Besztercei Híradó, 1993 (3. évfolyam, 1-13. szám)

1993-03-01 / 1. szám

III. évfolyam, 1. szám BESZTERCEI ú a 1993 március Üdvözletek és köszöntők helyett Híradónk decemberi, januári és feb­ruári száma bizonyos technikai okok mi­att nem jelent meg, így a szokásos karácsonyi és újévi üdvözletek és jókí­vánságok is elmaradtak híradónk hasáb­jairól. Azért az üdvözletek, jókívánságok és köszöntők elhangzottak, akár szemé­lyesen meleg kézszorítások kíséretében, akár telefonbeszélgetés útján, vagy pedig üdvözlő lapokon írásban. Sőt a Romániai Magyar Szóban üdvözöltük és minden jót kívántunk megyénk minden magyar lakójának. Most, amikor híradónk újra megjele­nik, az üdvözletek és köszöntések ideje elmúlt. Benne vagyunk az újesztendőben. Sőt az 1993-as év első negyedének is a végén járunk. Köszöntők és jókívánsá­gok helyett megjelentek már és jönnek egymás után az újesztendő eseményei, gondjai, bajai. Eddig is fontos események történtek romániai magyarságunk életé­ben. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, úgy megyei, mint országos szinten új vezetőséget választott. Lezaj­lott a Brassó­i Kongresszus. Új alapsza­bályzatot, új felépítési szerkezetet, programot dolgozott ki. Aggodalommal és reménykedéssel figyeltük és vártuk a kongresszus hatá­rozatait. A kongresszus munkálatai ide­jén örültünk a hazai és külföldi barátaink üdvözletének és jókívánságainak. Sőt még az irányunkba ellenszenvet tanúsí­tók is bizonyos fokú elismeréssel nyilat­koztak a kongresszus munkálataival kapcsolatosan. Mindez bizodalmat ad arra nézve, hogy sikeres tevékenységet fogunk kifejteni. Megnyugtatott, hogy a különböző pártok, platformok és irányzatok ellené­re is, a legfontosabb, az egység megma­radt. Hiszen lehetünk mi földművesek, ipari munkások, kereskedők, kisiparosok vagy értelmiségiek, de közös, nagy és vi­tathatatlan céljaink vannak: nyelvünk, kultúránk, nemzeti mivoltunk megőrzé­se, művelése, népünk gazdasági feleme­lése, megerősödése és ezt kell, kinek-kinek a maga helyén minden te­hetségével és erejével szolgálnia. Az ter­mészetes, hogy mindenki a maga körülményei, adottságai és lehetőségei szerint vesz részt ebben a munkában. Az sem kétséges, hogy mindez csak egy de­mokratikus jogállamban valósítható meg, és az egész ország gazdasági meg­erősödése biztosíthatja, ami csak úgy lesz lehetséges, ha minden haladó pol­árral közös erőfeszítéssel dolgozunk és arcolunk a valóraváltásért. A fentiekben kitűzött célok megvaló­sítása új alapokon álló hozzáállást kíván. A megromlott társadalmi erkölcsöt, ami válságba sodorta társadalmunkat, csak a valláserkölcsi alapon felépített társada­lom hozhatja helyre és adhatja meg a meg­felelő alapot a célok megvalósításához. Ennek a szellemében kívánjuk, hogy vezetőinknek Isten adjon bölcs elmét, erős szívet és tiszta lelkiismeretet, hogy vezetésük alatt valóra válthassuk a kitű­zött programot. A jókívánságok helyett a program megvalósítására kell összpontosíta­nunk, ami nem csak a vezetőket, de el­sősorban minket kötelez arra, hogy minden megnyilvánulásunkkal, tevé­kenységünkkel, de főképp szorgalmas munkával, ki-ki a maga helyén, tehetsé­ge teljes bevetésével végezze munkáját. Csak ez biztosíthatja az erkölcsi és anya­gi alapot egy igazi demokrácia