Bolond Miska, 1869 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1869-05-16 / 20. szám

Rontier­ franczia miniszter titkos sürgönye gróf Gyulásy ő exjához. Mélyen tisztelt kolléga úr! Bizonyosan nem ismeretlen excellenciád előtt, hogy hazám, vagy jobban mondva : legkegyelmes Uram hű kormánya jelenleg a választások elő­estéjén áll. Tapasztalásból tudva, hogy a nagyszájú demokraták az egész világon a kétlábú állatok ugyanazon genusához tartoznak, és hogy Pat­­tagoniában szintúgy, mint Grönlandban, az opposiczió ugyanazon nyugtalan, ficzkándozó, „subversive“ elemekből áll, s­ a közelebb lefolyt magyar választások fényes sikerei arra buzdítanak engem, hogy az egyik vagy másik dolgot, s általában eljárásunkat illetőleg excel­lenciád érett tanácsát kikérjem. Igaz ugyan, hogy mi sem vagyunk kez­dők, mi is már néhányszor arattunk diadal­mas, parlamentáris győzelmet, de — tudja isten, honnét van — minél nagyobb csontokat vetünk oda e nemzetnek, annál jobban mozog, annál ijesztőbben vicsorítja éles fogát; az idő nőttével nő az ellenzék, és az ellenzékkel együtt persze a mi akadályaink is megszapo­rodnak. Excellenciád ennélfogva kitűnően le­kötelezne bennünket, ha mindenekelőtt nagy vonásokban körvonalazná a módot: mikép kell majoritást csinálni. És minekutána azt meg­tette volna, egyes, külön esetekre alkalmazandó, külön regulák tudósítására is bátorkodnék felkérni. Ha például valamelyik, ránk nézve kétes kerületben a mi jelöltünk ellen hangzatos nevű ellenzéki kandidátus lép fel, a­mi tanácsos­ : ezt az oppositionális embert a hivatalos lapok­ban dicsértetni vagy gyaláztatni ? Mi eddigelé az első módot követtük, mert így kombinál­tunk: ha megbukunk, akkor azt mondjuk: hja, magunk is mondtuk, hogy nehéz állásunk lesz, egyébiránt csak­is a személy, és nem annak elvei ellen hozzuk a rövidet; ha pedig minden várakozás ellen győznénk, akkor pedig büszkén hirdethetjük : lám, milyen tengernyi mély gyökereket vert mindenütt az imperializ­­mus; elveink diadalmaskodnak mindenfelé, még ott is, hol az ellenzék a legválogatottabb harc­osait állítja velük szemközt! — minthogy azonban láttam, hogy a magyar kormány a választások alkalmával épp ellenkező taktikát követett, és az ellenzék embereit az eszikékben és nappalikákban kivétel nélkül gyaláztatta : kérni fognám excellenciádat, méltóztassék e tekintetben való tapasztalatait velünk közleni, mert mi a jobb előtt szívesen hajolunk meg. Ez természetesen csak egy példa a száz közül.Excellentiád hónapokig tartó tapasztalatai folytán eléggé tudja, hogy a választási csínyek, fogások, manőverek elszámlálhatlanak; örök hálára kötelezne le tehát bennünket, ha a ma­gyar kormány eljárásának kimerítő exposéjét juttatná mielőbb kezembe. Agréez, monsieur mon cher collégue l’expression de ma consideration la plus distinguée x. x. Paris, mi-Mai 1869. Rouher m. p.