Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)
1867-01-06 / 1. szám
1-ső szám.Pest, január 6-án 1867.VIII. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, jan. 7. A magyar lap túzokok félnek, hogy valami bécsi hideg következtében ismét megfagy a szárnyuk. Kedd, jan. 8. A „Presse“ még mindig éhes, és folyvást rajzati makkról álmodik. Szerda, jan. 9. Bécsben jutalmat tűznek ki valamely olyan konfúzus állapot kigondolására, amit meg a birodalom nem próbált meg. if R. 1. HETI NAPTÁR. Csütörtök, jan. 10. Napoleon magához hivatja dr. Nelatont, ha meggyógithatná ujjait, melyeket a mexikói tűznél megégetett. Péntek, jan. 11. A horvátok, Fiumén és Dalmácián kívül, hallomás szerint még Északamerikát is magunknak követelik. Szombat, jan. 12. Lusztkandel eddig megjelent műveiből tiszteletpéldányt küld gróf Cziráky János urnak. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési dij negyedévre 1 frt. 50 kr., félévre 3 frt., egész évre 6 frt. — Az előfizetés minden reclamátió a Bolond Miska kiadó-hivatalában (barátok tere 7. sz.) utasítandó. Előfizetési felhívás a „BOLOND MISKA 1867-ik évi folyamára. Negyedévre (jan.—marc.) végéig. 1 frt. 50 kr. Félvérre (jan.—jan.) végéig . . 3 „ —• „ Egész évre (jan.—dec.) végéig . 6 „ — „ |^*‘Gyűjtök minden 10 után egy tisztelet példányt kapnak. XIj évi köszöntő. (Nem jár értte semmi.) Beleléptünk az uj évbe, Ezernyolcszázhatvanhétbe. .. Szűk lesz é, vagy' bö 2 — nem sejtjük, Megtudjuk, ha elviseljük. . . Jót kívánni van szokásban Ilyenkor a nagy világban . Engedjétek elmondanom ! Az uj évi kivánatom ! Az egészség a legelső . . . Engedje hát a teremtő, Hogy hazánknak egészsége Helyre álljon ezen évbe. .. Régi bankó — újabb bankó — Mind akettő oly múlandó — Zsebjeinkben — a tárcába’ Álljon egész tucat számra.. . Az aranynak és ezüstnek — Kik most börtönökben ülnek — Törve legyen a békája, Fusson el az agrója. .. . A hazának kincse — pénze, És a nemzet drága vére Ne legyen már csáki szalma . . . Szólhassunk be — mi is abba. . . . A tra ... no de majd mit mondok ? A dohány és szivar-boltok . .. Áruljanak verpelétit.... S jó szivart, mely elég végig. . . Instantia, okiratok, Meg a szegény ujságlapok Homlokukon a mi állott, Dobják el a cifraságot.. . , Király utcai levelek. Pest, 3-dik januáriusba. Uy esztendős gratulation. Édes barátom, Kívánom te neked boldog uy esztendőt, kívánom nekem is boldog uj esztendőt; de mentsde meg tégedet isten az első januáriostul, és mentse meg isten engemet is az első januáriostól, tudnillik azon sok jó barátoktul, a mik zsíros szerentséhet imádkozták le rám ezen a napon. — Az ijen barátok tsohakodjan veszedelmesek még a legmérgeseb elenségnél is. Mink magyarok nem panaszkodhatjak az adó elen. Van hála istenek angyiféle minemünemüsége, haid, én úgy éljek, beérnénk a felivel is, ámbátor még akár is lehetne jó lakni vele.A mostani kormányaidon jó és tugja is ébreszteni benőnk a remenséget, és miután a Bach és Schmerling koszt tartja magát a Vénusnak, azaz a lexeknek, hát gondol magába : no, ez a madjar ember bizomosan fogja nekem adni az ő szerelminek azan bizalmáját és haid fogjuk halálba udvarolni nekie és költsönön adni pénzt saját magunknak, tschakhoid fizethessük még töb jövedelmi adót. Mér ne? Hiszen van és