Besztercei Híradó, 1994 (4. évfolyam, 1-14. szám)
1994-01-01 / 1. szám
IV. évfolyam, 1. szám Havonta megjelenő közéleti lap 1994 január HOL, és HÁNYAN is vagyunk? Közel két éves késéssel közzé tették az 1992-es népszámlálás eredményeit. Találkozunk itt már ismert, de — valljuk be — jónéhány meghökkentő adattal is. De beszéljenek a számok. 1992 elején Beszterce-Naszód megye összlakossága 326820 fő volt. Ebből magyarnak vallotta magát 21093, öten pedig bevallásuk szerint székelyek voltak. A közhiedelemmel ellentétben nem 35, hanem 146 helységben élt magyar. Megyénk magyar lakossága vallásfelekezet szerint a következő megoszlást mutatja: református ,6739, római katolikus 4500, unitárius 146, evangélikus 789. Színmagyar falunk csupán egy van: selyk. A falu minden lakója (147) magyarnak vallotta magát. Tacs 277 lakója közül csak egy román. Magyardécsén 4 román él, Mezőveresegyházán (Strugureni) 17, Vicében pedig 22. A legtöbb magyar Besztercén él: 6041, ehhez még hozzá kell számítani az öt székelyt is. A megyeszékhely összlakosságából (82366): 6046 magyar anyanyelvű. Megyénk második legnépesebb magyar helysége Magyardécse (Cireşoaia) 1763 magyar nemzetiségű lakossal. A harmadik helyezet Bethlen, itt 1669 magyar él, a román lakosság száma 8057, összlakosság 10039 fő. Ezernél kevesebb, de 500 főnél több magyar él Fejérben (Uriu): 860, román 469, összlakosság 1342. Magyarnemegyén 855 magyar, 525 román él, összlakosság 1512. Árpástó (Branişte) 1290 lakója közül 665 magyar, míg Oradnán 5405 lakos közül 628 tett hitelt magyarsága mellett. (Szégyen, gyalázat, de Oradnán máig sincs RMDSz szervezet, mert a helyi magyarság nem igényli ezt). Szentmátén (Matei) 616 magyar található, a románok száma 200. Más nemzetiségű 1 fő. Felsorolásunk következő helyezettje Teke ahol 1355 román mellett 511 magyar él. Összlakosság 2117 fő. E lista utolsó helyezettje Retteg (Reteag) 509 magyar, 1530 román és 78 más nemzetiséggel. Sokkal nehezebb lesz észbe tartani, hol él a legkevesebb magyar? Aki erre pontos választ akar adni, annak jó emlékező tehetsége kell legyen, mert 32 helységben, községben vagy tanyán él, éldegél 1-1 magyar: Alsóbalázsfalván (Blăjeni de Jos), Alsóbudak (Szászbudak), Bertádon, Borgótikán, Ciblesfalván (Suplai), Csépán, Csicsógyörgyfalván (Ciceu Giurgeşti), Dipsén, Felsőszászujfaluban (Satu Nou), Fügén, Kiscégen (Tagşor), Kiskaján, Kissajón, Hiránytanyán (Hirean), Kastélytanyán (La Curte) Kisrebrán, Középlakon (Chiuza), Kusmán, Lesen, Magurán (Măgura Ilvei), Mittyén (Mititei), Monoron, Nagydemeteren (Dumitra), Nagykaján, Parván, Pojenyen (Poenii Zagrei), Sendrojatanyán (Sendroaia), Semingen (Măgurele), Szamosmagosmarton (Mogoşeni), Szászpénteken (Pintic), Toháton, (Tăure), és Várorján (Nepos). Külön tanulmány tárgya lehetne, hogyan morzsolódtak le ilyen nagyon, hogyan kerültek a fenti helységekbe, vagy hogyan élik le hétköznapjaikat? Elhangzik-e magyar búcsúztató vagy ének a koporsójuknál? Érdekes volna a pulzusukat lemérni, amikor nagyritkán magyar szót hallanak, vagy amikor anyanyelvükön megszólalnak. Mert az már biztos, hogy ott ahol élnek nincs kivel társalogniuk az édes anyanyelven. Magától adódik fel a kérdés: vajon ők nem hibásak mostani állapotukért? Mint anyák vagy apák nem taníthatták volna meg magyarul is beszélni, érezni gyermekeiket és élettársukat? Vagy talán egy éseten keresztül csodákban reménykedtek? Esetleg idekerülésük első percétől feladták magyarságukat, hitehagyottak lettek? Ha megszólalna, mit is mondhatna nekünk a kusmai székely egykoriáak? Ha nem énekli, időnként dúdolja-e a Székely himnuszt? Akad-e közöttük egy is, aki nem megadóan, de magányos harcosként, amolyan utolsó mohikánként küzd magyarsága és magyarságunk megtartásáért? Ha van ilyen — és hinni szeretnénk, hogy van — ki áll melléje e hittel viselt harcban? Nagyon üdvös volna, ha a következő hónapokban az RMDSZ-nek sikerülne a számok mögött rejlő neveket is azonosítania, s a jövő tavaszon névre szóló meghívást küldene a fenti 32 magyarnak, jönnének el egy számukra rendezett közös találkozóra. Vajon hányan jönnének el a hívó szóra? Ha sikerülne, a maga nemében páratlan tapasztalatokkal szolgálna a sajtónak, a rádiónak, a TV- nek, a közönségnek, de főleg a fiataloknak, ha 32 idegen környezetben élő, sínylődő magyar beszélhetne a vegyes házasságok következményeiről. Meggyőződésem, hogy e találkozó is igazolná, hogy ki-ki maga választja meg a tulajdon életútját és felelős önnön sorsáért. (A népszámlálási adatok értékelésére még visszatérünk.) Szilágyi Zoltán Parlamenti képviselő Égri mint a gyertya... Decemberi számunkban rövid hírben, már csak lapzártakor tudósíthattunk a Besztercén megejtett szórványdíj átadó ünnepségről, amely úgy érzem, hogy sokkal több méltatást érdemel. Ezért kötelességemnek érzem, hogy olvasóinkat bővebben tudósítsam erről a felemelő ünnepségről. 