Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-06 / 1. szám

1­3 ir; stemplivel piócáz ; tárgyal; replikáz ; dupli­­káz ; novizál; appellál; pert nyer ; pert veszt; számlát ir; exequál; és ha nem ember csupán, csak mesterember ? könnyen megél, a földön az övé nem hibázhat. Haslaki úr gyakorlati ember s nem él il­­lusióknak; azért többre becsüli az észt a tudo­mánynál ; az aranyat az erénynél; a teli er­szényt a becsületnél; és a jól felcsigázott hono­ráriumot a lelkiösmeretnél; de nemcsak ö­d­igy van a doktor, az államférfi, a journalista s. a. t. szóval minden szakember, ki a tudománynyal csupán mesterséget űz, a midőn a célt a­ ke­nyérkeresetnek egészen alá és nem mellé ren­deli, — s mi most csaknem átalános baj : a meggazdagodás rút eszközévé lealacsonyítja. Bemutattuk Haslaki urat, mint mesterem­bert és gyakorlati ügyvédet, — miután időnk­ben még a szép nem is politizál, — a Giskrák, Hausnerek és Kurandák alkotmányiaskodnak — a serdülő magyar ifjú nemzedék pedig, főkép ha pénze is van, tudomány és készültség nélkül is honiatyákká qualifikálódik, be kell mutat­nunk őt is — úgy mint politikust. Politizálni lehet — miként ezt sokan hi­szik — előismeret és tudomány, szóval: po­litika nélkül is. Ez baja századunknak ; kevés a szaktudós, értelmes munkás ember, sok a féltudós és még több a fuscher politikus. A magyar ember született katona s bár ez­zel egyenesen ellenkezik — egyszersmind poli­tikus. Haslaki úr is politizál; újat ugyan nem mond soha, a régi jót is elrontja, de azért még is politizál. Politikai ismeretének phrasalogiája ugyan e három szóbó­l áll: fusio, statusquo , epuratio ; de azért ő még is nagy politikus, mindenhez­­ hozzá­szól, ha mindjárt nem is ért a dologhoz s orátori accentussal mondja el véleményét. Oskos ember ritkán hallatja véleményét; a féltudós ellenkezőleg ez által akar kitűnni. A világtörténelem , mióta a diplomatia cselszövényei, de különösen a nagy Times elle­nünk fordult, bennünket érdekel; de annál in­kább Haslakit az ismeretlen nagy ember tör­ténelmi politikája és megfordítva po­litikai történelme; mondj­uk ki egy szó­val, azt, a miről ő zárt és nyílt körben oly sokat beszél, s miről még talán ő excellentiája Maj­­láth is oly sokat vagy mi inkább hihető , oly ke­veset gondolkozott, — de melytől többet remélt és várt — és ezen szó nem más, mint a mitől a „Hon“ annyira irtózott, a Hírnök János pedig annyira szeretett: az epuratio. Haslaki úr mint gyakorlati ember egyút­tal gyakorlati politikus , fölfogta azonnal a do­log titkos értelmét, és a politikai dekoktumot, mely széküresedéshez vezet, mindenkinek meg­győződésből ajánlotta. Szívből,de tán még többet érdekből barátja volt ő az epuratiónak. Csak igy lesz jó ; igy lesz meg a várva várt kiegyezés — és ezután országos eldorádé. Pedig ananász és töklekvár — cebere és lemonádé — chokoládé, fagylalt, és aludttej — szennyes ruhaviz és forráspatak — régi vár­megye alkotmányos érzelmű elemmel és pur­­gált epurált hatóság Schmerlingféle elegy bet­­egügyel — egy oly h­aotikus egyveleg, melyet csak Has­laki ur gyakorlati gyomra bírhatod el émelygés és indigestio nélkül. Mindegy, ennek meg kell lenni, mert a kancelláriai körirat kimondta és úgy kívánja ezt a