Zsidó Néplap, 1924. február-június (4. évfolyam, 5-26. szám)

1924-05-02 / 18. szám

IV. évfolyam (Ujhorod) TSin­p"3 m) 1924 május 2. II. szám. ISIBÉ TÁRSADALMI, POLITIKAI, KULTURÁLIS ÉS GAZDASÁGI HETILAP Előfizetési ár: 1 évre 50, *­, évre 25 Ki. Egyes szám ára 1 Ke. Főszerkesztő : Dr. BOLGÁR MÓZES Felelős szerkesztő: SZEREIT BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal Dajka (tábor­ n. 1 szám. II Telefon­szám ). Megjelenik minden pénteken Újra a vérvád... Uzhorod, 1924. április. A vérvád meséje ismét kinőtt... Husvét volt, zsidó husvét s ilyenkor a buta évez­redes mese újra feltámad, hogy újra gyű­löletet és átkot szítson a zsidóság ellen... A legutóbbi vérvád Velki Bereznán tör­tént. Maga a mese nem érdekel bennünket. Mindig ugyanaz ... mindig ugyanúgy. Hús­vét volt, zsidó húsvét. Ilyenkor a zsidók­nak „egy keresztény leány vére kell a pász­­kához“. Másként nem gilt a pászka. Vagy másként nem gilt a húsvét. Mindegy, akár­hogy magyarázzák a mindig hecceket­ szitók és a mindig butaságban és sötétségben élők. Mindegy. Nos, Welki Bereznán eltűnt egy cigány­leány : Tirpák Erzsi. Éppen zsidó húsvét­­kor. Kell-e ehhez kombináció? Dehogy! A dolog világos: logikusan egyszerű ! Ha Erzsi eltűnt, meggyilkolták. Hogy ki ? A zsidók. Húsvét van. Ilyenkor a zsidóknak keresztény vérre van szükségük. Mert ke­resztény vér nélkül nem gilt sem a pászka, sem a husvét. Azután a velki bereznai ukrán asszony nem először volt szemtanúja az ilyen „saktergyilkosságoknak“. Látott ő már ilye­­neket Ukrajnában. És ha a cigányleány véletlenül megkerült? Ez sem baj! Megijedtek a zsidók ! Még nem mertek végezni az áldozattal! Vagy más áldozatot találtak, annak torkára for­rasztották a kést. A zsidók okosak! Van eszük! Tudnak maguknak tanácsot adni. A cigányleány tehát megkerült, de a vérvád azért nem merült el az örök sötétség mélységébe. A vérvád él és élni fog tovább. Kivirágzik jövő esztendőre. Damaszkusz, Tisza—Eszlár megismétlődik. Megismétlődik és kiújul, amíg zsidó lesz a földön. Akit tegnap Scnatf­nak hívtak, ma Beilisnak, holnap pedig Deutsch nak, Weisznak, Grün­nek, Róth-nak, Schwarc­­nak, Klein­nak, vagy Grosz-nak fogják hívni. Csak a nevek változnak. A tény ugyanaz marad. Nem döbbentünk meg, hogy a vérvád felújult. Ez a mi sorsunk. Amennyi hazug­ságot, ocsmányságot, ostobaságot és elve­temültséget találtak ki eddig ránk — azt mindig heroikus gyávasággal viseltük el. Hiszen mi mindig a példás faj voltunk. Gyönyörűen viselkedtünk a világtörténelem porondján. Ha ütöttek, nem ütöttünk vissza; ha ócsároltak, hallgattunk; ha megtűrtek, kezet csókoltunk; ha pogrom­oztak, imád­koztunk és égi csodáktól vártunk segítséget; ha a zsidó vagyont rabolták és fosztogat­ták az oroszországi huligánok, hát néztük, néztük rezignáltan a dolgokat. .. Oh, mi mindig példás faj voltunk ... Hát nem volt igaza valamelyik modern francia filozófus­nak, mikor így kiáltott fel: „Uraim, a zsidók a világtörténelem ballekjei. Hát nem voltunk-e állandóan a