1993 nov. 8-án délelőtt 10 órakor kezdődött, amikor a besztercei református templom harangjainak hívó szavára, a hívek zsúfolásig megtöltötték a templomot. A megye és más szórványvidékek lelkészei és gondnokai tisztelték meg ünnepségünket, amelynek Czirmai Csaba Levente besztercei református lelkész ondos előkészítése teljes sikertiztosított. Györbiró Sándor aldobói (Kovászna megye) lelkész nyitotta meg rövid istentisztelettel az ünnepélyt. Dr. Csiha Kálmán erdélyi püspök hirdetett telkekhez szóló igét, amelyben méltatva a szórványvidéken szolgáló lelkészek munkáját és hivatását, a gyertyatartóban égő gyertyához hasonlította, amelyeg másoknak világítva, önmagát felemésztve, feláldozva. Méltatta azt a nehéz, fárasztó munkát, amelyet sokszor több hitközösségnek, több falunak lelki gondozása igényel. Ezt csak erős hitű, erre elhivatottságot érző emberek vállalják, vállalhatják. Égni mint a gyertya... Világítani a gonosz sötétségében, bevilágítani az emberek lelkébe, hitet és reményt adni a már elveszettnek hitt apró kis közösségeknek. Megerősíteni a csüggedőket, hogy Isten velük van és míg gyertya ég a sötétben, Isten tengerének védelme alatt, addig közösség, vallás és nemzet, nyelv és kultúra megmarad, mert — Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? — Elmondta, hogy Czelder Márton, a szórványdíj egyik névadója maga is lelkész, kitartó munkával, fáradtságot nem ismerve kereste fel és szervezte meg a Ploieşti-i, Piteşti-i, Galaţ-i református, szórványban élő magyar közösségeket. Nevének emléket állítandó nevezték el az egyik szórványdíjat Czelder Márton díjnak. CzELDErt. MÁRTON TÖLDES* KÁROLY ,szórványdíj mgtandó ünnepe iszentisztelet 1993 . novemberre. Földes Károly, a másik díjnévadó, a 30-as években került mint tanító Mezőújlakra, ahol mármár megszűnt létezni a magyarság és a református hit is. Áldozatos munkájának köszönhetően, Mezőújlakon és környékén újra éledt a hit és a magyarság. Isten elküldte az égő gyertyát, hogy világítson azoknak, akik látni akarnak! A két szórványdíj a svájci Bázel környéki református lelkészek adományából és az erdélyi ref. egyházak hozzájárulásából tett alapítva és első ízben nov. 8-án, Besztercén került kiosztásra. Vetési László, a kolozsvári ref. kollégium tanára, a Diaszpóra Szórvány Alapítvány elnöke mutatta be a díjazottakat és azok munkásságát. Id. Péter Jenő, világi díjazott, a Földes Károly díj tulajdonosa 1910-ben született Somogyon, Szeben megyében. Hét gyermek apja, tíz unokája és három dédunokája van. Ma is Somogyon él. 26 éves korától az egyház oszlopos tagja, presbiter, és mindig segítőkész, ha a közösség, az egyház javára tehet valamit. Családi és közösségi élete követendő példaként állítható minden ember elé. A főtiszteletű püspök úr által átadott díjat és díszoklevelet meghatottam őszinte, egyszerű szavakkal köszönte meg. Egyszerűen és őszintén, úgy ahogy egész életét leélte. A Czelder Márton díjat a 82 éves Bányai Ferenc volt kérői ref. esperesnek nyújtotta át a püspök úr. Bányai Ferenc 58 éven keresztül a szórványvidék szolgálatába állította tudását, erejét és mindazokat a képességeit amivel az Úr megáldotta, hogy gyertyaként világítson. 82 éve ellenére ma is végzi azt a munkát, amelyért küldve volt. Ma Siklódon él, de Kérő, Néma, Ormány és Péterháza közössége ma is szeretettel várja, mert utóda még ma sincs. Munkáját Rigmányi János bethleni lelkész is méltatta, mint aki munka és sorstársa volt néhány évig a díjazottnak. A szórványvidéki munkásság: sors és elhivatottság, áldozatos szellemi és fizikai munka, gyertyaláng a sötétség eloszlatására. Hisszük, hogy ezután évente ünnepelhetnek a szórványvidékek közösségei. A rangos díjakat ezután már évente ki fogják osztani, mert Beszterce csak a kezdet volt. Fazekas István