Beszélő, 1991. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)
1991-07-20 / 29. szám - BELFÖLD - Beszélgetés Orbán Viktorral
mfestti.d5 Belföld 13 1991. július 20. „Föl tudok vázolni egy nagyon sötét víziót is” Beszélgetés Orbán Viktorral A kormány taktikája, hogy a közvélemény nem tesz különbséget a kormány és az ellenzék között. A közelmúltban elfogadott törvények súlyos veszélyeket rejtenek a Fidesz frakcióvezetője a kormány és az Országgyűlés egyévi munkáját értékeli. Beszélő: Lezárult a parlament nyári, rendkívüli ülésszaka, akadémiai értelemben lezárult a parlament első teljes „tanéve". Hogyan értékeled az elmúlt évet, a parlament s benne a Fidesz-frakció működését? Orbán Viktor: Bizonyos szempontból nagyon kedvező, más szempontból nagyon edvezőtlen pozícióból indult a parlament az elmúlt évi választások után. Kedvező pozícióból indult abból a szempontból, hogy minden szélsőség kint rekedt a parlamentből, tehát nem érték el a négyszázalékos küszöböt, se a szélsőbal, se a szélsőjobb. Úgy tűnt, megbízható, polgári, kiegyensúlyozott parlament alakult. Függetlenül attól, hogy vannak olyan pártok, és a pártokon belül vannak olyan személyek, akik nem rajonganak a nyugati liberális demokrácia eszméjéért. Ezek az erők azonban a saját pártjukon belül padlón vannak, ki vannak szorítva, és az, hogy középre csúsznak, bár állandóan figyelünk erre a veszélyre, föltehetően nem fog bekövetkezni. Ez a dolog egyik oldala. Ugyanakkor nagy hátránnyal indult a parlament, mert olyan elvárások voltak vele szemben, amelyeknek nem tudott megfelelni. Kelet-Európában, Közép- Európában és Magyarországon is az a nagyon sajátos helyzet alakult ki, hogy a polgári demokrácia intézményrendszerének megteremtése egybeesik egy nagyon erős gazdasági válsággal. Márpedig bármilyen új társadalmi rend intézményei mögé támogatottságot szervezni, romló gazdasági körülmények mellett szinte lehetetlen próbálkozás. A polgári demokráciáknak az intézmények nagyon fontos részei, de ami az intézményeket igazából működőképessé teszi, az az, hogy a polgárok hisznek abban, hogy az életük viteléhez a legmegfelelőbb keretet ez a intézményrendszer nyújtja. Magyarországon semmifajta bizonyossága nincs a polgároknak abban, hogy az épp kialakuló intézményrendszer lenne a mehető legjobb, amit az adott körülmények között ki lehet találni. Azt hiszem, hogy a parlament nem mérlegelte ezt az iszonyatos tehertételt, és a kormány sem, mert ha mérlegeli, úgy kellett volna működniük, hogy az új politikai elit sem képes olyan politikát folytatni, amelynek nyomán javul vagy legalább megőrződik az életszínvonal, mégis megtartja a bizalmat részben magában, részben az intézményrendszerben. Beszélő: A kormány a bizalmi válságot folyamatosan áthárította a parlamentre. O. V.: Igen, de én azért durvábban fogalmaznék. Már nem vagyok biztos benne, hogy tudatos politikai stratégia volt-e ez, vagy csak így alakultak a dolgok. Azért mondom, hogy nem tudom megmondani, mert nincs bizonyosságom, és nem akarok abba a csurkold pszichózisba esni, hogy állandóan az ellenség kezét keresem minden kellemetlen fejlemény mögött. De kétségtelen, hogy a kormány lejáratta a parlamentet, ami a parlamentbe vetett bizalom csökkenésében tetten érhető ma Magyarországon, annak javarészt a kormány az oka. A végrehajtó hatalom megerősítése figyelhető meg, s egyúttal a felelősség áthárítása a parlamentre. A kormány, még egyszer, mondom, nem tudom, hogy tudatosan-e vagy vétkes könnyelműségből, vagy feledékenységből vagy vétkes felelőtlenségből, megbénította a parlament munkáját, hogy maga a kormány nem tudta úgy berendezni a saját életét és munkáját, hogy kiszámítható legyen, és a parlament igazodni tudjon hozzá. A legutolsó időig úgy érkeztek a parlament elé a törvényjavaslatok, hogy nem lehetett fölkészülni rájuk. Az előterjesztések alacsony színvonala, sok esetben az előkészítetlensége, a tarthatatlansága, alkotmányos szempontból oda vezetett, hogy az összes vita itt robbant ki, a parlament ülésén. A parlament így elvesztette a közvélemény bizalmát. De a kormány helyzete még rosszabb. Szerintem a kormány olyan helyzetben van, hogy esélye sincs, hogy visszanyerje a bizalmat. Nem azért vannak szorult és vert helyzetben a kormány és a kormánykoalíciót alkotó pártok, mert nem tudtak gazdasági