Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-06 / 1. szám

1-ső szám.Pest, január 6-án 1867.VIII. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, jan. 7. A magyar­ lap­ túzokok félnek, hogy valami bécsi hi­deg következtében ismét megfagy a szárnyuk. Kedd, jan. 8. A „Presse“ még mindig éhes, és folyvást raj­zati makkról álmodik. Szerda, jan. 9. Bécsben jutalmat tűznek ki valamely olyan konfú­­zus állapot kigondolására, a­mit meg a birodalom nem próbált meg. if R. 1. HETI NAPTÁR. Csütörtök, jan. 10. Napoleon magához hivatja dr. Nelatont, ha meg­gyó­­githatná ujjait, melyeket a mexikói tűznél megégetett. Péntek, jan. 11. A horvátok, Fiumén és Dalmácián kívül, hallomás szerint még Északamerikát is magunknak követelik. Szombat, jan. 12. Lusztkandel eddig megjelent műveiből tiszteletpél­­dányt küld gróf Cziráky János urnak. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési dij negyedévre 1 frt. 50 kr., félévre 3 frt., egész évre 6 frt. — Az előfizetés minden reclamátió a Bolond Miska kiadó-hivatalában (barátok tere 7. sz.) utasítandó. Előfizetési felhívás a „BOLOND MISKA 1867-ik évi folyamára. Negyedévre (jan.—marc.) végéig. 1 frt. 50 kr. Félvérre (jan.—jan.) végéig . . 3 „ —• „ Egész évre (jan.—dec.) végéig . 6 „ — „ |^*‘Gyű­jtök minden 10 után egy tisztelet példányt kapnak. XIj é­vi köszöntő. (Nem jár értte semmi.) Bele­léptünk az uj évbe, Ezernyolcszázhatvanhétbe. .. Szűk lesz é, vagy' bö 2 — nem sejtjük, Megtudjuk, ha elviseljük. . . Jót kívánni van szokásban Ilyenkor a nagy világban . Engedjétek elmondanom ! Az uj évi kivánatom ! Az egészség a legelső . . . Engedje hát a teremtő, Hogy hazánknak egészsége Helyre álljon ezen évbe. .. Régi bankó — újabb bankó — Mind akettő oly múlandó — Zsebjeinkben — a tárcába’ Álljon egész tucat számra.. . Az aranynak és ezüstnek — Kik most börtönökben ülnek — Törve legyen a békája, Fusson el az agrója. .. . A hazának kincse — pénze, És a nemzet drága vére Ne legyen már csáki szalma . . . Szólhassunk be — mi is abba. . . . A tra ... no de majd mit mondok ? A dohány és szivar-boltok . .. Áruljanak verpelétit.... S jó szivart, mely elég végig. . . Instantia, okiratok, Meg a szegény ujságlapok Homlokukon a mi állott, Dobják el a cifraságot.. . , Király utcai levelek. Pest, 3-dik januáriusba. Uy esztendős gratulation. Édes barátom, Kívánom te neked boldog uy esztendőt, kívánom nekem is boldog uj esztendőt; de mentsd­e meg tégedet isten az első januários­­tul, és mentse meg isten engemet is az első ja­­nuáriostól, tudnillik azon sok jó barátoktul, a mik zsíros szerentséhet imádkozták le rám ezen a napon. — Az ijen barátok tsohakodjan ve­szedelmesek még a legmérgeseb elenségnél is. Mink magyarok nem panaszkodhatjak az adó elen. Van hála istenek angyiféle minemü­­nemüsége, haid, én úgy éljek, beérnénk a feli­vel is, ámbátor még akár is lehetne jó lakni vele.A mostan­i kormán­yaidon jó és tugja is ébreszteni benőnk a remenséget, és mi­után a Bach és Schmerling koszt tartja magát a Vénus­­nak, azaz a lexeknek, hát gondol magába : no, ez a madjar ember bizomosan fogja nekem adni az ő szerelminek azan bizalmáját és haid fog­juk halálba udvarolni nekie és költsönön adni pénzt saját magunknak, tschakhoid fizethessük még töb jövedelmi adót. Mér ne? Hiszen van és az ő belátása a mi