Kálnoky Hugó (szerk.): Széchenyi istván és Waldstein János keleti utazása 1830-ban (Budapest, 1942)
Előszó
4 ELŐSZÓ azt látta, amit mentora, de nem ugyanazt és nem ugyanúgy jegyezte fel. Párhuzamos életrajz helyett két párhuzamos naplót kapunk, kor, szándék és akarat különbségeivel, de amily vonzó és izgalmas a két napló eltéréseit megállapítani, és annyira tanulságosak az egyezések is. Mert a két ember, a pályája tetőpontjára ért nagy alkotó és fiatal barátja ugyanazon társadalomnak és ugyanazon kornak a tagja, s mint ilyenek, manapság éppenséggel nem mondhatók mindennapiaknak. Két ember, akinek nincs egyéb törekvése, mint a lélek és erkölcs magasabb szféráiba emelkedni, s ez annyira komoly és nem színjátszás náluk, hogy nyíltan mernek beszélni róla ; két ilyen ember a mai lefelé nivelláló korban, amikor a soffőrtípushoz nevüket adó becsületes mesteremberek joggal sértve érezhetik magukat, hogy nevüket ilyen társadalom megjelölésére használják, két olyan ember, aminőnek Széchenyit és Waldsteint mutatják be önmaguk számára készített titkos naplóik, ma elképzelhetetlen, irreális, mesebeli két ember. Hazáról beszélnek és a fiatal megkérdi önmagát : annyira szereted őt a hazáért, hogy megváltanád haláloddal ? Házasságról beszélnek, melyik grófnőt kellene feleségül venni, s az egyikről megjegyzik : «az alap, a hazafiasság megvan». Az idősebb összeírja tapasztalatait a fiatalabb magaviseletéről és komoly megrovásban részesíti oly erkölcsi és tapintatbeli finomságok hiánya miatt, melyeknek említése manapság igen komoly emberekben is csak hahotát keltene. S az idősebbik lediktálja súlyos betegségében végrendeletét fiatal barátjának.