Bolond Miska, 1861. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1861-06-02 / 22. szám

cárból utójára egy vagy tán csak fél kraj­cár lett. S ekkor mondja neki Hersch : te­rém akartál szegény rokonidnak pár száz forintot ajándékozni, én csak fél krajcárig rontottalak meg, s a fél krajcár, (minden cikknél annyi ezer részleten, egy pár év alatt) nehány eze­­redbe került. 1859. febr. történt, hogy a kolozsvári élelmi biztos, Grenzo, egy pöffeszkedő gőgös ember, beadja múlt évi számolatát. Szt-györgyi mint hadibiztos, (erdélyi fi, a magyaroknál is szolgált) átnézi s látja, hogy 2 ezer nehány száz mázsa lisztet sehogy sem lehetett elsimí­tani Jól van, kiteszi diffikultásnak s átküldik Szebenbe. Az említett febr. 25-én visszakapja a számolatot,hogy vizsgál­ja újra,nem tévedett-e? (mert Grenzó ilyen olyan becsületes szolgája a császárnak). Másnap kapta a rendeletét, hogy márt 1-i fizetését már Prágában veszi ki. Szt-györgyi bukott meg az igazságért. Töredékek egy commis voyageur úti naplójából. A városban zenede egyleti hangverseny van. Én is oda megyek, már ott is vagyok. Apollóra mondom, igen sok a zeneértő,­­ pe­dig soha se hittem volna, mert magam sem értek hozzá. Hogy integetnek egymásnak, mo­solyognak egymásra, hogy suttognak fontos hozzáértőleg a gorduisi csomónál is bonyoló­­dottabb jövő zenebeli helyeknél. Titkos jeleik van ezeknek a zenetudósoknak mint a szabad kőmiveseknek, kik a vakoló kalánnal és ka­lapácscsal ellátott titkos jelvényt ruhájuk alá dugják. Azt hiszem, hogy e kabalistikus jelek­kel az ellenpontozás legbajosabb talányait magyarázgatják. Itt mindenik mélyen és böl­csen érti a hangszerzés titkait, vagy úgy teszi magát, mintha értené. Az egyik komolyan és mereven, tátott szájjal bámészkodik; a második behunyt szemmel élvezi a zene gyönyöreit és ha egy nagyszerű átszel­­lemültség viszfénye nem ragyogna le arcáról vagy valamelyik szomszédját oldalba nem döfné, azt hinném, hogy — alszik , egy harmadik szemeit forgatja mint a gagyi béka, — a felső padolaton lödörögtetve folytonosan szemeit, — némelykor boszanko­­dólag rázva roszul motivált — kopasz fejét, — fel-fel szökve egy hamisnak vélt hang hal­latára, vagy fönszóval is följajdulva; a negyedik ott elöl a hangversenyzők vállán keresztül a hangjegylapokra mereszti szemeit, meggyőzni akarván ezáltal mindenkit, hogy ő is tud­­ olvasni; az ötödik szakadatlanul a kezével hado­­náz, mintha ő is hegedülne; egy hatodik meg minden percben fölug­­rik, mintha a zongorabillentyű­zés fölött való ellenőrzéssel lenne megbízva. Ezen elragadott műérték egyik ,magán­kívül való faja :az ütengező. Ha egy ilyen szeretetreméltó szomszéd mellé estél, akár akarod, akár nem, észrevé­tel veled, hogy a 3/4 °/s szóval minden tadtust ő is lever, hol oldalbordákat, hol tyúkszeme­det ostromolván könyökével és lábával. Ennél még veszedelmesebb a dúdoló és fütyürésző müdlihönc, a­ki azt hiszi, hogy a haza ellen vétkezik, ha a „Hunyadi nyitányban a „Meghalt a cselszövő“t medve­­bocs mormogással, vagy pedig a „La donna e mobile“t egy hamiskodó, kárörvendő pillan­tással vagy pedig a dudolás helyét pótolni hivatott fejbólintással valamely szép hölgyre nem