Beszélő, 2001. július-december (3. folyam, 6. évfolyam, 7-12. szám)

2001. október / 10. szám - KÖLTŐI KÉRDÉS - Eörsi István: Költői válasz

Eörsi István­ ­. A kérdés („Én nem vagyok magyar?") a Budapesti Naplóban je­lent meg 1907. január 6-án. Ady méltatlankodott, amiért az álmosak, a piszkosak, a korcsok és cifrálkodók, a félig­ élők és habzó szájúak, a magyarkodók és a köd­evők nem tekintik magyarnak őt, akit az ős Napkelet is magyarnak álmodott. A „svábokból jött magyaroknak” csak pár évvel később szorí­tott helyet a versben Rákosi Jenő kedvéért - így hálálta meg mocskolódásait. A felsorolásban a zsidók nem is szerepelhet­nek, mert sem akkor, sem azóta nem akadt olyan zsidó szár­mazású egyén, aki Ady magyarságát kétségbe vonta volna. Ha ős Napkelet álmodta meg Adyt magyarnak, akkor magyarság-fogalma a faji mítoszból is merít. Minthogy azon­ban a jó versek valamely termékeny pillanat igazságából táp­lálkoznak, és a bennük fellelhető megfogalmazásokat más, ellentétes töltésű pillanatok igazságai korrigálják, csak ter­mékeny ellentmondásnak tekinthetjük, hogy Adynál a faj szempontjaihoz, melyek természetüknél fogva kirekesztők, az univerzális befogadás gesztusa társul. Az A tavalyi cselédek­hez, mely 1909. december 1-jén jelent meg a Nyugatban, ezt a vallomást szegezi szembe a faj szavával: Kirabolt, szegény, kis magyar, Kitárul afelé karom, Kit magyarrá tett értelem, Parancs, sors, szándék, alkalom. Első eszmélkedésem óta arra vágyom, noha persze sokáig ezt nem tudtam volna így megfogalmazni, hogy otthon érezhes­sen­ magam az efféle célból kitáruló karokban. Még 1944- ben sem rémlett fel bennem, hogy nem vagyok magyar, de ekkor azért feltűnt már, hogy folyton-folyvást át akarják döf­ni a rejtelmes okból szívemre kényszerített sárga csillagot. 1945 után úgy gondoltam, hogy a szocializmus a többi té­bollyal együtt a faji őrületet is kiiktatja majd a nemzet életé­ből. Hamar be kellett látnom, hogy reményeim egy pokoli rendszer szolgálatába állítottak. Hogy jóvá tegyem ezt, a töb­bi magyar ifjúval együtt lelkesen buzgólkodtam a forradalom napjaiban. Ezért sok magyar ifjúval együtt dutyiba csuktak néhány évre. A dutyi számos zárkájában vidáman viseltem el a bánatos honfi­sorsot, de azért reggelente gyakran meghök­kentett, hogy egyik vagy másik zárkatársam éjjel, amíg alud­tam, visszavarrta csíkos zubbonyomra a sárga pecsétet. Nem értettem, hogyan gondolhatják, hogy én nem vagyok ma­gyar. „Mag hó alatt ”­­ Adyt és különösképpen ezt a versét Vá­cott fedeztem fel magamnak. Azzal vigasztaltam magam, hogy hó alatt mag vagyok én is, majd előbújok, és nem lesz akkor már rajtam semmilyen pecsét. A börtönévek után úgy próbáltam élni, hogy ne legyek egészen méltatlan az ’56-os magyar forradalomhoz. A rend­szerváltozás után azonban mérvadó szálak tudatták velem, hogy még ellenzékiségem is magyartalan volt. A magyar em­ber a szlávok és a germánok között azért bírt túlélni ezer évet, mert alkalmazkodott kényszerű körülményeihez. Bará­taimmal együtt én nem alkalmazkodtam, és ily módon ma­gam deklaráltam, hogy idegen tőlem a magyar lelkiség. Már nem néztem ingemnek arra a felületére, mely szívemet fedi, és először életemben feltettem a kérdést: „Hová asszimilá­lódjon egy asszimilálódott zsidó?” Vagyis: ha a tisztelt höl­gyek és urak nem akarják, akkor nem leszek többé magyar. Akkor megpróbálok minél maradéktalanabbul Eörsi István­ná válni - ez is lehet számomra életre szóló feladat. Igen ám, csakhogy mostanában a stadionokban ismét Hitler nevét skandálják lelkes fiatalok. Az igazságügyminisz­­ter-asszony nem formál véleményt erről, mert - mint mond­ja - nem ért a futballhoz. A hitleristák magyarok. Az őket hallgatásával mentegető hatalom szintén magyar. Lehetséges volna, hogy mindenki magyar ezen a tájon, csak én nem? Ismét felütöm Adyt - ezúttal egy publicisztikai kötetét. A Nyilatkozat című írásnál nyílik ki. Időpont: 1906. február 4. Ezt olvasom: „Vagyok olyan jó magyar, mint bárki. Csak or­szágos eszeveszettség idején kell magyar írónak ilyen gyanú­sítások ellen védekezni. Nem hazaárulás, ha a magyar kultúr­­viszonyok valakit nem elégítenek ki. Sőt, ez a legmagasabb KÖLTŐI VÁLASZ

Next