Bolond Miska, 1866 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-10 / 23. szám

Nyári vers. Nagy meleg van, nagy meleg van, Irtóztató nagy meleg: Fejek körül repkedeznek Fényes kövér nagy legyek. Ámde már tán jövő héten Leszen még nagyobb meleg : Akkor aztán golyók, bombák Repkedeznek, nem legyek. Király utcai levelek. Fest, 8-ik júniusba­ Misn­ében, Habemus pápám — van nekönk rabinos, olan rabinos, a mi prédikálja madjarol. Tehát mégis nem a dr. Meisel­let madjar bicónok, ámbár motata hozá olan nadj talentet, mint edj minapi levelembe világosan elöatam. Képzelhetsz, mengyire Vagyok én ere böszke, és ha volnék edj hiú ember,­ odaásnám magamat a szép zsidó tempel elejibe, öszever­­nem a sarkantyút, a ki pöngöl a tschizmámon és asztat kurjantanék : — No emberek , magyar izraelita haza­­phiak ! A Spitzig Iczig is tete valamit ara, haid ledjen a pesti községnek is edj olan rabiner, a mi előadja az isten szavát a Petőfi nyelvibe. Tschac menyétek be és holgasátok az isten igé­jét olan ajtátoságal, a mint valásos honphire ilik. De te tue, misen szeréngy ember vadjok. Nem áltam oda magamat a templom elejibe, sem nem vertem össze a bokámat, sem nem ku­­korisontotam. Sőt aderabe, au controleur, mint mongya a francot, egészen elenkezőleg — mintha nem is én volnék, súlyomba bementem a töbivel, és belekevertem magamat az én hit­sorsaim köztbe, a mik — hogy előre kibeszél­jem — ha haupttreffert nem tschinálták is, de nebentreffert, a mi szintén jó geschäft­­a mai szék világba. Voltunk bentangyian, a mengyi bele sem férte magát az imaházba. Akatak perse óla nők, a mik monták, hóid teték p felesleges m­u­n­kát aval, hóid hiták meg edj magyar predigert, és töb bachkóros hol ot hol it sereglete ősze és debattáztak az elen, hóid hát tschakudjan fognak profanirozni a templomot madjar be­szedek De , gondoltam magamnak, tschak hara­­gugyátok, berzenkegyétek ti, ha akorát ugrál­játok is, mint a miten magos a házatok — ha­bemus, megvan, azért is megvan. Pholdokoltam a melegtől. Yobra, balra, elöl, hátol tschopa halgatóság, a mi kölönben nem azt teszi, hóid voltak csendesen. Végre fölépte az uj hicónok. Mikor először halltam észtét a két szót: „ájtatos hallgatóság!“ adj éreztem jól magamat, mint már régótától óta nem. És beszélte az a fiatal lelkész egészen az én szivemből. A zsidó mexünt sen­­edy nemzet, hanem tschopán él mint hitfelekezet és azért ledjen az a zsidó, a­ki születte a négy foló mentéjébe, minden izében madjar. Szinte szeretem volna földobni a kalapomat a levegőbe és kiabálni egy éljent, hanem először nem szabad a kala­pot leveni, másokor nem volt hova földobni, mert nem volt levegő, mert mindenki kaphata el a másik szájától anak a levegőnek a phelit, a­ki neki volt szánva; az én eljenemnél pedig ezer millionszor töbet érte a megelégedésnek öröme, a­mi végig zúgta aban a fényes, pompás házban, elejétől az ajtóig, a földtől az emeletig, és bizomosan pheleb is aba a denerü emeletbe, a hol lakik az öreg úristen, a mi talán meghal­l­gata az ifjú lelkész fohászát, midőn kérte hóid , áldja meg észtét a hazát és bene minden jó ha­­zaphit — a zsidó madjar hazaphit natürlich extra. A mi ileti a nyelve madjarságát, te tudod legjoban barátom, hóid én nem vadjok compe­tent, mert phágdalom, az en madjar nyelvem nem a legtökéletesb; no de honefut az, a ki tö­bet agya mint a mengyi neki van és azért en írom idj, a medig élek és élsz te — haid tartson 100 esztendőt! — mert már én nem phogom haladni a nyelvba. Ha udj tudnám madjarul irni mint a hodj vadjok belölkepen madjar, a Jókai Móritz volna tschak én hozám képest a Paischli Moritz, a mivel sokat montam. De a madjar rabinos még tökéletesedheti magát és lesz belőle évről évre mindig derekab madjar prédikátor, mert, min mongya a szópél­­dabeszed, a jó pap holtig tanulja. Van még edy dolog öszekötetésbe a mad­jar izraelita hicónoklatal, a ki engemet kölö­­mösen örüli. Odjanis, az „Idők Tonója,a mikor halota, hóid a pesti zsidó köség megrendelte magának edj madjar ajkó lelkészt, kezdett magát először bámolni ezen, azutánd mérgeim azon, hóid Madjarország phővárosh­ába nintsbhen olan katholikus templom, a kibe rendesen madjarol kicónokolnának, és mutatva föl példának min­ket zsidókat, kik megelőztünk Bu­dapest madjar katholikusait. Bizony ez ránk nézve a lexeb testimonium, mert az „Idők To­nója“ nem imágja valami túlságosan a zsidót. Szerencse, haid nem ártja vele. De van egy más dolog, a­mi árnyékát kép­zeli enek a szép eseménynak. Odyanis, amint olvasok egy német pesti új­­ságba: a pesti izraelita universitäts-fiatolság, a süldő üdvegyek és medicenerok nem vannak megelégedve a dr. Kohn Jabinerrel. Tartoták ezér edj öszegyövetale kereszten