kiséri. Ártalmatlanabbak a hangjegybetű­­z­ö­k, a­kik a partitúrákat magukkal hozzák ; ezek egyre biccegtetik zenetudós fejeiket mint a pagodlik, — zajosan lapozgatnak, — örömit­­tasan fölkiáltanak: göttlich, köstlich, unüber­trefflich ! még pedig akkor, mikor mindenki hallgat, — meglökik a mellettök illőket, ha ezek csöndesen figyelnek; — elvégre akkor tapsolnak a legdühösebben, a­mikor ezen tetsznyilvánítás egy léleknek se jut eszébe. Hát még a tudományos beszédek egy egy befejezett zenedarab után ! Az urak és hölgyek úgy ismerik az elő­adott művek számait, mint a Gerichtsrathok a Civilprocessordnung paragraphusait. — Ismeri ön Beethoven 75. számú hang­­ versenyét ? Cis-ben van; hát a benne előfor­duló superb staccatot: „La, la, la, tratratra, tralala, la, la, la? — És mily magnifique benne a gor­donka: „zuzuzu, zui, zui!“ — Oh de a hegedű: „pi, pi, pipipi!“ Hanem a hangversenylátogatók legidét­lenebb teremtései mégis a köszöntés fa­natikusai. Itt van valamelyik közreműködőnek az anyja, neje, vagy rokona; ezek örökké emel­kednek és bólintgatnak fejeikkel, mintegy előre fölhíva mindenkit, hogy a művész fiút, férjet vagy atyafit tapsolja meg; — ott lá­tunk megint mű­pártolókat, maecenásokat, a­kik a maguk házánál is műkedvelői zeneelőa­dásokat rendeznek és most a föllépő művé­szekhez való „intim“ viszonyukat egy kordiá­­lisnak tetszeni akaró kézmozgatással mutat­ják ki. De még hányan vannak, a­kik zeneér­­telmekkel „Kohl“oznak! Azután az a rendszerezett tapsoló légió ! Ha nem tudnám, hogy a szemben lévő fogadóban oly bort árulnak, a­melynél még a leghatalmasabb nápolyi vallatógép is elvisel­hetőbb, rég elszöktem volna, annyira dolgo­zik egy melletten álló egyén egy borzasztó roszul executivozott darab után. Pedig ha kérdeznék, hogy miért ? Bizo­nyosan azt felelné: — Hogy hát — azért! 1) Múltkor a­z ország­gyűlésen mellettem ült egy Reixráth. Valahányszor na­gyot tapsoltak, mindig hoz­zám fordult s mosolygó meg­adással kérdezte: wasz sagt man wieder gegen uns ? ” Egy követ közelebbről így kezdte beszédét : „Mikor őseink Ázsiából kivándo­rolni kezdettek...“ Jaj hogy kezdtünk aztán erre mi is kivándorolni. 3) Uj engedmények érkeztek, már t. i. a katona schilbakok számára, minek követ­keztében fegyverüket ezután a körülményekhez képest és saját belátásuk szerint használhatják. Ezóta, mikor reggel kimegyek, azt is megnézem a tükörben, hogy jól áll-e az orrom, mert hát ha valakinek nem tetszik. 4) Krobot Antal 6000 fttal megszökött cs. k. hivatalnokot egy megyei hajdú elfogta. Vájjon nem lesz-e baja ezért, már t. i. a megyei hajdúnak, miután uj rendeletnél fogva a cs. k. hivatalnokok a katonai hatóság alá esnek s igy az alkotmányos hajdúnak semmi köze se volt hozzá. 5) Ha valaki olyan humo­reszket akar olvasni, a milyen nincsen a legjobb szatirikus lapban sem, olvasson el egy-egy Reichs­­parlamenti beszédet, a­mint a szónok urak, régi jogok és törvények hiányában a legközelebbi statútumok és diplomák paragrafusainak cik­keire hivatkoznak. Ennél a világon semmi mu­latságosabb nem lehet. 6) A magyar akadémia nyelvészeti osztálya bizottmányt küld Eszter­gomba, hogy bővebb ismereteket szerezzenek az eltul­aj­donító módokról. 