Beszélő, 1989. Karácsonyi különszám
1989-12-18 / Karácsonyi különszám - KÜLFÖLD - Szabadság-adó
Nehéz ma már felidézni a szükségállapot első hónapjainak légkörét. Annyi bizonyos, hogy a decemberi éjszaka kiváltotta sokkhatás 1982-ig nem múlott el. Az utcákon járőröző katonák, a perekről szóló hírek, a zsúfolt internálótáborok, a lehallgatott telefonbeszélgetések s a városon átvonuló páncélos járművek hosszú oszlopai mindenkit meggyőztek arról, hogy semmi értelme az ellenállásnak. És éppen ekkor, karácsony másnapján az éterben felhangzott egy, a megszállás éveiből jól ismert furulyadallam, majd a következő néhány szó: „Itt a Szolidaritás rádiója. Itt a Szolidaritás rádiója.” Az emberek nem hittek a fülüknek. Varsó felbolydult. A bemondó felhívására, hogy az adás befejeztével „pislogtassák” szobájukban a fényt, akik jól hallották, ezernyi lakásban kezdett villózni a lámpa. Ez az első adás gyógyító megrázkódtatást idézett elő bennünk. Nincs még minden veszve! A föld alá kényszerített Szolidaritás - él! Sőt, a mindenható rendőrség orra előtt játszadozik. Kiszczak belügyminiszter emberei már talpon voltak, lőtt az utasítás: likvidálni a felforgató rádióállomást és elfogni kiszolgáló személyzetét. Mindenekelőtt Zbigniew Romaszewskit, aki úgy mutatkozott be az éter hullámain, mint a Szolidaritás Rádió vezetője. Mire a speciális egységek teljes harckészültségbe kerültek, Varsóban röplapok tudatták a legközelebbi adás idejét. Ismert volt tehát, hogy mikor, csak az nem, hogy honnét. A rádiós felderítő legmodernebb eszközeiket vetették be. Irányítható antennájú gépkocsik, rádiólokátoros helikopterek és közönséges rendőrségi gépkocsik százai indultak az adó felkutatására. Amikor felhangzottak a furulya első hangjai, megkezdődött a hajsza. Ilyen rendőrségi akciót Varsó nem látott sem azelőtt, sem azóta. A ,„a Zelazna Brama” lakótelep környéke volt a középpontja, a rádiós egységek hozzávetőlegesen ott mérték be a működő adót, s körülfogták a környéket. Hatalmas dugó keletkezett. Egyenruhás és civil rendőrök kutatták át az autókat, belenéztek a járókelők táskáiba, kivetették a gyerekeket a babakocsikból. Betörtek néhány tucat lakásba, felfeszítettek néhány tucat ajtót. Óriási erőfeszítés, rengeteg pénzkidobás, s mindez hiába. Az adót nem sikerült felfedezniük. Az első menet győzelemmel végződött. Sajnos ezután súlyos csapás következett. Letartóztatták Zbigniew Romaszewskit és feleségét, Zofiát, a rádió első bemondóját, s még néhány személyt. Megvolt a tárgyalás, ítélet született, a legsúsolyabb Romaszewski ellen. Négy és fél évet kapott. A Szolidaritás Rádió azonban nem hallgatott el. De a belügyi szervek eredményes módszert dolgoztak ki a rádió ellen - és ez volt a második csapás. Hogy megértsük az illegális rádióadó működési elvét, meg kell ismerkednünk néhány technikai részlettel is. Az első adó Ryszard Kolyszko műve, 20 Wattos volt, és az ultrarövid hullám szabad sávján dolgozott. Minden adást meg kellett előznie egy információs akciónak (röplapok és hirdetések formájában), úgyhogy az adás idejéről nemcsak a hallgatók tudtak, hanem a belügyesek is. Kiderült azonban, hogy a működő adót így sem könynyebb felfedezni: az ultrarövid hullám ugyanis - szemben pl. a rövidhullámmal - meglehetősen furcsán viselkedik. Visszaverődik a magas házakról és főleg a tetőkön elhelyezett televíziós antennákról, amelyek némileg átveszik az adóantennák szerepét, így aztán be lehet mérni a lakótelepet, ahonnét az adás érkezik, de majdnem lehetetlen azt az épületet megtalálni, ahonnan sugároznak. S az adás soha nem tartott tíz percnél tovább. - Nem lehet bemérni és elfogni őket? - gondolták a nyomozó szervnél. Lehetetlenné kell tenni munkájukat. Amikor megszólaltak a furulya első hangjai, bekapcsolták a Szolidaritás Rádiójánál sokkalta erősebb adójukat, és az adás helyett a 60-as évek beat-együttesei szólaltak meg, leggyakrabban a Beatles és a Shadow’s. Úgy tűnt, befellegzett az illegális rádióadásnak. De „ahol a szükség, ott a segítség”. — Zavarnak minket - gondolták a Szolidaritás Rádió technikusai. - Kísérletezzünk ugyanezzel! Tökéletesítsük! Lépjünk a tyúkszemükre! És a technikusok elkészítettek egy teljesen új adóberendezést. Méretére és súlyára utalva a neve „Berta” lett. Az előző adóhoz képest „technikai csoda” volt. „Berta” szintén az ultrarövid hullámon sugárzott, de nem a szabad sávban, hanem a televízió első adásának hangfrekvenciáján. S így zavaróállomásként éppolyan jól működött, mint adóként. Egy olyan hordhullám jött létre, amely, mint a radírgumi a leírt szöveget, kitörli a televízió hangját, hogy az immár „tiszta mezőn” sugározza a Szolidaritás Rádió adását, ,merta” értékei felől nem lehettek kétségek. Először is: nem kellett korábban beharangozni az adást, másodszor: az adást nem tudták zavarni, s harmadszor, ,Berta” bemérése gyakorlatilag lehetetlen. „Berta” egyetlen hibája a rövid hatótávolság volt. (Varsóban 1-től 4 km-ig.) Ezért aztán a technikusoknak egy egész szériát kellett előállítaniuk, s ez kemény munkát jelentett. A technikusok a Szolidaritás Rádió egész tevékenysége alatt a háttérben maradtak... s ott vannak a mai napig. Talán érdemes megemlíteni, hogy amikor az első adó lebukott, a belügy szakemberei igen-igen nagyra értékelték konstrukciójukat. A „leadok”, ahogy a Szolidaritás Rádión belül azokat nevezték, akik az adóval futkároztak, s „betörtek” a hullámok közé, nagyon sokféle közegből verbuválódtak. Baskának például fogalma sem volt arról, mi is az a rádióhullám, a középiskolában még pótvizsgára kényszerült fizikából majd szociológusként végzett, ez a tény azonban mit sem zavarta, tökéletesen látta el feladatát, s a csoport vezetője lett. Robert ezzel szemben kiváló technikai érzékkel rendelkező munkás volt. Adás idején a bőrén érzékelte, hogyan működik a maga Bertája. S az rendszerint igen szeszélyesen viselkedett: hol felmelegedett, hol nem eléggé, hol a hangerőmutató akart kiugrani a helyéről, míg máskor alig moccant. Az adás helye mindig gond volt. A leadok közül mindenki rendelkezett néhánnyal. De megszerezni? Hiszen nem adhattak fel hirdetést, hogy magas épület legfel- KÜLFÖLD Nyolc éve - 1981. december 13-án - vezették be Lengyelországban a szükségállapotot. Andrzej Gelberg: SZABADSÁG-ADÓ 14 1989. December 18.