Bervai Figyelő, 1972 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

Törzsgárdataggá lesznek-e? Nemrég végzett, vállala­tünknél dolgozó diplomás fiatalokkal beszélgettünk. Arra kerestük a választ, az egyetemen milyennek kép­zelték el munkahelyüket, ho­gyan realizálódtak a való­ságban elképzeléseik? Ho­gyan kerültek a Finomsze­­relvénygyárba, itt mivel fog­­lalkoznak, mennyiben elé­gedettek a rájuk bízott fel­adattal, a fizetéssel? Milyen tervek foglalkoztatják őket? ■ ■ ■ B NAGY MÁRIA volt az egyik megkérdezett. — Közgazdasági techni­kumban érettségiztem. Ez­után a Marx Károly Köz­­gazdasági Egyetemen, az ipari szakon tanultam to­vább. Az egyetemen, egy tá­jékoztatón hallottam a pécsi Elektronikus Adatfeldolgozó Központról. Ekkor határoz­tam úgy, hogy oda megyek majd dolgozni. Éppen ezért be is iratkoztam egy rend­szerszervezői tanfolyamra. A véletlen úgy hozta, hogy még­is Egerben maradtam. • A Miskolcon elkezdett tanfo­lyamot hamarosan abba­hagytam, mert nehezen tud­tam volna egyeztetni és eredményesen együtt csinál­­ni a kettőt, a munkát és a tanulást mert közben dolgoz­ni kezdtem a Finomszerel­­vénygyárban. Nem volt egé­szen ismeretlen számomra a gyár, mert a harmadik év­folyam befejezése után a hathetes nyári szakmai gya­korlatomat itt végeztem a közgazdasági főosztályon. Bár egri vagyok, az aján­lást, hogy szakmai gyakor­latra ebbe a gyárba jöjjek, egyetemi tanáromtól kap­tam. Sok jót hallottam elő­zőleg is a vállalatról, és Heves megyei szinten nem­igen találtam volna megfe­lelőbb munkahelyet a meg­szerzett ismeretek hasznosí­tására és továbbfejlesztésé­re. Túl rövid időt töltöttem még a Finomszerelvénygyár­­ban ahhoz, hogy arról be­széljek: megtaláltam-e szá­mításomat itt. Egyelőre az ismerkedés stádiumában va­gyok. A távlati fejlesztési csoportban tevékenykedem előadóként, a vállalat rövid- és hosszútávú beruházási programjának alakításával foglalkozom. Több konkrét ismeretre van szükségem ah­hoz, hogy feladatom minden részletével egészen tisztában legyek. A fizetésem 2050 fo­rint. Beszélgettem volt évfo­lyamtársaimmal, és az övék­hez viszonyítva az enyém nem tartozik a rosszul ho­noráltak közé. ■ ■ I B ANTAL GÁBOR a másik fiatal, aki kérdéseinkre vá­laszolt. _ Egy Ózd környéki falu­ból kerültem a Miskolci Gépipari Technikumba. In­nen Kecskemétre mentem, a Műszaki Főiskola automati­ka szakát 1969-ben fejeztem be. A hathetes üzemi gya­korlatomat Budapesten, a MECMAN-irodában végez­tem. Itt hallottam a Finom­­szerelvénygyárról, itt ismer­kedtem meg a MEOMAN automatika-elemekkel. Ta­nulmányozás céljából jöttem egyszer Egerbe és itt aján­lották fel nekem mostani munkahelyemet is. Diploma­­dolgozatomat a gyár által ki­írt témából írtam. Ez a MECMAN-henger egyik al­katrészének célgépes meg­munkálása volt. Leszerelés után öröm­mel fogtam újra a mun­kához, mert érdekesnek ta­lálom. Most munkatársaim­mal, Németh Laci bácsival az Ikarus­ ajtómőködtető be­rendezés dokumentációi kö­tik le minden figyelmünket, energiánkat és időnket. Amivel elégedetlen vagyok az a fizetésem. 1969-ben 1700 forinttal kezdtem. Most a le­szerelés után 1900-at kap­tam. Úgy tudom, azok, akik most végeztek és a vállalat­hoz kerültek, magasabb bért kapnak. Ha arra gondolok, hogy családot fogok majd alapítani, csak töprengeni tudok.