haza java és a szent opportunitás. Bar­tál úr is ezért szenvedett marthyriu­­mot az ország ház­ában. A gyakorlati ember ép abban különbözik az ideálogtól, hogy meg tud alkudni a körül­ményekkel; mindenből hasznot merít; tőke nélkül is kamatot húz, s minden szemhunyorí­­tására a létező hatalomnak földig meghajol. A kié a hatalom, azé a dicsőség ; sőt több : a hatalom, pénz is ; és a pénz, a pénz ? minden ; ész, becsület, érdem, jellem, tisztesség, született közegyleti elnökség még sokszor szépség is — de lehet mondani, főkép ha az ember egészsé­ges és egyéb baja nincsen — bizonnyal min­denkor boldogság is. Ki ne akarna boldog lenni? ez minden­ ha­landónak legfőbb vágya, de melyik út vezet el bennünket az igazi boldogsághoz ? A bolond hiszi, hogy tudja, az okos tapo­gatja. A phantazia röpköd utánna, de ritkán vagy soha el nem éri; a gyakorlat embere keresi, és sokszor, sőt legtöbbször el is éri. Legyen világosság és meglett; legyen epurátió ! és majd meglett. Az autonóm közélet különben is képes a magyar embert boldogítni. Kolumbus Amerikát föltalálta. Victoria­­ Haslaki úr győzött, indítványa el­len fogadva. Tehát epuráljunk. Megkezdődik a kreátió nagy műve, — iga­zabban mondva az epuratio szemfényvesztő mű­vészete. Hol kezdjük ? a fejénél ? Itt nem kezdhet­jük, mert az administrator urat a megye élén hivatalában a jelenlegi magyar kormány is „cum decreto“ megtartotta; — de még azért is, mert az „arbor sangvinis“ rég kiszáradt ugyan, de H. ur még a 13-ik generation túl is tiszte­letben tudja tartani a nagy urak rokonságát. A chorus ament kiált. Tehát a lábánál ? Ki fog törődni az erdők szemete, akarom mondani — levelével ? Egy hatalmas kéz már a fa derekát dön­geti és termő életágait akarja elmetszeni. „Mit mivelnek az urak ? közbe vág szavá­val egy praktikus favágó.“ Levágjuk a vén fát, hogy beoltsuk neme­­mesebb gyümölcscsel. „Hasztalan munkát végeznek az urak; az oltovány kiszárad és csak hitvány de sűrűbb fattyait fogják önök látni a vén fa törzsökének.“ A munka megállt, az epuratióból mi sem lett; a vakon hívők elszéledtek; csupán H. ur, a gyakorlati ember állítja meg a megboldogult „Hírnökkel,a­kinek halálán szívből keserg, hogy csakugyan „cum successu“ megtörténik vala az epurátió, ha nagy lármát nem üt a „Hon“ és félre nem vezeti a józaneszű magyar közönséget. Garibaldi a néplázító­s uszályhor­dozója, a magyar emigratió. Nevelési ügy. Nem rég írták a lapok, hogy a múltkor Ausztriában, minap meg Kolozsvárit bizonyos tanárok félig agyonvirgácsolták tanítványaikat. Nekem is volt egy professzorom, a­ki délutánon­ként (emésztést elősegítő kommód­óul) rendesen az egész klassist megnádpálcázta s ehhez anyira hozzászokott, hogy kissé elhízott korában már terhére is vált ez a manipuláció,de nem birta el­hagyni. Ily humánus nevelők számára tehát nagy örömet fog okozni azon tudósításom, hogy New­ Yorkban egyik lap következő hirdetést közöl: „Tanárok és tanítóknak ! Szabad kéz­ből eladandó egy legjobb karban levő verő­gép, ellátva virgácsok, skutikák és nádpácákkal; e gép használhatósága oly kitűnő, hogy egy ötven tanulót számitó iskolát 20 perc alatt végigvir­­gácsozhatni vele. Garabonch­­ifink. Garaboncásságok. Az uj év megjött, azonban maradt