7) A nagy népsze­rűség is zavarba hozhatja az embert; azt mond­ják, hogy egyik ünnepelt szónokunk akármiféle kereskedésbe megy, sehol se akarják tőle a pénzt elvenni. Milyen ellentétben áll ez azzal, hogy az adóbiztosoknak vidéken még pénzért sem adnak semmit. 8) Sokan a magyar minisztériummal annyira hitegetik magukat, hogy már miniszte­riális kombinációkat is csinálnak. A józsefváro­siak már megegyeztek abban, hogy Szilágyi Vir­gil is az lesz, csak még abban térnek el, hogy finánc vagy belügyminiszter legyen-e ? 9) A „Hírnök“ most legújabban katolikus és kálvi­nista pereket közöl. Ebből egyébiránt nem az kö­vetkezik, hogy a Hírnök nem barátja az egyetér­tésnek, sőt úgy látszik, hogy bizonyos célokban, bizonyos urakkal nagyon is egyet­ért. 10) Temes megyében az a komikus eset történt, hogy a bizottmány minden áron meg akart tenni vala­kit valaminek s úgy kiabálták a nevét, hogy nem is figyeltek a kandidációra; mikor aztán a vég­zést ki kellett volna mondani, akkor sült ki, hogy voltaképen — bábának tették meg. 11) Bécsi lapok elviselhetlennek mondják az ország­gyűlés reekriminációit. Ezek az emberek 12 napi elmesélésben sem akarják kiállni azt, a­mit 12 évi tényekben kiálltunk. 12) Azt mondják, hogy a volt hivatalnokok disponibilitása még egy évre kiterjesztetik; tehát még másfél évig fizeti őket a státus, ha t. i. addig az nem disponál, a kiről meg van irva, hogy: homo proponit, Deus dis­­ponit. 13.) Bécsben megint kezdenek magyar „párttöredék“ekről beszélni, így tettek 1849-ben is, akkor is fölforgató „párttöredék“ekről beszél­tek s csak aztán ismerték el a nemzetegységet, midőn jogától valamennyit meg kellett fosztani. 14) A Gellérthegyi „felső ház“ legközelebb olyan ágyukkal gazdagodott, melyek elvisznek egész a Rákosig. így van ez megírva egy német lapban, hogy mi is ismerjük az ő „argumentumaik“ horderejét. 15) A magyar biztositó­társulat ez idei osztaléka épen negyvennyolcra ütött ki. A Hírnök oda lesz örömében, ha meg­tudja, hogy ebből aztán minden részvényes egy forintot jótékony célra adott s a negyvennyolc­ból lett negyvenhét! 16) A lapok sokat ír­tak közelebb bizonyos erdélyi bankócsiná­­lásról; most egy levelező azt írja, hogy ez az egész bankócsinálás alap nélküli. Vájjon cáfolata-e ez az illető hírnek, miután a mai vi­lágban bankókat alap nélkül is adnak ki. 17) Múlt vasárnap rettenetes csoda történt a nemzeti színházban ; a zenekar fölvonások közt egy új darabot játszott. Már ezután minden meg­történhetik, még az is, hogy a bécsi lapok elisme­rik, hogy nekünk is van valami kis közünk ehez a Magyarországhoz. 18) Egy lap kíváncsian kér­dezi, hogy azokból, a­mik Magyarországon régen fönnálltak, meg fognak­,e Bécsből valamit erő­síteni? Meg hát... ott van Komárom, Arad, Temesvár, ezek is régen fönnállnak s ugyancsak 86 Kipfelhauserből. (Pótlásul.) A Zeitungokat sem olvashatom már én. Mert elrontják mindig a reggeli kávém. Már milyen boszantó újság ez is itten : „Utazni szándékszik Napoleon britte. Erősítő fürdőt veszen Biariczban. . .“ Iszonyú, hogy ebben mennyi gúny és vicc van. Nagy csúnyaság... mások gyengülnek meg tőle. S még a Donnervetter­­ megyen fürdőre!

Next