­­Mert ezzel a fizetés­sel nagy merészség lenne belevágni. Én igazán nem akarok elmenni a gyárból, de éppen az említett ok és a lakásgond miatt mégis kénytelen lennék mert tu­dom, hogy rövid időn belül ez úgysem oldódhat meg Egerben. a ■ ■ ■ PELYHE ISTVÁN 1971- ben ugyancsak a Kecske­méti Műszaki Főiskolán szer­zett üzemmérnöki oklevelet. Vállalatunk ösztöndíjasaként végezte tanulmányait. A nyá­ri üzemi gyakorlatok lehe­tőséget biztosítottak szám­á­ra a jelenlegi munkahelyé­nek megismeréséhez. Most megbízott művezetőként töl­ti gyakornoki idejét. — Szakközépiskolás ko­romban már volt lehetősé­gem megízlelni az üzemi éle­tet. Akkor mint gépen dol­gozó tanuló közvetlenül éreztem, hogy a művezető hozzám intézett szavaiból, a feladat kiadásból, a dicsé­retből vagy büntetésből pil­lanatnyi hangulata is ki­cseng. Ez pedig kihatott az elvégzett munka eredményé­re. A gyárban töltött első négy hónapban a Diesel-al­katrészek lágy megmunkálá­sánál dolgoztam, jelenleg a kemény megmunkálásnál va­gyok. Feladataim a techno­lógiák gyakorlati kivitelezé­sének, egyes üzemi fogások elsajátításának és szervezési problémák megoldásának te­rületéről tevődnek össze. Vé­leményem az eddig tapasz­taltak alapján, hogy nem elég jó a kooperálás a társ­üzemekkel gépjavítás, anyag­­ellátás, kisegítő tevékenysé­gek esetén. Megdöbbentett az emberek passzivitása is: egy­más között megbeszélik, de a művezetőnek már nem ve­tik fel problémáikat. A fe­lelősségvállalás alól szeret­nek kibújni selejtes alkatré­szek készítése esetén. Min­denki próbálja másvalakinek átpasszolni a selejtet. (Ezzel a témával foglalkozott nem­rég egyik napilapunk is: „Mennyivel könnyebb len­ne a munkánk, ha annyi energiát fordítanánk a mi­nőség javítására, amennyit közülük legtöbben arra for­dítanak, hogy mentséget ta­láljanak hanyag munkájuk­ra.”­ Átgondolva mindent, úgy érzem, munkahelyemen min­den téren sikerült a beil­leszkedésem. Ezt bizonyítja, üzemi KISZ-titkárrá történt megválasztásom is. — Egyé­ni terveim? Szeretnék jól eleget tenni megbízatásom­nak az üzemben és az ifjú­sági mozgalomban is. Sze­retném a marxista egyete­met és a főiskola tovább­képző tanfolyamát elvégez­ni. B ■ ■ B SZKALÁK ISTVÁN 1970 ben kapta meg gépészmérnö­ki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen. — Pályázati felhívás volt kifüggesztve az egyetem hirdetőtábláján gépészmér­nöki állás betöltésére. A pá­lyázatban foglaltakat kedve­zőnek ítéltem meg. Tetszett a 7—15 óráig tartó munka­idő, a havonkénti két szabad szombat és maga a város. Ezért jöttem Egerbe, a Fi­­nomszerelvénygyárba. A gyártástechnológiai fő­osztályon gyártástervező va­gyok. Pillanatnyilag típus­­műveletterveket készítek. Úgy érzem, ezt a feladatot technikus koromban is meg­oldottam volna. A munka­időm zömét műveletterv­ ké­­szítése, kérdőlapok kitöltése, gyártóeszközök megrendelé­se tölti ki. Ez volt az első csalódásom itt. A másik az, hogy az­­ előrejelzett szálló helyett egy elhanyagolt, ba­rátságtalan, korszerűtlen fel­szerelésű épületet találtam. Feltétlenül szükséges lenne még a jelenleginél emeltebb áron is a vidéki fiatalok ré­szére elfogadható szállási le­hetőség biztosítása, mert munkaidő után mi otthonra is szeretnénk itt találni. Kényelmesebb környezetben a tanulás is jobban menne, ugyanis célul tűztem magam elé nyelvismereteim bővíté­sét. Szeretnék szakmérnöki képesítést is szerezni, és gé­pészmérnökként dolgozni. Utóbbi nem egészen rajtam múlik . .. A fizetés, amit kapok és általában kapunk, csak a napi megélhetéshez elegendő .egy olyan fiatalnak, aki más anyagi alappal nem rendel­kezik. A jelentősen felemelt árak mellett lakásvásárlásról nem is álmodhatunk. 