Besztercei Híradó, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

MAGYAR TÖRTÉNELMI ARCKÉPCSARNOK Nagy Lajos (1342-1382) Alighogy Róbert Károly elhunyt és temetése országos gyász keretében vég­bement, pár nap múlva idősebb fiát, a tizenhatéves Lajos 1342. július 21-én a rendek ünnepélyesen megkoronázták. Lajos király, fiatal kora ellenére e­­gyike volt a legkiválóbb magyar uralko­dóknak. Mintaképül Szent László ki­rályt választotta, és minden tettében őt akarta követni. Apjától rendezett országot örökölt, és azon volt, hogy a belső békét minden áron megőrizze. Apja biztosította számára a lengyel trónt is, de azt soha nem foglalta el. Maga helyett anyját, a lengyel szárma­zású Erzsébetet küldte uralkodni Len­gyelországba. Öccse, Endre a nápolyi trón várományosa volt, a nápolyi király leányával, Johannával tervezett házas­sága révén. Endréből nem lett nápolyi király, mert feleségének, Johannának hívei en­nek ösztönzésére meggyilkolták. Fiata­lon, alig tizennyolc évesen halt meg. Lajos bosszúhadjáratot indított Nápoly ellen, és sikeresen is harcolt, de amikor rájött, hogy milyen kevés híve van, le­mondott a harcok folytatásáról. Harcolt Nápoly és Milánó ellen, hűbéressé tette a bolgárokat, a havasalföldi románokat, a szerbeket, morvákat és bosnyákokat. Háborút viselt a törökök, tatárok, csehek, litvánok és oroszok ellen is. Vesztett csa­táról nem tud a történelem. Történészek említik, hogy egy időben Lajos király alatt akkora birodalom összponto­sult, hogy széleit három tenger mosta: a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger. Dicsekvésre azért nincs o­­kunk, mert a meghódított te­rületek sohasem lettek ma­gyar földdé. A fegyverek, a félelem tette őket ideig-óráig a magyarok hűbéresévé. Alig tizenkét évig tartott ez a helyzet. Lajos halálával mind­ez véget ért. Igaz, hogy a lengyel koronát lánya, Hedvig megtartotta a Jagelló herceg­gel való házassága révén. Lajos élete állandó har­cokkal telt el, de a „Nagy” melléknevet nemcsak vitézségének és hódításainak, hanem leginkább annak köszönhette, hogy csatái nem magyar földön voltak. Az ország aránylag nyu­godtan fejlődhetett, béke és törvényes rend uralkodott. Apja országépítő mun­káját sikeresen folytatta, és Magyar­­ország tekintélyét hosszú időre biztosította Európában. Lovagias, bátor természete, jó poli­tikai érzéke a kor legnagyobb uralko­dóinak sorába emelte, és nevének örök dicsőséget szerzett. 1382-ben halt meg. Trónját idősebb lánya, Mária örökölte. Magyarok története, 1995. január MILYEN A JÓ CSALÁD? Azzal a hittel lépjük át az új év küszöbét, hogy ha a „jó családot” jellemző alapvető érté­keket, amelyeket a Család Nemzetközi Éve (1994) különböző rendezvényeken megvizsgált és felszínre hozott, mélyebben megismerjük, segítségünkre lesznek az egészséges családi légkör kialakításában. Ezzel a céllal folytatjuk a novemberben megkezdett cikksorozatot arról, hogy milyen a jó család? Az egészséges család tagjai igenek és támo­gatják egymást. Az igenlést, ami nem más, mint a jó tulajdonságok, sikerek elismerése, dicsé­rete, minden családtagnak kivétel nélkül meg kell kapnia, nem csak egyeseknek, mondjuk a karrierjében sikeres apának, a sportsztár fiúnak, vagy a jótanuló kislánynak. A támogatás nem más, mint a küzdelmekben, esetleges kudarcban a melléállás, segítség. Éhezünk az elismerésre, de sok család képtelen ezt az éhséget kielé­gíteni. Legyünk büszkék családtagjaink teljesít­ményére, és ezt közöljük is másokkal. Ünnepel­jük ne csak a nagy, hanem a kis sikereket is. Nem baj, ha a gyermekeink javára elfogultak vagyunk; ki álljon az ő oldalukon, ha nem a családjuk? Az önmagukban bizonytalan, két­kedő szülők azonban hiába próbálják gyere­küket sikerre bátorítani, előbb maguknak kell az önbizalmat megszerezni. Csak a magabiztos szülő tud sikert sugározni. Ahogy