Zsidó Néplap, 1924. február-június (4. évfolyam, 5-26. szám)
1924-05-02 / 18. szám
IV. évfolyam (Ujhorod) TSinp"3 m) 1924 május 2. II. szám. ISIBÉ TÁRSADALMI, POLITIKAI, KULTURÁLIS ÉS GAZDASÁGI HETILAP Előfizetési ár: 1 évre 50, *, évre 25 Ki. Egyes szám ára 1 Ke. Főszerkesztő : Dr. BOLGÁR MÓZES Felelős szerkesztő: SZEREIT BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal Dajka (tábor n. 1 szám. II Telefonszám ). Megjelenik minden pénteken Újra a vérvád... Uzhorod, 1924. április. A vérvád meséje ismét kinőtt... Husvét volt, zsidó husvét s ilyenkor a buta évezredes mese újra feltámad, hogy újra gyűlöletet és átkot szítson a zsidóság ellen... A legutóbbi vérvád Velki Bereznán történt. Maga a mese nem érdekel bennünket. Mindig ugyanaz ... mindig ugyanúgy. Húsvét volt, zsidó húsvét. Ilyenkor a zsidóknak „egy keresztény leány vére kell a pászkához“. Másként nem gilt a pászka. Vagy másként nem gilt a húsvét. Mindegy, akárhogy magyarázzák a mindig hecceket szitók és a mindig butaságban és sötétségben élők. Mindegy. Nos, Welki Bereznán eltűnt egy cigányleány : Tirpák Erzsi. Éppen zsidó húsvétkor. Kell-e ehhez kombináció? Dehogy! A dolog világos: logikusan egyszerű ! Ha Erzsi eltűnt, meggyilkolták. Hogy ki ? A zsidók. Húsvét van. Ilyenkor a zsidóknak keresztény vérre van szükségük. Mert keresztény vér nélkül nem gilt sem a pászka, sem a husvét. Azután a velki bereznai ukrán asszony nem először volt szemtanúja az ilyen „saktergyilkosságoknak“. Látott ő már ilyeneket Ukrajnában. És ha a cigányleány véletlenül megkerült? Ez sem baj! Megijedtek a zsidók ! Még nem mertek végezni az áldozattal! Vagy más áldozatot találtak, annak torkára forrasztották a kést. A zsidók okosak! Van eszük! Tudnak maguknak tanácsot adni. A cigányleány tehát megkerült, de a vérvád azért nem merült el az örök sötétség mélységébe. A vérvád él és élni fog tovább. Kivirágzik jövő esztendőre. Damaszkusz, Tisza—Eszlár megismétlődik. Megismétlődik és kiújul, amíg zsidó lesz a földön. Akit tegnap Scnatfnak hívtak, ma Beilisnak, holnap pedig Deutsch nak, Weisznak, Grünnek, Róth-nak, Schwarcnak, Kleinnak, vagy Grosz-nak fogják hívni. Csak a nevek változnak. A tény ugyanaz marad. Nem döbbentünk meg, hogy a vérvád felújult. Ez a mi sorsunk. Amennyi hazugságot, ocsmányságot, ostobaságot és elvetemültséget találtak ki eddig ránk — azt mindig heroikus gyávasággal viseltük el. Hiszen mi mindig a példás faj voltunk. Gyönyörűen viselkedtünk a világtörténelem porondján. Ha ütöttek, nem ütöttünk vissza; ha ócsároltak, hallgattunk; ha megtűrtek, kezet csókoltunk; ha pogromoztak, imádkoztunk és égi csodáktól vártunk segítséget; ha a zsidó vagyont rabolták és fosztogatták az oroszországi huligánok, hát néztük, néztük rezignáltan a dolgokat. .. Oh, mi mindig példás faj voltunk ... Hát nem volt igaza valamelyik modern francia filozófusnak, mikor így kiáltott fel: „Uraim, a zsidók a világtörténelem ballekjei. Hát nem voltunk-e állandóan a diaspora ballekjei? Hát van-e jobb levezetője a tömegszenvedélyeknek, mint mi zsidók. Mit nem szabad és mit nem lehet ellenünk kitalálni? Még azon sem csodálkozunk, hogy az ukrán asszony és a bereznai nép mindjárt elhitték a vérvád meséjét. Ha Ford elhiszi és a Cion bölcseinek szerzői elhiszik, miért ne higyje el a korlátolt ukrán asszony, a bereznai hentes, meg a „nép“. A Verhovina népe a köztársaság legműveletlenebb rétege. Iskolázatlan, tanulatlan, nem fegyelmezett elméjű. Hiszen olyan érdekes és elhihető a vérvád! Éppen a Verhovinának való, ennek a kultúrától elszigetelt, jóindulatú, de naiv és hiszékeny, unintelligens tömegnek. De ha megértjük az ukrán asszonyt, a hentest, a népet, a gyepmester apát, nem értjük meg a csendőrséget. És e helyütt feltesszük a kérdést: milyen széppé vett itt a bereznai nyomozó csendőrségnek? Igaz-e, hogy a csendőrség is elhitte a gonosz, gyalázatos, középkori pervezitással átitatott vérvád-rzsesét és komolyan nyomozott a vérvádban ? Igaz-e, hogy a csendőrség is hitelt adott annak az embertelen, felháborító, minden civilizációt megszégyenítő gyanúsításnak, hogy a zsidóknak húsvétkor keresztény vér kell és ilyen irányban is kutatott. A lényeg éppen: a csendőrség szerepe! Mit csinált ebben az ügyben a csendőrség. Ismételjük: az ukrán asszonyon és a népen nem csodálkozunk. De a csendőrségen igen ! Mert mindenkinek szabad a vérvád meséjét hinni, csak az állam funkcioniáriusainak és a közbiztonsági hatalom