Jancsó Benedek: Szabadságharczunk és a dako-román törekvések (Budapest, 1895)

Bevezetés

Bevezetés. Mióta az első bevándorló román csapat lábát Magyar­­ország főidőre tette, román kérdés mindig volt, csakhogy a mostanitól lényegesen különböző alakban. Kezelése és meg­oldása is sokkal egyszerűbb volt. Megfelelt a kérdés akkori jelle­gének és a korban uralkodó jogi és politikai felfogás természe­tének. Ha egy egy vakmerőbb csoport elkezdett izgágáskodni, vagy a magyar nemeseken, s a békés szász polgárokon erőszakoskodni, megparancsolta a király az erdélyi vajdának: vegyen maga mellé egy pár száz lófő székelyt s keményen büntesse meg azokat az istentelen oláhokat, kik noha sem szabadságra nem születtek, sem pedig arra hivatva nincsenek, elég vakmerők voltak mégis a birodalom parancsai ellen maguknak szabadsá­gokat arrogálni. De nemcsak a hatalmas középkori magyar királyok bántak el igy a rendetlenkedő oláhokkal, hanem még a XVI. és XVII. századbeli erdélyi fejedelmek is elég erősek voltak, hogy szük­ség esetén a havasalföldi és moldovai oláh vajdákat is meg­­rendszabályozzák, ha ezeknek kedvök jött az erdélyi fejedelem­ség dolgaiba beleavatkozni. „1623-ban egyik havasalji vajda, Leon avagy Alexander — írja Kemény János „Önéletírásé“-ban (112. 1.) — igen rosszul kezdvén Bethlen Gáborral a szomszédsá­got viselni, a fejedelem Jancsó Pál kapitányság viselt emberét reá küldé, ki igen vitéz, de nem nagy állapotú ember vala­m­i*

Next