kocsmába és a tréfi traktorba traktáltak a kóser kérdést, a mi, én adj éljek, edj kitschit phorca. A dolog miben létit egészen nem ismerem, de miután p­edig nem hatoroltak meg észtét a hirt, hát gon­doltam talán mégis lesz idj,* és eböl az okábol nyomtam ki sajnálkozásomat a felet, hajd' a discantok el akarnak fojtani a bassust, phiatal madjar Izrael öreg madjar Izraelt. Én tschak edjet mondom : Német rabiner van­­mar elégedendő Mad­­jar hazába. — Németországba volt csupán ez az edj szál madjar rabiner, és észtét a fehér ho­lót is mink elfogtunk. Hát kérem másan, nem egyeség ez? De kölönben mér tiltakozó a vérmes hé­ber legenség ? — nem tudom érteni. Azt mon­danak talán, (mert — a mint haloták — az ö kedvökre hoztak madjar rabinert), haid ez ne­kik nem kel. Először, adj todom, nem tschopán az ő kedvire praeseribiroztak a dr. Kóhnt, de ha az ő kedvire is, elenszegölni nintsen nekik joga. Ha edy párnak nem tecik is, az nem a világ. Anyut azonba bizomos, hóid foja gyáni idő, a kibe azt mondandondják : habemus pápám, van nekönk madjar hicónok. Gott sei gedankt. Körömben servos, vadjok a te Spitzig Iczig tam is, úgy legalább az eredeti francia könyvet olvastam. Kranzlwisch adta olvasnom. Excel­­lens komédia! Ich sag dir, famos ! Hiába discurálnak a Tartuffe erkölcspré­dikátorok ellene ; hiába polemizálnak ellene a pharistus írómesteremberek; hiába povedálják, hogy az egész szurágta, rothadt gyümölcs, er­kölcsi thea-moslék ; mert a darab espritje nem — miként ők állítják — frivol, hanem vicig; mily unvergleichlich p. o. a fölemelt krinolinra tett célzás ; a kastosoknak minden kastos; azt hiszem, hogy a deák Sprichwort, castas omnus castibus vagy omnibus kasten is ezt jelenti; ér­tenek is ők valamit, ha mondják, hogy a piéce túlterhelt, ízetlen toilettejében annál phryne­­szerűbb, mert feslettségétől sápadt arcát vasta­gon felrakott erény festékkel pirosítja. Hát ezek a Sittenpredigerek talán nem rougiroz­­z­á­k magukat, ha bort isznak ? És mit, lehet is érzéssel trombitálni — vagy bombardont funi! Sokkal nagyobb érzést lehet kifejteni, midőn valaki a bort vagy pálinkát fújja. — Nicht wahr? Nem rész Wortspiel! Ehhez csak egy rové szólhat hozzá. Apropos ! A toiletteről eszembe jut a kö­zelebbről elhalt Hencegy, ki a revolutio után az oláhoktól kirablott jószágán megfordulván, midőn az oláhok a romban heverő kastélyban tisztelegni jöttek hozzá, igy szólott nekik: „Ki­­raboltatok, kipusztitottatok és ilyen toilettben, meg ilyen h­aussurben jelentek meg előttem ? Takarodjatok, hogy szemeimmel ne lássátok!“ — Hiába az úr csak úr, még a pokolba is Viererzuggal hajt be. Egyért rettenesen indignálódtam. A kicsi Fanfan, az a herzige Fratz, miután a márkjait elveszti, itt Pesten csak azért tesz szemrehá­nyást a papának, mert azt tanácsolta neki, hogy haussera spekuláljon; de az Originálban az okát is adja, hogy miért bukott meg a börzén, azért t. i. mert a többi oskolás gyermekek hir­telen a börzén megjelenvén, a piacot tömérdek levélmárkkal árasztották el, az értékét ekkor lenyomták és a derouteot előidézték. És ezt mind elhallgatják nálunk; ist dass nicht schreck­lich ? Ily prächtig pointe és kárba megyen. Az elaristokratischtelenedő ortographiám okai fejtegetését máskorra halasztom. Az excursiora tett megjegyzésed helyes. De ismét Hencegy jut eszembe. Egy arendatora több rendbeli ángáriával volt restantiában; tud­va azzal,hogy Hencegy nagyon szereti a harcsát, az ángária helyett mindég harcsát vitt Hen­­cegynek. Elvégre a harcsa iránti minden prae­­dilectiója mellett türelmét vesztvén, azt mondá az arendatornak: „Harcsá, hárcsá, de hol a pénz? Cher Szánsnász! Én szívesen excurrálnék, de hol a pénz ? Macht­rix: Egy Volksstückben is azt éneklik: Már többet itt Nincsen kredit Üres a pénztár, A gázsi nem jár. Infamis couplet! Mert sok igaz van benne. Consolatiomra csak az szolgál, hogy az uzsorá­sok úgy jártak azokkal, a kiket szerfelett meg­­piócáztak,mint a „szamárbőr“-ben az a pünkösdi király, a ki az aranyporos szamarat addig vakar­­tatta, mig eldöglött. No de törvényhozóink is há­tulról kezdték, midőn előbb a váltótörvényt hozták be és azután állították fel a hitelinté­zetet — vagy 20 év múlva, mikor már min­denünk — plutsch volt. — Se baj; legalább — de nem irok többet, denn die Gall geht mir über. Ton Bikfic. 90 . Bikfic báró levele Szánsnász grófhoz. Pest, 7/6 1866. Cher Szánsnász !­ Igazad van neked és igaza van Kreditlos­­nak, ha az itteni életre simpfeltek, de hiszen az még igen gnadig, a­mit ő neked referált a Benoiton családról. Bor­zadok, ha csak rá is gondolok, hogy mekkora Genuis lehet Parisban eredetiben látni azt a darabot. No de ha pour le moment ott nem láthat­

Next