Bervai Figyelő, 1972 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Törzsgárdataggá lesznek-e? Nemrég végzett, vállalatünknél dolgozó diplomás fiatalokkal beszélgettünk. Arra kerestük a választ, az egyetemen milyennek képzelték el munkahelyüket, hogyan realizálódtak a valóságban elképzeléseik? Hogyan kerültek a Finomszerelvénygyárba, itt mivel foglalkoznak, mennyiben elégedettek a rájuk bízott feladattal, a fizetéssel? Milyen tervek foglalkoztatják őket? ■ ■ ■ B NAGY MÁRIA volt az egyik megkérdezett. — Közgazdasági technikumban érettségiztem. Ezután a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen, az ipari szakon tanultam tovább. Az egyetemen, egy tájékoztatón hallottam a pécsi Elektronikus Adatfeldolgozó Központról. Ekkor határoztam úgy, hogy oda megyek majd dolgozni. Éppen ezért be is iratkoztam egy rendszerszervezői tanfolyamra. A véletlen úgy hozta, hogy mégis Egerben maradtam. • A Miskolcon elkezdett tanfolyamot hamarosan abbahagytam, mert nehezen tudtam volna egyeztetni és eredményesen együtt csinálni a kettőt, a munkát és a tanulást mert közben dolgozni kezdtem a Finomszerelvénygyárban. Nem volt egészen ismeretlen számomra a gyár, mert a harmadik évfolyam befejezése után a hathetes nyári szakmai gyakorlatomat itt végeztem a közgazdasági főosztályon. Bár egri vagyok, az ajánlást, hogy szakmai gyakorlatra ebbe a gyárba jöjjek, egyetemi tanáromtól kaptam. Sok jót hallottam előzőleg is a vállalatról, és Heves megyei szinten nemigen találtam volna megfelelőbb munkahelyet a megszerzett ismeretek hasznosítására és továbbfejlesztésére. Túl rövid időt töltöttem még a Finomszerelvénygyárban ahhoz, hogy arról beszéljek: megtaláltam-e számításomat itt. Egyelőre az ismerkedés stádiumában vagyok. A távlati fejlesztési csoportban tevékenykedem előadóként, a vállalat rövid- és hosszútávú beruházási programjának alakításával foglalkozom. Több konkrét ismeretre van szükségem ahhoz, hogy feladatom minden részletével egészen tisztában legyek. A fizetésem 2050 forint. Beszélgettem volt évfolyamtársaimmal, és az övékhez viszonyítva az enyém nem tartozik a rosszul honoráltak közé. ■ ■ I B ANTAL GÁBOR a másik fiatal, aki kérdéseinkre válaszolt. _ Egy Ózd környéki faluból kerültem a Miskolci Gépipari Technikumba. Innen Kecskemétre mentem, a Műszaki Főiskola automatika szakát 1969-ben fejeztem be. A hathetes üzemi gyakorlatomat Budapesten, a MECMAN-irodában végeztem. Itt hallottam a Finomszerelvénygyárról, itt ismerkedtem meg a MEOMAN automatika-elemekkel. Tanulmányozás céljából jöttem egyszer Egerbe és itt ajánlották fel nekem mostani munkahelyemet is. Diplomadolgozatomat a gyár által kiírt témából írtam. Ez a MECMAN-henger egyik alkatrészének célgépes megmunkálása volt. Leszerelés után örömmel fogtam újra a munkához, mert érdekesnek találom. Most munkatársaimmal, Németh Laci bácsival az Ikarus ajtómőködtető berendezés dokumentációi kötik le minden figyelmünket, energiánkat és időnket. Amivel elégedetlen vagyok az a fizetésem. 