1500 forint havi fizetéssel kezd­tünk, s jelenleg annyi, mint az 1971-ben jött kollégáin­ké. B B ■ B Négy pályakezdő fiatallal beszélgettünk. Hallottunk elégedett és kevésbé elége­dett véleményt is aszerint, hogy ki milyen igényekkel, tervekkel indult munkahe­lyére. Az elhangzott véle­ményeket vállalatunk ille­tékes vezetőinek figyelmébe ajánljuk. A lehetőségekhez mérten megoldást kell talál­ni, hogy fiataljaink közül egyre több jó szakembert tarthassunk meg törzsgárda­­tagjaink között. M. Fekete Piroska— Batki Zoltán Küldött voltam a KISZ VIII. kongresszusán Az a megtiszteltetés ért, h­ogy a Heves megyei 23 kongresszusi küldött egyike­ként részt vehettem a KISZ VIII. kongresszusának ülé­sén. Még az indulás előtt Eger­ben ismerkedési napot tar­tottunk volt közöttünk kő­műves, úttörő-csapatvezető, vegyésztechnikus és megyei KISZ-titkár is. December 8-án reggel, a vonatindulásnál, az úttörők köszöntése után nagy örö­mömre a Finomszerelvény­­gyár KISZ-bizottságának tagjait is észrevettem. Lel­­kemre kötötték, hogy figyel­jek nagyon oda a kongres­­­szuson, mert itthon beszá­moltatnak. Megérkezésünkkor a Kele­ti pályaudvarnál a VI. kerü­leti KISZ-fiatalok fogadtak, akikkel a Heves megyeiek már évek óta nagyon jó és nagyon szoros testvéri kap­csolatot tartanak. Az elkö­vetkező időkben ők pat­ronáltak minket. Szállásunk a Hotel Ifjúságban volt, ahol a baranyai és komáromi kül­döttekkel voltunk szomszé­dok. Az első napon plenáris ülés volt az Építők Rózsa Ferenc Kultúrotthonában, este pedig a IV. kerület KISZ-tagjai mutatták meg nekünk Újpest minden ne­vezetességét. Fogadott bennünket a IV kerületi tanács elnöke és a pártbizottság titkára is. Itt a tanácselnök melegen üd­vözölte a hevesi kül­dötteket és kölcsönös ajándékozás kezdődött. Is­mertették a kerület múlt­ját, jelenét és felvillantot­ták a jövőt is. Este egy na­gyon jól sikerült klubestet tartottunk az Egyesült Izzó klubtermében. Ismét ajándé­kozás kezdődött,­­ az Egye­sült Izzó egy-egy 500-as égő­nek álcázott palackkal le­pett meg bennünket. Más­nap folytatódott az ülés és a tegnapi , elfogódott hangula­tot szinte elfújta a szél. A felszólalók olyan magabizto­san, olyan okosan beszéltek, mintha mindig 1200 ember és a kamerák előtt beszéltek volna. * A felszólalók rengeteg kérdésről szóltak, nagy fe­lelősségérzetükről és tenni akarásukról győzték meg a hallgatókat. Óriási lelkese­déssel üdvözölték a Komszo­mol küldöttet és szűnni nem akaró tapssal biztosították szolidaritásukról a vietnami küldöttet is. Itt döbbentünk rá, hogy ami nekünk termé­szetes és magától értetődő, azt egyes országokban min­dennap harccal kell kiküz­­deni. Erről győzött meg ben­nünket a görög és spanyol illegalitásban élő ifjúsági szervezet küldötte is. Számomra nagy meglepe­tés volt, hogy szinte várat­lanul és spontán egy ember­ként énekelte a több mint 1200 résztvevő a munkás­mozgalom híres dalait. Jó volt együtt énekelni a ha­talmas tömegben ezeket a dalaikat. A kongresszus egyik ve­zérmotívuma az volt, hogy erősítsük a KISZ kommu­nista jellegét. Sok felszóla­ló beszélt a vezetőképzés problémájáról. Az alig 18 éves Szép Zoltán nagy tet­szést aratott, amikor ezt a kérdést felvetette. A KISZ-vezetők állásfog­lalásáról hallottam ezt a mondást Csillik Andrástól, Budapest küldöttétől: „Nincs kényes kérdés, csak tájéko­zatlan KISZ-vezető!” Ő fogalmazta meg azt is, hogy kiemelten kell