Molnár János: Régi jeles épületek (Nagy-Szombat, 1760)

Kilentzedik könyv a Romai régi épületekről

598 Kilent­edik Könyv. kott lenni a’ piac­nak: jóllehet kettejek hos­szacs­­ka volt egy kévésé, kettejek rövidebb ; de mint­hogy mind a­ négy oldal merdi tornác­okból állott, meg­ nem elégedtek a­ körül­ álló magas fel­házak , és roppant templomok ékességével, hanem be­ke­­rítették a­ piat­nak mind a­ négy oldalát négy, vagy öt rendre ültetett szebnél szeb’ magas oszlopokkal. A1 sem elég; az alsó oszlopok bólthajtásokat tar­tottak , a’ bólthajtásokon pedig ismét más aprób’ oszlopok állának vala fe­ljűl, és valamint az alsó részeken, úgy a­ felsőkön­ is körös körűl mind a1 négy felől egymás mellett, és egymás felett szép tágas folyosók kedveskedtek a’ sétáló népnek. Az oszlopok között pedig a1 nagy szivárvány forma szép kapuk a1 pompát mint egy kettőztetik. * A1 Romai piac­oknak jóllehet egyenként mind részek volt ef féle ékességben; de Augustus Császár piac­án mást­ is íze túlélhetünk. Azért építtetett úgymond Suetonius, mert egyéb piac­okon a­ törvénykedő népek, és bírák már el­ nem fértek. Augustus piac­ának közepén a­ boszút álló Mars temploma állott; oszlopokkal, és tornác­ok­­kal foglaltatta­ be a­ Császár ennek az oldalát­ is. Az oszlopok elej­e egyik felől a­ Római Királyok­nak * Vitruvius E. j. c. i.

Next