1969-ben 1700 forinttal kezdtem. Most a leszerelés után 1900-at kaptam. Úgy tudom, azok, akik most végeztek és a vállalathoz kerültek, magasabb bért kapnak. Ha arra gondolok, hogy családot fogok majd alapítani, csak töprengeni tudok.Mert ezzel a fizetéssel nagy merészség lenne belevágni. Én igazán nem akarok elmenni a gyárból, de éppen az említett ok és a lakásgond miatt mégis kénytelen lennék mert tudom, hogy rövid időn belül ez úgysem oldódhat meg Egerben. a ■ ■ ■ PELYHE ISTVÁN 1971- ben ugyancsak a Kecskeméti Műszaki Főiskolán szerzett üzemmérnöki oklevelet. Vállalatunk ösztöndíjasaként végezte tanulmányait. A nyári üzemi gyakorlatok lehetőséget biztosítottak számára a jelenlegi munkahelyének megismeréséhez. Most megbízott művezetőként tölti gyakornoki idejét. — Szakközépiskolás koromban már volt lehetőségem megízlelni az üzemi életet. Akkor mint gépen dolgozó tanuló közvetlenül éreztem, hogy a művezető hozzám intézett szavaiból, a feladat kiadásból, a dicséretből vagy büntetésből pillanatnyi hangulata is kicseng. Ez pedig kihatott az elvégzett munka eredményére. A gyárban töltött első négy hónapban a Diesel-alkatrészek lágy megmunkálásánál dolgoztam, jelenleg a kemény megmunkálásnál vagyok. Feladataim a technológiák gyakorlati kivitelezésének, egyes üzemi fogások elsajátításának és szervezési problémák megoldásának területéről tevődnek össze. Véleményem az eddig tapasztaltak alapján, hogy nem elég jó a kooperálás a társüzemekkel gépjavítás, anyagellátás, kisegítő tevékenységek esetén. Megdöbbentett az emberek passzivitása is: egymás között megbeszélik, de a művezetőnek már nem vetik fel problémáikat. A felelősségvállalás alól szeretnek kibújni selejtes alkatrészek készítése esetén. Mindenki próbálja másvalakinek átpasszolni a selejtet. (Ezzel a témával foglalkozott nemrég egyik napilapunk is: „Mennyivel könnyebb lenne a munkánk, ha annyi energiát fordítanánk a minőség javítására, amennyit közülük legtöbben arra fordítanak, hogy mentséget találjanak hanyag munkájukra.” Átgondolva mindent, úgy érzem, munkahelyemen minden téren sikerült a beilleszkedésem. Ezt bizonyítja, üzemi KISZ-titkárrá történt megválasztásom is. — Egyéni terveim? Szeretnék jól eleget tenni megbízatásomnak az üzemben és az ifjúsági mozgalomban is. Szeretném a marxista egyetemet és a főiskola továbbképző tanfolyamát elvégezni. B ■ ■ B SZKALÁK ISTVÁN 1970 ben kapta meg gépészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen. — Pályázati felhívás volt kifüggesztve az egyetem hirdetőtábláján gépészmérnöki állás betöltésére. A pályázatban foglaltakat kedvezőnek ítéltem meg. Tetszett a 7—15 óráig tartó munkaidő, a havonkénti két szabad szombat és maga a város. Ezért jöttem Egerbe, a Finomszerelvénygyárba. A gyártástechnológiai főosztályon gyártástervező vagyok. Pillanatnyilag típusműveletterveket készítek. Úgy érzem, ezt a feladatot technikus koromban is megoldottam volna. A munkaidőm zömét műveletterv készítése, kérdőlapok kitöltése, gyártóeszközök megrendelése tölti ki. Ez volt az első csalódásom itt. A másik az, hogy az előrejelzett szálló helyett egy elhanyagolt, barátságtalan, korszerűtlen felszerelésű épületet találtam. Feltétlenül szükséges lenne még a jelenleginél emeltebb áron is a vidéki fiatalok részére elfogadható szállási lehetőség biztosítása, mert munkaidő után mi otthonra is szeretnénk itt találni. Kényelmesebb környezetben a tanulás is jobban menne, ugyanis célul tűztem magam elé nyelvismereteim bővítését. Szeretnék szakmérnöki képesítést is szerezni, és gépészmérnökként dolgozni. Utóbbi nem egészen rajtam múlik . .. A fizetés, amit kapok és általában kapunk, csak a napi megélhetéshez elegendő .egy olyan fiatalnak, aki más anyagi alappal nem rendelkezik. A jelentősen felemelt árak mellett lakásvásárlásról nem is álmodhatunk. 