Beszélő, 1990. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)

1990-09-29 / 38. szám - SZEMÉLYES OLDAL - Nem az az üllő és nem az a kalapács

Nem az az üllő és nem az a kalapács Fényi Tibor cikke (Az új ember kovácsa, Beszélő, 36. szám) - hogy finoman fogalmazzunk - nem váltott ki osztatlan elismerést az OKK-ban, a szerző és a sértett hajdani közös munkahelyén. A vélemények szóródnak. Nem akarunk igazságot tenni, mert unalmas már, hogy mindenki kihelyezett személyzeti osztálynak képzeli magát. A korszaknak, melyet magunk mögött tudhatunk, megvolt a maga harcmodora. Hogy kik milyen szándékkal alkalmazták, ma már nehezen kibogozható. De lássuk a medvét! Nyilatkozat Alulírott Beke Pál budapesti lakos, szak­mám szerint népművelő, beosztásom sze­rint az Országos Közművelődési Központ fejlesztési osztályvezetője, mindig is pár­­tonkívüli büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a Beszélő 1990. szep­tember 15-i számában Fényi Tibor tollából közölt Új ember kovácsa című cikk vala­mennyi Kovács Sándorra vonatkozó meg­állapítása általában és konkrétan, tenden­ciájában és részleteiben valótlan, hamis és igaztalan. Kovács Sándor beosztottam volt, majd barátom lett és maradt könyvtárvezetői mi­nőségében és közös munahelyünkről való eltávozta után is. Volt alkalmam megismer­ni személyét és gondolkodásmódját, isme­rem cselekedeteit. A félrehallásokon alapu­ló, sanda szándékú Fényi-cikkecske embe­ri, baráti, kollegiális és szakmai mivoltom­ban engem is sért és bemocskol; már pél­dául azért, hogy vajon miért hagytam meg­történni a leírtakat. Pedig egyszerű: mert nem történtek meg. Úgy érzem, nem hagyha­tom szó nélkül ezt a bárgyú gyalázkodást. Nemcsak azért szólok, hogy Kovács Sán­dort védjem (ő majd, remélem, pert indít), hanem azért is, hogy ezzel jelezzem: a ma­gam, noha csak tízmilliomodnyi, de nem jelentéktelen szavammal elutasítsam ezt a magatartást. Hogy egyértelmű legyen: azt tehát, amely valótlanságból hirdet íthetet, tu­datosan ferdítve rágalmaz. Egyidejűleg remé­lem, hogy a vélemény- és sajtószabadság, a nyilvánosság sáncaiba nemcsak a gyaláz­­kodás, hanem annak ellentettje is belefér. Budapesten, 1990. szeptember 15-én Beke Pál Nyílt levél „falszöveg” -ügyben Ez az írás egy ember becsületébe gázol megengedhetetlen modorban. A cikkben zuhognak a valótlannál valótlanabb vádak. Mivel ezek nagy nyilvánosság előtt, rangos lapban íródtak le, szükségesnek érzem cá­folatukat a nyilvánosság előtt közzétenni. 1. Fényi állításával ellentétben Kovácsot nem '79-ben, hanem '78-ban nevezték ki népművelési intézeti osztályvezetőnek. 2. Fényi állításával ellentétben Háy Ág­nes „falfirkakutatása" nem '83-ban került a nyomdába, hanem 1979-ben. (Kovács '83 őszén már a Politikai Főiskolán volt.) 3. Fényi állításával ellentétben Háy szö­vege nem volt szamizdat. Ez egy fal- és vécé­feliratokat tartalmazó („a seggembe fuss" színvonalú) szövegválogatás volt, minta céljaira. Nem volt előtte sem bevezető, sem értelmező eligazítás, csak ömlesztett obsz­­cén, trágár, rasszista uszító küblifolklór. 4. Fényi állításával ellentétben nem volt ráírva, hogy „kizárólag belső használatra". Ezenkívül nem 40, hanem egy híján 100 (99) példányban stencilezték. Mindezen adatok a megmaradt egyetlen füzeten el­lenőrizhetők. 5. Fényi állításával ellentétben szó sem volt arról, hogy az osztályvezető a 40 pél­dány „festéktől ragadozó lapjait berakta a páncélszekrénybe", majd árulkodott az igazgatónak, pártbizottságnak. Több kollé­ga tanúságtétele szerint a következő tör­tént: a nyomdában először egy gépkezelő hölgy borzadt el a trágár, provokatív szö­vegektől. Majd a nyomdavezető kérte ki magának az értelmezés nélküli gúnyszöve­gek sokszorosítását. A nyomdász nyilván­valóan a rendőrségtől félt. A Kádár­ becs­mérlő, oroszgyalázó szövegeket nem merte kiengedni a nyomdából. Az intézet vezető­sége szintén nem akarta kitenni az intézetet a várható támadásoknak. Emlékezetem szerint Kovács Sándor az antiszemita, zsi­dógúnyoló szövegeket magukban is fölhá­­borítónak, emberellenesnek tartotta. Első­sorban ezért semmisítette meg a kiadványt, kétcentis csíkokra fölszabdaltatva a vécé­poémák mintakönyvét. 