Balogh János: Egervár története (Eger, 1881)

Előszó

ELŐSZÓ. Jelen munkácskámnál célom volt: Egervára történetéből minden idevágó adatok alapján, egy oly összhangzó egészet alkotni, mely a vár múltját mintegy megvilágítottan tárja az olvasó elé, és nemzeti létünk múltjának egy töredékes lapját lehetőleg kiegészíteni. E célból semmi — tőlem kitelhető — áldozatot vagy fá­radságot sem kíméltem, minek folytán sokféle adat és for­rásnak jutottam — használat végett — birtokába. Ez ügyben a­kihez csak fordultam, mindenki a legna­gyobb készséggel engedett át mindent, még a legféltettebben őrzött családi ereklyéket is, a­miért az illetők itt újólag fogad­ják őszinte köszön­etemet. De hol is lehetne máshol, mint itt Egerben annyi érdekes adatot lelni ?! " Hazánk kevés városának lakosai viseltetnek szülőhelyük iránt oly lelkesült előszeretettel mint a derék egriek! Elsőtől az utolsóig mind ereklyeként híven őriz a város vagy a vár múltjára vonatkozó legcsekélyebb adatot is akár szóban akár írásban. Már hogy az mind megtörtént-e vagy nem? ha kérdéses is ? nem az ő hibájuk, a mint „vették“ úgy „adják“ a legnagyobb készséggel, sőt mondhatni a büszkeség­nek egy nemével, a­mi kétségkívül igen dicséretes.1*

Next