1500 forint havi fizetéssel kezdtünk, s jelenleg annyi, mint az 1971-ben jött kollégáinké. B B ■ B Négy pályakezdő fiatallal beszélgettünk. Hallottunk elégedett és kevésbé elégedett véleményt is aszerint, hogy ki milyen igényekkel, tervekkel indult munkahelyére. Az elhangzott véleményeket vállalatunk illetékes vezetőinek figyelmébe ajánljuk. A lehetőségekhez mérten megoldást kell találni, hogy fiataljaink közül egyre több jó szakembert tarthassunk meg törzsgárdatagjaink között. M. Fekete Piroska— Batki Zoltán Küldött voltam a KISZ VIII. kongresszusán Az a megtiszteltetés ért, hogy a Heves megyei 23 kongresszusi küldött egyikeként részt vehettem a KISZ VIII. kongresszusának ülésén. Még az indulás előtt Egerben ismerkedési napot tartottunk volt közöttünk kőműves, úttörő-csapatvezető, vegyésztechnikus és megyei KISZ-titkár is. December 8-án reggel, a vonatindulásnál, az úttörők köszöntése után nagy örömömre a Finomszerelvénygyár KISZ-bizottságának tagjait is észrevettem. Lelkemre kötötték, hogy figyeljek nagyon oda a kongresszuson, mert itthon beszámoltatnak. Megérkezésünkkor a Keleti pályaudvarnál a VI. kerületi KISZ-fiatalok fogadtak, akikkel a Heves megyeiek már évek óta nagyon jó és nagyon szoros testvéri kapcsolatot tartanak. Az elkövetkező időkben ők patronáltak minket. Szállásunk a Hotel Ifjúságban volt, ahol a baranyai és komáromi küldöttekkel voltunk szomszédok. Az első napon plenáris ülés volt az Építők Rózsa Ferenc Kultúrotthonában, este pedig a IV. kerület KISZ-tagjai mutatták meg nekünk Újpest minden nevezetességét. Fogadott bennünket a IV kerületi tanács elnöke és a pártbizottság titkára is. Itt a tanácselnök melegen üdvözölte a hevesi küldötteket és kölcsönös ajándékozás kezdődött. Ismertették a kerület múltját, jelenét és felvillantották a jövőt is. Este egy nagyon jól sikerült klubestet tartottunk az Egyesült Izzó klubtermében. Ismét ajándékozás kezdődött, az Egyesült Izzó egy-egy 500-as égőnek álcázott palackkal lepett meg bennünket. Másnap folytatódott az ülés és a tegnapi , elfogódott hangulatot szinte elfújta a szél. A felszólalók olyan magabiztosan, olyan okosan beszéltek, mintha mindig 1200 ember és a kamerák előtt beszéltek volna. * A felszólalók rengeteg kérdésről szóltak, nagy felelősségérzetükről és tenni akarásukról győzték meg a hallgatókat. Óriási lelkesedéssel üdvözölték a Komszomol küldöttet és szűnni nem akaró tapssal biztosították szolidaritásukról a vietnami küldöttet is. Itt döbbentünk rá, hogy ami nekünk természetes és magától értetődő, azt egyes országokban mindennap harccal kell kiküzdeni. Erről győzött meg bennünket a görög és spanyol illegalitásban élő ifjúsági szervezet küldötte is. Számomra nagy meglepetés volt, hogy szinte váratlanul és spontán egy emberként énekelte a több mint 1200 résztvevő a munkásmozgalom híres dalait. Jó volt együtt énekelni a hatalmas tömegben ezeket a dalaikat. A kongresszus egyik vezérmotívuma az volt, hogy erősítsük a KISZ kommunista jellegét. Sok felszólaló beszélt a vezetőképzés problémájáról. Az alig 18 éves Szép Zoltán nagy tetszést aratott, amikor ezt a kérdést felvetette. A KISZ-vezetők állásfoglalásáról hallottam ezt a mondást Csillik Andrástól, Budapest küldöttétől: „Nincs kényes kérdés, csak tájékozatlan KISZ-vezető!” Ő fogalmazta meg azt is, hogy kiemelten kell foglalkozni a