6. Teljesen valótlan, miszerint Háy Ág­nest „följelentette" volna. Sem Vitányit, sem Földiákot. Fényi gátlástalanul elszaba­dítja fantáziáját. Majd hozzáteszi: „erre ta­núk és bizonyítékok vannak." Nos­­ a té­nyek várják bizonyítékaikat... Igazgató- és kollégajelentgetés nem léte­zett. De volt egészen más. Kovács - felet­teseinek szemébe is elmondott bírálatait - nem titkolta el a pártvezetőségi vitákon. E viták jegyzőkönyvének egy másolata hiva­talból jutott el a kerület pártbizottságára. Ha ez „följelentés", akkor Fényi vádasko­dása koncepciós vádiratnak minősíthető. 7. A cikk gyanúsításával ellentétben Ko­vács nem vett részt a '89-es pártkonferen­cián. Otthon nézte végig, a televízióból. 8. Fényi állításával ellentétben Kovács sohasem fordult meg a Berecz-féle platform összejövetelein. Épp ellenkezőleg: Pozsgay­­nak szurkolt. (Ám a cikkíró szemében nyil­ván ez is főbenjáró bűn. De miért?) 9. Fényi állításával ellentétben - Kovács a Politikai Főiskolán mindössze osztálybi­zalmi volt. Könyvtárában nem voltak meg­találhatók KB- és PB-jegyzőkönyvek. (Ezt a korabeli pártlogika sem tette volna lehető­vé.) 10. Tipikus „kabátlopási" ügyet konst­ruált a cikkíró. A megrágalmazott személy talán egy perben megvédheti becsületét, de a ráhordott mocsok maradjon rajta? Rossz példát választott a rágalmazó. A „falszö­vegről" való cikk maga is egy falszöveg. Fals szöveg. E sok példányban kinyom­tatott denunciáló írás a vizeldeköltészet rokona, de centis csíkokra fölszabdaltatni - utólag­­ már nem érdemes. Az osztályve­zető becsületét az menti, hogy az ellene el­hajított koholt vádak visszaszállnak bume­rángként szerzőjük fejére. Akár az antik át­kok... Föl nem fogható, mi célból hamisította meg Kovácsnak még az életrajzát is Fényi (kifelejtvén a hatévnyi egyetemi tanul­mányokat). Honnan volt „bátorsága" ah­hoz, hogy bevallott „beleképzeléssel" a könyvtárvezető gondolatai helyett saját gyanúsításait maszatolja a meghamisított idő- és tárgyi viszonyokba? Mindennek te­tejébe hogy jön mindehhez annak az elsza­­valása, hogy Fekete György édesapja refor­mátus lelkész volt? Kinek jó, ha Fényi zsi­dózásra asszociál s perverzül kommunistá­­zik? Deme Tamás Beke Pál kiemeli, hogy a leírtak őt sze­mély szerint azért sértik, mivel Kovács osz­tályvezetője volt, s „vajon miért hagytam megtörténni a leírtakat". Beke ugyanolyan jól tudja mint én, hogy a történet arról az időszakról szól, amikor Kovács Sándor már nem az ő beosztottja volt, hanem osztály­­vezetőként Vitányi Iváné. Csúsztatásokkal azonban a kiállás hitelesebbnek tűnik. Deme Tamás állításai közül van olyan, aminek az igazságát elismerem, így pl. an­nak, hogy két időpontot összekevertem. Háy Ági szövege csakugyan nem '83-ban, hanem '79-ben jelent volna meg, ha Kovács kétcentis darabokra nem vagdaltatja. (Kivé­ve azt az egy titokzatos példányt, amire Deme hivatkozik, s mégiscsak fennma­radt.) Az olvasónak a helyzet pontosabb megértése érdekében viszont idéznék Vitá­nyi Ivántól néhány, a saját személyére vo­natkozó kijelentést: „A részletekre nem emlékszem. Annyi biztos, hogy 1980 tájt az intézetet és sze­mély szerint engem a párt, pontosabban az I. kerületi pártbizottság részéről koncent­rált támadások érték, vádként szerepelt, hogy az intézetben túlzott liberalizmus, la­zaság uralkodik, támogatást kap benne az ellenzék, és én ezt nem fogom vissza, mert magam is '56-os vagyok. Legjobb tudomá­som szerint ezek a vádak az intézet pártve­zetőségének néhány tagjára támaszkodtak, akik rendszeres kapcsolatban álltak a kerü­leti pártbizottsággal, és ott leváltásomat szorgalmazták. Ezek közé tartozott Kovács Sándor is, aki abban az időben ezt a véle­ményét nem rejtette véka alá." Fényi Tibor

Next