Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-04-17 / 15. szám - VITA - Endreffy Zoltán: Mese a destruktív szektákról és az Országgyűlésről

24 1993. április 17. ENDREFFY ZOLTÁN Mese a destruktív szektákról és az Országgyűlésről Az év eleje óta heves vita folyik a Beszélőben a szektakérdésről. Először Bar­­tus László két írását közöltük. (A szektaüldöző szekták, 2. szám, január 16.; Destruktív egyházak, 4. szám, február 6.) Február 6-i 5. számunkban Németh Géza szállt vitába Bartus Lászlóval (Európai önvédelem), majd Bartus László élt a viszontválasz jogával (február 13-i 6. szám). Március 20-i 11. számunkban Kőszeg Ferenc és Révész Sándor Kellemetlen parlament című írása jelent meg. Ezt Neményi László Manit Moonnak? című cikke követte a március 27-i 12. számban Endreffy Zoltán, az alábbi írás szerzője, filozófus, a katolikus zsinati kör tagja, a Zsidó-Keresztény Megbékélés Alapítvány életrehívója. Valamikor régen, talán a reformkorban vagy még régebben, a magyar Ország­­gyűlésen a tekintetes karok és rendek napi­rendre tűzték a destruktív szekták kérdését. Némelyek e szekták betiltását követelték, mások a vallási türelem mellett kardoskod­tak. Ám megegyezésre jutni sehogyan sem tudtak. Végül az Országgyűlés elnöke ezt a javaslatot tette: „Kérjük ki legidősebb képvi­selőtársunk véleményét, s az döntse el kö­zöttünk a vitát, amit ő javasol." E javaslat elfogadtatván, az idős képviselő, aki addig csak csendben figyelte a vitát, hosszas un­szolásra így kezdett beszélni: „Tisztelt követtársaim, tekintetes karok és rendek, volt egyszer egy nagy nép, a római. E nép kiváló fiai mindennél többre becsül­ték az erényeket, köztük is elsősorban a ha­zaszeretetet és az istenek tiszteletét. Mi sem természetesebb, mint hogy a nemes és ma­gasztos eszmékért hevülő rómaiak nagy bi­rodalmat teremtettek. Igazságos uralmukat kiterjesztették sok-sok népre, amelyek hosszú évszázadokon át élvezhették a ró­maiak biztosította békét, a pax romanát. Annál is inkább, mivel a rómaiak a meghó­dított népek vallásai és szokásai iránt bölcs türelmet tanúsítottak, s hagyták, hogy mindegyik nép úgy tisztelje isteneit, ahogy jónak látja. Ám az egyik meghódított nép, a zsidó nép vallását a római államférfiak na­gyon veszedelmesnek tartották. Egy szép napon legfőbb törvényhozó testületük, a szenátus (ami körülbelül a mi Ország­­gyűlésünknek felel meg) napirendre is tűzte a kérdést, vajon nem kell-e destruktív szek­tának minősíteni a zsidó vallást. Egy Plinius nevezetű szenátor »az istenségek meggyalá­­zásáról hírhedt népnek« nevezte a zsidókat, mivel azok - úgymond - sem Zeuszt, sem Jupitert, sem más isteneket nem ismernek el, sőt, ezeket egyszerűen nem létezőknek tekintik. Véleményéhez csatlakozott egy másik, ugyancsak nagy műveltségű szená­tor, Tacitus is, aki ezt mondta a zsidókról: »Náluk profán minden, ami nekünk szent, és minden meg van engedve, ami számunk­ra undorító.« A vitában többen még azt is a zsidók szemére vetették, hogy az összes ci­vilizált nép szokásaival ellentétben még születésszabályozást sem alkalmaznak, azaz nem teszik ki az újszülötteket. Aminek - vélték a római szenátorok - csak egy indí­téka lehet: hogy számbeli fölényre tegyenek szert a többi néppel szemben, és majd le­igázzák azokat. A tanácskozás végén a sze­nátus egyhangú határozatot hozott: le kell rombolni e destruktív szekta jeruzsálemi templomát. A feladatot egy bizonyos Titus nevezetű hadvezérre bízták, aki azt oly ala­possággal teljesítette, hogy a jeruzsálemi