Hoffmann Arnold: Az 1848-49-iki vörös-sapkás 9-ik honvédzászlóalj története (Kassa, 1906)
ELŐSZÓ: Ünnepünk van ma, a vörössapkások emlékének szánt ünnep az. Mivel már régen tartozunk Nekik, emléküknek köbe faragó, ércbe vésett megörökítését nyújtjuk a mai napon unokáiknak, hogy kiket névtelen hősök gyanánt tiszteltek mostanáig, azoknak eszményképét századokra szóló alakzatban lássák meg ma, lássák meg azontúl. A hála és kegyelet szövetkezett a művészet ihlettjeivel, hogy álomképeink honából ébredjen valóra az, kit hősnek minősített 1848— 49 története, ki tiszteletet parancsolt elleneinek, ki áhitatteljes csodálatot igényelhet műtőlünk, kik vérei vagyunk. A kegyelet filléreiből épült fel a ma szabaddá lett szobor. Rákóczi vitéze regél neki a múltak dicsőségeiről. Rabbá tették a magyart mindannyiszor,amíg magyar volt, lesz-e még szükségünk arra, hogy ő is súgja felénk hőstetteit? Attól tartok, hogy igen. Eléggé magyarok még nem voltunk mostanáig, adná a Gondviselés! hogy elvégre azokká legyünk. S ha lankad nemzeti öntudatunk, ha feledésbe menne dicső múltúnk, ·—· akkor állj Te is mögénk és juttasd elménkbe, mit műveltél Fehértemplomtól Peredig, —■ juttasd elménkbe azt is, hogy ezen hősi utad befutásának rugója, éltetője volt ■— a szabadság szeretete. Erről beszél Neked Rákóczi embere, erről beszélj Te is,nekünk. Beszéded ugyan egy néma kő, egy hideg érc, de szájról-szájra, ajakról-ajakra adjuk tovább mi élő szóval azt, mit műveltél .... A vörössapkások hőstetteinek ilyen hirdetője legyen az előttünk fekvő könyvecske is. Terjedelme kicsiny és nincs arányban az elmondandókkal. Deennek is megvan a maga oka. Mintha nem érték volna be az elért eredményekkel, mintha csak egészet akartak volna nyújtani, elnémultak a harc után. Pedig az is, mit egyik-másik is csak közülök feljegyzett, megérdemli, hogy aranyba mártott tollal megörökíttessék, hogy mohón keresett olvasmányát képezze annak, ki magyarnak született.