­tete volt a hires Patkó haramia iránt, és pedig csupán neve miatt, kedvencz játéka az volt, hogy zabot hegyezett, vagy zabszalmából dudákat fara­gott, minden éjjel a padon levő szénában hált, min­dennap futtatott egy vékony vesszőn és alig múlt el nap, melyen valamely dijat nem nyert volna — ugyanezen vesszővel. Szóval született jockey volt. Tom Littlejump ezután elkezdett nőni. Meg­nőtt csaknem kétszer akkorára, mint mekkora szü­letésekor volt és csaknem fél fontnyi súlyt ért el. E súlynál megállapodott s ezután már csak elvben nőtt tovább. Tizenhat éves korában lovász lett gróf Schim­melpfennig von Rapperswylnél s azóta minden pesti lóversenyen minden díjt elnyert, kivéve azokat, me­lyeket mások nyertek el. Mint jockey tehát párja nincsen. Szokásai és életmódja valóságos mintát képeznek minden jockey számára. Lábai oly véknyak, hogy pipaszárát min­dig velük tisztogatja. Csontjain hús nincsen, mintha egész évben böjtje volna, sőt saját bőre helyett is rendesen csak szarvasbőrt­­visel nadrág alakjában. Bajuszt, szakált nem növeszt, mert ezek, súlyát gyarapitnák. Naponkint 10, vasár- és ünnepnapokon 20 szczét izzadt miért is ruhái alatt folyvást úszó­nadrágot visel. Az izzadásban már oly nagy jártas­ságra tett szert, hogy ha télen egy ingben kimenne a 20 foknyi hidegre, még ott is csak úgy izzadna, mint más augusztus közepén téli kabátban a déli napon. Agyban soha sem hal, csak nyeregben, mely alatt azonban ló nincsen. Lábait csizma helyett kengyelbe dugja, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból. Mindig igen mélyen, lélegzik, mert tudja, hogy ha sok levegő van ü­ldéjében, ez­által ő könnyebbé válik. Enni nem eszik soha, ellenben inni sem iszik. Abból él, a­mi tápanyagot teste a ló testével való gyakori érintkezés által ez utóbbiból absorbeál. Csak egy kívánsága van e világon. Tán Haupttreffer egy 1864-iki ,'sorjegygyel ? Dehogy. Csak az, hogy ha meg kell halnia, a tisztán szegje nyakát. —osgXS&t'­ Egy hires jockey életrajza. Tom Littlejump született Angolország Booda­­chese nevű­ helységében, ebben a században. Születésekor csak egy verdungot nyomván, szülei azonnal elhatározták, hogy jockeyt csinálnak belőle. Anyja azt állítja, hogy a kis Tom kezében már születése perczében lovagostor volt, melyet tur­anról hozott magával. Már mint gyermek nagy jockey volt. Szerette a lovak zabját megkóstolgatni, határozott előszere­ 78 Bécsi levél. Egy bolond német poéta — úgy hittük, hogy Bürger — azt a bolondot mondta egy­szer: a halottak gyorsan nyargalnak. Ha Bürger uram, úgy poéták módjára, nem hal éhen, hanem, most is élve, eljön ide Rajxráthot nézni, akkor meggyőződhetnék, hogy az ele­venek hetvenhétszer sebesebben nyargalnak, mint az ő túlvilági kísértetei. Hopp, hopp, olyan szédelgő vágtatást ember fia még nem látott, mint a minőt a domini legislatoree e héten végbevittek , lélek- és tüdőveszetten rohantak, mint a szegény korista, ki kapuzárás előtt honn lenni óhajt, mielőtt az étvágyat gerjesztő aromatikus — monturban főtt krumpli kihűl, v­illa berek, nád a kert, hastes xegn, sixtes nimmer mehr! Tizenötödikén vége a saisonnak, — mit is csinálhattak a nyakukon maradt, téli porté­kával ? Ausverkauft, veritabilis Ausverkaut rendeztek. Naponként hat, nyolcz, tíz törvény­­reszlin adnak túl; egy, kettő — senki többet ? és — három! bewilligt! Futtában annyi százezeres bankót nyom­tak a szerény Breszl feneketlen zsebébe, mint a­mennyi garasért máskor akkora lármát csap­tak volna, mintha a nagyságos minisztérium az egész konstitutiót pereputyostul légbe akarta volna röpíteni; harmadfél másodpercz alatt tabula rasat csináltak egy egész határ állam­, javakkal: