Ozorai József: Az egyházi vagy praediális nemesek és birtokuk (Esztergom, 1887)
Bevezetés
Az egyházi vagy praedicilis nemesek és birt Az 1848-iki törvényhozás új korszakot nyit meg, s hatalmas alkotó erővel veti meg a jogegyenlőség alapját. Egyenlőség a személyek jogában, egyenlőség a dolgok jogában: ez az a jelszó, amelyet kikiált, s amely minden egyes törvényben benne van. Az absolut korszak pátensei és újabb törvényeink folytatják a megkezdett munkát, kiküszöbölik vagy átalakítják a régi, elavult viszonyokat s korszerűeknek csinálnak helyet. És a régi ledöntött intézmények és viszonyok útban álló romjai mindinkább szétporlanak, s az új alkotások egyre jobban megszilárdulnak, mintegy megérnek a codificatio számára. S nincs is már messze az idő, talán le se hanyatlik ez az eszmékben és alkotásokban annyira termékeny század, és a magyar jog ez a nagyszerű átalakulása elér a fejlődés legmagasabb fokáig, s századokra kiható, s e század termékenységéhez és magas értelmi színvonalához méltó polgári törvénykönyvben nyer majd betetőzést. A codificatio kora nem barátja a privilégiumnak. Az 1848. 15. t. sz. mely a minisztériumot a „polgári törvénykönyv“ kidolgozására utasítja, fejsze-csapás volt sok sok, századokat látott intézménynek, melyek privilégiumokon alapultak. Mint az erdő kivonült fái egymásután dőlnek ki ezen intézmények a törvényhozás rendező kezétől, és leszorulva a közélet mezejéről, többé-kevésbé érdekes jogtörténeti thémákká válnak. A ledöntött intézmények között ott van az egyházak nemessége is. Hadi pajzsa, melyet a haza védelmére, s vezérei és urai a főpapok méltóságának díszéül nyolcz és fél századon át viselt, felborítva áll a főpapi szék mellett, s ma már csak mint szép történeti emlék disziti a magyar főpapok méltóságát. Fölösleges bizonyítgatnom, hogy az ilyen kihaló intézmények megismerése nélkülözhetetlen a magyar jogász és történész előtt, de kétségtelen az is, hogy haszonnal jár mindazokra nézve, akik a magyar nemzet jellemét.