Gróf Andrásy György és Gróf Széchenyi Istvánnak a' budapesti Hid-Egyesülethez irányzott jelentése midőn külföldrül visszatérének (Pozsony, 1833)
fizetni, mivel tagadhatóan, hogy még rég is jobb mint más rakta-suly viselése, habár ez magában csekély is ; hanem valamint önkény szabta azt könnyűre, úgy tűrhetetlen terhűre is szabhatja azt ismét önkény, — ’s ekép jobb a’ ‘Semmi. Hanem ha minmagunk határozzuk el a terhet, és az országgyűlés jövendőre nézve rendítlenil kijegyzi a’ várni tarifsát, akkor vajyon milly veszély lappanghat ott? Nemcsak hogy nincs veszély illy országgyűlési elhatározások következésében , mellyek a’bel jobblét sikerét czélozzák csak, sőt illy hazai végzések’s törvények, mellyek egysulyuan is csak bizonyos időre rakják meg a’ honosiak vállait, a’ szabadság legszebb diadalmai, és egy nemzet valódi életerejét bizonyítják. Egysulyuan osztják el a’ terhet mindenkinek vállaira — a’ mi conditio sine qua non — egy máskép bizonyosan helyt foglaló dilemmának elkerülésére, mellynek egy oldala az , hogy vagy minden nagyobb tárgy eszközlése keserűn nyomja, sőt meg is rontja azokat, kik alatta állnak , vagy minden nevezetesb munkátul — mellyet nemcsak szójárásképen de valósággal is ‘Nemzetinek’’ lehetne nevezni — egyenesen mint ollyas valamitől visszavonulni kell, a’mi megronthatná a’szabadságot , melly okból függetlenségünknek eddigi gyakorta fonák keresése közt nem is igen dicsekedhetünk mi Magyarok mással, mint