Istóczy Győző országgyülési beszédei, inditványai és törvényjavaslatai 1872-1896 (Budapest, 1904)

Előszó

ELŐSZÓ. L­­égi tervemet megvalósítva, az 1872-től 1896-ig volt huszonöt évi képviselőségem alatt tartott be­­­­szédeimet s beadott indítványaimat és törvény­­javaslataimat, a képviselőház naplójából és irományaiból összegyűjtve, a jelen könyvben kiadtam. Azt hiszem a könyv hézagot pótol, már csak azon okból is, mert bárki bármiként vélekedjék is negyedszá­zados politikai működésem felől, annak, a­ki a múlt század utolsó negyedének a történetét megírja, számolnia kell az én kifejtett működésemmel és ennek eredményei­vel is; a bírálatot pedig, de viszont ennek a bírálatnak az ellenőrizhetését is lényegesen megkönnyíteni fogja az, ha a képviselőházban tartott beszédeim, úgyszinte be­adott indítványaim és törvényjavaslataim gyűjteménye közkézen forog. De szükségesnek is tartottam beszédeim, indítványaim és törvényjavaslataim gyűjteményét kiadni azon okból is, mert abban az időben még a képviselőházban tartott be­szédeket hiteles szövegükben a hivatalos lap nem közöl­vén, úgy amint közli azokat ma, a beszédeim teljesen a lapok kénye-kedvére voltak hagyva, s ezekből a nagy­­közönség a beszédeimet csak töredékekben s nagyrészben elferdítve olvashatta, s így azok tartalmáról kimerítő, hiteles értesülést nem is szerezhetett.

Next