munkásfiatalok életével, munkájával és megkülönböztetett figyelmet kell fordítani az őket tömörítő alapszervezetek támogatására. Másik fő kérdés az úttörőszövetség munkájának vezetése és segítése volt. Többek között nekem az ragadta meg legjobban a figyelmemet. A Kommunista Ifjúsági Szövetséget azzal a megtisztelő feladattal bízták meg, hogy irányítsa és segítse az Úttörőszövetséget. A jövő KISZ-tagjainak nevelése megtisztelő, ugyanakkor nagy felelősséggel járó munka. Itt is jobban igénylik a munkásifjúság segítését. A cél az, hogy minden szervezet segítse egy úttörőcsapat, vagy őrs munkáját. Kérik és igénylik a munkás ifi-vezetőket. Ezen a téren nekünk is van mit gondolkozni. Biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő értékes tapasztalatokat szerzett és jobbnál jobb gondolatokkal tért haza a kongresszusról. Az ülések szünetében olyan fiatalok vitatkoztak teljes lelkesedéssel, akik most látták egymást először.. Sokszor egész éjjel beszélgettek arról, hogy az ország különböző részein hogy csinálják, és ki csinálja jól a KISZ-munkát. Nagyon sok ismeretség és barátság is született, pedig csak négy nap állott a rendelkezésre, abból is a nap nagy része ülésekből állt. De mire való az éjszaka? Alvásra nem sok gondot fordított senki. Minden este kulturális program várta a kongresszus küldötteit. Az utolsó napon, szombaton került sor a KISZ-kb megválasztására. Az első titkár egyhangú szavazattal ismét dr. Horváth István lett. Heves megyét 3 küldött képviseli az új központi bizottságban. A kongresszus befejezésére bált rendeztek a Gellért Szállóban, ahol neves énekesek és zenekarok szórakoztatták a jelenlevőket. Vasárnap utaztunk haza, a Keleti pályaudvaron Főcze .elvtárs és az újpesti fiatalok búcsúztattak bennünket. Az utazóközönség büszke tekintettel és egy kis irigységgel figyelte, hogy a különböző megyék fiataljai milyen lelkesedéssel énekelték a mozgalmi dalokat. A vonatok elindultak, vár a munka, várnak a feladatok. Halász Imre, I. számú KISZ-alapszervezet titkára Halász Imre a vállalati küldöttértekezleten. Még egy meleg kézfogás: — Boldog új évet! — Boldog új évet! — mondtuk az új esztendő első percét várva, s azóta már lassan január utolsó napjai is leperegnek dolgos hétköznapjaink naptárán, hogy a hónapok aztán negyedévvé, s az idények pedig egykettőre ismét egész évvé nőjenek. Ha belegondolunk a mindmáig tudományosan meghatározhatatlan idő fogalmába, azt látjuk, hogy minden esztendő egy vonatkozásban feltétlen azonosan hull át az idő rostáján: gyorsan. Az idő törvényei szerint pedig minden év azonos periódusban múlik el, mégis másképpen. A régi hozza az újat, s ezek a felgyorsult tempójú évek bármilyen iramban is vágtáznak el az ember röpke életéből, valami változást mindig hordoznak magukkal, jó hogy ebben az átalakulásban mi saját magunk boldogulásának kovácsaként vehetünk részt. Dolgozunk és a nap, a hét, az év, s életünk egyharmad részét munkahelyen, gyárban töltjük el. • Hogy élünk mi itt, a Berva-völgyben? Meditációk A Finomszerelvénygyár közel négyezer dolgozója egészéről felelőtlenség lenne egyszerűen csak azt mondani, hogy „jól”, vagy „rosszul” áll a csónakunk. Köztudott, a gyár fennállása óta rengetegen megfordultak már a Bervában, sokan elmentek, jöttek is helyükre, de nem kevés azoknak a száma sem, akik szerencsét próbálva úgy hagyták itt a gyárat, hogy végül mégis