Állami Polgári Fiú és Leányiskola, Bicske, 1922

[REV 98]3 I. Adatok az iskolai év történetéhez. 1. Az iskolai év megnyitása, javító vizsgálatok, beiratások. Az isk. évet a min. rend. értelmében aug. 24.-én nyitottuk meg, ekkor volt az első tanártest. értekezlet. A javító vizsgálatokat aug. 25. és 26.-án tartottuk.— A beiratások aug. 28-30.-n voltak. Beiratkozott a fiúiskola 1. oszt­­ba 83, a 11.-ba 53, a 111.-ba 47, a IV.-be 40, összesen 223 tanuló; a leány­­isk. 1. oszt.-ba 62, a II-ba 46, a III -ba 26, a IV.-be 22 tanuló, össz. 156; mindkét iskolába együttvéve 379 (előző évben 290). A jelentkező növendékek nagy száma miatt kénytelenek voltunk a nm. VKM. engedélye alapján a fiu­­isk. 1. oszt.-t párhuzamosítani. A róm kath. egyházközség példáját követve a helybeli ref. egyház, szintén átengedte iskolájának 2 helyiségét iskolánk cél­jaira. Hálás köszönet érte!— A beiratkozni kívánó tanulók jelentékeny részét el kellett utasítanunk, mert nincs kellő számú és nagyságú tantermünk. így is az iskola négy, egymástól távolabb álló külön épületben van elhelyezve s nincs torna, ének, stb. termünk, megfelelő szertárunk, — remélhetőleg ezen a keserves állapoton a közel­jövőben változás fog történni. Az isk. évet szept. 1 - én ünnepélyes istentisztelet után nyitottuk meg a szokásos teendők betartásával. 2. Növendékeink nevelése. a) A vallás- és erkölcsi nevelés érdekében közreműködtünk, hogy növendékeink állandóan részt vegyenek az egyházaik által előírt istentisztele­teken és egyéb ily irányú kötelességeiknek pontosan és lelkiismeretesen eleget tegyenek. A leány isk. róm kath. növendékei közt a f. isk. évben Szabó Iván róm kath. hitokt. megalakította a Mária kongregációt. Minden istentisztelet után úgy a fiú-, mint leánytanulók részére exhortációk tartattak részben a tanártest. róm. kath. tagjainak közrevonásával. A tanulók évközben többször gyóntak, áldoztak, a húsvéti szünet előtt pedig 3 napig lelkigyakorlatok tar­tattak részükre. Mélt. és főtiszt, dr. Rott Nándor veszprémi egyhm. püspök úr látogatása és az ezt megelőző missziós egyházi beszédeken az összes róm. kath. tanulók nemcsak résztvettek, hanem a templom és környékének feldí­szítésében is tevékenyen közreműködtek . A protestáns vallású növendékek közül többen konfirmáltattak az idén, a téli ú. n. vallásos estéken pedig rész­ben mint hallgatók jelentek meg, részben mint közreműködők szerepeltek. — Az izr. vall. növ.-k hasonlóan megfeleltek egyházi kötelességeiknek, e célból a min.-leg engedélyezett szüneteken — ú. n. sátoros ünnepeiken — fel voltak mentve az iskolába jövetel alól.— A hitokt. urakkal egyetértőleg irányítottuk növendékeink erkölcsi nevelését, törekedtünk meghonosítani a kölcsönös meg­értést és egymás megbecsülését. b) A hazafias nevelés szolgálatát igyekeztünk előmozdítani minden tantárgy körében. — A dicső múlt és a sivár jelen viszonyainak összevetése

Next