Besztercei Híradó, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
MAGYAR TÖRTÉNELMI ARCKÉPCSARNOK Nagy Lajos (1342-1382) Alighogy Róbert Károly elhunyt és temetése országos gyász keretében végbement, pár nap múlva idősebb fiát, a tizenhatéves Lajos 1342. július 21-én a rendek ünnepélyesen megkoronázták. Lajos király, fiatal kora ellenére egyike volt a legkiválóbb magyar uralkodóknak. Mintaképül Szent László királyt választotta, és minden tettében őt akarta követni. Apjától rendezett országot örökölt, és azon volt, hogy a belső békét minden áron megőrizze. Apja biztosította számára a lengyel trónt is, de azt soha nem foglalta el. Maga helyett anyját, a lengyel származású Erzsébetet küldte uralkodni Lengyelországba. Öccse, Endre a nápolyi trón várományosa volt, a nápolyi király leányával, Johannával tervezett házassága révén. Endréből nem lett nápolyi király, mert feleségének, Johannának hívei ennek ösztönzésére meggyilkolták. Fiatalon, alig tizennyolc évesen halt meg. Lajos bosszúhadjáratot indított Nápoly ellen, és sikeresen is harcolt, de amikor rájött, hogy milyen kevés híve van, lemondott a harcok folytatásáról. Harcolt Nápoly és Milánó ellen, hűbéressé tette a bolgárokat, a havasalföldi románokat, a szerbeket, morvákat és bosnyákokat. Háborút viselt a törökök, tatárok, csehek, litvánok és oroszok ellen is. Vesztett csatáról nem tud a történelem. Történészek említik, hogy egy időben Lajos király alatt akkora birodalom összpontosult, hogy széleit három tenger mosta: a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger. Dicsekvésre azért nincs okunk, mert a meghódított területek sohasem lettek magyar földdé. A fegyverek, a félelem tette őket ideig-óráig a magyarok hűbéresévé. Alig tizenkét évig tartott ez a helyzet. Lajos halálával mindez véget ért. Igaz, hogy a lengyel koronát lánya, Hedvig megtartotta a Jagelló herceggel való házassága révén. Lajos élete állandó harcokkal telt el, de a „Nagy” melléknevet nemcsak vitézségének és hódításainak, hanem leginkább annak köszönhette, hogy csatái nem magyar földön voltak. Az ország aránylag nyugodtan fejlődhetett, béke és törvényes rend uralkodott. Apja országépítő munkáját sikeresen folytatta, és Magyarország tekintélyét hosszú időre biztosította Európában. Lovagias, bátor természete, jó politikai érzéke a kor legnagyobb uralkodóinak sorába emelte, és nevének örök dicsőséget szerzett. 1382-ben halt meg. Trónját idősebb lánya, Mária örökölte. Magyarok története, 1995. január MILYEN A JÓ CSALÁD? Azzal a hittel lépjük át az új év küszöbét, hogy ha a „jó családot” jellemző alapvető értékeket, amelyeket a Család Nemzetközi Éve (1994) különböző rendezvényeken megvizsgált és felszínre hozott, mélyebben megismerjük, segítségünkre lesznek az egészséges családi légkör kialakításában. Ezzel a céllal folytatjuk a novemberben megkezdett cikksorozatot arról, hogy milyen a jó család? Az egészséges család tagjai igenek és támogatják egymást. Az igenlést, ami nem más, mint a jó tulajdonságok, sikerek elismerése, dicsérete, minden családtagnak kivétel nélkül meg kell kapnia, nem csak egyeseknek, mondjuk a karrierjében sikeres apának, a sportsztár fiúnak, vagy a jótanuló kislánynak. A támogatás nem más, mint a küzdelmekben, esetleges kudarcban a melléállás, segítség. Éhezünk az elismerésre, de sok család képtelen ezt az éhséget kielégíteni. Legyünk büszkék családtagjaink teljesítményére, és ezt közöljük is másokkal. Ünnepeljük ne csak a nagy, hanem a kis sikereket is. Nem baj, ha a gyermekeink javára elfogultak vagyunk; ki álljon az ő oldalukon, ha nem a családjuk? Az önmagukban bizonytalan, kétkedő szülők azonban hiába próbálják gyereküket sikerre bátorítani, előbb maguknak kell az önbizalmat megszerezni. Csak a magabiztos szülő tud sikert sugározni. Ahogy helyes