foglal­kozni a munkásfiatalok éle­tével, munkájával és meg­különböztetett figyelmet kell fordítani az őket tömörítő alapszervezetek támogatásá­ra. Másik fő kérdés az úttö­rőszövetség munkájának ve­zetése és segítése volt. Töb­bek között nekem az ragad­ta meg legjobban a figyel­memet. A Kommunista Ifjúsági Szövetséget azzal a megtisz­telő feladattal bízták meg, hogy irányítsa és segít­se az Úttörőszövet­­séget. A jövő KISZ-tag­jainak nevelése megtisztelő, ugyanakkor nagy felelősség­gel járó munka. Itt is job­ban igénylik a munkásifjú­ság segítését. A cél az, hogy minden szervezet segítse egy úttörőcsapat, vagy őrs munkáját. Kérik és igénylik a munkás ifi-vezetőket. Ezen a téren nekünk is van mit gondolkozni. Biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő értékes ta­pasztalatokat szerzett és jobbnál jobb gondolatokkal tért haza a kongresszusról. Az ülések szünetében olyan fiatalok vitatkoztak teljes lelkesedéssel, akik most lát­ták egymást először.. Sok­szor egész éjjel beszélget­tek arról, hogy az ország különböző részein hogy csi­nálják, és ki csinálja jól a KISZ-munkát. Nagyon sok ismeretség és barátság is született, pedig csak négy nap állott a rendelkezésre, abból is a nap nagy része ülésekből állt. De mire való az éjszaka? Alvásra nem sok gondot fordított senki. Minden este kulturális program várta a kongresszus küldötteit. Az utolsó napon, szomba­ton került sor a KISZ-kb megválasztására. Az első tit­kár egyhangú szavazattal is­mét dr. Horváth István lett. Heves megyét 3 küldött kép­viseli az új központi bizott­ságban. A kongresszus befejezésé­re bált rendeztek a Gellért Szállóban, ahol neves éne­kesek és zenekarok szóra­koztatták a jelenlevőket. Vasár­nap utaztunk haza, a Keleti pályaudvaron Főcze .elvtárs és az újpesti fiatalok búcsúztattak bennünket. Az utazóközönség büszke te­kintettel és egy kis irigy­séggel figyelte, hogy a kü­lönböző megyék fiataljai milyen lelkesedéssel énekel­ték a mozgalmi dalokat. A vonatok elindultak, vár a munka, várnak a felada­tok. Halász Imre, I. számú KISZ-alapszervezet titkára Halász Imre a vállalati küldöttértekezleten. Még egy meleg kézfogás: — Boldog új évet! — Boldog új évet! — mondtuk az új esztendő­­ első percét várva, s azóta már lassan január utolsó napjai is leperegnek dolgos hétköz­napjaink naptárán, hogy a hónapok aztán negyedévvé, s az idények pedig egykettőre ismét egész évvé nőjenek. Ha belegondolunk a mind­máig tudományosan megha­tározhatatlan idő fogalmába, azt látjuk, hogy minden esz­tendő egy vonatkozásban fel­tétlen azonosan hull át az idő rostáján: gyorsan. Az idő törvényei szerint pedig minden év azonos pe­riódusban múlik el, mégis másképpen. A régi hozza az újat, s ezek a felgyorsult tempójú évek bármilyen iramban is vágtáznak el az ember röpke életéből, valami változást mindig hordoznak magukkal, jó hogy ebben az átalakulásban mi saját ma­gunk boldogulásának ková­csaként vehetünk részt. Dolgozunk és a nap, a hét, az év, s életünk egyharmad részét munkahelyen, gyár­ban töltjük el. • Hogy élünk mi itt, a Berva-völgyben? Meditációk A Finomszerelvénygyár közel négyezer dolgozója egé­széről felelőtlenség lenne egy­szerűen csak azt mondani, hogy „jól”, vagy „rosszul” áll a csónakunk. Köztudott, a gyár fennállása óta renge­tegen megfordultak már a Bervában, sokan elmentek, jöttek is helyükre, de nem kevés azoknak a száma sem, akik szerencsét próbálva úgy hagyták itt a gyárat, hogy végül mégis visszajöttek. Igaz, már