Beszélő, 2009. január-június (3. folyam, 14. évfolyam, 1-6. szám)
2009. február / 2. szám - KULTÚRA - Hegyi Gábor: Patmosz a kozmoszban - Centauri: Kék angyal
Hegyi Gábor PATMOSZ A KOZMOSZBAN CENTAURI: KÉK ANGYAL „Én, János, a ti testvéretek és társatok [...], a Patmosz nevű szigeten voltam Isten igéjéért.” Jelenések könyve 1,9 „Mintha a nárcizmus [...], ez a démoni vonás a férfi-szellem titkos vétkeihez tartozna.” Hamvas Béla: Patmosz II. „Centauri én vagyok”, mondhatnám, ha én lennék Centauri (miért, nem én vagyok?), a név tehát nem jelent semmit, az általa jelölt pszeudo-személyiségről úgyszólván mit sem tudok. Úgy tudom, senki nem tudja, hogy ki ő valójában, de ha valaki tudja is, nem árulja el, és még ha el is árulná, akkor sem tudhatnám, hogy az illető igazat mond-e, illetve hogy épp ő tudja jól. Annyit viszont tudhatok, hogy Centauri (egyelőre) leginkább novellista, de minimum prózaíró, 2006 tavasza óta publikál, a Kék angyal pedig a második kötete. Az álnév használatának elvi és praktikus okai a szerző nyilatkozatai alapján nagyjából „az írás szabadságának megőrzése” frázisban foglalhatók össze; az irodalmi közvélekedést pedig a könyv fülszövege fogalmazza meg (kissé nyakatekerten): eszerint Centauri azon szerzők sorát folytatja, akik nem fedvén fel kilétüket - „műveiket azok saját belső értékeire bízva, mindenféle külsődleges ráhatás nélkül - amit a valós személyiség vagy egy arc jelenthet - adták, adják közre”. Szép ethosz, kissé törékeny ugyan, de szép. Talán mondanom sem kell: már bocsánat, ez maszlag. Hiszen önmagában abból, hogy egy szerzőnek nincs valós személyisége (már persze ha lehet neki egyáltalán), korántsem következik, hogy ne lehetne arca, az meg végképp nem, hogy ezáltal műveit mindenféle „külsődleges” hatástól megszabadítaná. A konkrét eset még bonyolultabb, mint már említettem, Centaurival például készülnek interjúk, írt már netnaplót a litera.hu-nak, van egy kellemes és informatív honlapja, sőt, felolvasóesteken is meg szokott jelenni — igaz, csak függönyök takarásában. Szóval máris kinyílik a bicska a zsebemben, hatalmába kerít az értelmezői furor. Ahelyett, hogy a művek „belső értékeire” figyelnék, pszichológiai profilozásba kezdek. Identitást és motivációt keresek, gyanakvóvá válok. Pedig máskülönben igyekszem rendes, jólnevelt irodalmár lenni, rákérdezni prekoncepcióimra, félretenni a szerzőről alkotott elképzeléseimet stb. Vagyis körömszakadtáig, legjobb tudásom szerint, amennyire csak tőlem telik, szövegeket olvasni. Most viszont jelentkezik a dacreakció. Nem leszek kis jó öcséd, kezes, én nem fogom be pörös számat - eb ura fakó, megtagadom az engedelmességet. Közben meg az jut eszembe, hogy vigyázzak jobban a nyelvvel, a nyelvemmel. A csattanó maszlag (Datura stramonium) ugyanis világszerte elterjedt gyomnövény, mégis gyakran látható közintézmények előtt, virágágyásokban. Hallucinogén hatása közismert, használható a Parkinson-kór és asztmatikus tünetek kezelésére is. Erősen mérgező, a hatásos és a halálos dózis között csekély a különbség. Mint annyiszor, ezúttal is adagolás kérdése az egész. Jobban járok tehát, ha mégis beveszem, legfeljebb körültekintően kell porcióznom.