minden a régi: provisorium, zsandár és finánc; valami uj azonban van mégis ez évben, t. i. az 1867-ki költségvetésben — uj deficit! Az államhivatalnokoknak felsőbb helyről meghagyták, hogy mindenben, leginkább pedig az irodai szerek fogyasztásában lehetőleg gaz­dálkodjanak. Ez igen helyes intézkedés, mely­től méltánylásunkat meg nem vonhatjuk, s azt hisszük, hogy a veres ceruza fogyasztását talán végkép is lehetne száműzni, t. i. a cenzúra irodáiban. A lapok írják, hogy eddigelé már harminc­­három magyar ember talált föl olyan új szerke­zetű puskát, melybe a töltést hátul verik be; ez tehát haladás az anyagi téren. A szellemi ha­ladás terén ezt már régen föltalálták, mert szá­mos tanító még ma is hátul veri be növendékei­be a tudományokat. Távirat jelenti, hogy Dublinban karácson éjjelén 325 embert fogtak be, azonban tudni­való, hogy ezek nem a fén­ek összeesküvésé­ben , hanem a karácsonesti puncsban vettek nagy részt s éjjeli danolásukkal fölzaklatták az egész várost. Egyébiránt ha az éjjeli dandlás becsipés jele­s becsipetésre vezet, Pesten minden nap nagyon sok lehet a becsipett és a becsi­­pendő. •—-----------­Az a múltkori hír nem igaz, mintha az osztrák államhivatalnokoknak meghagyták vol­na, hogy ezentúl postai recepissét aláírni, ér­kező koffereket dohány miatt megkutatni, adó­­intő, be- és végrehajtó cédulákat kibocsátani, a szivar bepakkolásra felügyelni sat. sat, csak hivatali uniformisban szabad, mert a postai re­­cepisse akkor is érvényes, ha magyar mellény volt írásakor az illető tiszten, — a telegramra akkor is jó, (ha jó !) ha attilás ember fogadta el, s mert a szűz dohány szagát magyar csizmás finánc is megérezheti.— E nagymérvű koncesz­­sziókon kívül az is kilátásba van helyezve, hogy ha bécsi miniszter még egyszer Pestre jő tél víz idején, hát a vagyonban — magyar bru­­dát vesz magára. Egy angol lap arra buzdítja Ausztriát, hogy ha a keleti háború kitör, igyekezzék ma­gához csatolni Boszniát, Ruméliát és Monte­negrót. Nix m­eg mondaná erre Döbrögi uram­­bátyám, mert nem országokat, hanem szíveket annektálni az igazi politika ! Eddigelé Franciaország volt a legke­resztényebb állam, most azonban Horvát­ország akar az lenni, mert még a horvát ki­rályságra nézve is azt mondja : a h­á­r­o­m eg­y, csakhogy erre pogányul azt felelik: ez a hármas királyság n­e­m mindegy! Felsőbb rendelet jelent meg, mely szerint a detronizált uralkodók által nagy bőséggel osztogatott kereszteket hivatalosan nem visel­hetni. E szerint az uralkodói széküket vesztett fejedelmek sorsa az által még tragikusabbá vá­lik, hogy a Legszentebbhez csak abban hason­­lítnak, miként ők is­­ maguk viselik kereszt­jüket.­­ A kontinens azon arisztokratái, kik erede­tüket ezüstvértezetben született keresztes vité­zektől származtatják, igen dühösek, mert szüle­tési rangra nézve eléjük került egy yankee-po­­ronty. Gilot nevű léghajós t. i. múlt hóban Bos­tonban szállott föl a fellegek közé s ez útjára magával vive fiatal nejét is, a­ki férjét 22.000 lábnyi magasságban frisszülött fiúgyermekkel ajándékozta meg. Most tehát már master Gilot első helyen jön be a góthai almanachba, mert földgömbünkön kétségkívül ő a legmagasb szü­letésű. xírásL’irtü ÜN :------------~

Next