Beszélő, 1999. január-június (3. folyam, 4. évfolyam, 1-6. szám)
1999. január / 1. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1981 - Szekfű András: Raport - 1981
mázott. A legapróbb kifejezést is mérlegelte, és semmiféle fröcskölő gyűlölet nem volt benne. Igyekezett bizonyos megértéssel lenni a helyzetemmel, elképzeléseimmel (mit csinálok, miért csinálom, stb.) kapcsolatban. Azt mondta, hogy ő azért is ilyen formában akarta előadni - és ő akarta megmondani mert köztünk kialakult egy munkakapcsolat, és nagyra becsül. Ez a munkakapcsolat azért alakult ki, mert én voltam és vagyok - tette hozzá, aki a TK-ban a legjobban értett ezekhez a dolgokhoz [ti. az új kommunikációs eszközökhöz - Sz. A., 1998]. Ennek ellenére, ezen súlyos problémák miatt így kellett intézkednie. Ezt így tartja helyesnek. (...) Ezek után átadta a szót nekem azzal, hogy én is elmondhatom ezzel kapcsolatos megjegyzéseimet. Egyrészt megmondtam, hogy ez az első alkalom, hogy ezzel kapcsolatban bárki bármit közöl velem. Se BM, se a munkahely, se a párt [nem voltam soha az MSZMP tagja - Sz. A., 1998] erről eddig soha semmilyen figyelmeztetést nem adott, nem közöltek. Én tulajdonképpen köszönöm, hogy ezeket elmondja és nyíltan, pontosan közli, hogy mi a problémája; ehhez magam részéről a következőket akarom hozzátenni: A Szetának nem vagyok tagja, semmiféle szervezetének. Nem veszek részt Szeta-munkaüléseken vagy bármi szervezetében. Ugyanakkor egyetértek a Szetának azzal a célkitűzésével, hogy a magyar szegényeket támogatja. Mivel ezzel egyetértek, magam is nagyon szerény mértékben támogattam anyagilag - támogatom -, mondtam jelen időben. A lakásomat rendelkezésre bocsátottam, amikor egy barátom egy irodalmi estet csinált, hogy a Szetának ott gyűjtsenek. Jelenleg is helyesnek tartom, hogy így tettem. Két okból. Egyrészt azért, mert tudom ugyan, hogy ez egy nagyon jelentéktelen összeg, amit így tudunk csinálni, de nagyon fontosnak tartom, hogy az ember személyesen is segítsen valamit a szegényeken, akár egy jelentéktelen összeggel. Ezt szabad elhatározásából tegye, ne csak oly módon, hogy az állam a béremből valamennyit nem fizet ki, és azt valamilyen csatornákon a tudtom és megkérdezésem nélkül valakiknek juttatja. (...) Másrészt pedig azért is szükségesnek tartom, mert magam is tapasztalom, hogy az állami támogatás szétosztása, ami valóban sokkal nagyobb annál, amit az ember valaha is magánszinten csinálhatna, diszkriminatív alapon történik, és a rászorulóknak egy jelentős hányada kimarad az elosztásból. Például mert nincs munkahelye, és nálunk a legtöbb szociális juttatáshoz folyamatos munkaviszonyt kell igazolni. Itt hangsúlyoztam, meg néhány más ponton is, hogy nem akar a téve n vitába bocsátkozni, nem akarom meggyőzni semmiről, egészet azért mond-----* ’’-------' ’ és én is elmondott, hogy nekem mik a motívumaim abban, amit csinálok. (...) Ami a továbbiakat illeti: Általában semmiféle titkos szervezkedésben vagy titkos cselekvésben nem vettem részt. Tudom, hogy a Szetáról az van elterjedve (különböző' vezető' elvtársak nyilatkoztak is gyűléseken), hogy az ellenforradalmi szervezkedés fedőszerve. Én ilyennel semmiféle fontjában nem találkoztam. - Ez természetesen túlzás, erről valóban nincs szó - mondta Tömpe. Azt mondta, hogy maga is dolgozott belügyi vonalon, és a belügynek az a funkciója a társadalomban, hogy gyanakodó legyen, és ő pontosan tudja, hogy ilyen dolgokban az igazság valahol mi.-Most az enyhülésnek pezsdítő nyarában, amikor béke van, amúgy általában, párásodó szemmel nézzünk vissza újra ama békebeli hidegháborúra. Baj van a tudattal. Egyesek még lopnak. Lába kél a szépen növő népvagyonnak. Hej, de messze is van a jövő kék fénye, addig is vigyázzunk a felépítményre. RÉSZLET EGY BŰNÜGYI RIPORTBÓL Amikor a férfi megismerkedett a fiatal nővel, még nem sejtette, hogy ez az ismeretség a nő részéről nagyon is tudatos. Nem a férfi, hanem a gyári gondnok kellett neki. A nő ugyanis egy bűnbanda tagja volt. Miklósi Andrást egyébként nehezen lehetett volna megkörnyékezni, hiszen évtizedek példái tanúsítják, mint vigyázta a gyári vagyont. De most, hogy a fiatal nő közeledett feléje, elvesztette az eszét. Az 55 éves férfi el akarta hitetni magával, hogy öregedő férfiassága kell a fiatal nőnek, a nő pedig táplálta benne ezt az érzést. A banda tagjai elégedetten figyelték a fejleményeket. Egy kellemes estén a fiatal nő kölcsönlopta a raktár kulcsát. A gondnok másnap reggel meglepve látta, hogy a hátsó kapunál kakaóval keveredik az út pora. Már hivatták is az irodára: két és fél mázsa kakaó eltűnt. Fogalma sem volt, hogy a banda az ő kulcsával lopta el a drága kakaót. Szjjelt idom el, mert ilyen emberi módon fogta meg, ÍK ! "