alkalmazottjainak nem! Még az utolsó rangfokozatú, lyukas cipőjű rendőri kézbesítőnek is el kell vetni a vérvád szemérmetlen, arcátlan legendáját, vérforraló és gonosz erkölcstelenségét. Ezerszer bebizonyult, hogy a vérvád — hazugság! Olyan hazugság, mint az, hogy a zsidók a középkorban megmérgezték a kutakat, a pestis és ragályos betegségek csiráit vetették el és ördögökkel cimboráitok. Ezerszer bebizonyult, hogy csak vérvád van, csak gyanú és rágalmazás van, de bűncselekmény nincs! És ami hazugságnak bizonyult ezer esetben, hazugságnak fog bizonyulni minden vénád felbukkanása alkalmából. A csendőrségnek tehát ab ovo kellett ilyen ügyben állást foglalni. Elégtételt kérünk. Nemcsak azért, mert a vérvádnak hivatott helyről való acceptálása megsértése az egész ruszinszkói zsidóságnak, de azért is, mert az államhatalomnak is meg kell bélyegezni ennek a durva rágalomnak merész, a felhőkig kapaszkodó tébolyát. Utóvégre demokratikus köztársaságban élünk és egy szabad állam szabad polgárai vagyunk, még akkor is, ha zsidók vagyunk! S mint ilyeneket ugyanazok a polgárjogok illetnek meg, mint a gyepmestert, az ukrán asszonyt és a hentest! Büntetlenül senkinek sincs joga az ártatlant vádolni, csak azért, mert zsidó ! Elégtételt és igazságot kérünk. Barát Henrik. Minden kötelessége támogatni a „ZSIDÓ NÉPLAPOT“! zsidónak Utak és célok. Irta: Gattman Mór, a kárpátoruszi cionista szervezet és a héber iskolaegyesület elnöke. (Folytatás és vége.) Életünk e három problémája: politika, gazdaság és kultúra. A legáthatóbb a mindenkinek hozzáférhető politika. Ennél tör legelőször és leginkább felszínre az út felé való törekvés. És mert itt eshetik legkönynyebben tévedés, hogy a politika volna a cél. Világosan meg kell mondanunk, hogy a politika csak eszköz lehet céljaink eléréséhez és a viszonyok kényszere oda vihet ugyan bennnünket, hogy politikát is csinálunk, de nem csinálunk politkát a tous prix. A politika nem sarktétele a cionista ideológiának, sőt az utóbbi évek tapasztalatai mindinkább késztettek bennünket az ellenkező irányba. De minálunk mint az új orientálódás egyik eszköze s az etnográfiai viszonyok adottsága folytán a politika egyelőre számunkra nélkülözhetetlen s különösen nélkülözhetetlen, ha a másik két probléma megoldásához fogunk. Politikai szervezettségünk erejétől függ, vájjon képesek leszünk-e a két utolsó problémát megoldani. A kultúra és gazdaság problémái azok, ahová erőink legjavát kell belefektetnünk, ezek az életnek legsúlyosabb realitásai és itt kell bizonyságot szolgáltatnunk arról, hogy komoly, reális munkát tudunk végezni és hogy népünk eme súlyos kérdésekben is nyugodtan bízhat bennünk. A jövő generációja a miénk kell, hogy legyen. Itt dől el a sorsunk. Zsidókat kell nevelni gyermekeinkből. Száz százalékosokat. Keményeket, meg nem alkuvókat, öntudatosokat. Akik nemcsak élni, de ha kell, meghalni is tudnak. Akik már fogják tudni, hogy van közösség, van nép s hogy a nép minden s az egyén semmi. Akik a mi kulturánkon nőttek naggyá, kiknek a mi érzéseink drágák s a mi nyelvünk szent. Kik gyűlölik a rabszolgaságot és imádják a szabadságot. Büszke lányokat és ifjakat, kik nem tagadják meg apjukat, anyjukat s nem csókolják a kezet, amely reájuk csap. Dolgos, munkás embereket, kiknek drágább lesz a száraz kenyér becsületben, mint a gazdagság becstelenül, így akarjuk nevelni a mi gyermekeinket. A mi iskoláinkban. A mi tanítóinkkal. A mi szellemünkben. Ezen múlik a jövendő. És itt legerősebb az ellenerők hatása. De le kell őket gyűrnünk. Ha harc kell, álljuk a végsőkig. Minden erővel és minden eszközzel. De megegyezni is tudunk. Mi erre is hajlandók vagyunk. Nekünk a zsidó nép jövője a fontos. És így óhajtjuk az együttműködést mindenkivel. S ha vannak jogos kívánságok, hajlandók vagyunk azokat teljesíteni. Elmegyünk az engedékenység legvégső határáig- Elég erősek vagyunk ahoz, hogy ezt megtehessük. A gazdasági probléma testvére a kultúrproblémának. Megalapozott gazdasági élet nélkül kultúrképesség sincs. Ha népünknek emberi és zsidó öntudatát vissza akarjuk adni, ki kell testét a nyomorból szabadítani. Nem nézhetjük tétlenül hogyan pusztulnak gyermekeink és felnőtteink ezerszámra tuberkulózisban, hogyan halnak meg idő előtt az éhezéstől, mint züllenek le fiataljaink munka és kereset hijján, hogyan nő a kriminalitás a gazdasági nyomor miatt, holott a mi zsidó matériánk olyan, amilyen kevés van a zsidó világban. A mi népünk