Bolond Miska, 1875 (16. évfolyam, 1-49. szám)
1875-05-30 / 22. szám
Május 30. 1875. BOLOND MISKA A 1APOSTÚL AZ OLDALBORDA CHFEREMÁN. Ej de befütyültem annak a török kanizsai szógabirónak, tudom megemlegeti hogy Majoros Pistával vót dóga! Nem adom egy kehes lóért, hogy annak a Tisza Kálmánynak megint a fejéhez vághattam egy interpellácziot. A hiány! Hát hallotatok e lányok arm a nagy botrányra, hogy ami czimboráinkat a Kocza Ferkót meg a Kukuty Jóskát ariszomba tőtték Török Kanizsán ? Nem is a kastélba zárták üket — pedig lett vona ott elég hely hanem egy piszkos lukba! Haljátok-e gyöngyvirág ! m,igybánnak a Bánátban az elvhű magyar hazafikkal a talján emberek! Jaj lányok, ha most lemehetnék Kanizsára, olyan bravált csinálnék annak a szógabirónak, hogy no! de attó félek, hogy a milyen elvhűtlen gyerek, hát még engem is mellé zár a czimboráknak. Tisza Kálmány nem adott szátesfakcziót, hát már szerzek én magamnak más módon. Ezt a dógot is megírom Kossuth komámnak Montezumo országba, beszél az aztán taljánul Talján Béla urammal. Aszony! Jöszsze rubintom Böske, vedd a kezedbe a kalamust, és ird le amit diktálni fogok, te pedig Boris galambom hozzál egy kopertát. Jusztra is még egyszer haza hívjuk Kossuth pajtásunkat, mert ha tik fogjátok hívni jányok, zikker hogy haza gyün. Hogyne, hisz a te két szemödért Sári, még Taljánországból is kész vónék haza gyürni gyalog, a te egy csiklandásodért pedig Orzse, még Amerikába is kimék. Aszony! Tudjátok mit jányok! lepjük meg Kossuth pajtásunkat, küldjük el neki a levélben a potrénkat is. Tyűhaj, de fog neki örülni! Menjetek tehát hamar haza, ragyogós gyémántjaim, mosakodjatok meg, vegyetek tisztát magatokra, és aztán induljunk együtt a fotográncsba. Egy nagy tabledó képet csinálatunk neki, de hogy egyformák legyünk, hát én is asszonyi ruhát veszek magamra. Te Rézi, köcsön adod már azt a piros fodros slingelt szoknyádot meg a krilonint, te pedig Mári ide adod azt a küldőparit. Jutka galambom te löszöl a frizerném. Csuhaj de örül már Kossuth czimboránk. Szerbusz lányok!| Doi Pedro a szinházban. ILLA! előttünk szent a neved, mert távoli földön A haza jó híréért hagytad el a magadét. * Azt veti a sok irigy: mindent tud, csak magyarul nem. Lám pedig hol hév kell, ottan is ő — magyaráz. * A koszorú annyi, ki se látni alóla — művésznőt. * Tapsözön, és köszörű zápor várt, csokrok esőként. Zápor, özön, meg eső elmos igy egy szerepet. — Reczípe : nagy magyar művésznőnek lenni. —■ 1. Játszszál német színpadokon. 2. Fogyaszsz sok bajor sört. 3. Írd ki a czédulára, hogy »müncheni udvari« vagy. 4. Nyerd meg kortesekül a nőegyleteket. 5. Játsszál rosszul, de »visszavonhatlanul csak« egyszer. 6. S nagy magyar művésznő vagy. — Remarques. — — Nini! felszedi a koszorúkat, bukékat. — Szükség lehet még rá. Lilla játszott. — ott volt tehát Lillaszin is * Soha még enynyi uzsorást nem láttam együtt a nemzetiben. * Fejtörésül foglalkozásnélküli egyéneknek : Jókainé, Priell, Felekiné, Lendvainé kapott-e együtt véve a magyar közönségtől annyi viráglevelet, ahány koszorút egy este a német színésznő ?* De mégis érdemli, hiszen a mi kis színpadunkon nincs is valamire való drámai talentum, mióta, — saját szavaival élve, — »visszalépett Jókainé és csekélységem.« * Legideálisabb Stuart Mária volt az utolsó felvonásban. A lefejezés előtt olyan hoszszadalmasra nyúlt, hogy Strudli Máriává nőtte ki magát. Szerencse, hogy megkurtították egy fővel. — Egy színésznőnek. — Gondolatok báró Baldácsi Antaltól. Nem csoda, ha a mai pénzszűk világban, sok embernek még egy garas ára — esze sincs. * Kár hogy a »nemzetközi biztositó-társulat« igazgatóit hűvösre tették ! A közeledő választások alkalmával ismét lehetett volna egy új válalatot életbe léptetni, t. i. egy »első hazai biztosító intézetet«— fejbeverések ellen . • Úgy látszik, hogy már a világ teremté-I sekor is voltak trafikok, mert különben hol vehette volna az Ur azon bélyeget, melyet Káin homlokára nyomott. Sólet statisztika. A sólet,a sorul, mely benne nincs,) régi zsidóink legkedvenczebb eledele, jelenleg a magyar állam területén nem nagy mennyiségben készittetik. Kitűnő szakférfiainknak, Kőnek, Keleti, Weisz Béla kimutatásai szerint, az u. n. sóletsetzerei száma sokkal nagyobb volt az emancipatió előtt, mint most. 1868 előtt közönséges sólet, Pesten, Trencsénben, Nagyváradon nagy mennyiségben készíttetett ugyan, de a hazai belfogyasztásra sem volt elegendő, úgy hogy e részben még mindig Lengyelországra voltunk utalva. Jelenleg hazánkban nagyon el van hanyagolva, amint ez a következő táblázatokból világosan kitűnik: Az egész magyar állam területen készíttetett. 1869- ben 32,848 db sólet 1870- ben 30,242 » 1871- ben 25,242 . » 1872- ben 21,389 . . 1873- ban 15,371 » » 1874- ben 10,470 » elfogyasztatott 1869- ben 18,940 db sólet 1870- ben 10,542 » » 1871- ben 8,464 » » 1872- ben 3,467 » » 1873- ban 2,131 » » 1874- ben 1,561 » » A sóletet— Konekünk nyelvén szólva — a gulyás és pörkölt kiütötte a nyeregből. Sóletet már nem eszünk — pusztulunk, veszünk! Körösi József: JÓGIS- ZENE. Rózsavölgyi és társánál, »Küzdelem a jogért« czimű gyorspolka jelent meg a héten. Ugyanazon kiadónál közelebb még a következő munkák jelennek meg : »Egyetemes európai jogtörténet« csárdás, szerzetté és hallgatóinak tisztelettel ajánlja Dr. Wenzel Gusztáv. »A páthi váltójogi szonátái pour Pianoforte«. Leiró és a boncztan »franczia négyes«, szerzette Dr. Lenhossék József, stb. 137