financiánkat álla tökéle­tes proportionban edmáshó­z mindakető ojan mér , hód nintschon is pheneke neki. Tehát a mint mondok, adó tekintetibe vadjunk az első nemzet a világba, pedig asztal hitünk, hóid tschak a vitészség által tünjü­k ki leginkáb magunkat. De mint apfféle elégedetlen nation, nem érjük be aval­a­mit adja a kormán. Nekünk az a kölömpféle adó nem elégedendő és teremtettük nagylelküségünkbe magunknak még boravaló indirect adót is, mer mint borter­melő népnek mindenkép kell leni rajta azon,­­ hóid a boravalót szaporitschunk, mi­otán angyi­val töb bor fogja elfogyni, mengyivel töb bora­valót adjuk. Csodálom magamat, haid ezen nem­zeti gazdálkodási alapelvet nem fejtegete még a professzor Weninger ur­á­naidon érti ő az ijenekhő. Méjen alattam. A sylvesteri puntsb­­a kit itam a soh­édba, édes barátom, megtette a kö­teleséget és Pest megyéből beleestem Mámaros megyéba. Az agyamra édes kábolás bocsátkozta le magát, álmotam szabadsojtorul, miniszteriom­­tul és töb­bsen hóbortoságtul, a mi józan kor­ába eszibe nem is jutja okos embernek. Látam szi­vem kirájnéját a Regikámat aran­yintóba ró­zsafelhőkön, és hajtotta a befogót négy fehér, pi­ros pántlikás libát az Árpád terek és röpkéte a feleségem ölibe ed kis angyalka, a picike Fáni­­kám. Edszere­­schak hozám hajolta magát a Régi , megzsókolta a fejemet és kívánta ne­kem boldog uy évit. Akartam neki phelelni, berd nem kel nekem az uy Évi, elégedendő ne­kem a fiatal Régi, mikor az Árpád phió is kiálla a szőnegre és kezdi nekem deklamirozni uy esztendős gratulationt es amint akarom neki megpuszizni a göndör östökit, kezdi válni ke­zem alat zsinderszöggé a snekli, és amint sze­memet egészen kinyitok,hát ot ál a házmeisterné az ő toknyos kölkivel és tartya elebém ed le­vélkét és mongya: „Wintsch a glixelx neix Jahr!“ Ez vót az első ödvözlet­f­atam érte két florint osztok értéktelenségbe. Mámost egészen magamba vótam térve. Belebújtam a pongyoló, virágos hálóköntüsbe. Megválók, roszol este, hóid nem az aszón ata rám, mint szokta teni más egyébkor. Es edszer’e jotota eszibe nekem az én tenapi, vadj is heje­­seben, az en mai hazagyüvésem es kesztem rá emlékezni magamat, hóid a feleség kitschit ha­­ragutta es ámbátor graciőz, még sem fogatta engemet gráciával mikor anvandliztam a kö­­lömphíle bátorokon, es hod, mikor akartam gyertyát súj­tani, elfogyasztotam két pakli sa­­lontufát es mikor akartam megint elfőj­ni, min­dig tschak a láng melól ment el a szusz, mig végre is rávágtam a kolapomat — azután­ el­­alotta; természetesen, mingyár utána én is. Szóval: az aszón vete eszre, hóid rósz fát rak­tam a tőzre es jó pontschot ajomromba. Iveszte is rám ovasni a Kokliné predicationj át a mit vetem neki prezentba. Hanem mikor reget mentem elebéje és mo­­dsoráztam nekie, haid nem is magamér , hanem a hazáér pantscholtam, keszte mosolygni es is­­, mert jószivoségivel ata nekem pardont és épen s mikor sókoltam meg neki a szép fekete szemit, A mit írunk okos észszel, Azt vegyék meg gyorsan kézzel. . . Ne kolduljon a poéta , ... Mint egy bujdosó planéta. . . És a többi, és a többi.... Ki győzné lekönyörögni Mind azt a jót, a mi kéne, Hajh! pedig de reánk férne. . . De tudod te oh nagy Isten, Hogy' mit kívánhattunk itten, A mi jó, — és üdvös nékü­nk. Add meg azt mind, kérve kérünk . . .

Next