Beszélő, 2009. január-június (3. folyam, 14. évfolyam, 1-6. szám)

2009. február / 2. szám - KULTÚRA - Hegyi Gábor: Patmosz a kozmoszban - Centauri: Kék angyal

H­egyi Gábor PATMOSZ A KOZMOSZBAN CENTAURI: KÉK ANGYAL „Én, János, a ti testvéretek és társatok [...], a Patmosz nevű szigeten voltam Isten igéjéért.” Jelenések könyve 1,9 „Mintha a nárcizmus [...], ez a démoni vonás a férfi-szellem titkos vétkeihez tartozna.” Hamvas Béla: Patmosz II. „Centauri én vagyok”, mondhatnám, ha én lennék Centauri (miért, nem én vagyok?), a név tehát nem jelent semmit, az általa jelölt pszeudo-személyiségről úgyszólván mit sem tudok. Úgy tudom, senki nem tudja, hogy ki ő valójában, de ha valaki tudja is, nem árulja el, és még ha el is árulná, akkor sem tudhat­nám, hogy az illető igazat mond-e, illetve hogy épp ő tudja jól. Annyit viszont tudhatok, hogy Centauri (egyelő­re) leginkább novellista, de minimum prózaíró, 2006 tavasza óta publikál, a Kék angyal pedig a második kötete. Az álnév használatának elvi és praktikus okai a szerző nyilatkozatai alapján nagyjából „az írás szabad­ságának megőrzése” frázisban foglalhatók össze; az irodalmi közvélekedést pedig a könyv fülszövege fogalmazza meg (kissé nyakatekerten): eszerint Cen­tauri azon szerzők sorát folytatja, akik­­ nem fedvén fel kilétüket - „műveiket azok saját belső értékeire bíz­va, mindenféle külsődleges ráhatás nélkül - amit a valós személyiség vagy egy arc jelenthet - adták, adják közre”. Szép ethosz, kissé törékeny ugyan, de szép. Talán mondanom sem kell: már bocsánat, ez maszlag. Hiszen önmagában abból, hogy egy szerzőnek nincs valós személyisége (már persze ha lehet neki egyálta­lán), korántsem következik, hogy ne lehetne arca­, az meg végképp nem, hogy ezáltal műveit mindenféle „külsődleges” hatástól megszabadítaná. A konkrét eset még bonyolultabb, mint már említettem, Centaurival például készülnek interjúk, írt már netnaplót a lite­­ra.hu-n­ak, van egy kellemes és informatív honlapja, sőt, felolvasóesteken is meg szokott jelenni — igaz, csak függönyök takarásában. Szóval máris kinyílik a bicska a zsebemben, hatal­mába kerít az értelmezői furor. Ahelyett, hogy a művek „belső értékeire” figyelnék, pszichológiai pro­filozásba kezdek. Identitást és motivációt keresek, gya­nakvóvá válok. Pedig máskülönben igyekszem rendes, jólnevelt irodalmár lenni, rákérdezni prekoncepció­imra, félretenni a szerzőről alkotott elképzeléseimet stb. Vagyis körömszakadtáig, legjobb tudásom sze­rint, amennyire csak tőlem telik, szövegeket olvasni. Most viszont jelentkezik a dacreakció. Nem leszek kis jó öcséd, kezes, én nem fogom be pörös számat - eb ura fakó, megtagadom az engedelmességet. Közben meg az jut eszembe, hogy vigyázzak job­ban a nyelvvel, a nyelvemmel. A csattanó maszlag (Datura stramonium) ugyanis világszerte elterjedt gyomnövény, mégis gyakran látható közintézmények előtt, virágágyásokban. Hallucinogén hatása közis­mert, használható a Parkinson-kór és asztmatikus tünetek kezelésére is. Erősen mérgező, a hatásos és a halálos dózis között csekély a különbség. Mint annyi­szor, ezúttal is adagolás kérdése az egész. Jobban járok tehát, ha mégis beveszem, legfeljebb körültekintően kell porcióznom.

Next