az ő belátása a mi financiánkat álla tökéletes proportionban edmáshóz mindakető ojan mér , hód nintschon is pheneke neki. Tehát a mint mondok, adó tekintetibe vadjunk az első nemzet a világba, pedig asztal hitünk, hóid tschak a vitészség által tünjük ki leginkáb magunkat. De mint apfféle elégedetlen nation, nem érjük be avalamit adja a kormán. Nekünk az a kölömpféle adó nem elégedendő és teremtettük nagylelküségünkbe magunknak még boravaló indirect adót is, mer mint bortermelő népnek mindenkép kell leni rajta azon, hóid a boravalót szaporitschunk, miotán angyival töb bor fogja elfogyni, mengyivel töb boravalót adjuk. Csodálom magamat, haid ezen nemzeti gazdálkodási alapelvet nem fejtegete még a professzor Weninger uránaidon érti ő az ijenekhő. Méjen alattam. A sylvesteri puntsba kit itam a sohédba, édes barátom, megtette a köteleséget és Pest megyéből beleestem Mámaros megyéba. Az agyamra édes kábolás bocsátkozta le magát, álmotam szabadsojtorul, miniszteriomtul és többsen hóbortoságtul, a mi józan korába eszibe nem is jutja okos embernek. Látam szivem kirájnéját a Regikámat aranyintóba rózsafelhőkön, és hajtotta a befogót négy fehér, piros pántlikás libát az Árpád terek és röpkéte a feleségem ölibe ed kis angyalka, a picike Fánikám. Edszereschak hozám hajolta magát a Régi , megzsókolta a fejemet és kívánta nekem boldog uy évit. Akartam neki phelelni, berd nem kel nekem az uy Évi, elégedendő nekem a fiatal Régi, mikor az Árpád phió is kiálla a szőnegre és kezdi nekem deklamirozni uy esztendős gratulationt es amint akarom neki megpuszizni a göndör östökit, kezdi válni kezem alat zsinderszöggé a snekli, és amint szememet egészen kinyitok,hát ot ál a házmeisterné az ő toknyos kölkivel és tartya elebém ed levélkét és mongya: „Wintsch a glixelx neix Jahr!“ Ez vót az első ödvözletfatam érte két florint osztok értéktelenségbe. Mámost egészen magamba vótam térve. Belebújtam a pongyoló, virágos hálóköntüsbe. Megválók, roszol este, hóid nem az aszón ata rám, mint szokta teni más egyébkor. Es edszer’e jotota eszibe nekem az én tenapi, vadj is hejeseben, az en mai hazagyüvésem es kesztem rá emlékezni magamat, hóid a feleség kitschit haragutta es ámbátor graciőz, még sem fogatta engemet gráciával mikor anvandliztam a kölömphíle bátorokon, es hod, mikor akartam gyertyát sújtani, elfogyasztotam két pakli salontufát es mikor akartam megint elfőjni, mindig tschak a láng melól ment el a szusz, mig végre is rávágtam a kolapomat — azután elalotta; természetesen, mingyár utána én is. Szóval: az aszón vete eszre, hóid rósz fát raktam a tőzre es jó pontschot ajomromba. Iveszte is rám ovasni a Kokliné predicationj át a mit vetem neki prezentba. Hanem mikor reget mentem elebéje és modsoráztam nekie, haid nem is magamér , hanem a hazáér pantscholtam, keszte mosolygni es is, mert jószivoségivel ata nekem pardont és épen s mikor sókoltam meg neki a szép fekete szemit, A mit írunk okos észszel, Azt vegyék meg gyorsan kézzel. . . Ne kolduljon a poéta , ... Mint egy bujdosó planéta. . . És a többi, és a többi.... Ki győzné lekönyörögni Mind azt a jót, a mi kéne, Hajh! pedig de reánk férne. . . De tudod te oh nagy Isten, Hogy' mit kívánhattunk itten, A mi jó, — és üdvös nékünk. Add meg azt mind, kérve kérünk . . .