Beszélő Összkiadás, 1981-1984 (1-10. szám)

1984 / 10. szám - Állam és egyház - Fehér Dániel: Az emberiség ellenségei

BESZÉLŐ 10 Veszélyben vagyunk! Mert Seszták Ágnes nem tényeket közöl, nem érvel, hanem hangulatot kelt A régi, jól bevált fogással kezdi: rettegést ébreszt az olvasóban. Bárhol járunk, ijesztő árnyak követnek a sötétben - sugallja. Nem rablók, nem szexuális erőszaktevők. Térítők. „Elég bemenni egy gyógyszertárba, elsétálni nyáron a sötétedő sziget­re, megállni egy kórház folyosóján, süni egy temetőka­puban, szomorkodni egy SZTK-padon, rendkívül ha­mar odasodródik egy kedves és megértő lény, aki prob­lémáinkra megoldást, bánatunkra feledést ígér. És meg­szabadít a magánytól. Nem erőszakos térítés ez, ó de­hogy. Inkább célirányos...” Akadhat persze, aki némi borzongás után belegondol, hogy az erőszakmentes térítés kísérlete nem bűncselek­mény, hiszen a megközelített ember, ha akarja, szaba­don elháríthatja magától. Csakhogy ezek a mindenki mellé odasodródó lények nagyon ravaszak ám. Nem is mindenki mellé sodródnak oda, céltudatosan keresik a könnyen behálózható áldozatokat. Kik ezek? „...a ré­szeg csavargók, a kábítószertől üveges tekintetű tiné­dzserek” - íja Seszták Ágnes. Egy „Hivatalos Sze­mély” (az Állami Egyházügyi Hivatal előadója?) ezt így módosítja: „Nemcsak a perifériára szorult embere­ket gyűjtik maguk köré: mérnök, tanár, művész, diák is akad közöttük. Maga döntse el, hogy milyen hiányér­zetükre építve szervezik be őket ezek a gyülekezetek.” Az újságírónő azonban nem sokat töpreng a nagyon is helyénvaló kérdésen. Neki elég, hogy a „beszerve­zés” nem lehet önkéntes, hiszen az új hívek sérült em­berek, akik kapva kapnak a szalmaszál után. „Eltámo­gatják őket gyülekezeti házakba, testvéri jobbot, ételt és pénzt nyújtanak nekik. Mindezeken felül pedig egy új élet lehetőségét is megcsillantják...” Amikor azonban már arról van szó, hogy milyen ember válik a megtér­­tekből, a cikk egyszeriben azt állítja, hogy eredetileg egészséges, ép lények személyiségét sikerült a térítők­nek eltorzítani - mint Szántó Anna esetében. Seszták Ágnes szerint ugyanis a „beszervezettek” szörnyű károsodást szenvednek. Ezen a címen azután válogatás nélkül fejünkre önti a vallásos kisközösségek­kel kapcsolatos összes előítéletét, rosszindulatú pletykát és rémmesét. Érdekes, a lap március 30-i számában (a már említett szerkesztőségi jegyzet mellett) szerepel egy olvasói levélként közölt, csaknem egész oldalas cikk - Adják vissza az unokámat! Aláírás: Egy szomorú nagymama­­, amelyet mintha ugyanerről a kaptafáról húztak volna le. A gyülekezeti tagok mindkét cikk szerint nevetsége­sen babonás emberek: az egyikben démonűzéssel fog­lalkoznak („a távozásom után megkenték olajjal a szé­ket, amin ültem, hogy a démon távozzon róla” - mond­ja a már idézett barátnő), a másikban kézrátétellel gyó­gyítanak („a rákosok kihányják a rákjukat, a terhes anyának feltámad a halod gyerek a hasában”), így az sem csoda, hogy orvost nem engednek a közelükbe.­­A lány: „Amikor tüdőgyulladásom volt, nem hívtak or­vost és nem adtak gyógyszert, csak amikor már nagyon komolyra fordult az állapotom.” A nagymama: „A lá­nyom többször volt beteg, gennyes vizelettel, nem en­gedte orvoshoz, majd meggyógyítja Jézus.”) De nem­csak abban hisznek, hogy Jézus meggyógyítja őket, ha­nem abban is, hogy rövidesen felemelkednek a menny­országba. (A férj: „OTP-kölcsönt akartunk felvenni. A Pásztor lebeszélte a feleségemet, mert mi lesz, ha köz­ben jön az »elragadtatás«, és neki földi tartozása lesz.” A nagymama: „Ők ebben az évben mindannyian eltűn­nek a földről, jön az elragadtatás.”) Persze, a világi műveltséget elvetik, mert az ördögtől való. (A lány: „Nem tanulhattam zenét, mert a világi zeneszerzők dé­­monikus emberek... nem olvashattam könyveket, mert azokban is ott rejtezett a démon.” A nagymama: „A tőlünk kapott mesekönyveket széttépte, bölcsődébe nem mehet a gyerek, mert hazugságokat tanul... Lehet, hogy még iskolába sem engedi - mondta -, legfeljebb fizetik a büntetést”) Viszont a Bibliát megállás nélkül biflázzák. (A lány: „tizenháromszor olvastatták el ve­lem az Újszövetséget” A nagymama: „fújják a Bibliát, és várják a jelet Istentől.”) Puritánságuk egyenesen ne­vetséges. (A lány: „Nem hordhattam nadrágot, mert a vezető nem tűrte.” A nagymama: „A lányom... a gyü­lekezet parancsa értelmében... gumicsizmában jár és melegítőben.”) Ugyanakkor szadisták, verik, kínozzák a gyerekeket (A lány: „Anyám különböző méretű vesszőket tartott a szekrény tetején és rendszeresen vert bennünket” A nagymama: „Újszülött korában állandó­an csavargatta a kezét állítgatni próbálta, ráordítottam, hogy tegye le, mert megöli: na és, legfeljebb felmegy a mennyekbe, angyalka lesz belőle! - válaszolta.”) A nem hívőkkel szemben agresszívak, brutálisak. (A férj: „A gyerekeket fanatizálta ellenem, éreztem, ha azt a parancsot kapják egyszer, hogy lincseljenek meg, reg­gelre megölnek.” A nagymama: „Erre a rém még rátett egy lapáttal és közölte, hogy a gyereket nem láthatjuk többé, mert csak azért kell nekünk, hogy bűnös vágya­inkat kiéljük rajta.”) Megszállottságukban teljesen el­zárkóztak a világtól. (A lány: „Fel kellett számolnom minden külső kapcsolatomat” A nagymama: „A nagy veszekedés karácsonykor robbant ki, mert a rém nem akart átjönni hozzánk, mondván, hogy mi tisztátalanok vagyunk....”) Sőt a képzettségüknek megfelelő mun­kát sem hajlandók elvégezni. (A Hivatalos Személy: „diplomával lépcsőházat takarítanak vagy bedolgoznak, de ők seprik a metrót is. Addig sem kell hitetlenekkel találkozniuk.” A nagymama: „Eleinte nem szenvedtek hiányt mert a lányom mint női fodrász rendesen kere­sett” Később abbahagyta, hiszen „amikor megkértem, ünnep előtt tegye rendbe a hajamat, megtagadta, mond­ván, hogy az Úr nem engedi a cifrálkodást”.) 613

Next