Lehoczky Tivadar: A beregmegyei görögszertartásu katholikus lelkészségek története a XIX. század végeig (Munkács, 1904)
I. Általános történeti rész
kének közül, kik között a Galicia vezérétől nyert kétezer íjász és háromezer paraszt volt, többen a honfoglalás után az ország e határszéli tájain is letelepítettek határőröküt, mely határőrvidék az ő nyelvükön Krajnának mondatott és a mai Bereg, Ung, Zemplén és Sárosmegyék határszéleire kiterjedt és századokon át fennállott, mig a harciasabb orosz íjászok a fejedelmeknél örökül s kisérőkül alkalmaztattak. A Krajna-őrök élén egy vajda állott, ki nem csekély tekintélyű lehetett, mert még a XIII. században is Gergely beregi főispán (1299—1307) »Officialis dux ruthenorum« címmel is illettetett . . . Megyénk orosz lakói később is Kálmán és II. István királyok alatt a szomszéd Orosz- és Lengyelországból bevándorolt hitsorsaikkal folyvást gyarapodván, azokkal bizonyára lelkipásztorok is bejöttek, főleg, midőn a XIV. században Nagy Lajos király dicső kormányzata alatt az itt lakott s községeikből kizavart oláhok elköltözvén, azok elhagyott számos helységeibe Korinthovics Tódor podóliai és litván herceg uj ruthéneket telepített, kik a vadon tájékon nem csekély élénkséget gerjesztettek s itt csakhamar meghonosodtak. Ruthén községek később úgy fent a Beszkid alatti nyúlványokon, az úgynevezett Verhovinán — hegyvidéken, — mint lentebb Szolyva és Szentmiklós tájain, különösen a XV. és XVI. századokban a nagyobbára puszta, lakatlan rengetegek közepén s egyes völgyekben a munkácsi és szentmiklósi uradalmak akkori birtokosai által megbízott és meghatalmazott kenézek és soltészek által alakitattak, kik a nyert megbízás szerint, a kijelölt helyekre idegen parasztokat szállítottak s ez által itt a ruthén földmivelők és jobbágyok számát nem kevésbbé szaporiták. Kétségtelen immár, hogy mint ezen uj, mint a régiebb ruthén telepek lakói folyvást gyarapodván, jámbor természetük és hitbuzgóságra való hajlamuknál fogva, vágyakoztak lelki pásztor után s már századokkal előbb találtak erre vállalkozó oly egyéneket, kik őket a hitvilágában oktatták s vezették. Ezen kevésbbé művelt s velük rokon érzésű papokat híveik családiasan, patriarchaliter batykóknak, atyjoknak nevezték, mely sajátságos elnevezés azután sokáig századokon át szokásban megmaradt, még akkor is, midőn a hívek a XVII. században az orthodox úgynevezett Olitet elhagyván, a római katholikusokkal egyesültek s görög szertartásaikat s egyéb némely szokásaikat megtarták ; mi több, a schizmatikus hitü orosz, rác, bolgárok és szerbek még jelenben is így hívják papjaikat. A ruthén vallásos nép itt bizonyára már századokkal előbb emelt falujának határában, szokása szerint feltűnőbb magaslaton, szép fekvésű dombon vagy lejtőn fából