Állami Polgári Fiúiskola, Besztercebánya, 1891

Igazgatói jelentés az 1010-ik tanévről. Az iskolánk fennállásának kilencedik évéről szóló tanügyi állapotot a következőkben foglalom össze: A tanulók felvétele és beiratása szeptember hó első négy napján ment végbe. Szeptember 5-én az is­kolai évet a rend- és fegyelmi szabályok felolvasásá­val és azoknak megmagyarázásával nyitottuk meg, 7-én pedig a rendes tanítás vette kezdetét. Az egész iskolai év folyamán 96 rendes és 1 ma­gán­tanuló íratott be. Miután a tanulókra vonatkozó adatok ezen „Értesítő“ más helyén olvashatók, itt csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a tanulók létszáma, összehasonlítva a múlt évivel, a következő arányt tünteti fel: Az I. osztályban + 8, a II-ban -1- 3, a III-ban — 1 és a IV-ben + 1-et, vagyis az ez évi többlet: 11. Mivel az eltanított tananyag részletes kimutatását takarékossági szempontból közölni nem szoktuk, a tanítást illetőleg megjegyzem, hogy az szigorúan a miniszteriális tanterv szerint eszközöltetett. A tantes­tület megtartotta az előírt, valamint az időnként szük­ségessé vált mindazon értekezleteket, melyeknek tár­gyait az iskola belü­gyei, a tanulók magaviselete, elő­menetele, a fegyelmi esetek megbeszélése és ezek el­intézésének módozatai képezték. Ott, a­hol szükségesnek mutatkozott, nem mulasztottuk el a tapasztaltak felől

Next