helyes önérzet nélkül nem tudunk másokat se szeretni, helyes önbecsülés nélkül nem tudunk másokat se be­csülni. Legtöbb családban az anya az, aki bá­torítja, buzdítja családja tagjait, de ez nem elég. Ha az apa is igenli gyermekeit, a gyermekek is testvéreiket, azok nemcsak magabiztosabbak lesznek, de csökken a testvérek közötti ellenségeskedés is, mert mindenki kap elegen­dő, több oldalról érkező elismerést. Hogy ily módon járhassunk el, értesülnünk kell gyer­mekeink sikereiről, ismernünk kell gyermekeink életét. Naponta őszintén érdeklődjünk, mi tör­tént velük aznap, és ne elégedjünk meg a „semmi különös” válasszal. Az igenlés és bátorítás nem jelenthet kény­szerítést. Ne kényszerítsük gyermekeinket arra, hogy mások legyenek, mint akik, mást szeres­senek, mást tegyenek, mint amihez természetük alapján vonzódnak. Meg kell találni a támogatás helyes mértékét. Nem tragédia az, ha az iskolás gyermek nem kapja mindig a legjobb osztály­zatot, vagy ha veszít különböző versenyeken. De ilyenkor is dicsérjük meg próbálkozását, törekvését. Az egészséges család támogatja az életüket befolyásoló intézményeket, de nem ítél vakon. A múltban magától értetődő volt, hogy ha pl. egyik gyerek összekülönbözött valamelyik ta­nárával, a szülők minden esetben az iskolának adtak igazat azzal, hogy az intézmény tekin­télyét meg kell védeni a gyerekek előtt. Az egészséges család türelmesen, előítélet nélkül megvizsgálja a körülményeket mindkét oldalról, és igazságosan próbál orvoslást találni. Ez per­sze sokkal nehezebb, mint az automatikus egy­oldalú ítélet. De megéri a fáradságot, a gyerek hálás lesz az igazságosságért, és könnyebben beismeri hibáját is az előállt nehéz helyzetben. (Világnézet, lelkiség, kultúra - 1994/1 nyomán) Măgeruşan Katalin, tanítónő 2. oldal MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ NOBEL-DÍJASOK Bárány Róbert (1876-1936) Bárány Róbert Bécsben született, ott végezte el az orvosi egyetemet is, majd különböző német klinikákon folytatott belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat. Szakmájában szép eredményeket ért el, amit az is igazol, hogy 1905- ben, Bécsbe visszatérve, a híres Politzer professzor asszisztense lehetett az egyetem fülészeti klinikáján. Már 1906-ban felismerte, hogy a belső­ fül vesztibuláris apparátusának zavarai bizonyos kóros körülmények között, kellemet­len és veszélyes kísérő jelenségekkel járnak (nistagmus: a szemgolyók valamely irányú rit­mikus ideo-oda csapó mozgása). Kidolgozta a vesztibuláris funkciók vizsgálati módszerét. Közben 1909- től docens lett, 1912-ben Bostonban Politzer-díjat kapott, majd 1914- ben a hollandiai groningeni egyetem Xruyot-díját is elnyerte. Az 1914-es év nemcsak a világ népeinek, hanem Bárány Róbert életének is sorsdöntő éve, hiszen ekkor kapta meg a lehető leg­nagyobb kitüntetést: az orvosi Nobel-díjat, mint magyar származású svéd orvos, a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért. Az első világháborúban hadikórházi osztályvezető orvos volt, a fül-orr-gégészet vezetője. Ekkor dolgozta ki az agyvelő friss lövési sérülésének sebészi ellátási módszerét. 1915-ben hadifogságba került, de ott is orvosi felügyelőként működött. 1916-ban a svéd , kormány közbelépésére szabadon bocsátották, így visszatérhetett az 1477-ben alapított Uppsala egyetemre. Itt élt és dolgozott a Fül- Orr-Gége tanszéken, ahol professzornak nevezték ki utólag. Kitűnő munkájáért és főleg az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására javasolt műtéti eljárás kidolgozásáért 1925-ben, a Svéd Orvostársaság Jubileumi Érmét nyerte el. Itt élt, és itt halt meg 1936-ban. Hogy mennyire tisztelik a svédek Bárány Róbert emlékét, az abból is kitűnik, hogy 1960-ban megalakult a Bárány Róbert Társulat, amely ötévenként orvosi szimpoziont ren­dez Uppsalában. György Tünde

Next