visszajöttek. Igaz, már magasabb fizetéssel, de közben azért nálunk sem állt meg a fejlődés. A technikai, műszaki színvonal fejlesztése alapot biztosított vállalatunknál a finommegmunkáló bázis kiépítésének. Dolgozóink jövedelmével, életszínvonalával sem kell szégyenkeznünk más nagy vállalatok előtt, noha az is a teljes igazsághoz tartozik, a maszekokkal, a kis készekkel a fizetés terén nem versenyezhetünk még... Bérszínvonalunk az országos lehetőségekhez képest eléri a maximumot. Az is igaz, tudjuk, érezzük, a pénztárcánkon, igényeinkkel együtt emelkednek a piacon az árak. Találkoztam azzal a lakatossal, aki a nyers valóságot példázva, arról beszélt, hogy három éve valósággal egyfolytában ,túlórázik”. önszántából tölti délutánjait a gyárban, vagyis újításai kivitelezésén dolgozik, este meg iskolába megy, mert nem akar lemaradni társaitól, a gyereket is a legújabb divatos ruhákba szeretik öltöztetni, dolgozik is az egész család, közben a társasházépítkezésre is be kellett fizetni a telek árát. — Akit szülei anyagiakkal nem tudnak támogatni, vagy nem örököl, uram, annak a fizetéséből, keresetéből komoly áldozatok árán, lépésről lépésre lehet csak céljait realizálni. Türelmetlenek vagyunk, mert igényeink mellett lehetőségeink nem bírnak egyszerre lépcsőfokokat ugrani. De ahol ilyen „összkomfortos" igényekkel sürgetik az életszínvonal továbbnövekedését, nem élhetnek rosszul az emberek. Vállalatunk 1971-ben is kimagasló eredményt ért el. Ez tette lehetővé, hogy karácsony előtt minden dolgozónk nyereségjutalmat kapott. Törzsgárdatagjaink fizetésük 45 százalékát, a nem törzsgárdatagok alapkeresetük 25 százalékát tudhatták a fizetésük mellé. Tennivalóink is vannak bőven ebben az évben is, a terv szerint termelésünk 6 százalékkal lesz magasabb mint az elmúlt évben, s a 71-es esztendő eredménye alapján 3 százalékkal magasabb nyereséget fizetünk ki, mint az előző évben. Így élünk hát itt, a Bervában, optimizmust adó eredményeikkel, s mindennapi apró és nagyobb gondjainkkal. Míg a harminc százalékkal emelkedett építőanyagárak miatt a családi költségvetést kell újra megszigorítaniuk az otthont építőknek, ugyanakkor akik már révbe jutottak, van lakásuk, gépkocsijuk gumiabroncsának és tömlőjének drágulása miatt kalkulálnak ... Most, hogy az olvasó ilyen türelmesen eddig elolvasta e sorokat, arra gondolhat, szólhatnánk még sok mindenről az új év ürügyén. Valóban, panaszok és örömök, bosszantó jelenségek és eredmények soráról még hosszan vizsgálódhatnánk. E szűkre szabott helyen most még egy dologról essék szó. Egymás között, gyáron belül vagyunk, ne hasson hát sértésnek, hogy szót emelünk olyan „pitinek” tűnő dologról, mint az utazásnál tapasztalt viselkedésünk. Most nem a MÁV, nem a VOLÁN-busz ellen van kifogás, hanem saját magunk ellen. Aki karácsony előtt, vagy szilveszter napján, műszak után az autóbuszra „feljutott", az érezhette: a kulturált utazást nem a Bervában találták ki... Viselkedjünk, még az autóbuszon is! Meleg kézfogással kezdtük írásunkat, fejezzük be is baráti parolával. Az óesztendő utolsó napján a gyár vezetői felkerestek minden dolgozót a munkahelyén, személyesen kívántak boldog új évet. Ezekben a napokban annyiszor és olyan tiszta őszinteséggel hangzott el a BUÉK, hogy mindenki érezte, közös összefogásunkkal nem maradhatnak el az eredmények. Boldog új évet hát, mindannyiunk megelégedésére. (simoni.)