Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-05 / 18. szám
18-dik szám. Pest, május 5-én 1817. VIII. évfolyam HETI NAPTÁR. Hétfő, május 6. A fiumeiek megkérik Mihályovits urat, hogy Smaich számára is rendezzen egy mielőbbi kéjutazást. Kedd, május 7. A restaurációkból kimaradt egynémely hazafiak legeslegszélsőbb baloldalt terveznek, mely Madarászt is pecsovitsnak tartja. Szerda, máj. Egy fogorvos mestersége fogakat talál föl, melyeket a pesti városligeti port különösen jól lehet harapni. HETI NAPTÁR. Csütörtök, máj. 9. A füvészkertben pénzért mutogatnak egy embert, aki se miniszteriális, se megyei hivatalnok, se képviselő nem akart lenni. Péntek, máj. 10. Az eladott „Presse“ szerkesztőségében a centralista bútorokat illő bánatpénz letétele mellett elárverezik. Szombat, máj. 11. Nem csak nekünk, hanem Olaszországnak is van Ausztriával egy közös ügye : a pénzzavar. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési dij negyedévre 1 frt. 50 kr., félévre 3 frt., egész évre 6 frt. — Az előfizetés és minden reclamátió a Bolond Miska kiadóhivatalába (barátok tere 7. sz.) utasitandó. Honfi bánat. Egyet bánok, — hogy ne mondjak Valami — nagyot. Azt bánom, hogy más nem lettem, Mint a mi — vagyok. Lett volna csak, — a mint mondják, Nekem „pap komám“ , Most, valamelyk miniszternek, Lenne — gondja rám ! Vagy lennék B a g h ó y, régi Os, nemes gyerek , Ypszilonomért, bevenne A — testőrsereg. Vagy lennék Putz, vagy más cenzor, Nézvén szerteszét: Majd talán igy báró Wenkheim Rám vetné szemét! Csak az ne legyek már soká A mi most vagyok. — Mert így, a verseléssel is Bizon fölhagyok !! (Szerkesztő úr! — remélem, hogy Mondtam jó nagyot!) Bágit Matyi: Időközi gondolatok. Mióta a „Hirnök“ szidja az én „I dik Rákóczy“monitelliusát,azóta ezen darabom 30 percenttel többet jövedelmez. Ötven esztendős koromban jöttem rá, hogy az életpályán az is szerencse, ha az ember valaki által szidalmaztatik. Szigligeti. Meg nem foghatom, hogy az én balkezemnek mért kellett nyugalomba költözni, mikor jobbkezem (Pultz) a magyar minisztérium által most is alkalmaztatik. V o r a f k a. A felső házban törvényhozási jog születésnél fogva .... aztán nemes gárdaőrség . . . aztán örökös főispánságok .... dicső fejlemény . . . nincs egyéb hátra, csak a jus primae noctis. Gr. Eleőkeleőfy. A megyei választások alkalmával tapasztaltam, hogy tíz okos ember szelid támogatásánál többet ér valamely berekedhetlen torok orditozása. Egy leorditottjelölt Terringette ! Csak most sajnálom, hogy nem vagyok 24 esztendős, mindjárt konkurrálnék gárdistaságra; piros dolmány, sok sujtás, nyuszt-kalpag s negyvenhetes tarsoly! — Mein Herz, was willst du noch mehr ? ? Török János. Én mint határozott Gorove-párti polgár, ezennel tiltakozom azon históriai tévedés ellen, mintha a puskaport valami Schwarz Gyula találta volna föl; nem Schwarz találta azt föl, hanem Gorove. Egy terézvárosi választó. Miután nekünk borzasztó sok dolgunk -A HETI KRÓNIKA. (Az utókor számára jegyző Miska deák.) És fölállittatok ezen időben a nemesi testőrség, a mi neveztetek magyarul gárdistaságnak s a mi vala igen magyaros, hanem már a mai negyvennyolcas világhoz képest egy kicsit parókás s maga magát lejárta intézmény. Bizony, bizony mondom én nektek, hogy jobban örülnék én egy megtért honvédnek, mint kilenczvenkilenc régi gárdistának, és bizony, bizony mondom nektek, hogy a honvédek jobban megőriznék ő Felségének, a fejedelemnek magas személyét is, mintsem azok az elpuhult gárdisták, akik nem valának egyébre valók, csak parádéra. Ami pedig a lelkesedést illeti, esküszöm én nektek, hogy milliószor nagyobb örömet okozna a mi szívünknek egyetlen egy rongyos honvéd meglátása, semmint egy millió gárdista, lennének bár azok tetőtől talpig aranyban és lenne bár az ő gombjuk valóságos tiszta gyémántból. — Mert a nép, valamiképen az Úr, nem vizsgálja a ruhákat, hanem a szivek belsejét és az eszméket, melyek valamely ruha alatt rejlenek vala; a honvédruha 1 48, a gárdistaruha 47; bizony bizony mondom én nektek, hogy nem jól cselekvétek, midőn a tizenkét honvédzászlóalj gondolatját elejtétek, s e helyett a nemesi gárdistáknak föllállitását proponáljátok vala. És végbeméne Pestvármegyében is a restalláció és vala kiabálás és fogaknak az ő csikorgatása; és boldogok valának, akiket a természet megáld a jó alkotmányoskorokkal és konstitutionális tüdővel, mert ők gyakorlák az alkotmányos jogokat, míg a kevésbé jó torkunk csak hallgatónak és magukban mosolygónak vala; bizony bizony mondom, ha járnának mostan is afféle jerikói idők, összeomlottak volna múlt hétfőn a pesti vármegyeháznak az ő oszlopai — holott mindezt egy-egy szavazási is illemesebben és méltóságosabban is elvégezheté vala ; és ekkor nem beszélne senki (noha alaptalanul) önkényes főispáni pronunciáitók felül és nem mondaná senki (noha szintén alaptalanul) hogy a megyéből ki kelle maradnia minden tavaszi, őszi és téli hasznos termesztménynek, mert jöhete vala bele egyedül csak az, ami a nyári. Pedig bizony bizony mondom nektek, hogy én egy miniszterségért el nem vállalnám azt a fáradozást, amit ez az ember a tisztújítás körül egy hónap óta elkövet vala, mégpedig oly nagy önzéssel, hogy legelsőbben is magára nézve azt kívánta, hogy ne tennék meg őt többé semminek, hadd legyen ő eztán egyedül csak — Nyáry. .... Az igaz, ez a név magában is elég, mert ehhez annyi alkotmányhűség, hosszú hasznos munkálkodás s oly tiszta polgári becsületesség eszméje van kötve, ami csakugyan felér vala nem egy első alispánság, hanem három főispánsággal is. . . . Bizony bizony ki kellene egészíteni azt az indítványt, mely a megyei főispán learcképezését proponálta s mellé kellene tenni azét is, a kire úgy ráillenek a költő szavai, hogy : „igaz és biú vala.“ És beméne Fiuméba Cseh Eduard, magyar kormánybiztos, de ott marad a Smaich is és ül vala a színházban a kormánybiztosnak a jobbja felül, de már nem ítéle többé eleveneket és holtakat. És vissza ment Fiuméba az ősz Markovics is, meg a „Pester Lloydsnak az ő levelezője, akit Smaich úr a városból másodízben is epurált vala, mert a nagy és kis zsarnokok egyforma tulajdonsága az, hogy rettegnének a szabadsajtótól, miként az ördög a tömjénfüsttől. És vala Fiuméban ez idő szerint reményeknek kibimbózása s tán majd csak lészen ezeknek egyszer meggyümölcsözése is.