önérzet nélkül nem tudunk másokat se szeretni, helyes önbecsülés nélkül nem tudunk másokat se becsülni. Legtöbb családban az anya az, aki bátorítja, buzdítja családja tagjait, de ez nem elég. Ha az apa is igenli gyermekeit, a gyermekek is testvéreiket, azok nemcsak magabiztosabbak lesznek, de csökken a testvérek közötti ellenségeskedés is, mert mindenki kap elegendő, több oldalról érkező elismerést. Hogy ily módon járhassunk el, értesülnünk kell gyermekeink sikereiről, ismernünk kell gyermekeink életét. Naponta őszintén érdeklődjünk, mi történt velük aznap, és ne elégedjünk meg a „semmi különös” válasszal. Az igenlés és bátorítás nem jelenthet kényszerítést. Ne kényszerítsük gyermekeinket arra, hogy mások legyenek, mint akik, mást szeressenek, mást tegyenek, mint amihez természetük alapján vonzódnak. Meg kell találni a támogatás helyes mértékét. Nem tragédia az, ha az iskolás gyermek nem kapja mindig a legjobb osztályzatot, vagy ha veszít különböző versenyeken. De ilyenkor is dicsérjük meg próbálkozását, törekvését. Az egészséges család támogatja az életüket befolyásoló intézményeket, de nem ítél vakon. A múltban magától értetődő volt, hogy ha pl. egyik gyerek összekülönbözött valamelyik tanárával, a szülők minden esetben az iskolának adtak igazat azzal, hogy az intézmény tekintélyét meg kell védeni a gyerekek előtt. Az egészséges család türelmesen, előítélet nélkül megvizsgálja a körülményeket mindkét oldalról, és igazságosan próbál orvoslást találni. Ez persze sokkal nehezebb, mint az automatikus egyoldalú ítélet. De megéri a fáradságot, a gyerek hálás lesz az igazságosságért, és könnyebben beismeri hibáját is az előállt nehéz helyzetben. (Világnézet, lelkiség, kultúra - 1994/1 nyomán) Măgeruşan Katalin, tanítónő 2. oldal MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ NOBEL-DÍJASOK Bárány Róbert (1876-1936) Bárány Róbert Bécsben született, ott végezte el az orvosi egyetemet is, majd különböző német klinikákon folytatott belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat. Szakmájában szép eredményeket ért el, amit az is igazol, hogy 1905- ben, Bécsbe visszatérve, a híres Politzer professzor asszisztense lehetett az egyetem fülészeti klinikáján. Már 1906-ban felismerte, hogy a belső fül vesztibuláris apparátusának zavarai bizonyos kóros körülmények között, kellemetlen és veszélyes kísérő jelenségekkel járnak (nistagmus: a szemgolyók valamely irányú ritmikus ideo-oda csapó mozgása). Kidolgozta a vesztibuláris funkciók vizsgálati módszerét. Közben 1909- től docens lett, 1912-ben Bostonban Politzer-díjat kapott, majd 1914- ben a hollandiai groningeni egyetem Xruyot-díját is elnyerte. Az 1914-es év nemcsak a világ népeinek, hanem Bárány Róbert életének is sorsdöntő éve, hiszen ekkor kapta meg a lehető legnagyobb kitüntetést: az orvosi Nobel-díjat, mint magyar származású svéd orvos, a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért. Az első világháborúban hadikórházi osztályvezető orvos volt, a fül-orr-gégészet vezetője. Ekkor dolgozta ki az agyvelő friss lövési sérülésének sebészi ellátási módszerét. 1915-ben hadifogságba került, de ott is orvosi felügyelőként működött. 1916-ban a svéd , kormány közbelépésére szabadon bocsátották, így visszatérhetett az 1477-ben alapított Uppsala egyetemre. Itt élt és dolgozott a Fül- Orr-Gége tanszéken, ahol professzornak nevezték ki utólag. Kitűnő munkájáért és főleg az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására javasolt műtéti eljárás kidolgozásáért 1925-ben, a Svéd Orvostársaság Jubileumi Érmét nyerte el. Itt élt, és itt halt meg 1936-ban. Hogy mennyire tisztelik a svédek Bárány Róbert emlékét, az abból is kitűnik, hogy 1960-ban megalakult a Bárány Róbert Társulat, amely ötévenként orvosi szimpoziont rendez Uppsalában. György Tünde