föllendülést produkálni, mert működésük első nyolc hónapjában nem voltak képesek letenni egy gazdasági programot az asztalra, és egyáltalán intellektuális erejüket tekintve, szervezőkészségüket tekintve, a politika professzionális űzését tekintve gyengére vizsgáztak. Nem ez a probléma, e téren valami javulás észlelhető már az utóbbi időben. A lényeg az, hogy morálisan járatódott le, vagy járatta le magát. Ha ugyanis egy kormány nem tud gazdaságilag rövid távon föllendülést ígérni, akkor nagyon vigyázni kell arra, hogy morális szempontból ne legyen kikezdhető. Az, hogy egy nappal a benzinblokád előtt még azt mondták, nem lesz benzináremelés, olyanfajta hazugság volt, amit nem lehet meg nem történtté tenni, azon nyomban rásült a kormány homlokára a bélyeg, hogy ez a kormány hazudós kormány. Ha egy miniszter elveszti a közvélemény bizalmát, ha nevetségessé válik, s nem is egy alkalommal, akkor azt a minisztert minden polgári demokráciában lecserélik. Ehelyett a kormány véd- és dacszövetséget kötött a lejáratott személyekkel. A személyekkel politizált és nem a funkciókkal. Az emberekben az a benyomás alakult ki, hogy a régihez képest semmi sem változott. Régebben kollektív felelőtlenség uralkodott, nem lehetett tetten érni a felelőst, most pedig személyes felelőtlenség uralkodik: tudjuk, hogy ki a felelős egy botrányért, de nem vonják le a konzekvenciát. Ha megerősödik az emberek szemében, hogy egy miniszter hibát hibára halmozhat, mégsem váltják le, a kormány elveszti a megbecsültségét. Lehet, hogy ez a kormány produkálni tud majd, adja az isten. (Nagy esélyt nem látok rá.) De teljesen mindegy, hogy a kormány esetleg jól teljesítő kormány lesz; olyan, amilyet szeretnek az emberek, aligha lehet már. Beszélő: A demokráciának kétféle felfogása van: a többségi felfogás és a megegyezésre törekvő konszenzuális felfogás. Ez a kormány egyértelműen a többségi felfogást választotta. O. V.: Én nem tartom értékesebbnek sem a többségi, sem a konszenzuális demokráciát a másiknál. Én azt gondolom, hogy mindegyik választást a nyújtott teljesítmény minősíti. Tehát azt gondolom, ha egy szilárd többséggel rendelkező kormány ezt az elvet követi, ez ellen elvi kifogást nem lehet emelni, de akkor az eredménynek igazolni kell ezt a választást. Hibás elgondolás volt viszont, hogy a kormány nem tette világossá, melyek azok a kérdések, amelyeket ebben a helyzetben mindenképpen a konszenzuális elv, és melyek azok a kérdések, amelyeket könyörtelenül a többségi elv alapján kell eldönteni. Nem tudott különbséget tenni, és mindent a többségi elv alapján akart intézni. Mi mindig is azt mondtuk, ha rendszerváltás van - ez most egy idézőjelbe tett kifejezés, mert nem szeretem használni -, ha egy új intézményrendszer fölépítése a feladat, az ildomos lenne, hogy a kormányzó pártok törekedjenek arra, hogy széles konszenzuson nyugodjanak az új intézmények, legyenek pártközi tárgyalások, amelyek kijelölik a főbb intézmények alapelemeit, a váltógazdálkodás logikájának megfelelően, hogy a következő kormánypártok, ha mások lesznek, mint ma, akkor tovább tudjanak építkezni. Mert most itt nem arról van szó, hogy ki kormányoz, hanem arról, hogy meg kell teremteni egy új rendszer alapjait. Nem arra lett volna szükség, hogy a kormány gazdaságpolitikáját közösen alakítsa ki az ellenzék meg a többség konszenzusos elv alapján. De azért bizonyos alapelemeket, a privatizációról, az önkormányzati rendszer megteremtéséről, az igazságszolgáltatás reformjáról és számos kérdésről feltétlenül konszenzuális alapon kellett volna dönteni. Nem így történt, s ez nagy baj. Kónya Imre azt nyilatkozta, hogy ez a kormánykoalíció kapott fölhatalmazást a rendszerváltásra. Én azt gondolom, hogy a kormánykoalíció kormányzásra kapott fölhatalmazást, az ún. rendszerváltásra a parlamenti pártok kaptak fölhatalmazást. Számos intézmény diszfunkcionális módon jött létre, kezdve az önkormányzatoktól a közigazgatási bíráskodás bevezetésének felemás módjáig. Úgy gondolom, hogy ezért valóban a kormánykoalíciót terheli a felelősség. Az ellenzék, legalábbis, ami a Fideszt illeti, a maga részéről állandóan mindent megtett annak érdekében, hogy a szélesebb konszenzus létrejöjjön. Ezért mondtuk azt, hogy nagykoalíciót kell csinálni, és amikor a nagykoalíció ellehetetlenült, akkor javasol.