Állami Polgári Fiúiskola, Besztercebánya, 1917
igazgatói jelentés. A lefolyt tanévvel iskolánk fennállásának harmincötödik évét töltötte be. Már közel négy éve annak, hogy Európa egét nehéz vészfellegek borítják. Minél jobban terjednek és haladnak az ember és kultúra pusztító viharhullámai, annál jobban érzi annak káros hatását az iskola. Habár iskolánkat a világháború negyedik évében közvetlenül nem érintett semmi zavaró körülmény, mégis a tanítás, a tanulás menete és eredménye nem volt olyan, amilyen a rendes iskolai években szokott lenni. A tanulók hozzátartozói közül sokan ott szenvednek a harcvonalakban, lelkük azokkal foglalkozik. Nem olyan élénk, nem olyan gondtalan most a tanulóifjúság, mint békeidőben. A megrázkódtatásokkal teljes esztendő fokozott mértékű, a nehéz viszonyokhoz alkalmazkodó gondos munkát követelt az iskolától. Hogy tantestületünk a lefolyt évben is mennyire iparkodott e nehéz időkben kötelességének megfelelni, az — sajnos — a minden téren előírt takarékosságból eredő helyszűke miatt nem áll módomban bővebben kifejteni. Csak röviden akarom jelezni a tantestület ez évi főtörekvését. Különös gondoskodásunk tárgyát képezte, hogy a mai történelmi idők tanulságai mélyen bevésődjenek az ifjúság lelkébe, hogy azokat a nemes tulajdonságokat és erényeket, amiket a háborútól felbuzdult hazafiság fejlesztett s tett hazánkban általánossá, a békés idők részére is megőrizzék. Szilárdítsák meg és ápolják a magyar együvétartozás hitét, gyakorolják a részvétet és jótékonyságot, legyenek szerények az igényekben, fáradhatatlanok a munkában, tiszteljék hőseinket, lelkesedjenek a műveltségért és szeretett hazánkért.