Vajda Gyula: Erdély viszonya a portához és a római császárhoz mint magyar királyhoz a nemzeti fejedelemség korszakában (Kolozsvár, 1891)
II. Erdély önállósága az Árpádok korában
. Történetíróink másik, része az erdélyi fejedelmet Souserainnek, török pártfogolta hűbéresnek, s a Római császár mint magyar király alattvalójának, vagy legalább tőle függésben levőnek hiszi. Ezen álláspont hívei az említettük fejedelmeket — az osztrák történetírók álláspontjával egyezőleg — forradalmároknak, a magyar király ellen lázadóknak tartják, s a nemzeti fejedelemséget szt. István koronájával és a magyar államegységgel szemben jogtalan állapotnak, sérelemnek ítélik. Ők talán attól tartottak —a mi egyébként tudományos vitában föl sem tehető , hogy az első álláspont híveinek neheztelését vonják magukra. Én a föltett kérdést pártállás foglalása nélkül, a kort illető újabb kutatások, a nemzetközi jog, a magyar alkotmány s ama másfél századnak, ameddig a nemzeti fejedelemség fennállott, uralkodó politikai és diplomatiai viszonyainak útmutatása nyomán kísérlem megfejteni. Nem tagadom, hogy becsvágyamat képezi a sikeres feleletadás ezen kérdésre, de ha a czélt nem is érem el, talán azon haszna lesz tanulmányomnak, hogy nálam avatottabb fog vállalkozni Erdély története ezen íratlan részének megvilágítására. II. Erdély önállósága az Árpádok korában. Hazánk ezredéves fönállása óta Erdély kétszer volt önálló: először a X. században, Árpád fővezér, másodszor a XVI—XVII. században, János Zsigmond választott király és fejedelem s az utána következett fejedelmek alatt. Tanulmány tárgyam a második önállóság korszaka, de mivel az első sok tekintetben összefügg az utóbbival, nem ugyan az eredeti források alapján, hanem csak a rendelkezésemre álló, sokak által kérdés alá vont forrásokat és segédeszközöket használva, szükségesnek tartottam vázlatilag s kiegészítésképen ennek történetét is adni.