Beszélő Összkiadás, 1987-1989 (21-27. szám)
1988 / 3. (25.) szám - Lengyelország - Wieslaw Szukalski: Prométheuszok vagy realisták?
ismételni. És nagyon valószínű, hogy meg is ismétlik. Ez az egész társadalmi apátia csak látszat. Lőporos hordón ülünk. Mindenki mi is, a hatalom is. Ebből a helyzetből háromféle kiút kínálkozik: bekövetkezik a robbanás, újabb sztrájkok törnek ki a béremelésért, vagy megérti végre a hatalom, hogy a politikai nyitás szükségszerű. Az utolsó sztrájkhullám értelmezése végeredményben a társadalom pszichikai állapotától függ. Önigazoló jóslatra emlékeztet ez: ha az emberek vereségnek ismerik el, akkor valóban vereség is lesz. Azok számára, akik e forró atmoszférában is ki tudtak alakítani valami távolságtartást, világos volt, hogy a politikai követelmények teljesülése valószínűtlen. Ebben a helyzetben nem cselekedett volna-e józanabbul a Szolidaritás, ha tartózkodik az irreális követelésektől? De uram, a Szolidaritás nem hadsereg, nem lehet neki parancsolgatni és átvezényelni a front másik szakaszára. Muszáj volt állást foglalnia a sztrájkolók mellett, mert nem maradhatott semleges. A Szolidaritás a társadalommal tart, azaz olyan, és olyannak is kell lennie, amilyen a társadalom hangulata. Nincs más választás. A hangulat pedig olyan, hogy kitörtek a sztrájkok és átpolitizálódtak. Ösztönös volt, senki sem irányította. Új nemzedék nőtt fel - nagyon aktív és radikális. Pontosan ezek az emberek adtak a sztrájkoknak politikai színezetet, nem akarták beérni a bérkövetelésekkel. És a Szolidaritásnak támogatnia kellett őket. A Szolidaritás tömegmozgalom, nem működhet úgy, ahogy az aktivistái szeretnék. A belső szakadás kockázatát is vállalnia kellett, hisz tagjainak nagy része nem csatlakozott ezekhez a sztrájkokhoz. Az az állítás, hogy a sztrájkok spontán törtek ki és spontán kaptak politikai színezetet, szükségszerűen ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a Wieslaw Szukalski Prométheuszok vagy realisták? „A Szolidaritás él”, „A Szolidaritás volt, van és lesz”, „Győz a Szolidaritás” - e Lengyelországban népszerű jelszavak mindegyikében szembetűnő a folytonosság motívuma. Azt sugallják, hogy az 1981. december 13- án végbement fordulat látszólagos korszakhatár, a társadalmi konfliktus lényegében változatlan maradt. A Szolidaritás (azonosítva a társadalommal illegalitásba vonult, beásta magát, kialakította a társadalmi élet autonóm formáit és - esetleg kisebb hatékonysággal - továbbra is ugyanazokat az elveket és értékeket védi, amelyet törvényes létének tizenhat hónapja alatt képviselt. Ez igaz: a Szolidaritás él, a társadalom él. De valóhatalomnak nem a szervezett ellenzék jelenti a legfőbb veszélyt, hanem a társadalom lelkiállapota, amely a kritikus helyzetben sokkal radikálisabb és harciasabb lehet, mint a „hivatásos” antikommunisták. Ilyen értelmezésben az utolsó sztrájkhullámot a hatalomhoz címzett figyelmeztetésnek kell felfognunk: a huszonnegyedik órában vagyunk, ez még csak az eljövendő események enyhe előszele volt. Csak az a kérdés, felfigyel-e a hatalom erre a figyelmeztető jelre, és milyen következtetéseket vont le. Őket még mindig az 1980. augusztusi trauma vezeti. Rájuk tört a félelem. Az egyetlen, amire képesek voltak, hogy Nowa Hutában megismételték a hadiállapotot, és beindították a bankóprést. Ebben utolérhetetlenek. Ész nélkül nyomják a pénzt. Ha úgy határoztak, hogy ilyen politikát folytatnak, nincs más választásuk, mint az üres boltok vagy az áremelkedések miatti nyugtalanság. Ezt a dilemmát képtelenek addig megoldani, amíg rá nem szánják magukat a politikai nyitásra. Megteheti-e ezt, figyelembe véve a nemzetközi összefüggéseket? Kínálnak-e ehhez valami esélyt a Szovjetunióban beindult folyamatok? Elég sokat beszélnek arról, milyen hatással van a „peresztrojka” a lengyel helyzetre. Kevesen szólnak azonban arról, mit jelentettek a lengyel események a „peresztrojkának”. A Szolidaritás azonban a társadalom hangja, a Kreml urait is rémítő kísértet. Meg kell érteniük, hogy ami bekövetkezett Lengyelországban, megtörténhet náluk is. E folyamat kezdetei máris érzékelhetőek Örményországban, a balti államokban, Grúziában vagy Ukrajnában. Ebből pedig csak egy, Gorbacsov számára rendkívül fontos tanulság szűrhető le: a „peresztrojka” vagy képes lesz adaptálni a társadalom hangjait, vagy egyszerűen elbukik. Van ugyanaz a Szolidaritás és ugyanaz a társadalom, amelyre az 1980-81-es évekből emlékezünk? A hadiállapot bevezetése valóban csak a működési forma megváltozását jelentette? Nehéz kérdések. A kimerítő válasz beható, sokoldalú szociológiai és politikai analízist igényelne, ezt azonban egy rövid cikk keretében nem lehet elvégezni, így hát érjük be a kérdéssel, amely bizonyára fontos és jelentős a társadalmi tudatban végbemenő változások egészét illetően. 1980 augusztusára a lengyel társadalom igen jelentékeny politikai tapasztalatot gyűjtött össze. Maga mögött tudhatta már a társadalmi jellegű szervezetek (KOR, az