassuk ! Ezen szavak hallatára döfést érzett szívében. És ezek az ő testvérei, élő mintaképei, hogy mivé lett volna, ha akkor azt az ablakot el nem töri. Mégis jobb volt így, nincs oka hogy tettét megbánja, mégis egészen más ő testvéreitől, kik rongyosan, piszkosan állanak előtte és kik egy kis kenyérért szabadságukat és életüket kockáztatják, ő ellenben gazdag, előkelő, művelt, tekintélyes és kötelességtudó bírónak volt elismerve, akivel szemben a legnagyobb bizalommal viseltettek. Mégis jobb így ! De im a „kérdés“ már ismét felmerült: megérdemli ő tényleg ezt a tekintélyt és bizalmat ? Vajon tettében is őre volt a törvénynek ? Vajon a legkiválóbb törvényt, melyet a természet és a vallás a szülőkkel szemben felállított — híven őrizte e ? Ki áll a tekintély magasabb fokán, az, aki élete kockáztatásával tölti be gyermeki kötelességét, vagy az, aki a vér szentelt kötelékét szívtelenül szakítja ketté és aki ZSIDÓ NÉPLAP* Üdvözlet Judeának! Irta : Sámuel O vuia Köszöntünk téged szeretett őshazánk szabadságod hajnalán, amint leveted magadról az ezer nyolcszáz esztendős éjszaka rabbilincseit és mosolyogva szórja reád éltető sugarait felkelő, tündöklő napod. Üdvözlünk téged mi, elszakított fiaid késő unokái ! Legjobbjainkat kegyetlen ellenségeink a világhódítók lemészárolták, ifjúságunk elvérzett a hosszú küzdelmek alatt, asszonyaidat és gyermekeidet hurcolták fogságba és a föld, Te drága ősi Föld, ott maradtál feldúlva, egyedül, megfosztva tündöklő pompádtól és a királyi város „maszot kői haarec“, a földkerekség gyönyörűsége felégetve, feldúlva, a tobzódó düh által felszántva, sakálok tanyájává sülyesztve. Vége lett nemzeti dicsőségünknek, vége a boldogságnak, a büszkeségnek, népünk pedig alázva és a Nemes Ország gyászba borult. Két évezred óta nem szűnt meg a zsidó nép érted rajongani és feltámadásodban bízni, Judea ! Sok sok nemzedék porlad már, melyek ki- tartóan bíztak és csüggedés nélkül reménykedtek, hogy napjaikban fog felharsanni a felszabadulás harsonája és eljövend a megváltás ideje. Népünk milliói haltak már bukások óta a száműzetésben vértanú halált. És te ősi földünk nem mozdultál, csak gyászfelleget vontál örök üde arcodra. De foszladoznak a felhők és mögöttük már előcsillog a kétezer év előtti Jeruzsálem aranyozott kupoláival, magas tornyaival, fényes palotáival széles, vigságtól hangos utcáival és tereivel, pálma és ciprus ligeteivel, metropolisi forgalmával. És feltűnik az ország hajnali harmattól üde, virágerdővel borított rétjeivel, a Sáron völgye gyönyörű rózsabimbóival, a sárgás-barna dús buzatáblák, Libanon égbenyúló cédrusa, a több fontos fürtöktől roskadozó szőlőtőkék és minden, ami országunkat a világ díszévé tette a múltban és azzá emeli a jövőben. „Ébredezz, ébredezz, kelj föl Jeruzsálem, kiürítéd az Úr kezéből haragjának kelyhét, a méregöblös poharát megittad, felhörpintéd.“ Kezdődjék ma a megifjodás tavassza! Fiaid ott lesznek Judea ! Megfogja az eke szarvát, hogy újra Kelet magtárává váljon termőfölded,a vincellérkéseket, hogy édes mustod ismét világhíressé tegye bortermő hegyeidet. Hajókat fognak építeni, hogy szerte hordják a világba Jaffa narancsait, erdőid olaját. Gileád balzsamát és a kármeli szőlők még édes nedűjét. És újra felcsendül majd ajkainkon az ének Dántól Beér Sábáig. Ott ott bimbóm, arazim, a cédrusok tövein, a Jordán suttogó habjánál, Mamre ligetében. Hebránnak kutjánál.. . 1920. június H) Egy év Palesztinában. Hogyan megy végbe az újjáépítés. — A mezőgazdasági gyarmatosítás. — Ipari fejlődés.