Beszélő, 1995. április-július (6. évfolyam, 14-30. szám)

1995-06-08 / 23. szám - BELFÖLD - Solt Ottília: 07 magazin

annak is, hogy a kezdeményezések az ak­kori kormányzat számára kevésbé kedves értelmiségi körökből indultak ki. Summa summárum: a reform elmaradt, a tanári kar vitatható része pedig maradt a szelle­mesen átnevezett tanszékeken. A Pénz­ügyminisztérium illetékesei ezt lépten­­nyomon a szemére is vetették az egye­temeknek, mondván, fölösleges tanszé­kekre és dilettáns oktatókra megy el a pénz, miközben a tudományos élet krémje és a tehetséges fiatalok kiszorulnak, vagy az egyetemek közelébe sem kerülnek. Ha ez a diagnózis helytálló is (nyil­ván kara és tanszéke válogatja), akkor a pénzelvonás bunkósbotja a lehető leg­tökéletlenebb fegyver, különösen, ha te­kintetbe vesszük a közalkalmazotti stá­tus okozta munkajogi nehézségeket, ame­lyekre a minisztérium oly gondosan fel­hívta a figyelmet. Elég nyilvánvaló, hogy a leépítések nem a jól bebetonozott lobby­kat fogják elsősorban érinteni, akik az akkreditációs szisztéma révén is gondos­kodhatnak önmaguk pótlásáról, hanem a vendégprofesszorokat, megbízott előadó­kat, félállásúakat, fiatal, ám tudományos fokozattal nem rendelkező titánokat, kül­sősöket és más efféle állatfajokat. Vagyis ezzel végképp elzáródhatnak a vérfrissí­tés, a generációváltás csatornái. A pénz­ügyi elvonás így hangzatos szándékával ellentétben nem a modernizációt, hanem az egyetemi struktúra megmerevedését vonhatja maga után, különösen mivel a jelek szerint a kulturális kormányzatnak a közeljövőben aligha lesz pénze új egye­temek alapításával ösztönözni a versenyt a felsőoktatás szférájában. (Az újonnan ígéretesen fejlődő pécsi egyetemtől pél­dául 68 millió forintot terveznek elvonni. Ez nagy nyereség, legalább négy kirú­gandó bankelnök végkielégítése kijön be­lőle.) Mihez kezdenek most az egyetemek? A Rektori Konferencia kilátásba he­lyezte, hogy az Alkotmánybírósághoz for­dul, de tekintve, hogy a létszámleépítés csak „ajánlás”, sok esélyük nincs. Mások a kivárásra alapuló szabotálásra építe­nek. Újabb keletű próbálkozás az is, hogy ha a hallgató-oktató aránnyal van baj, akkor nosza, felvesznek még hallgatókat, sőt még a munkanélküli átképzésből is részt vállalnak. Elvégre, állítólag, amúgy is ez a hosszú távú cél. Ez a jogosan go­noszkodó, ámbátor álnaiv érv bizonnyal lepereg a PM-ről, hiszen nem költeni, ha­nem spórolni akarnak. Az is igaz viszont, hogy az MKM örömmel látná a jogi és bölcsészkarok hallgatói létszámának fel­hizlalását, ám minderre eddig az egye­temek változó hajlandóságot mutattak. Az egyetemek nemigen tehetnek mást, mint hogy megszabadulnak azok­tól, akiktől a legkönnyebb megszaba­dulni. A rektorok, dékánok, intézet- és tanszékvezetők gyakorlatilag szabad ke­zet kaptak, intézményeikben költség­ésszerűsítés ürügyén akár új, számukra kedvezőbb lojalitásstruktúrákat alakít­hatnak ki. Hírlik azonban, hogy egyes tanszékek inkább - fizetéscsökkentés terhe mellett is - más juttatások megvo­násával próbálják kiköhögni a rájuk le­osztott számlát. MINK ANDRÁS-ZÁDORI ZSOLT ■■■ * Az adatokat és a táblázatokat Vasilis Labos, az ELTE Szociológiai Intézetének doktorandusza bocsátotta rendelkezé­sünkre. Oxford Gyakorlat a főiskola modellező termében. Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola BESZÉLŐ, 1995. JÚNIUS 8. BELFÖLD 3. táblázat A felsőoktatásban részt vevő hallgatók 10 ezer lakoshoz viszonyított aránya 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1988 Ausztria 55 68 80 120 155 194 283 Finnország 53 84 124 190 203 225 297 Görögország 35 68 83 112 100 118 189 Lengyelország 24 108 112 128 107 86 130 Magyarország 29 93 68 78 71 72 93 Nagy-Britannia n. a. 56 80 101 120 134 190 Spanyolország 26 42 105 141 164 187 258 13

Next