templomban kő kövön nem maradt. A tekintetes karok és rendek jól tudják - folytatta beszédét az öreg követ -, hogy a rómaiak által destruktív szektának minősí­tett zsidó vallás ettől nem semmisült meg, hiszen zsidó honfitársaink ma is itt élnek közöttünk, velünk együtt vállvetve küzde­nek nemzetünk felemelkedéséért, és a svá­bokkal, románokkal, szlovákokkal, szerbek­kel és cigányokkal együtt közmegbecsülés­nek örvendő polgárai e hazának. (Az öreg követ beszédét e ponton szűnni nem akaró tetszésnyilvánítás akasztotta meg. A terem majd fél órán át zengett az »Éljenek a zsi­dók!«, »Éljenek a cigányok!« és más hasonló bekiabálásoktól, amelyeknek az elnök csak hosszas és erélyes csengettyűrázással tudott véget vetni.) Ám azt is jól tudják a tekintetes karok és rendek, hogy történelmük folya­mán egyszer a zsidók is hasonló helyzetben találták magukat, mint a rómaiak. Történt pedig, hogy zsidók egy kis csoportja egy­szer csak azzal állt elő, hogy egy názáreti rabbi személyében eljött a Messiás, akit Is­ten fiának és Istennel egyenlőnek hirdettek. Képzelhetni, mekkora megbotránkozást váltott ki e tan az igaz hitű zsidók körében. Egy hús-vér embert, ráadásul épp egy gali­­leai rabbit Istennel egyenlővé tenni: ez a leg­súlyosabb istenkáromlás volt a zsidó vallási vezetők szemében. Össze is hívták a legtu­­dósabb rabbik tanácsát (a tekintetes karok és rendek nyilván már ki is találták, hogy az 1. század végén tartott jabnei szinhedrionra gondolok), és felvetették a kérdést, vajon nem kell-e destruktív szektának minősíteni a názáreti rabbi tanítványait, a nazarénuso­­kat. A tanácskozás eredménye közismert: a nazarénusokat, ismertebb nevükön a ke­resztényeket destruktív szektának minősí­tették, és kizárták őket a zsinagógából. Ami­től persze a keresztény vallás nem szűnt meg létezni, hiszen keresztény és keresz­tyén honfitársaink ma is itt élnek közöttünk, e haza szerény és önfeláldozó munkásai­ként. (Itt az öreg szónoknak ismét szünetet kellett tartania az »Éljenek a keresztények!« kiáltások miatt, amelyek a leghangosabban és leghosszabban a zsidó, a muzulmán és a buddhista képviselők padsoraiból zengtek.) De akár hiszik a tekintetes karok és ren­dek, akár nem, a rómaiak és a zsidók után a keresztények is szembetalálták magukat ugyanezzel a nehézséggel. Történelmük fo­lyamán nagyon sokszor ők is úgy érezték, hogy veszélyeztetik őket különféle más hitű felekezetek. Ezeket aztán destruktív szek­táknak, ismertebb nevükön eretnekségek­nek minősítették, s szigorúan büntették őket, így a katolikusok üldözték a protes­tánsokat, a protestánsok a katolikusokat, mindketten a zsidókat és a muzulmánokat - de persze nem sok eredménnyel, hiszen mindeme felekezetek ma is élnek és virág­zanak. Ezért azt tanácsolom a tekintetes ka­roknak és rendeknek, ne avatkozzanak be a vallásfelekezetek életébe se tiltással, se pénzügyi támogatással, sem annak megvo­násával. Ha egy felekezet tiszteletben tartja hazánk ősi alkotmányát, akkor hadd mű­ködjék. Mert miként egy Gamaliel nevezetű bölcs rabbi mondta: »Ha egy elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, ma­gától felbomlik, de ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni.«" Erre a teremben ismét hatalmas ováció tá­madt. „Éljen a vallási türelem! Éljen a fele­kezetek közti egyenlőség" - kiáltozták szűnni nem akaró harsogással a tekintetes karok és rendek, majd pedig egyhangú sza­vazás eredményeként levették az Ország­­gyűlés napirendjéről a destruktív szekták kérdését. Vita

Next