megva­lósítására hazánkban és népünk fennmaradását. Sok sikert kívánunk mindenkinek, a régi és újra előhívott cserkész köszöntés­sel: Jó munkát! Sárkány Ferenc MÁRCIUSI GONDOLATOK Európa tavaszában rügybontó, remény­keltő fénysugár volt 1848 Március 15. a ma­gyar forradalom történelmi napja. Európa, mint egy ébredő rab óriás megpróbálta letépni láncait. Sikertelenül! A forradalmakat sorra le­verték, és ez lett a magyar szabadságharc sor­sa is. Az osztrák monarchia és a cári Oroszország, közös erővel eltiporták a kis Ma­gyarországot. Ehhez nagymértékben hozzájá­rultak a szomszédos kis népek is, remélve, hogy ha a magyar ügy megbukik, hasznot húzhatnak belőle. 1849 augusztusában, az Arad melletti Vi­lágosnál kihunyt a szabadság utolsó fáklyafé­nye is Európában. A magyarok elvesztettek mindent, a szer­­bek, románok, akik fegyvert fogtak ellenük, nem nyertek semmit. Hosszú, véres út vezetett 1848 márciusá­tól 1849 augusztusáig. Másfél év alatt egy nép, mely életéért, sza­badságáért halált megvető bátorsággal lépett síkra, az összeomlásig egy nemzetté kovácso­­lódott, mely gyásszal és büszkeséggel tekint hőseire, mártírjaira. Világosnál nem egy nép, egy nemzet tette le a fegyvert a túlerő előtt. Csoda-e, ha nekünk magyaroknak márci­us 15 öröm- és gyászünnep egyaránt? Csoda-e, ha e nap úgy él lelkünkben már másfél évszázada, mint a Messiás szüle­tésnapja, és bárhol él magyar e földön, ezt tőle már semmilyen földi hatalom el nem vitathat­ja­ Amikor mi márciust ünnepeljük, nem csak a magyar márciusra gondolunk, hanem minden szabadságszerető európai népre, aki­ket megérintett, felébresztett 1848 tavaszának rügybontó szele. Ha a magyar szabadság hőseire, mártírjai­ra emlékezünk, mélységes tisztelettel hajtunk fejet egyszersmind minden idők minden nem­zetiségű szabadságharcosai előtt is. Mienk ez az ünnep, de úgy, hogy azért mindenkié, aki számára szent a szabadság, az egyenlőség és testvériség. Csak a rosszindulatú, ártani akaró és gyűlöletet szító egyén nem képes ezt meg­érteni, elfogadni, hogy volt egy közös, köz­nemzeti akarás is, tett is, ami kis szerencsével és megértéssel közelebb hozott volna magyart és nem magyart. Ezek a tévedéseket, a mellé­fogásokat hozzák fel minduntalan aljas hatal­mi törekvéseik alátámasztására. Ezért kellett lennie egy marosvásárhelyi márciusnak, amely áldozatokkal, mártírokkal bizonyította — ki tudja hányadszor —, hogy a hatalom megszállottjai nem ismernek sem is­tent, sem törvényt, ha érdekeikről van szó. Ünnepelhetnénk kegyelettel, lelki nyuga­lommal, teljes szabadságban és biztonságban, valahol..., de minekünk itt kell ünnepelnünk bármilyen körülmények között. Itt fogunk ün­nepelni méltósággal, felemelt fejjel, kézfogás­ra kész tenyérrel, hátha valaki megérti, hogy közös az ünnep, közös a sorsunk, és akár tet­szik, akár nem, egymás mellett kell élnünk már mindörökre. Ünnepelünk és emlékezünk csendben, kegyelettel és igaz őszinteséggel. A mi ünnepünknek olyannak kell lennie, mint a terméséért nyíló virágnak, szerénynek, őszin­tének és szívből jövőnek, magunk és mind­azok számára, akik a közös haza javáért elfogadják a kinyújtott baráti kezet. Emlékezünk és ünnepelünk, mert ez a szabadságszerető emberek ünnepe ... A mi ünnepünk! Fazekas István

Next