magasabb fizetés­sel, de közben azért nálunk sem állt meg a fejlődés. A technikai, műszaki színvonal fejlesztése alapot biztosított vállalatunknál a finommeg­munkáló bázis kiépítésének. Dolgozóink jövedelmével, életszínvonalával sem kell szégyenkeznünk más nagy vállalatok előtt, noha az is a teljes igazsághoz tartozik, a maszekokkal, a kis kész­ekkel a fizetés terén nem versenyezhetünk még... Bér­színvonalunk az országos le­hetőségekhez képest eléri a maximumot. Az is igaz, tud­juk, érezzük, a pénztárcán­kon, igényeinkkel együtt emelkednek a piacon az árak. Találkoztam azzal a laka­tossal, aki a nyers valóságot példázva, arról beszélt, hogy három éve valósággal egy­folytában ,­túlórázik”. ön­szántából tölti délutánjait a gyárban, vagyis újításai ki­vitelezésén dolgozik, este meg iskolába megy, mert nem akar lemaradni társaitól, a gyereket is a legújabb diva­tos ruhákba szeretik öltöz­tetni, dolgozik is az egész család, közben a társasház­építkezésre is be kellett fi­zetni a telek árát. — Akit szülei anyagiakkal nem tud­nak támogatni, vagy nem örököl, uram, annak a fize­téséből, keresetéből komoly áldozatok árán, lépésről lé­pésre lehet csak céljait rea­lizálni. Türelmetlenek vagyunk, mert igényeink mellett lehe­tőségeink nem bírnak egy­szerre lépcsőfokokat ugrani. De ahol ilyen „összkomfor­tos" igényekkel sürgetik az életszínvonal továbbnöveke­­dését, nem élhetnek rosszul az emberek. Vállalatunk 1971-ben is ki­magasló eredményt ért el. Ez tette lehetővé, hogy kará­csony előtt minden dolgo­zónk nyereség­jutalmat ka­pott. Törzsgárdatagjaink fi­zetésük 45 százalékát, a nem törzsgárdatagok alapkerese­tük 25 százalékát tudhatták a fizetésük mellé. Tennivalóink is vannak bő­ven ebben az évben is, a terv szerint termelésünk 6 száza­lékkal lesz magasabb mint az elmúlt évben, s a 71-es esz­tendő eredménye alapján 3 százalékkal magasabb nyere­séget fizetünk ki, mint az előző évben. Így élünk hát itt, a Bervá­ban, optimizmust adó ered­ményeikkel, s mindennapi apró és nagyobb gondjaink­kal. Míg a h­arminc százalékkal emelkedett építőanyagárak miatt a családi költségvetést kell újra megszigorítaniuk az otthont építőknek, ugyanak­kor akik már révbe jutottak, van lakásuk, gépkocsijuk gu­miabroncsának és tömlőjének drágulása miatt kalkulál­nak ... Most, hogy az olvasó ilyen türelmesen eddig­­ elolvasta e sorokat, arra gondolhat, szól­hatnánk még sok­­ mindenről az új év ürügyén. Valóban, panaszok és örömök, bos­­­szantó jelenségek és ered­mények soráról még hosszan vizsgálódhatnánk. E szűkre szabott helyen most még egy dologról essék szó. Egymás között, gyáron belül vagyunk, ne hasson hát sértésnek, hogy szót emelünk olyan „piti­nek” tűnő dologról, mint az utazásnál tapasztalt viselke­désünk. Most nem a MÁV, nem a VOLÁN-busz ellen van kifogás, hanem saját magunk ellen. Aki karácsony előtt, vagy szilveszter nap­ján, műszak után az autó­buszra „feljutott", az érez­hette: a kulturált utazást nem a Bervában találták ki... Viselkedjünk, még az autóbuszon is! Meleg kézfogással kezdtük írásunkat, fejezzük be is baráti parolával. Az óeszten­dő utolsó napján a gyár ve­zetői felkerestek minden dol­gozót a munkahelyén, szemé­lyesen kívántak boldog új évet. Ezekben a napokban annyiszor és olyan tiszta őszinteséggel hangzott el a BUÉK, hogy mindenki érez­te, közös összefogásunkkal nem maradhatnak el az ered­mények. Boldog új évet hát, mind­­annyiunk megelégedésére. (simon­i.)

Next