Bolond Istók, 1919. (42. évfolyam, 1-11. szám)

1919-01-05 / 1. szám

BOLOND ISTÓK A honorárium. — Barátom — szólt a költő lelkendezve, mit szólsz hozzá ? Óriási honoráriumot kaptam egy versemért. Mindössze 8 sor és olyan összeget kaptam érte, hogy ez példátlan a magyar litera­­túra gazdasági történetében. — Hát mennyit kaptál érte? — Sokat. — Na, de mégis mennyit? — Jó, megmondom, de ülj le. Mert ha ülsz, mégsem esel akkorát, mint ha állva vágódsz há­nyát. — Szóval? — Szóval megmondom. A 8 soros versért kaptam pontosan kettőszázhuszonöt koronát. — Kettőszázhuszonöt koronát ? Óriási ? Honnan ? A költő megvakarta kissé a fejét, mintha gondolkoznék, hogy elárulja-e a kitűnő forrást. Végre azonban kibökte. — m. Uj Lobogótól. A kioltótárs, ki eddig irigyen, csillogó sze­mekkel hallgatta az elbeszélést, fölpattant és szél­vészként vágtatott az Új Lobogó redakciójába. — Szerkesztő úr, hoztam egy ragyogó ver­set — mondta hatásosan és miközben remény­kedve átnyújtotta a kéziratot. A szerkesztő elolvasta a költőtárs versét, bó­lintott a fejével, aztán elővette az utalványt és ki­állított egy utalványt harminc koronáról. — A vers nagyon jó, — mondta elismerő­leg — Tehát magának 5 koronával többet adok. — Többet ? Döbbent meg a költőtárs, — de hiszen a kollegám kettőszázhuszonöt koronát ka­pott a versekért. — Az igaz, — mondta a szerkesztő nyu­godtan. — Igaz ? Hát akkor miért kapott annyit, én pedig csak ... — Ja édesem — mondta a szerkesztő, — az a különbség maguk között, hogy a kollegája a ver­sét — egy uj kétszázkoronás hátára irta. Geszti. □ □□ Ami fontosabb Férj: Hurrá, öregem, visszakaptuk Ciszasz- Lothariogiát ! Feleség: Bár inkább a husz filléres tejet kap­­nánk vissza. (Le Rire) Fenyegetés Szigethy István. — Gyerekek, ha nem viselkedtek rendesen, úgy megszerveztek benneteket, hogy megemlegetitek. — 3 —

Next