bányákat, erdőket birkákat, vas­utakat, méneseket, kilenczvenkilencz száza­lékkal a gyári áron alul vertek a dobra. Száz rizsma petitióval lóhalállal bántak el; úgy röpült az a tömérdek kérvény, hogy a világszerte ismert, „szárnyas sas , a képzelem“ is csak lihegve érhette utol azokat. A tisztelt törvényhozó urak teste úgy járt, mint az inga: föl — le, le — föl, úgy benne voltak a­ szavazásban, hogy — ha szépen kértük volna őket — tán egy füst alatt meg­szavazták volna nekünk az önálló hadsere­get is. Hanem azért — miért, miért nem: a parlamentek géniusza tudja — a legnehezebb kelmék, a legdrágább portékák mégis ott ma­radtak a fabódéban; a patres patriae tán any­­nyira szeretik azokat, hogy kibocsátani sem akar­ják kezükből. Ott fekszik például a választási reform ügye ; párját kereső, fáin egy törvényjavaslat, a nagy publikum már egy esztendő óta kacsintgat felé, de bár az urak még egy cziptű­jét sem mutatták meg. Tűzmentes spagáttal bekötötten feksze­nek az utolsó­­-pontig elkészített iratok a tolvajmentes archívumban, és jaj volna annak, a­ki hozzájuk nyúlni merészelne ! Választási reform,— lächerlich! hányan ülnek a tál mellett? kétszázketten, mi jut egyre ? alig valami; hátha még négyszáz­négyen kezdenének el kanalazni ? — akkor kirekire csak alig valaminek a fele esnék; ez pedig édes testvérek közt is blutwenig. Ott maradt a lengyel resoluczió; a pudli valamelyik rejtett fiókjában hever, a penész úgy ellepte már, hogy fel sem ismerhetni többé : fiú­é, vagy leány. Hiába császoznak, hiába gazettanarodov­­náznak a lengyelek otthon, hiába grocholskyz­­nak, hiábazybliekiewitzeznek a követek itten, kéz nem mozdul, hang nem hallik, és a reso­luczió oly édesen aluszik, mintha a világ ösz­­szes, tudományos akadémiájának mélységes kiadványait olvasták volna föl előtte. Ahhoz a nehéz posztóhoz, melyet úgy hivnak, hogy : konkordátum eltörlése, és­ ahhoz' -­­ a finnyás bársonyhoz, melynek neve: polgári házasság, senki hozzá nem mert volna nyúlni, még akkor sem, ha a világ összes kincsét, meg még egy jó borravalót ígértek volna neki. Annak az embernek a keze, ki ezeket a gyönyörű munkákat készítette, már rég elpor­ladt; annak az embernek a fejét, ki ezeket a pompás mustrákat kigondolta, már rég a göröngyök nyomják . Mühlfeld már egy év óta az elysium házbért nem ismerő lakosa, — és gyártmánya érintetlenül, felszabatlanul, varratlanul, megszavazattlanul hever még va­lamelyik kuczkóban. Minek is annyira sietni ? nem múlik bele ötször öt hét, és felvirradt a római kon­zílium szép napja, s a szent férfiak amúgy is önszántukból megadnak az egész világnak mindent, a­mit csak óhajtanak: liberális kon­kordátumot, liberálisabb polgári házasság, no meg ráadásul egy kis legliberálisabb­­ in­­fallibilitást. Ha pedig a conzilium nem hozná meg a reménylett adományokat, no, akkor ráérnek rájárátnék a szavazásra jövő esztendőre, nagy­pénteken, vagy ha ekkor nem lehetne, úgy holnapután, kis kedden. Konferenczia. Az adreszvita közelgése alkalmából fel­hívunk a lezúgásban minden képzettebb jobb­oldali erőt, hogy az együttes „e­­­á­­­l“-ok s egyéb dörgedelmes kórusok művészi betanu­lása végett egy kis barátságos összejövetelre megjelenni szíveskedjenek. Hidlszky Ferencs, karnagy: Szőke Vilmos, tenorprim.

Next