diaspora ballekjei? Hát van-e jobb levezetője a tö­megszenvedélyeknek, mint mi zsidók. Mit nem szabad és mit nem lehet elle­nünk kitalálni? Még azon sem csodálkozunk, hogy az ukrán asszony és a bereznai nép mindjárt elhitték a vérvád meséjét. Ha Ford elhiszi és a Cion bölcseinek szerzői elhiszik, miért n­e higyje el a korlátolt ukrán asszony, a bereznai hentes, meg a „nép“. A Verh­o­­vina népe a köztársaság legműveletlenebb r­étege. Iskolázatlan, tanulatlan, nem fegyel­mezett elméjű. Hiszen olyan érdekes és elhihető a vérvád! Éppen a Verh­ovinának való, ennek a kultúrától elszigetelt, jóindu­latú, de naiv és hiszékeny, unintelligens tömegnek. De ha megértjük az ukrán asszonyt, a hentest, a népet, a gyepmester apát,­­ nem értjük meg a csendőrséget. És e helyütt feltesszük a kérdést: mi­lyen széppé vett itt a bereznai nyo­mozó csendőrségnek? Igaz-e, hogy a csendőrség is elhitte a gonosz, gya­lázatos, középkori pervezitással átitatott vérvád-rzsesét és komolyan nyomozott a vérvádban ? Igaz-e, hogy a csendőr­ség is hitelt adott annak az em­bertelen, felháborító, minden civilizációt megszégyenítő gya­núsításnak, hogy a zsidóknak hús­­vétkor keresztény vér kell és ilyen irányban is kutatott. A lényeg éppen: a csendőrség szerepe! Mit csinált eb­ben az ügyben a csendőrség. Ismételjük: az ukrán asszonyon és a népen nem csodálkozunk. De a csendőrsé­gen igen ! Mert mindenkinek szabad a vér­vád meséjét hinni, csak az állam funkcioniá­­riusainak és a közbiztonsági hatalom alkal­mazottjainak nem! Még az utolsó rangfo­kozatú, lyukas cipőjű rendőri kézbesítőnek is el kell vetni a vérvád szemérmetlen, ar­cátlan legendáját, vérforraló és gonosz er­kölcstelenségét. Ezerszer bebizonyult, hogy a vérvád — hazugság! Olyan hazugság, mint az, hogy a zsidók a középkorban meg­mérgezték a kutakat, a pestis és ragá­lyos betegségek csiráit vetették el és ördögökkel cimboráitok. Ezerszer bebizonyult, hogy csak vér­­vád van, csak gyanú és rágalmazás van, de bűncselekmény nincs! És ami hazug­ságnak bizonyult ezer esetben, hazugságnak fog bizonyulni minden vénád felbukkanása alkalmából. A csendőrségnek tehát ab ovo kellett ilyen ügyben állást foglalni. Elégtételt kérünk. Nemcsak azért, mert a vérvádnak hivatott helyről való acceptálása megsértése az egész ruszinszkói zsidóság­nak, de azért is, mert az államhatalomnak is meg kell bélyegezni ennek a durva rá­galomnak merész, a felhőkig kapaszkodó tébolyát. Utóvégre demokratikus köztársa­ságban élünk és egy szabad állam szabad polgárai vagyunk, még akkor is, ha zsidók vagyunk! S mint ilyeneket ugyanazok a polgárjogok illetnek meg, mint a gyepmes­tert, az ukrán asszonyt és a hentest! Büntetlenül senkinek sincs joga az ártatlant vádolni, csak azért, mert zsidó ! Elégtételt és igazságot kérünk. Barát Henrik. Minden kötelessége támogatni a „ZSIDÓ NÉPLAPOT“! zsidónak Utak és célok. Irta: Gattman Mór, a kárpátorusz­i cionista szervezet és a héber iskolaegyesül­et elnöke. (Folytatás és vége.) Életünk e három problémája: politika, gazdaság és kultúra. A legáthatóbb a min­denkinek hozzáférhető politika. Ennél tör legelőször és leginkább felszínre az út felé való törekvés. És mert itt eshetik legköny­­nyebben tévedés, hogy a politika volna a cél. Világosan meg kell mondanunk, hogy a politika csak eszköz lehet céljaink eléré­séhez és a viszonyok kényszere oda vihet ugyan bennnünket, hogy politikát is csiná­lunk, de nem csinálunk politkát a tous prix. A politika nem sarktétele a cionista ideo­lógiának, sőt az utóbbi évek tapasztalatai mindinkább késztettek bennünket az ellen­kező irányba. De minálunk mint az új orientálódás egyik eszköze s az etnográfiai viszonyok adottsága folytán a politika egye­lőre számunkra nélkülözhetetlen s különö­sen nélkülözhetetlen, ha a másik két pro­bléma megoldásához fogunk. Politikai szer­vezettségünk erejétől függ, vájjon képesek leszünk-e a két utolsó problémát meg­oldani. A kultúra és gazdaság problémái azok, ahová erőink legjavát kell belefektetnünk, ezek az életnek legsúlyosabb realitásai és itt kell bizonyságot szolgáltatnunk arról, hogy komoly, reális munkát tudunk vé­gezni és hogy népünk eme súlyos kérdé­sekben is nyugodtan bízhat bennünk. A jövő generációja a miénk kell, hogy legyen. Itt dől el a sorsunk. Zsidókat kell nevelni gyermekeinkből. Száz százalékoso­kat. Keményeket, meg nem alkuvókat, ön­tudatosokat. Akik nemcsak élni, de ha kell, meghalni is tudnak. Akik már fogják tudni, hogy van közösség, van nép s hogy a nép minden s az egyén semmi. Akik a mi kul­­turánko­n nőttek naggyá, kiknek a mi érzé­seink drágák s a mi nyelvünk szent. Kik gyűlölik a rabszolgaságot és imádják a sza­badságot. Büszke lányokat és ifjakat, kik nem tagadják meg apjukat, anyjukat s nem csókolják a kezet, amely reájuk csap. Dol­gos, munkás embereket, kiknek drágább lesz a száraz kenyér becsületben, mint a gazdagság becstelenül, így akarjuk nevelni a mi gyermekeinket. A mi iskoláinkban. A mi tanítóinkkal. A m­i szellemünkben. Ezen múlik a jövendő. És itt legerősebb az ellenerők hatása. De le kell őket gyűrnünk. Ha harc kell, álljuk a végsőkig. Minden erővel és minden eszközzel. De megegyezni is tudunk. Mi erre is hajlandók vagyunk. Nekünk a zsidó nép jövője a fontos. És így óhajtjuk az együttműködést mindenki­vel. S ha vannak jogos kívánságok, haj­landók vagyunk azokat teljesíteni. Elme­gyünk az engedékenység legvégső határáig- Elég erősek vagyunk ahoz, hogy ezt meg­tehessük. A gazdasági probléma testvére a kultúr­­problémának. Megalapozott gazdasági élet nélkül kultúrképesség sincs. Ha népünknek emberi és zsidó öntudatát vissza akarjuk adni, ki kell testét a nyomorból szabadí­tani. Nem nézhetjük tétlenül hogyan pusz­tulnak gyermekeink és felnőtteink ezer­számra tuberkulózisban, hogyan halnak meg idő előtt az éhezéstől, mint züllenek le fia­taljaink munka és kereset hijján, hogyan nő a kriminalitás a gazdasági nyomor miatt, holott a mi zsidó matériánk olyan, amilyen kevés van a zsidó világban. A mi népünk

Next